buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Élmény és Álmány
Tandori Dezsõ Pro Primissima-díjas íróval Bedecs László beszélget


2009.01.30

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

2008 kora telén, hetvenedik születésnapja alkalmából a magyar irodalmi közélet egyként ünnepelte önt: legalább nyolc irodalmi folyóirat idõzített kisebb-nagy összeállítást erre az alkalomra, tanulmányokkal, interjúval, versekkel, fotókkal. Decemberben az Irodalmi Múzeumban és a Mûcsarnokban is volt egy afféle Tandori-születésnap, melyeken barátai, tisztelõi köszöntötték önt – távollétében is. Ezeken a fórumokon nagyon sok minden elhangzott a Tandori-életmû jelentõségérõl, mélységeirõl, és önnek is alkalma volt az életérõl és a mûvérõl írni, beszélni. Abban a reményben, hogy talán vannak részletek, melyeket még nem mondott el, kérdések gyanánt egy-egy évszámot dobok fel, legyen ez beszélgetésünk sorvezetõje. Az elsõ: 1938.

– Örülök, hogy megünnepeltek, és semmivel meg nem bántottak. De remélem, nem egy hamarosan „örökre távozó” illetõnek szólt a dolog. Ami pedig az évszámot illeti: hogy a Sportkórházban (Vöröskereszt kórház?) születtem, csak hallomás. Az viszont, hogy 1987 táján, mikor abszurd sovány voltam (55 kiló!), kerítésrácsán emez intézménynek átpréselõdtem, és ezzel még egyszer „világra jöttem”, már nem. Sõt az sem, hogy születésem óta, négy Londont és kétnapos, kéthetes távolléteket nem számítva, végig ebben a Lánchíd utcai lakásban élek – épp csak hogy az egyik fele e háború elõtti bérleménynek máshová, másokhoz csúszott. Mert igen, éltem már a II. világháború elõtti évben, de azt az idõszakot, azt az egész évtizedet, visszatekintve, nem sokra becsülöm, mert a világösszedõlés felé tartott. Sokan léhának tartanak efféle vélekedéseim miatt, de ha csak mestereimet nézem, hát istenem, Nemes Nagy Ágnes örökké intette Mészöly Miklóst, hogy ne „filozzék” annyit a társadalom dolgain, de Mészöly filózott. Az évek során lassan kialakult a természetem: magányos-féle, kicsit orrszarvú jellegû.

1956? Ha jól számolom, akkoriban érettségizett, és, gondolom, egyetemre készült.

– Rémálomnak nevezem az életemet, de sajnos a rémálmok negyven százaléka elmondhatatlan (vétkek, rossz döntések, halálveszélyek okai), de vannak halálveszélyek, rossz döntések és mázlik, melyek elmondhatók. Másutt. 1956 október 22-én, az iskolagyûlésen természetem heveskedõ része majdnem végzetbe sodort egy elhamarkodott, kivagyiságból?, hebrencség folytán?, meggyõzõdésbõl (na, ja)? megszületett, de el nem kiáltott közleménnyel: „Le a vörös csillaggal!” Sorsomat határozta meg e rémálom megúszása. Én nem lettem volna jó emigráns, jó kallódó. Magánlamányomat (azt, hogy hogyan éljek, hogyan jussak akár csak ideáig is, mint ami ma vagyok) döntõen befolyásolta, hogy egyetemre járhattam, azaz máris az irodalomnak élhettem – zsenge kezdõként. Én inkább tûrtem a rossz rendszert, csak hogy a saját kis irodalmi, medvejegyû, lóversenyes rendemet megteremthessem. Kellett a kultur-kényszer, hogy így mondjam, mert én nem tudtam volna a semmibõl feltörni. Ha akkor elkiáltom magam, nem vesznek fel az egyetemre, így, kicsit szintén krakéler apám úgynevezett kormányzósértési perének (1940-41?) köszönhetõen, Sõtér és Bóka professzorok segítségével sikerült bejutnom. Más kérdés, hogy hamar kiderült, semmilyen világi karrierre nem vágyom, s ennek megfelelõen egy segédkönyvtárosi állást sem kaptam. Anti-Kafka voltam, bocsánat, ebben.

Még egy emlékezetes év: 1968.

– De nekem elsõ kötetem megjelenése miatt emlékezetes. A kedves jó Tábor Ádám nagy szava, hogy ez a könyvmegjelenéses szerep abban az idõben az ellenzék szemében is sokat számított. Nekem három év egészséges eltiltást hozott, de aztán a „sárga könyv” már besorolható botrány volt. Már nõs voltam, de lakásom még nem volt – de két év múlva lett, apámék jóvoltából is, ne feledjem. Nagy dolog. Volt mûfordítói munkám. Sosem feledhetem Géher tanár úr és Ottlik–Ottlikné nevét ebben, meg számos kiadóét. Naivan készítettem már egy gombfocikönyvet, egy zsengék-gyûjteményt (Illyéssel kerültem volna egy sorozatba), de a Pártközpont, feltételezem, kiadóigazgatóm, Illés Endre szerepvállalásával, leállított, „Csak ezt ne!” jelszóval. Hát, Petrit se pártfogolták.

1973 viszont a második, mára legendássá vált kötete, az Egy talált tárgy megtisztításának éve.

– 1973 végétõl fordult a széljárás, mondjuk Radnóti Sándorék nagy örömére, de – az élet tiszta ellentmondás, mondja Rilke – Kardos igazgató úrtól nem függetlenül. Ettõl kezdve csinálhattam gyerekirodalmat, prózát (bár a közállag ettõl idegenkedett, sebaj) és rádiójátékokat, melyek ma egyfajta kulturális örökség részei az Intézménynél (MR). Hmm. A hetvenes években nagyban jártunk Jugóba – éljen a máig élõ újvidéki Híd, ma is publikálok benne, csak úgy, de akkoriban iszonyú jó volt sokunknak az ottani honor. No, meg nekik köszönhetem, és Kormos Pistának, meg Ottlikéknak, hogy kilátszott a fejem akkoriban a vízbõl.

Az utazgatás viszont nem tarthatott sokáig, hiszen jött 1977, azaz jött Szpéró.

– Akkoriban már kezdtem kikerülni az érdeklõdés honi homlokterébõl, de sok-sok könyvem jelent meg, volt, hogy egy évben nyolc. Ennél több csak ma! A különbség, hogy akkorian még jól megfizettek. Igaz, a hetvenes évek közepén visszatértem a hagyományos formákhoz (is), elindultak a gondolatrajz-mûvek, szerintem máig is érnek annyit, mint a Hamlet filozófiái, vagy a „sárga” formálisai. 1977: elsõ nyugati utam után az utolsó Jugó, mert igen, jöttek a madárkáink. Onnantól még a Balatonra sem óhajtottam eljutni. Rendszeralkotó hajlamom miatt? Vagy mert gyerekünk (ah, jaj, rémálom élet) nem lehetett meg? Lásd Nemes Nagy a szívrõl, mely madár-szilánkra pattan szét.

Hadd ugorjak egy nagyot: 1989. Mit hozott önnek a rendszerváltás?

– Nekem már 1988 felszabadulásfélét jelentett. Akkor: elsõ londoni utam. És utána az utazgatás még tíz évig ment, jó, hát túlutaztam magam. Szpéró halála adta a taszítóerõt, a madárszárnyak a repülõgép-szárnyakat, de 1999-ben, Dublinban elköszöntem ezektõl is. De addig városok szerte Európában, külvárosi esõk, sapka nélkül. Nem néztem meg semmit, csak jártam az utcákat és a lóverseny-pályákat. Fogyott is a pénzem, de tragédia nem fenyegetett, mert a lóversenyt én ihletbõl ellensúlyoztam. Pár jó fogadással, tényleg nagyban, vissza lehetett hozni az apró elszórások kilencven százalékát. De több, Bécsen kívül, akkor sem kellett már a világból.

2000? Mi jut eszébe errõl az évrõl? Hozott valamilyen fordulatot?

– 2000-re én tulajdonképpen mindenbõl kidõltem, ami nem a legszûkebben vett közlemény (irodalom) és magánlamány (egzisztencializmusom). 2000 táján szûnt meg harmadszor a kapcsolatom a Magvetõvel, nekem így a jobb: most három év alatt tizenhét könyvem volt, és ha eztán évente csak kettõ lesz, vagy csak egy, már nekem jó. Egészség legyen csak! Az egészség viszont, halálveszélyekkel is, nagyon megrendült. Szép, hogy kis polinéz lakásházamból nem akarok mozdulni már szebb égtájakra, de kórházba végképp nem. Pedig elég sokat szenvedek rejtélyes fájásokkal, és nem tudom, mi lesz. Megérdemelném, hogy semmi ne legyen, velem, aki hetedik éve vigyázok a kétes foghidamra, például, nem harapok rá, folyton eszembe jut. Lám, rendszeralkotói hajlamok mellett önbiztonságiak is vannak bennem, de ezeket hetven százalékig megszegtem rég.

Máris visszaértünk oda, ahonnan elindultunk: 2008. A múlt év, ünnepekkel.

– Milyen év volt? Az jut eszembe, hogy aki már nagyon-nagyon majdnem meghalt, s engem többsávnyi robogó autó-villamos-busz vághatott volna szecskába, fejem reccsent fatörzsön, vérbe borulva, fülem leszakadt cimpánál majdnem, és volt, hogy iszonyú fájdalmakkal rogytam le nyílt utcán, vállamat zúztam jégen, de úgy, hogy némelyek hasonló esetben orvoskézen is embóliába haltak volna bele, igen, aki majdnem meghalt, nem ugyanaz az ember többé. Ez történt velem is. Az irodalomban továbbra is mélyen és elemien hiszek, a nyelvet – de nem a viccelõdést – anteuszi talajnak tartom, friss levegõnek és védõ falnak. Az irodalomban hiszek, de abban nem, hogy az irodalom segítségével azt, hogy ki és mi vagyok, tudom közölni. Így fõleg a szerkesztõim és a rend kedvéért írok dolgozatokat és ihletbõl, mind nagyobb igényességgel megint, verseket. Nem könnyû helyzet. De csak azt kérem, egészségem ne múljon el, ne hagyjon cserben tulajdon testem. Ehhez iszonyú hit van bennem – kétségbeejtõ kétségekkel párban.

Meglepte magát valamivel a 70. születésnapján?

– Nem volt ez nekem büszkeség. De jó, a rémes 70-et szépen megünnepelték, van már Prima Primissimám és Boulez, Billy Wilder meg egykori professzorom társaságában Goethe-medálom Németországból, ja, és ne feledjük a lepraprofesszort, Albert Schweitzert sem. Fura így járnom Bécsben, nem is járok. Ott plakát a karmesterrel, intézet homlokzatán aranyban a prof. neve, a mi emberünk meg, ahogy magamat újabban hívom, piacait járja sorra, nyolcad borokat iszik toprongyosan, virslizik pályaudvaron, német bulvárt olvas etc. Én ez mulatságosnak találom, ezért említem olykor. Egyébként meg várom a minden elviselhetõt: viszonylag jelentõs csendet és magányt kérek.

Játszunk egy kicsit: 2019. Errõl mi jut eszébe?

– Ha megélném, az sem büszkeség lenne. Pedig most lenne jó egy rendes tíz évet élni! De eddig egyetlen nap sem sikerült nekem só-bors túlján jóra. Ha a kedd megvolt, hát az egzisztencializmusom épp azt kérdezte, mit hoz a szerda, mert a szerda is kell. Ez, mondhatni „Ármány és Szerelem” helyett: Élmény és Álmány. Ez volt eddig az életem, de mondom, a további kéne. Most például csütörtök hajnal van, közlöm. Magánlom magamat, hölgyejmurajm, s fõleg gyerekek. Vagyok „emberünk, a rémálmos”, de néha tényleg rém álmos.

 
 
 

Bedecs László

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu