buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Te is tartasz otthon marhákat?”


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Hillary Rodham Clinton – akinek ez a mostani már a negyedik könyve – még egyetlen betűt sem ütött le komputerén, s már biztos lehetett benne – akár a sok-sok millió dolláros honoráriumot kifizető kiadó – hogy az Élő történelem című munkáját, a létrejövő szöveg minőségétől függetlenül Amerikában, s persze a világ legtöbb országában veszik majd, mint a cukrot. A legtöbb olvasót nyilván nem a szerző esetleges irodalmi kvalitásai, mély gondolatai, a lelki finomságok érdeklik, hanem az elnöki hálószoba, s a Lewinsky-ügy zaftos részletei, s persze szeretne megtudni valamit abból, hogyan készül a nagypolitika, hogyan születnek a fontos politikai döntések, hogyan kormányozzák Amerikát. Már most megmondom: az ebbeli várakozásokban többnyire csalódni kell. Az opust megszületése után nyilván ügyvédek tucatjai, a titkosszolgálatok speciális ügynökei, s valószínűleg maga a férj is átnézte, s a különösen fontos, kényes, kínos információkat, részleteket – ha voltak ilyenek – gondosan kihúzták. Nekem nem az elmaradt „leleplezések”, az esetleg elhallgatott titkok miatt van hiányérzetem, hanem „csak” azért, mert az Élő történelem meglehetősen unalmas, száraz, s ráadásul módfelett terjengős olvasmány. Hillary emlékművet állít önmagának és „Billnek”, s persze önigazolást keres.

A legnagyobb baj, hogy szinte egyetlen pillanatra sem férkőzhetünk igazán közel hozzá, legfeljebb csak néhány mondat, pillanat erejéig látunk a szerepei és maszkjai mögé. Egyszer őszintén be is vallja: „Nem vagyok az a fajta ember, aki legmélyebb érzelmeit ki tudja önteni, legalább a legjobb barátnőinek”. Akkor kérdezhetnék – minek ír memoárt? Persze, tudjuk a választ. (Mindamellett, állításának némileg ellentmondva, sokat lelkizik: gyakran számol be arról, hogy ennek vagy annak a barátnőjének, vagy hűséges hívének hogyan öntötte ki a szívét.) Mindenesetre, őt is utolérte a politikus nők sorsa, akiknek Eleanor Roosevelt tanácsa szerint olyan vastag bőrt kell növeszteniük, akár a rinocérosznak. Hillary be is vallja, „páncélzata” – a sok-sok válság következtében – az évek során megvastagodott.

Könyve felépítésében a legpraktikusabb megoldást választja: a „konyhától” indul, s egy határidő napló kronológiáját követi végig. Végigszáguld életén (szülők, gyerek- és ifjúkor, egyetemi évek, megismerkedés, szerelem, házasság Clintonnal, Arkansas-i évek), hogy aztán az elbeszélés fókuszába, a legnagyobb terjedelemben a Fehér Házban töltött nyolc év, a republikánus ellenzékkel folytatott csatározások, politikai sikerek és kudarcok leltára és magyarázata, külföldi utak krónikája, majd a szenátorságáért folyatott harc kerüljön.

Bár bőven tárgyalja magánéletét, férjéhez, lányához, családtagjaihoz fűződő viszonyát, mindvégig nagyon is kontroll alatt tartja magát, nagyon is meg akar felelni az önmagáról kialakított vagy kialakítani akart képnek, elvárásnak. Jó feleség és anya, leány, akinek csak az általa amúgy röviden tárgyalt Lewinsky affér közben támadnak kételyei férjével, s házasságával kapcsolatban. Ezeket azonban – akár egy hollywoodi filmben – elfújja a jó tündér, a feszültségeket feloldja az idő és a hősnőnk személyiségéből áradó szeretet.

Ha a személyes dolgokról – mondjuk – szemérmesen ír, a külföldi állami látogatások leírását viszont kifejezetten a diplomatikus fogalmazás, néha pedig a protokolláris semmit mondás jellemzi. Mintha külügyminisztériumi háttéranyagokat és kommünikéket keresztezett volna. Mugabe zimbabwei köztársasági és Meciar szlovák miniszterelnököt leszámítva minden politikusnak és feleségének jut az öt-tíz állandó pozitív jelző, minősítés valamelyikéből. Saját munkáját értékelve sem szerénykedik: „Előző évi pekingi beszédem azt eredményezte, hogy világszerte drámaian megnőtt az érdeklődés irántam.”

Ugyanakkor – ezért elismerés illeti – kritikusan szól az előző amerikai kormányok külpolitikájáról. („Az egymást követő kormányok El Salvadortól Chiléig olyan rezsimeket támogattak, amelyek az emberi jogokat semmibe vették.”) Hillary – hol férje oldalán, hol egyre gyakrabban önállóan, mint férje, párt ja és az ország érdekeit jól képviselő First Lady – 78 országba jutott el, s leggyakrabban néhány nap alatt több országot is felkeresett. A fővárosokban az államfőkkel és miniszterelnökökkel, falun, vidéken a nép egyszerű gyermekeivel találkozott, beszédeket mondott, projekteket kezdeményezett, nyilatkozott. A beszámoló magyarországi programjáról- diskurzus Hornnal a NATO tagságról, látogatás a „stramm Mikulás apónak” is beillő Göncz rezidenciáján, ebéd a Gundelben, séta a belvárosban – alig több egy oldalnál. Számomra úgy tűnik, Hillary Clintonnak elrepülni valahova, akár Ázsiába vagy Afrikába, nem jelenthetett nagyobb gondot, mint nekem leugrani a földszinti fűszereshez. Lázas tevékenységéről és helyváltoztatásairól az Európában ide-oda utazgató turisták és idegenvezetőjük kalandjait bemutató Ha kedd van, akkor ez Belgium című film jut eszembe.

Az Élő történelem legérdekesebb – tanulságos – részei azok, amelyekben a First Lady országa megannyi súlyos társadalmi, szociális problémáját tárgyalja, okosan: a szabad fegyverviselés – mint fontosnak gondolt szabadságjog – súlyos következményeit, a munkanélküliek, idősek, kisnyugdíjasok sanyarú helyzetét, és persze mindenekelőtt is az egészségügy, pontosabban a szociálpolitika Mount Everestjének nevezett biztosítási rendszer tervezett reformját. Szerzőnk Amerikát járva megtapasztalhatja, hogy sokan „keservesen kín lódnak az emelkedő orvosi számlák, a méltánytalan bánásmód és a bürokrácia ingoványa miatt”; s az idős amerikaiak közül jó néhányan rezsijük kifizetése vagy a gyógyszer megvásárlása között választhatnak. A gazdasági és szociális téren is sok és komoly eredményt elért Clinton elnöknek nem sikerült tervét keresztülvinnie, hogy minden polgárnak garantálni lehessen az egészségbiztosítást és a megfelelő színvonalú orvosi ellátást. A First Lady – a laikus külföldi olvasó számára sokszor talán túlságosan is részletesen, s nem is mindig érthetően – elemzi férje politikai céljait, érvekkel igazolja elképzelései, intézkedései jogosságát, dühödten idézi fel a republikánus ellenzék részéről Clinton elnököt ért, gyakran nemtelen támadásokat. (Gondoljunk a Lewinsky ügy kezelésére, s különösen az elnök meghallgatásáról készült videó felvételek sugárzására.) Ilyenkor derül ki, hogy Hillarynak valójában milyen indulatai vannak, amelyeket a kötet más részeiben sikerül lepleznie.

Gyakran indulatos akkor is, amikor úgy érzi, a sajtó igazságtalanul támadja őt vagy férjét. Nyolc év alatt aztán beletanul a sajtó kezelésébe, rájön, a jó kommunikáció, mindkét fél érdeke. Az ellen azonban nem tehet semmit, amikor az ellenzéki politikai akarat illetve a politikacsináló, szenzációhajhász sajtó érdekei összetalálkoznak. Talán éppen egy ilyen helyzetben szólhatta el magát, amikor egy bangladeshi faluban egy parasztasszony kérdésére – „Te is tartasz otthon marhákat?” – amerikai újságíróktól körülvéve, úgy válaszolt: „Nem, hacsak nem számítom ide a sajtótestületet.” Viccnek szánta, de valószínűleg – ilyen a vicc természete – komolyan gondolta.

Az eredmény ismeretében a meglepetés erejével hat ránk, hogy a könyv szövegét a lektoron kívül még hárman gondozták. (Ebből ketten a stílust.) Ez gyakran nem látszik, mert hemzsegnek a félrefordítások, pongyolaságok. Csak találomra idézzünk néhány különösen tanulságos és mulatságos magyartalanságot: „Nem is sejtettük, hogy a francia sajtó egyik megbízottja ott lapul a bokrok alatt.”; „Az ötlet megpendített bennem egy húrt”; „vegyes felvágott egók”; „A sztori még nem nyugodott le.”; „hurrikán által tönkretett lakosság”; „a New York-i sajtó kontingense.”; „A támadást f . .! Oszama bin Laden iszlám szélsőségesei sötét láncolatának számlájára írták.” „rövid szusszanást vettünk.”; és végül egy gyöngyszem: „a szaudi kormány és magánemberek több, mint 1500 mecsetet épített a hat kontinensen”. (Ennek nyilván örült a Déli Sarkon élő sok muzulmán.)

Átrágva magunkat a betűtengeren egy okos, kemény, célratörő, sőt egyre inkább – hja, evés közben jön meg az étvágy – törekvő asszony képe rajzolódik ki előttünk. Memoárja terjedelme is bizonyítja, nagyon szorgalmas és ambiciózus. Még sokra viszi.

 
 
 

Gervai András

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu