buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az olvasás esélyei
Nagy Attilával beszélget Nádor Tamás


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nem csupán könyvek, hanem olvasók olvasója is. Többéltű (pszichológus, szociológus, pedagógus, olvasáskutató) s egyébként is sokrétűen művelt ember lévén: előolvasóként éppúgy, mint az utólagos vizslató szerepében. S bár igény- és hatáskutatóként megszámlálhatatlan és folyton változó olvasásadat és -arány birtokosa, számára talán a legfontosabb: mikor, mit, mennyit, miképpen, miért is olvasunk. Magyarán: segít-e, javíthat-e még életünk minőségén a könyv. Az övét mindenesetre animálta, örömmel járta át, gazdagította-szépítette, megnemesítette.
 

– Sokan azt gondolták, nem kevesen még ma is úgy vélik: az ábécé megtanulása, ilyen-olyan iskolák elvégzése eleve útlevelet ad az olvasás birodalmába. És valójában?

Sokáig vérre menő viták folytak nálunk arról, hogy milyen tanításmód, miféle olvasókönyv lenne a leghatékonyabb, miközben a gyerekek küszködtek az elemi írás-olvasás megtanulásával. Nem kevesen azt állították: elegendő a kérdést a megfelelő módszer keresésére-alkalmazására szűkíteni. Ez persze fontos, de korántsem elegendő. Az általam vizsgált adatok tömegének tanúsága szerint a magyar nyelv sajátosságait az a bizonyos hangoztató olvasás, tehát a betű-hangmegfelelés „fölfedeztetése”, a szótagoló-összetevő eljárás tükrözi, követi, fejezi ki leghívebben. Ám ezt lehetőleg meg kell előznie, elő kell készítenie a beszélgetős-játékos, sokat beszéltető, érdeklődéskeltő családi környezetnek. Mindez együttvéve kelthet olyan kíváncsiságot, érdeklődést és fogékonyságot, amely a kellően vonzó, érdekes olvasnivaló megismerésére ösztönöz. Egyszóval: olvasástanulásra sarkall. Egy érdekes példa: az Egyesült Államokban tíz éve Kalifornia államban olvastak legrosszabbul a gyerekek. Úgy vélték, azért, mert szóképes módszerrel tanították őket. Erre Kaliforniában is átálltak az említett hangoztató-összetevő-szótagoló módszerre. Ám kiderült: ma is ők a leggyengébb olvasók. Világos konklúzió: a módszer csupán az egyik összetevő; ha nincs elegendő szülői mesélés, ringató versmondás, éneklés, höcögtetés, szépen illusztrált, szeretettel forgatott-lapozott könyv, az identifikációs kulcsszemélyek példája, akkor rendszerint kevés a mégoly kitűnő pedagógusi igyekezet. E motivációs bázis elemei egyenértékűen támogatják egymást, ennek-annak hiánya pedig csonkít ja a sikeres olvasástanítás-tanulás esélyét.

– Hirdettek itt már „Olvasó Népért”, „Kell a jó könyv” és megannyi más hasonló mozgalmat. Mi volt illúzió, és mi a valóság?

Szokás manapság e hajdani törekvéseket igazságtalan gúnnyal emlegetni. Pedig ezek Veres Péterék tiszta gondolataiban, szándékaiban gyökereztek. A második világháború előtt, alatt és után indult írók jó része úgy képzelte: elegendő a cselédek, zsellérek és más szegények előtt megnyitni az iskolákat, népi kollégiumokat, e lehetőség révén mindannyian tanult, olvasó, művelt emberekké válhatnak. A „fényes szelek” ifjai közül sokan valóban sokra jutottak, mások viszont nemritkán tragikusan „elvéreztek”. (A lenini „a szakácsnők fognak kormányozni” tétel itt is keservesen megdőlt.) Pályakezdésemkor, a hatvanas évek végén már többen úgy látták: időszerű hiteles képet alkotni olvasáskultúránk állapotáról. 1968. júliusában az Országos Széchényi Könyvtár kebelében létre is hozták az igénykutató csoportot. Ennek tagjaként, majd az osztállyá „előlépett” kutatóközösség irányítójaként a statisztikai adatok mögé tekintettünk. Csupán néhány példát említve: Fejes Endre Rozsdatemető, Hernádi Gyula Folyosók, Kertész Ákos Makra, Sánta Ferenc Húsz óra, Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál, szívem című könyvét olvasni közéleti aktus volt akkoriban. Részvétel az ország legfontosabb közügyeinek, illetve valóságos köznapjainak megértésében. Bizonyos fokig a hatalom ellenében. Értelmiségi körökben szinte mindenkit érintett e szellemi pezsgés. Nagy országos vizsgálataink révén azonban kitetszett a megkérdezettek rétegzettsége, megosztottsága. Az iskolázottság, a foglalkozás, a lakóhely, a nemi megoszlása szerint, a társadalom bizony az olvasási szokásokban, azok mennyiségében, minőségében jelentős szóródást jelzett. (S ezek az eltérések máig sem csökkentek.) Minden kedvezőnek tetsző külsődleges jel ellenére egzakt bizonyítékok is mutatták: nemcsak az említett könyvek rejtett vagy nyílt „helyzet jelentését” (mondjuk a munkásság valóságos állapotáról; a szabadsághiányról; a reformgondolatokról stb.), de immár a közgondolkodást, s azon belül az olvasáskultúrát is uralták, máig uralják az „elveszett illúziók”.

– Szokás nosztalgikusan emlegetni a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek könyveinek százezres, vagy legalább több tízezres sikerszériáit. Igaz-e, hogy a rendszerváltozás-váltás óta riasztóan csökkent az olvasók száma, vagy csak most kapunk hiteles adatokat?

Az olvasás annak idején részint a szabad gondolkodás és véleménynyilvánítás pótszeréül szolgáit (ahogyan sokáig mondtuk: megtanultunk a sorok között olvasni); részint a kultúrforradalom jegyében is „illett” könyvbarátként viselkedni. És persze a keresetekhez képest olcsóbb, így többek számára hozzáférhetőbb volt a könyv. Széchényi könyvtárbeli műhelyünkben meg-megismételtük az országos olvasásvizsgálatokat. Nyilvánvaló dolgokat tapasztaltunk és rögzítettünk adatolva: a többpárti parlamentáris demokrácia megteremtésévei párhuzamosan felhúzták a kulturális zsilipeket is, és áradatszerűen kiömlött minden. Azóta, amint az köztudomású: könyvben és más írott formákban is bármit ki lehet mondani. Fontos, nélkülözhetetlen igazságokat éppúgy, mint lényegtelen semmit, hazugságot, rágalmakat. Megjelenhet a hiteles leleplezés, és napvilágot láthat a légből kapott ostobaság. A legmagasabb rendű minőség ugyanúgy, mint a – mai kifejezéssel élve – szupergagyi. A szépírótársadalom ettől talán zavarba jött, és sokáig nem találta a helyét. De megjelentek memoárok, dokumentumkötetek, a legkülönfélébb tabudöntögető-döntő írások. És jöttek a szöveg központú könyvek – természetesen nem a nyelvileg értékes, „sztorit” nélkülöző, szemléletükben, stílusukban eredeti alkotásokra gondolok, hanem a puszta „szövegelésre”. Ám az utóbbi esztendőkben, hál' istennek ismét számosan visszatértek – ha nem is hagyományos módon – a narratívához, a történetmondáshoz, s egyszersmind a hétköznapok világához. Elég talán, ha mondjuk Bodor Ádám, Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter, Tar Sándor, Závada Pál nevét említem. Ezen írók némelyik könyvének példányszáma – bevallom, meglepetésemre – közelit a korábbi sikerek példányszámaihoz. Vannak tehát még, viszonylag szép számmal „hagyományos” 01vasók. Komoly biztatásként értékelem Szabó Magda Für Eliséjének rendkívüli sikerét. A vizsgálatok mégis azt mutatják: egyebek mögött a szépirodalom mindinkább háttérbe szorul. Egyfelől úgynevezett praktikus könyveket igényel nagy számban a közönség (hogyan kell bt.-t alapítani, befektetni, nyugdíjba vonulni, pályázati űrlapot kitölteni, szobát festeni, kertet művelni, számítógépet használni, talpmasszázzsal, gyógyteákkal élni stb.), másrészt – ne kerteljünk – jó esetben silány akció regényt, rosszabb esetben betűkbe foglalt szemetet. Ám valójában nem ez utóbbi az igazi veszély. A legriasztóbb, hogy minden vizsgálatunk azt tanúsítja: a valamit mégiscsak olvasók, illetve a semmit sem olvasók közt mélyül mindinkább a szakadék. S e funkcionális analfabéták aránya is vészesen emelkedik. Kis túlzással élve: ha valamikor tanították is őket a betűvetésre-fejtésre, vizsgálatok kimutatták: a felnőtt népesség mintegy negyede hovatovább szinte elfelejt olvasni.

– Könyvet írt – sok egyéb közt – az olvasás szociológiájáról, lélektanáról, pedagógiájáról; az olvasásfejlesztésről1 a könyvtárhasználatról, az ezekből is eredő kritikus gondolkodásról. Tudja-e már, hogy valójában miért olvasunk, ha valóban olvasunk?

Kissé harsányan, s egyik könyvem címét citálva mondhatnám: talán így is keressük életünk értelmét. (Megjegyzem: ott is kérdőjellel fejezem ki kételyemet, hátha ezt, az olvasás mániákusaiként csupán így szeretnénk.) Kevésbé hangzatosan: sajnos, sokan még ma sem hiszik el eléggé mélyen sem szülőként, sem pedagógusként, sem íróként, sem médiaszakemberként, hogy írás-, illetve beszédképességünk minősége milyen mértékben befolyásolja eszmélésünket, érésünket, felnőtté válásunkat, egész életünket. Pedig nyilvánvalóan ettől függ, mennyire tudjuk érzéseinket, szándékainkat, gondolatainkat megfogalmazni. S ennek arányában remélhetünk, várhatunk megértést, visszajelzést, viszonzást. Ezért is annyira fontos, hogy a gyermek mihamarabb ráismerjen a beszélt szöveg írott változatára. Vagyis: amint teheti, tanuljon meg mennél pontosabban, árnyaltabban gondolkodni, beszélni, olvasni. Erre pedig csak akkor van esélye, ha nem olyan családból érkezik, amelyben csupán egyszavas parancsok – Menj!, Mosakodj, Egyél!, Aludj! stb. – dübörögnek, hanem lelkileg gazdag, kölcsönös figyelemre szoktató, kérdező, kérdésekre ösztönző és válaszolni akaró szülők indítják el a gyermek önálló életét. S ugyanígy vagyunk az olvasással. Ha a környezet ezt lehetővé teszi, sőt elősegíti: az olvasás (persze a szöveg minőségétől függően) nemcsak szókincset bővít, nem csupán ismeretet, élményt, pihenést nyújthat, részvételre, vagy éppen elvonulásra, meditációra ad módot, hanem viselkedési, konfliktusmegoldó mintákat, mi több: akár életstratégiát is kínálhat. Mindezeket, ha vonzónak, érdekesnek tartom őket, kipróbálhatom, s eldönthetem, hogy megítélésem szerint számomra – megértésre, megnyugtatásra, válaszadásra stb. – melyik a leghatékonyabb. Aztán persze: lelkem rajta.

– Divatkifejezéssel élve: vajon az információs társadalom mennyire módosította olvasási szokásainkat? Korábban az úgynevezett Marconi-konstellációtól féltették a Gutenberg-galaxist. És most nem kell-e attól tartani, hogy a számítógép „felfalja” a hagyományos könyveket? .

A Központi Statisztikai Intézet munkatársa, Falussy Béla évtizedek óta tesz közzé jelentéseket arról, hogy mivel töltjük el a nap huszonnégy óráját. Hadd említsek csupán egyetlen adatpárt: a hetvenes években egy magyar ember átlagosan napi ötven percet töltött el olvasással (a napilaptói a regényekig). Manapság mintegy húsz perce jut ugyanerre. Ez persze drámai csökkenés. Ám ennél megdöbbentőbb adat – amelyet föntebb már érintettem –: a semmit sem olvasók aránya a tizennyolc éven fölüliek körében immár meghaladja az ötven százalékot. Ami az információs társadalmat illeti, e tárgyban nem kell (bár nem árt) megkongatni a vészharangot. A komputerhasználók, internetezők túlnyomó többségének – hiteles vizsgálatok tanúsága szerint – szép, gazdag könyvtára is van otthon. Mindkettőt használják információszerzésre, de azért szépirodalmat is olvasnak. Reméljük, ők még nem jutnak olyan szomorú sorsra, mint azok az amerikai egyetemisták, akik elsőéves korukban úgynevezett olvasási klinikára is járnak, hogy végre megtanuljanak tisztességesen „betűt fejteni”, szöveget érteni, „megszólaltatni”.

– És ön, a szakma kutatója és tanára, úgy olvas-e, ahogyan szeretné? Képes-e például arra, hogy „összeházasítson” hagyományos és számítógépes olvasást?

Olvastam, olvasok mindmáig, amikor csak tehettem-tehetem. Régi fontos és kedves szerzőimhez – klasszikusokhoz és kortársakhoz – újra meg újra visszatérek. Múlhatatlan kíváncsisággal, ám sajnos töredékes sikerrel próbálom megismerni, követni hazai legjobbjaink és a külföldi irodalom legfrissebb köteteit, mi több, a most jelentkező, sokat ígérő szerzőket is. Prózát, verset, esszét, tudományos műveket egyaránt. Időzavarban, de azért nem esélytelenül arra, hogy a legértékesebb, legizgalmasabb szellemi mozgásokat figyelemmel kísérhessem. Kicsit hencegve hozzáfűzöm: az utóbbi időben már hovatovább igazi számítógéphasználóvá is kezdek válni. Kutatásaimhoz, előadásaimhoz ott viszonylag gyorsan és pontosan megtalálom, amire szükségem van. Számomra egyre kevésbé éles a dilemma. Szépirodalmat kizárólag hagyományos formában olvasok, de egy-egy idézet, adat ellenőrzésében, pontosításában immár a számítógép a leggyorsabb, a legmegbízhatóbb eszköz. A nyomtatott betű és annak digitalizált változata édestestvérei egymásnak, mindkettő nélkülözhetetlen.

 
 
 

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu