buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 12, csütörtök
Gabriella napja





















Évfordulók:
1821: Gustave Flaubert születése (Rouen)
1928: Csingiz Ajtmatov születése (Seker)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A posztmodern kánon hagyományos kritikusa


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„ ...Írók és olvasók örökös viszonyban vagynak egymással; íróival együtt halad az olvasó közönség, együtt állapodik meg, együtt marad hátra. A kritika következtetései mind a kettőre nézve jóltevők, mert ha egyfelül az író studiumra kényszeríttetik, másfelül az olvasó szemei megnyílnak, s kezd látni s ítélni. .. „ – idézi Margócsy István Kölcsey Ferencet a Hajóvonták találkozása című kötetének Előbeszédében, sok egyéb, a kritika szerepét, funkcióit illető hasonlóan elmés és találó megállapítás között.

A Kölcsey különböző műveiből válogatott szemelvénygyűjtemény mint előbeszéd a szerző saját elmúlt évekbeli kritikáinak és tanulmányainak (melyek a kötet alcíme szerint a „mai magyar irodalomról” szólnak, kivéve az utolsó fejezet néhány írását, ezek felvétele a kötetbe ezért nem is igazán érhető) gyűjteményéhez nyomatékosan előrejelzi, hogy a rákövetkező írások szerzője irodalomtörténész, aki az irodalom történetiségét, a mai irodalom (és kritika) hagyományba gyökerezettségét vallja (ahogy előző, a „Nagyon komoly játékok” című kötete előszavában meg is fogalmazta). Nem csak akkor, amikor a mai költészet állapotáról irodalomtörténészi víziót rögzít, hanem akkor is, amikor a kortárs magyar vers- és próza köteteket vizsgál. Tetten érhető abban is, hogy a kötet négy fejezete (Történet, Vers, Próza, Diskurzus), de egyes írások elé is további 18. és 19. századi szerzőktől származó idézeteket helyez, s még inkább abban, ahogy a különböző szerzőkről és művekről szólva rendre irodalomtörténeti analógiákkal, párhuzamokkal él, s gyakorta műfaj-, illetve esztétikatörténeti háttérbe ágyazva elemzi és értékeli a kortárs alkotásokat (lásd például a Kornis Mihály Kádár-drámájáról, Kovács István: A gyermekkorom tündöklete vagy a Márton László: Árnyas főutcán című művéről írottakat). Bizonyára irodalomtörténeti stúdiumai és kutatási tapasztalatai is hozzásegítették ahhoz, hogy számára természetes legyen az, ma sem „egy értékrend él és uralkodik” (no de mikor is élt és uralkodott egy értékrend)”, miként az irodalomról szóló beszéd sokféleségé is.

Hozzászólásában az 1996-os kritika-vitához (Tilalmi beszéd) értetlenkedik is amiatt, „miért félnek annyira egyes irodalmárok a másik beszédmódjától, miért gondolják azt, hogy az irodalomról csak úgy lehet beszélni, ahogy ők teszik, vagy miért tételezik fel azt, hogy van olyan beszédmód, mellyel nem lehet vagy szabad az irodalomhoz közelíteni”. Hozzászólása során szükségszerűen körvonalazza a saját kritikafelfogását és kritikusi beszédmódeszményét is. Hangsúlyozza, hogy „semmilyen kritika nem lehet meg anélkül, hogy legalábbis implicite ne tartalmazzon valamilyen tudományos-fogalmi előfeltevés-rendszert”, de az a szemléletet ugyanakkor már túlzásba esik, amely a kritikában is csak a tudományos értekezés stilisztikáját véli érvényesnek, s csak egyfajta tudományos megközelítés mércéjén méri a nem-tudományos jellegű írásokat is.

Margócsy gondolkodásában hangsúlyos szerep illeti meg az olvasót is, mind az irodalom, mind a kritika olvasóját. Az értelmezői, befogadói élmény! középpontba állító újabb keletű hermeneutikai és recepcióesztétikai elméletek felismerései számára bizonyára ebben a tekintetben is egybecsengenek a régebbi korok tapasztalataival. Már az előbeszédben is idézi a Montesquieu-t idéző Kölcsey!: „nem mondani el mindent; s a mit mondunk is, csak azért mondani el, hogy az olvasó gondolkodásra ébresztessék ... „ A Margócsy-féle kritika ilyen értelemben a hagyományos közvetítő (a figyelemfelhívást, az értelmezést, a megértést, a saját élmény tudatosítását szolgáló) szerepeket is felvállalja az író és az olvasó között.

A Szabad Európa Rádió egykori kritikusa („ama par exelence kritikus”), Albert Pál (Sipos Gyula) Alkalmak című kötetéről írott megállapításaival Margócsyt magát is jellemezhetnénk: „Műleírásai sokszor példaként is állíthatók lennének: egyrészt őrzik még ama, régi, ismertető, figyelemfelhívó kritika jegyeit is, mely elsősorban kedvet akar csinálni az olvasáshoz, s mely mára (legalábbis itthon) jóformán teljesen kiment a divatból, másrészt mindazt tudják, amit a posztmodern kritika elméleti előírásai megkövetelnek.” S bár az ő szövegeinek nem annyira áradó a szubjektivitása és nem annyira színes és fordulatos az esszéizálása (ami az én olvasatomban, kritikáról lévén szó, inkább erény, mint hátrány), mint az Albert Pálé, éppúgy közérthetőek és élményszerűek, miközben az ő fogalmi-módszertani pontossága is bármiféle tudományos kritériumnak megfeleltethető. Margócsy szövegeinek legnagyobb erénye a vizsgált művek irodalmiságának, poétikájának, szövegszerűségének, nyelvi, szerkezeti jellemzőinek érzékeny elemzése, pontos leírása és az ennek során felvetődő eszmei és esztétikai problémák következetes végiggondolása. Ugyanakkor rá is jellemző az, amit ismét csak Albert (Sipos) kapcsán ír: „minden mondatában már interpretátorként is fellép, s már leírásával magával kommentálja az adott művet; s kommentárjaiban az értékítéletnek is igen széles skáláját alkalmazza.”

Albert Pál (Sipos Gyula), a nyugati emigráció Párizsban élő literátora számára természetes volt a hetvenesnyolcvanas években, hogy nyíltan és bátran mondta a kritikusi magánvéleményét, hogy a „javalló leírás”, elismerő elemzés mellett a bíráló, akár kárhoztató ítéletmondás terén is jeleskedhetett. Idehaza a közismert okok miatt mindez a rendszerváltoztatás előtt kevésbé volt járható út a kritikusok számára, de azóta is (részben hasonló, részben) különböző természetű akadályokba ütközik. Ezért is külön kiemelendő, rendkívüli érdeme Margócsy Istvánnak, hogy alkalmanként sikerül magát függetlenítenie a kritikusi szigorát korlátozó tényezőktől. Ráadásul általában olyan népszerű szerzők műveiről ír, mindenféle szempontból alátámasztott, szakszerűen előadott, de szokatlanul kemény bírálatokat, akiknek művészetét, írói érdemeit egyébként nyilván maga is nagyra becsüli (például Konrád György: Kőóra, Závada Pál: Milota, Parti Nagy Lajos: Hősöm tere című regényeinek, Kornis Mihály Kádár-drámájának, Eörsi István: Szögek című összegyűjtött verseit tartalmazó kötetének fogyatékosságait egyaránt kíméletlenül bemutatja). ítéletei ugyanakkor-miként szerinte a Siposéi – árnyalt méltányosságukkal tűnnek ki. Azaz az összességében, végeredményében kudarcként elemzett, például az előbb említett művekben is igyekszik felmutatni a részértékeket (az effajta méltányosságra irányuló törekvése már-már komikus eredményekre vezet a Fehér Ferenc hatvanas évekbeli „magatartásai!” értékelő írásban), de az egyértelmű lelkesedéssel fogadott művek (például Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka, Kukorelly Endre: TündérVölgy apró hibáit is megemlíti, legalábbis a prózai műveket elemezve.

Érdekes, hogy mennyivel kevésbé viszonyul kritikusan a tárgyalt verseskötetekhez. Ennek okai között lehet az is, hogy mindegyiket alkalomnak tekinti azon tétele bizonyításához, mely szerint a „mai költők legjava, mind tehetségüket, mind teljesítményüket tekintve, bátran hozzámérhetők a magyar költészettörténet magas mércéjéhez, s nincs olyan generáció a ma élők közt, mely ne tudná felmutatni elsőosztályú képviselőjét vagy képviselőit” ahogy az irodalomtörténészi vízió a költészet állapotáról című kötetnyitó tanulmányában fogalmaz. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy Eörsit kivéve azoknak a szerzőknek (Ferencz Győző, Háy János, Kovács András Ferenc, Nádasdy Ádám, Orbán János Dénes, Petri György, Rakovszky Zsuzsa, Szilágyi Ákos, Tandori Dezső, Térey János, Tóth Krisztina) a kötetéről, költészetéről szól, akik a saját értékrendjéhez közel állnak, akik annak a paradigmaváltásnak a végrehajtói, illetve továbbvivői közé tartoznak, amely a hatvanas-hetvenes évek fordulójától (az említett tanulmányban körvonalazottak szerint) nemcsak a költői szerep társadalmi vonatkozásait értelmezte át, hanem a költői megszólalás alapgesztusait is módosította, a lírai énnel együtt a nyelvet és a kulturális hagyományt is fikcionalizálta. (A magyar irodalomtörténet szakításokon alapuló paradigmaváltás sorozatának afféle konstrukciója, melyet a tanulmány vázol, nem biztos, hogy mindenki számára elfogadható, számomra is, ezúttal sajnos ki nem tárgyalható, kérdések sorát veti fel) S végül a kevésbé árnyalt kritikusi affirmáció oka lehet az is, hogy többnyire nem is a versesköteteket magukat vagy a bennük lévő verseket elemzi-értékeli, hanem inkább a költői világok természetét, sajátosságait jellemzi (s abba helyezi bele az új művet). Ezt viszont rendkívüli érzékenységgel, szemléletességgel és pontossággal teszi, hiteles és megbízható költői portrékat körvonalazva.

Ezért is sajnálható, hogy kötetében (némi leegyszerűsítéssel és összevonással mondva) csak a posztmodern kánon divatos, már elismert alkotóiról és műveiről, azaz az elmúlt évek irodalmának egy viszonylag zárt szeletéről szól. Szakszerű elemzéseinek árnyalt méltányossága bizonyára a pályájuk kezdetén álló alkotóknak is hasznára válna („mert ha egyfelől az író stúdiumra kényszeríl1etik”), illetve a más alkotásmódok jegyébe születő művek elfogulatlan értelmezéséhez és értékeléséhez is hozzájárulhatna („másfelül az olvasó szemei megnyílnak, s kezd látni s ítélni”).

Margócsy István: Hajóvonták találkozása
Palatinus Kiadó
2500 Ft

 
 
 

Elek Tibor

Palatinus Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu