buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Költők világa


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A kortárs magyar irodalom egyik jelentős irodalomtörténeti áttörését, valamint ennek kiteljesedését akarva-akaratlanul két történelmi eseményhez, 1956 magyar forradalmához és a prágai tavaszhoz, illetve az ezeket követő „testvéri tankok” bevonulásához kapcsoljuk. Hatásuk úgymond hajszálereken keresztül érvényesült az irodalomban, esztétikai értékké szublimáltan volt megfogható egy igen korlátozott, a pártállam által uralt irodalmi-kulturális nyilvánosság körülményei között, s ugyanakkor – alkotók, művek és tendenciák megítélésében – vízválasztó is volt az ezekhez a reménykeltő, de tragikus végkifejletű eseményekhez való viszony.

Egy-egy döntő irodalomtörténeti pillanat, illetve gócpont képződött 1956-60 körül, valamint az 1960-as évek második felében a romániai magyar irodalom folyamatában is – elsősorban Kolozsvár és Bukarest központokkal.

Az 1989-es politikai fordulattal lehetőség adódott, sőt távlat is kínálkozott az irodalomtörténet-írás reformja számára. Ha az ez irányú, a romániai magyar irodalmat célzó munka méreteiben és eredményeiben nem is tesz eleget minden, akár mégoly reális elvárásnak sem, mégsem mond ható jelentéktelennek. Tulajdonképpen nem is nagy „felfedezéseket” kell tennie az irodalomtörténet-írásnak, legalább is pillanatnyilag, inkább az irodalmi műveltséget kell előmozdítania, hiteles megszólalásaival érvényes irodalomképet kell rajzolnia.

Mindenképpen kiemelt hely illeti ezen a téren Cs. Gyímesi Éva Szilágyi Domokosról készített – még az 1980-as évek második felében írt, majd 1990-ben kiadott – monografikus tanulmányát, mely a vizsgált költői pálya és életmű okán is az említett irodalmi áttörésnek és kiteljesedésnek, illetve mindkét irodalomtörténeti pillanatnak a leírását is tartalmazza. Ebben a sorban említendő még Bertha Zoltán szintén 1990-ben megjelent Bálint Tibor-monográfiája, de aztán jó néhány évnek kellett eltelnie, amíg újabb és újabb vizsgálódások és kutatások eredményeként más, szintén az említett események kisugárzásában alkotó romániai magyar írókról és költőkről elkészültek a pályaképek és az életműveket bemutató munkák.

Az áttörés, illetve amaz irodalomtörténeti pillanatok több nemzedékhez és áramlathoz tartozó alkotónak köszönhetően ment végbe, illetve képződtek meg. Egyesek ezek közül pályájuk egy-egy szakaszában vették ki részüket az áttörésből vagy ama kiteljesedésből, mások meg egész munkásságukat tették fel erre. Az eddig megjelent, illetve elkészült monografikus feldolgozások Horváth István (Cseke Péter), Méliusz József (Borcsa János). Sütő András (Bertha Zoltán, Görömbei András, Lázok János). Kányádi Sándor (Pécsi Györgyi), Székely János (Éger Veronika, Elek Tibor, Szász László), Lászlóffy Aladár (Széles Klára). Bodor Ádám (Pozsvai Györgyi)
pályáját és életművét mutatták be.

Nemzedékek együttes szerepére figyelmeztet Szilágyi István egy interjúban, aki az 1956–60-as évek fordulóján fellépő romániai magyar író nemzedék (?) nézőpontjából értelmezi az 1960-as évek második felére tehető irodalomtörténeti pillanat sajátosságát, mondván a következőket: „Mire az ő színeváltozásukra [az előző írórajéra] sor került, nemcsak mi (akkor huszonöt-harminc közöttiek) készültünk el a magunkigazolás jó néhány opuszával, de úton volt, sőt érkezőben az utánunk következő raj – máig emlékezetes novelláival, versciklusaival. (…) Így tehát az az értékmegáradás, aminek itt a hatvanas évek második felére tanúi lehetünk, szerintem e hármas fölfutás eredménye; ritka szerencsés szinkronpillanat.”

Szilágyi István értelmezését Balázs Imre József idézi Hervay Gizelláról készült monografikus tanulmányában, hozzáfűzvén, hogy Hervaytól sem állt messze az az értékrend, amelyet Szilágyi Domokos vagy Szilágyi István képviselt az 1950-es évek végétől kezdve, de mindez a szerzőt nem valamiféle nemzedéki nézőpont érvényesítésére kell hogy késztesse a választott életmű tárgyalásakor.

Már az elején érdemes rámutatni, hogy Hervay a maga lírai megismerése, művészi világteremtése tekintetében oly karakterisztikus, egyéni utakon járt, hogy erről még a gyermekirodalom körébe tartozó műveiben, jelesen a Kobak könyvében sem tért le pályája kiteljesedésének szakaszában, az 1960–70-es években (1966-ban jelent meg az első, majd 1973-ban a kiteljesített mű), nem véletlen, hogy Balázs Imre József úgymond kellő komolysággal tárgyalja a költői életműnek ezt a – szerves – részét is. Hasonlóan jár el szerzőnk akkor is, amikor Hervay indulásait veszi számba mely indulások az 1950-es évekre és az 1960-asok elejére időzíthetők –, alapos filológiai szövegvizsgálatokat végezve, s egyszersmind utalva az 1950-es évek irodalompolitikai mechanizmusaira is, amelyek a vizsgált költői pályát érintették, illetve befolyásolhatták.

A szerző a továbbiakban is, a Tőmondatokkal (1968) és az Űrlappal (1973) a pálya magaslataira jutó Hervay-lírát a maga pontosan megfogható kontextusában, érvényes viszonyítási pontokat kijelölve vázolja fel, olyképpen, hogy a kötetek korabeli recepcióját sem mellőzi, sőt reflektál a jelentékenyebb kritikusi meglátásokra, s kiegészíti és finomítja, ahol szükségesnek véli. Hasonlóképpen azokra is, amelyek immár a költő utóéletében íródtak. A kontextus kijelölésében, megkonstruálandó a Hervay-költészetet, a szerző tekintettel van a költőnek mind a közvetlenebb, nemzedéki hovatartozására – ezt teszi például a Szilágyi Domokossal való párhuzam, az egyezések és eltérések kiemelésével –, mind pedig arra, hogy magában az irodalom-rendszerben, a kortársi szövegkorpuszban milyen lehetséges kapcsolódások mutathatók ki például Nemes Nagy Ágnes és Orbán Ottó lírájával.

Kiemelt figyelembe részesíti aztán a szerző a Zuhanások című hosszú verset (1978), amely szemléletbeli és poétikai vonatkozásban is változást, fordulatot hozott a Hervay-életműben. Ebben az oratóriumban tapintja ki Balázs Imre József „az értelem-elv mindenhatóságáról való lemondást” egyrészt, másrészt pedig a korábbi kötetek összegezésének s egyben újrainterpretálásának stratégiáját. Ami pedig ezután következik, a kései Hervay-kötetek világa, az „a tragikus hangoltságú abszurd” közegébe tartozik, s arról tanúskodnak ezek a kötetek a monográfus szerint, hogy „messzire távolodott [Hervay] ekkorra a vele együtt induló költőktől, Lászlóffy Aladártól, Szilágyi Domokostól, de saját pályakezdésének nyelvétől is. A Tőmondatok vagy az Űrlap kapcsán még vele rokoníthatónak bizonyuló Orbán Ottó vagy Nemes Nagy Ágnes is más irányban teljesítették ki életművüket.”

Helyet kap a monográfiában egy, a Hervay-recepciót áttekintő fejezet is, amelyben aztán magának a szerzőnek a véleménye is megfogalmazódik a vizsgáit költői pálya általa jelentősnek tartott vonulatát illetően, ellent is mondva a Hervay-életmű több értelmezőjének. „Az a lírafordulat, amelyet az irodalomtörténet egyfajta 'új érzékenység' és a nyelvhez való újfajta viszonyulás megjelenésével jellemez, újra áthelyezheti a Hervay-költészet hangsúlyait – összegez Balázs Imre József. – Ennek a költészetnek a nézőpontjából – ha megkockáztatható egy ilyesfajta nézőpont-foglalás újra a Tőmondatok és az Űrlap című kötetekre terelődik a figyelem, a kimond hatóságot problémaként felvető kötetekre, illetve arra a – megtalált – nyelvre és látásmódra, amely magánhasználatra lehetővé és értelmessé teszi a kimondás!.”

A Hervay-monográfia szerzője, Balázs Imre József az ezredforduló éveiben költőként jelentkezett (Ismét másnap, 1998), de már ekkor is hallatta szavát kritikusként, majd irodalomtörténészként is, előbbit dokumentálja A nonsalansz esélye című kötete (2001), utóbbit meg az ő gondozásában és bevezető tanulmányával megjelent, Hervay összegyűjtött verseit tartalmazó kötet (Az idő körei, 1999) és a Vissza a Forrásokhoz című interjúfüzér (2001), valamint újabban olvasható folyóirat-közleményei a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom köréből. Legsokoldalúbb fiatal irodalmárunk a Kolozsvárt élő és alkotó Balázs Imre József.

Fekete Vince költői indulása viszonylag hosszú időt, nyolc-tíz évet fog át. Az első szárnycsapások időszakából viszont szigorúan válogatott a költő, nem sok vers került be ebből a periódusból első kötetébe (Parázskönyv, 1995). illetve a válogatott és új verseket tartalmazó harmadikba (A Jóisten a hintaszékből, 2002). Kimaradt például a Ha meglepnélek egy biliárddal című emlékezetes verse (Igaz Szó, 1989.2.), szerepel viszont, ha kissé mélyebbre „ásunk le” az időben, a Melyikünk? című (első megjelenése: Igaz Szó, 1988. 4.). A jelzett időszak verstermése – s példa lehet erre mindenekelőtt a kimaradt vers – Szőcs Géza 1970-es évekbeli vallomásos, illetve játékos, fantasztikummal és groteszk történetekkel dúsított lírájának mély érintettségéről tanúskodik, viszont a Parázskönyv túlnyomó részében Sziveri János magas „hangfekvésű”, harsányabb, nyersebb versbeszédéből ihletődött, no meg a választott nagy előd, Villon szelleme – s következés ként a Faludyé – uralja a születő szabadság ízeibe már belekóstolt induló költő első kötetét. A költő által még a diktatúra idején tapasztalt társadalmi tünetek és lázító nyilvánvalóságok kendőzetlen megnevezését mindenképpen eme szabadság tette lehelővé. Az élet, a kisváros perifériájára sodródott egzisztenciák, napjaikat céltalanul tengetők balladái így születhettek meg rögtön az 1990-es évek elején. (Lásd Kilakoltatottak rondói című ciklust!)

Ha a címként kiemelt egyszeri szó „felmenőjét” , a hovatovább határozószót „dekonstruálná” recenzens, a „Hova tovább?” kérdést eredményezhetné e művelete, mely kérdésnek aztán kettős irányultsága is elképzelhető lenne. Egyrészt Fekete Vince lírikusi pályájának irányát és szakaszait érintheti, másrészt meg azokra a terekre, valós, illetve a költői képzelet alakította világokra vonatkozhat, amelyeket szavaival feltár és megnevez, mondataival behálóz, vagyis nyelvileg alakít a vers míves mestere. Ugyanis a mívességet is a későbbiekben aztán tudatos választások demonstrálják Fekete Vince esetében. (Ütköző, 1996) Dsida Jenőt például a Nagycsütörtök című versére „szerzett” Csütörtök című parafrázisával idézi meg a fiatal költő, Áprily Lajosra meg, aki A kor falára súlyos és vádló szavait írta, a „dédunoka” nem „szent szánalommal”, de a vállalás tudatosságával néz vissza, s egy „félszeg kornak” kiszolgáltatott ember keserű tapasztalatát fogalmazza újra, csattanós befejezést adván egy ironikus kicsengésű rájátszással: „S kevélyen bévésem a kor falába: / KI EZTÁN LÉPSZ FÖLDI ÁRTEREKRE, / TUDD: ITT ÉLT, KINEK SOSEM FÁJT FALÁBA.”

Ezek a választások – akárcsak Orbán János Dénesnél – egyúttal a hivatkozott szerzővel, illetve szöveggel és referenciáival való dialógust, polémiát is jelentik, s ígyen az „ősszöveg” vagy –motívum és az általa „generált” új változat nagy feszültségű erőtereket hoz létre. Villódzást, oszcillálást indít el múlt és jelen, szentesített hagyomány és újító törekvések, valamint különböző szemlélet- és magatartásmódok, illetve ars poeticák között. Ezt az írói eljárást a mai amerikai irodalomtudománya „kreatív korrekció” mozzanataként írja le.

Emellett felfedezhető – már a Parázskönyvben – egy másik csapás, amelyen a lírikus Fekete Vince jár, éspedig a versmondat szintjén tett egyéni kezdeményezés. Ennek köszönhetően a személyes lét rejtelmeit, erős indulatokat és gyöngéd érzelmeket, a lírai énben felgyűlt feszültségeket és ezek feloldását, azonosulást és távolságtartást egyszerre sikerül a költőnek érzékeltetnie – a saját sorsán és a sorson merengő József Attila és Szilágyi Domokos pontos lírai látleleteire emlékeztetően. Példaként a Slukkok című ciklust említhetném egészében, s különösképpen annak itt idézendő darabját: „mostanság azon tűnődöm / döm döm döm döm döm / hogy törödöm hisz törödöm / döm döm döm döm döm / s attól fogok felbőszül ni / ölni ölni ölni ölni / ha meg se fogok őszülni / ülni ülni ülni ülni / hisz a hajam jóval azelőtt / előtt előtt előtt / tar koponyámról ellőtt” (mostanság az).

E törekvés szerint a megnevezés végső soron nem a szavak szintjén történik. Fekete Vince nem a szavakat latolgatja, sokkal inkább a mondatokat teszi mérlegre – de semmivel sem többet a szükségesnél. Úgy tűnik, mintha a kimondottak egyfajta élő beszédfolyamból lennének kimetszve, vigyázva arra, hogy jól érzékelhető legyen az egésznek a sodrása. Amire az a fajta feszültség utalhat, amit éppen a kimondott és ki nem mondott mondatok közötti arány1alansággal idéz elő a költő már a Parázskönyv egyes darabjaiban is, de legfőképp az Ütközőben (Hétvége, Szükség, illetve Ahogy a vonat, Mielőtt szeretetét, Mi? Kérdezed).

A későbbiekben aztán, a harmadik kötetben közreadott Leveleskönyv (1999–2001) szabadverseiben már egy teljességgel egyénített szerkezetű és ritmusú mondatban beszél a költő. Ezek a versek, mintegy ama beszédfolyamból kimetszett szakaszok, általában in medias res kezdődnek, majd a körmondatra jellemző, előrehaladó hullámzás vagy körkörös mozgás után „nyugszanak el”, de nem azelőtt, mielőtt közvetlenül vagy képes beszéd által nevén nem nevezik azt az érzést vagy gondolatot, illetve közérzetet, amelynek a késleltetett kimondása végsőkig fokozta az olvasó várakozását. S amelyben akár magára is ismerhet... Tükröt tart a költő korának s kortársainak. Az embernek.

Balázs Imre József: Hervay Gizella
Kriterion Könyvkiadó
177 oldal, 1800 Ft

Fekete Vince: A Jóisten a hintaszékből
Erdélyi Híradó Kiadó
177 oldal, 2000 Ft

 
 
 

Borcsa János

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu