buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Kovács Imre tanulmányai


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Keserű sors jutott osztályrészül Kovács Imrének, a jeles népi írónak, a Nemzeti Parasztpárt egykori főtitkárának: életében szülőhazájában egyik politikai rendszernek sem volt megfelelő. A Horthy-korszakban, 1937-ben, háromhavi fogházbüntetésre ítélték A néma forradalom című megrázó, hatalmas visszhangot verő könyvéért. A ma már a népi szociográfia klasszikusának számító művében bemutatta a magyar parasztság kilátástalan, sanyarú életét, s a vád szerint ezzel izgatást és nemzetgyalázást követett el. Ha a történelmet a logika irányítaná, 1945 után Kovács Imrét, a szegények – s nem a szegénység! – pártfogóját a jelszavakban hasonló célokért küzdő kommunisták keblükre kellett volna, hogy öleljék. Nem tették! Ellenkezőleg, 1947-ben kénytelen volt külföldre menekülni, s haláláig, 1980-ig persona non grata volt a szocialista népi demokráciában. Hazai recepciójában csak a rendszerváltozás körüli évek hoztak némi javulást. Előbb szamizdatban, majd „rendes” kiadásban jelent meg a Magyarország megszállása, 1989-ben pedig Cserépfalvi két másik kiadóval társulva újra kiadta A néma forradalmat. Ezután megint több mint egy évtizedes csönd borult Kovács Imrére, mígnem tavaly a Magyar Napló kiadó hiánypótló kötetet tett az olvasók asztalára, megjelentette 1935 és 1947 között írott tanulmányait.

Bármely művészeti ág remekművei időtlenek, minden kor emberéhez szólnak. A tudományos művek sorsa ellenben – ezt Max Webertől megtanulhattuk – szükségszerűen az, hogy meghaladják őket. Mikor Kovács Imre könyvét kézbe vettem, éppen ezért gondoltam, hogy bizonyára ezek fölött a tanulmányok fölött is eljárt az idő, s ma már csak történeti értékük van. Tévedtem! Kovács Imre tanulmányai olyannyira időszerűek, hogy akarva-akaratlan Igor Safarevicsnek, a világhírű orosz matematikusnak és gondolkodónak Hegellel vitatkozó sorai ötlöttek eszembe. Hegei szerint a történelem kétszer ismétli önmagát, először tragédia, másodszor pedig bohózat formájában. Safarevics szerint ez a magyarázat elhibázott, mert a történelem másodszori ismétlődése arról tanúskodik, hogy egy nép nem vonta le a következtetéseket a történelméből, nem tudatosította történelmi tapasztalatát, tehát a másodszori ismétlődés nem bohózat, hanem az elsőnél sokkal súlyosabb tragédia. Igen, e tanulmányokat olvasva lépten-nyomon szembesülni kényszerülünk azzal a nyomasztó ténnyel, hogy a Kovács Imre és mások – főként a népi írók – által, hét évtizede felvetett nemzeti sorskérdéseinket nem oldottuk meg, hanem másodszor is, s még mindig megoldatlanul magunk előtt görgetjük őket.

Állításomat számos idézettel igazolhatnám, de most érjük be eggyel. A parasztság helyzetéről írta Kovács Imre 1946-ban: „Eddigi nagy szegénységének is az volt az oka, hogy nem tudta terményeit földolgozni és úgy értékesíteni. Búzát, kukoricát, élő állatot, baromfit, szőlőt, gyümölcsöt, zöldséget vitt a piacra, vagy a gyárakba és ott már más érdekeltségek, kapitalisztikus vállalatok közvetítették, vagy dolgozták föl és adták el azokat. A haszon így természetesen az övék volt és kétszeres-háromszoros eredménnyel múlták felül a parasztság szegényes bevételeit.” Jelenleg, 2004-ben, nem kísértetiesen ugyanez a helyzet?

Kovács Imre egész életében a magyarság törzsének tartott parasztság érdekeiért dolgozott, nem ritkán harcolt. Minden érdekelte, ami a parasztság sorsával kapcsolatos volt, de a legtöbbet a földkérdéssel foglalkozott. Vallotta, hogy „A magyarság lét- és sorskérdése minden időben – földkérdés.” Ma, az Európai Unióba való belépés küszöbén mintha megfeledkeztünk volna erről az egészséges ösztönű népek számára magától értetődő megállapításról. Pedig egyre több agrárszakember mondogatja, hogy könnyen végzetessé válhat ránk nézve, ha földünket nem védjük meg a tőkeerős külföldiektől. Kovács Imre üzenete ugyanis ma is érvényes: „A föld nem tőke, a föld haza, és ha ezt tudjuk, akkor valóban nem lehet más a feladatunk, mint az, hogy a magyar földet a magyar népnek adjuk, és ezzel ténylegesen hazájává tesszük.” Szokatlan, „korszerűtlen”, annyira a globalista árral szembe úszó gondolatok ezek, hogy nem nehéz megjósolni: Kovács Imre az egyesült Európában aligha lesz eurokonform.

Kovács Imre szerint a tizenkilencedik század végén, huszadik század elején elmaradt földosztás szülte a nincstelenséget, s ez elől menekült a magyar parasztság az egykézésbe, a szektákba, és külföldre: Amerikába. (Akkor még aligha sejtette, hogy életének felét ő maga is Amerikában fogja leélni.) Kovács Imre tüzetesen tanulmányozta az egyke-problémát. Saját szemével győződött meg róla, hogy Kiss Gézának, Fülep Lajosnak, az egyke-probléma vészmadárnak kikiáltott szakértőinek minden szava igaz. Kovács Imrétől arról is értesülhetünk, hogy a hivatalos Magyarország statisztikusai milyen struccpolitikával igyekeztek nyugtatgatni lelkiismeretüket: lejjebb húzták meg az egyke-határt. Eleinte a 25‰-es szaporulatot produkáló területeket tekintették egykésnek, majd később már csak a 20‰-eseket.

A trianoni trauma után több vezető magyar értelmiségi gyanakodva, volt aki nyílt ellenszenvvel (Szabó Dezső) figyelte a hazai németek térnyerését az irredenta mozgalmakban, az államapparátusban, a hadseregben. Az egyke kutatói arra a veszélyre is felhívták a figyelmet, hogy míg a Dunántúlon a magyarság pusztul, a németek egyre jobban megerősödnek, s egyre-másra foglalják el a kihaló, hajdan színmagyar falvakat. Csendes ellentétféle lappangott a két nép között, de az évszázados békés együttélés egy ideig még nem engedte ezt felszínre törni. Hitler hatalomra jutása ezen a téren is jelentős változásokkal járt. A Führer nem titkolta igényét az „elnémetesedett” Dunántúlra, sok német nemzetiségű honfitársunk pedig egyik napról a másikra felfedezte német gyökereit. Szinte szükségszerű volt, hogy a fajtáját féltő Kovács Imre ebben a témában is hallassa hangját. Egyrészt látta a „sváb beszivárgás” veszélyét, másrészt a magyar parasztok elé példaként állította a polgáriasult sváb parasztokat. (A magyar állam számára pedig Nagy Frigyes és Bismarck telepítési politikáját tartotta követendőnek.)

Az egyke pusztításairól szólva Kovács Imre kiváló elődök nyomán járt, a destruktív vallási szekták bemutatásában viszont neki magának jutott úttörő szerep. Elsőként tudósított az ördögűzők, a magtalanok, a koplalók, reszketősök stb. ön- és nemzetpusztító ténykedéséről. (Kötetünk szektákkal foglalkozó 1935-ös tanulmánya, a Hulló Magyarország a magja A néma forradalom idevágó fejezetének.)

Kovács Imre a parasztságot kívánta felemelni, de szemében – ellentétben oly sok „haladó” hazai és nyugati liberális értelmiséggel – a minta nem a Szovjetunió volt, hanem Dánia, a „gazdag parasztok országa”. Élénken érdeklődött azonban a szovjet mezőgazdaság iránt is. Egyebek között figyelemmel kísérte Liszenko növénynemesítési kísérleteit, de – megint csak sokakkal ellentétben – ő nagyon óvatos volt, nem tagadta, de nem is vette készpénznek a hatvan nap alatt beérő búzáról szóló propagandisztikus híreket. Tisztában volt vele, hogy a szegény parasztság csak összefogva, szövetkezve veheti fel a versenyt a nagybirtokokkal, s mivel ráadásul az is meggyőződése volt, hogy az emberiség kollektív kor előtt áll, alaposan tanulmányozta a szovjet kolhozok rendszerét. Tudta azonban, hogy az idegen minták szolgai másolása tévútra visz, s félreérthetetlenül kimondta: a magyar parasztságot nem szabad kolhozokba kényszeríteni, hanem a kisbirtokosoknak szövetkezniük kell egymással.

Aki olvasta a Fekete bojtár vallomásait, esetleg irodalmi túlzásnak tekinthette a napjainkban már elképzelhetetlen nyomorban tengődő parasztságról Sinka István által rajzolt képet. Sinka nem túlzott, az egész országot bejáró és ismerő Kovács Imre disznóóltói ököristállóig minden elképzelhető helyiségben lakó munkásokkal találkozott. így summázza idevágó fejtegetéseit: „Ha már most az emberek értéke, mint láttuk, alacsonyabb ugyan a luxus-állatokénál, de magasabb az átlag-állaténál, nagy kérdés, miért nem részesülnek a cselédek olyan elbánásban, mint az állatok.”

Kovács Imre Erdély elvesztését összekapcsolja a kivándorlással, s ezzel ritkán emlegetett, kényelmetlen tényekkel szembesít bennünket. Jó szándékú, de elfogultságra hajló hazafiak körében mostanság is elterjedt nézet Trianonért egyedül csak a nagyhatalmakat, Clemenceau-t és társait kárhoztatni. Szerepük valóban gyalázatos és menthetetlen, de Kovács Imre nemzeti önvizsgálatra is sarkall. Számokkal bizonyítja, hogy Erdélyt nem Trianonban vesztettük el, hanem már az 1. világháború előtt eladó volt: eladtuk a románoknak. Ha nem lett volna eladó, a magyar uralkodó körök a föld után sóvárgó parasztokat nem engedték volna „kitántorogni Amerikába”, hanem letelepítették volna Erdélyben, s így a magyar föld nem került volna román kézre, a nincstelenek pedig földhöz jutottak volna.

A tanulmánykötet számtalan alig ismert ténnyel lepi meg olvasóit. Eddig jószerivel csak a német és a szovjet munkatáborokról hallottunk, de Kovács Imrétől megtud hatjuk, hogy az 1930-as években már majdnem minden állam bevezette azokat. Se szeri, se száma az időszerű, de a köztudatban gyökeret máig nem eresztett megállapításainak. Mostanában már egyre több kutatót izgatnak az amerikai és a szovjet típusú társadalmak közötti hasonlóságok, de Kovács Imre már 1940-ben úgy vélekedett, hogy „A világ két ellentétes jellegű szektora: az individuális Amerika és a kollektív Oroszország hosszas kísérletek után majdnem azonos üzemformát alakított ki.”

Ma sokak szerint szinte nincs is szükség honvédelemre. Kovács Imre véleménye ebben a kérdésben is megejtően egyszerű és megszívlelendő: „ ... meg kell érteni, hogy a korszerű honvédelem a népvédelemnél kezdődik.”

Vagy: szerfölött érdekes Kovács Imrének a szélsőségességről vallott nézete: „A szélsőségekben gondolkozó és politizáló társadalom könnyen hajlamos arra, hogy ellökje magától a nemzetet, a nemzeti!, mert azt hiszi, hogy mindennek a nacionalizmus az oka.”

Kovács Imrének adósai vagyunk. Perc-emberkék sokaságáról írtak könyvet, monográfiát, s róla, az írónak, szociográfusnak, politikusnak, hazafinak egyaránt elsőrangú emberről egyelőre be kell érnünk néhány nyúlfarknyi tanulmánnyal. Bízom benne, hogy a Magyar Napló folytatni fogja Kovács Imre műveinek kiadását, s ezzel nagymértékben megkönnyíti a hiányzó, Kovács Imréhez méltó monográfia megszületését. Munkájáért, kezdeményezőkészségéért elismerés jár a kiadónak, de nem állhatom meg szó nélkül: a szöveget feltűnően sok, olykor értelemzavaró gépelési hiba csúfítja el. Például a 69. lapon összetévesztik a szülést a szülével (az ormánsági egykés családokban a családfő szerepét játszó öregasszonnyal).

Végezetül egy jámbor óhaj: bárcsak megérnénk végre, hogy Kovács Imre tanulmányai elveszítsék időszerűségüket!

Kovács Imre: Tanulmányok 1935–1947
Magyar Napló Kiadó
435 oldal, 3584 Ft

 
 
 

Babus Antal

Magyar Napló Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu