buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Szigligeti szellem


2004.10.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Kritikusok foglalkozási ártalma, hogy ha szakterületükről egy pályatársuk bírálatgyűjteménye kerül elébük (s netán még írniuk is kell a könyvről), először azokat a recenziókat olvassák el, amelyeknek tárgyát maguk is elemezték. A saját vélemény és a kartársi vélemény összevetése, esetleg ütköztetése óhatatlanul belejátszik a szemügyre vett kötet és szerzője megítélésébe (még akkor is, ha az ember egyáltalán nem igényli az övével egybecsengő vagy rokonul gondolkodást).

Megnyugvásomra szolgált tehát – s tárgyilagosságom illúzióját is erősítette –, hogy sejtettem (közelmúltbeli két kritikakötetére is emlékezve): Angyalosi Gergellyel kevés a közös bírálati témánk, azaz a jelzett olvasási fázist a Romtalanítás nem (vagy csak alig) szenvedi el. Angyalosihoz évtizedek óta kollegiális jóviszony fűz – egyszer-egyszer ő is hasonlóképp bocsátja előre, milyen kapcsolatban áll az éppen vizsgált alkotás létrehozójával –, de francia irodalmi, filozófiai és kulturális orientálódását magam (egykor orosz szakosként) sajnos eleve nem követhetem, s a tudományszervezésből, diszciplínánk ügyeinek intézéséből is sokkal szerényebben veszem ki a részem nála. Sokágú tevékenységét ő ekként jellemezte (Nádra Valériának adott interjújában: Könyvhét, 2001. 189.): „Alapvetően mégis kritikusnak tartom magam, aki a sors különös iróniája folytán filozófiát tanít Debrecenben és irodalomtörténeti vizsgálódásokat végez az Akadémia Irodalomtudományi Intézetében. Aki volt életében oktató, jól tudja, hogy egy idő után mindig a tanítás kerül előtérbe, ugyanis az órákra való felkészülés az, ami nem halasztható. Ugyancsak a tanítás nyújtja a legközvetlenebb örömöket és adandó alkalommal a legbrutálisabb kudarc élményét is, hiszen a cikkekre, tanulmányokra az esetek jelentős részében egyáltalán nem, vagy csak nagyon későn érkezik visszhang”.

A „romtalanítás” – az egyszerre bizakodó és szkeptikus fülszöveg szerint – többfunkciós, távlatos-kockázatos művelet: „a kíméletlenül múló idő által folyamatosan rongálódó szövegek el- és betakarítása, ám a romok építőanyagként való felhasználására tett kísérlet is egyúttal”. „Ha minden rom, hát építsünk romokból” – mondom erre, kedvenc Weöres Sándor-idézetemmel. Angyalosi az állandó kétely állapotában dolgozik (önmagában és műfajában egyként kételkedik); ezt a bizalommal (az olvasó érdeklődésébe és ismereteibe vetett bizalommal) ellensúlyozza. Írásmódja nem rejtekező (bár nem is kitárulkozó): szívesen beavat konklúzióinak kialakulás-történetébe, rápillantást enged a műhely mindennapjaira. Részint ezért firtathatja oly empatikusan A műhely gondjai ciklusban Babarczy Eszter, Thomka Beáta, Gács Anna és Schein Gábor irodalomtörténészi, esztétikusi dilemmáit, valamint a Beszélőbeszélgetések, az Irodalmi kvartettek tanulságait. Gyakorlatába belefér a voltaképp tudománytalan tetszés szó viszsza-visszatérő alkalmazása. „Az opus magnumot, a Sinistra körzetet olyan nagyra tartottam és tartom – veti papírra Bodor Ádámról szólva –, hogy számoltam vele: az általa keltett várakozásnak az új mű nehezen tud majd megfelelni.

De még mindezekkel a megfontolásokkal együtt is zavarba ejtően nem tetszett Az érsek látogatása” (56. oldal); vagy, másutt, s ismét a tetszés – s utána a kritika – viszonylagosságán tipródva: „Kukorelly regényét [TündérVölgy avagy Az emberi szív rejtelmeiről] már másodszor böngésztem végig, mert biztosan éreztem, hogy van benne valami, ami nekem nagyon tetszik, vagy inkább: jólesik olvasnom; de nem tudtam rájönni, mi az” (174.). A tetszés felcsigázottabb változatát sem kendőzi. Egy Pilinszky-vers fölé hajolva beszéli el: „Évtizedek óta újra és újra visszatérek a Nagyvárosi ikonokhoz, fürkészem titkait, ámulok »vizének mélységei felett«. Talán éppen ezt élvezem, a kimeríthetetlenséget; vagy azt, hogy meg sem próbálom kimeríteni” (45.). Az imént említett Babarczy Eszter, aki a sokat eláruló Criticus faber címmel szemlézte Angyalosi egy korábbi könyvét (Holmi, 1997. 11.), úgy portretizálta a szerzőt, mint aki „nyilvánvalóan elméletpárti kritikus, de, és ezt különösen becsülendőnek látom, tökéletesen tisztában van az elmélet határaival: elsősorban azzal, hogy az irodalomelméleti keret nem magyarázza az olvasás élményét, sőt adott esetben teljesen és szándékosan megkerüli”. Ennek köszönhetően – noha Angyalosi Gergely az elméletileg legfelkészültebb hazai szakemberek egyike – kritikagyűjteményének forgatója mintegy „közösen olvashat” vele, szinte részese lehet az olvasásfolyamatban, sőt még a kritika kiformálásának erőpróbáiban is. Ezért merülhet fel – talán javaslatként, reményként is –, hogy „Az újraolvasás jó dolog” (56.), s hogy – Esterházy Péter egyik művéről van szó – az újraírás is az: „Egyszer már próbálkoztam a Fancsikó és Pinta világáról alkotott véleményem vázlatos ismertetésével” (66.).

Máshol a címadással, szavak „címhelyzetbe” hozásával foglalkozik: lehet-e, szabad-e A kocsma, télen címszerkezet alatt belevágni Petri György halálközeli Amíg lehet-kötetének analízisébe, tudva a kocsma pejoráló hangzását és A puszta, télen evidens és erőteljes Petőfi-asszociációját (72.). Megérezteti, milyen az, ha egy idézet, szövegfoszlány, klaszszikusnak tekintett kijelentés talán azért is kíséri emberöltőn át a bírálót, hogy egyszer hasznát vegye, citálja – mint Angyalosit a számára megkerülhetetlen életművű Lukács György „Az elbeszélő tagol, a leírás nivellál” maximája (247.). Együtt éljük át A kritikai ész tiszta tébolya paradoxont, a negatív kritika kérdésességét: „Hosszú ideje bucsálódom már azon, hogy miképpen írjam meg alapvetően kedvezőtlen véleményemet Konrád György legutóbbi regényéről [Kőóra], s mint ilyenkor mindig: kételyek merültek fel bennem e tevékenység ésszerűségét illetően. Már régóta nem tartok attól, hogy a szerzőnek sérül a lelke, vagy hogy bizonyos körökben hanyatlik majd (amúgy is kétes) népszerűségem,” (111.). A saját kompetenciáját percről percre megkérdőjelező recenzens eszköztárából számolatlanul buknak elő itt (másutt is) a stílusát egyénítő, kérdéshalmazzá szerveződő kétségek, középpontban a „Miféle hasznot hajtasz, ha ezt a nyilvánosság előtt elmondod?” kérdésével.

A műfaji megjelölés szerint Kritikák, esszék, tanulmányok sorakoznak a Kijárat Kiadó újdonságai lapjain (fellelhető egy interjú is). Ezek külön-külön is méltatást érdemelnének, például az olyan ragyogó, képszerűvé tett felismerések, mint Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényének a bábszínház (a „palomista vérbábszínház”) segítségével történő bemutatása, kifuttatva oda, hogy a textusban „Kafka és Krúdy szólal meg együtt, úgy ahogy magyar irodalmi műben talán még sohasem. Kafka, Krúdy... és Parti Nagy Lajos, akinek ez a műve talán nem tökéletes regény, de hihetetlenül sokrétű irodalmi szöveg, s mint ilyen, nagyon jelentős” (149.). A kafkaiság – és futólag a posztmodernitás – „a Bodor Ádám néven ismert irodalmi jelenség” kapcsán is felpárállik (63., 65.), Angyalosi egyik kedves „saját” lírikusa, Rákos Sándor pedig mint funkció nyer karakterizálást: a költői személyiség bizonyos feltételekkel azonosítható; de az, amit ilyenkor azonosítunk, nem testetlen, minden produktumban misztikusan jelen levő szubsztancia, hanem egy adott – jelen esetben kulturális-irodalmi – játéktérben betöltött és a maga történetiségében meghatározott funkció. Meglehet, profánul hangzik, hogy Rákos Sándort »funkciónak« nevezem, de bízom abban, hogy az olvasó érteni fogja, mire gondolok” (44.). Angyalosi ezzel nem csupán az irodalmi alkotás egyszerre szövegszerű (nyelvi) és időbeli (történeti) természetét nyilvánítja ki: magát az írót is megalkotónál többnek, nevét jelnek, jelölőnek láttatja.

A Romtalanítás nem tartozik azon kötetek közé, amelyeknek bírálója beóvakodhatna a kritika kritikájának ingoványos területére. Amit A mérlegelés gyönyörei ciklus, majd a Szöveg és kép – és részben A műhely gondja – című ciklus mond, kiindulásbeli balfogáson, tárgyi tévedésen sosem kapható rajta, s mivel a kifejtés, a vonalvezetés eszes, tiszta, tartózkodó és meggyőző, a befogadóével többé vagy kevésbé ellentétes végkövetkeztetések sem a könyv ellen fordítanak, inkább maguk is mérlegelni (s Angyalosi néhány módszerét adaptálni, szövegezési eleganciáját studírozni) indítanak. Széljegyzetként rögzíthető még, hogy a Romtalanítás teljesebben szól, ha A költő hét bordája (19996) és a Kritikus határmezsgyén (1999) is kezünk ügyében van, mert ott megkezdett sorok itt folytatódnak – a Pilinszky-, a Tandori-, az Orbán Ottó-, az Esterházy-, a Nádas-, a Bodor-, a Petri-, a Závada-sor –, jelezve, hogy Angyalosi szerteágazó figyelme egyben koncentrált, pályakövető figyelem is. Mivel Roland Barthes-ról önálló könyvet írt (1996), manapság a Tzvetan Todorovról közöltek konvertálhatók a legbiztosabban a szakmában, a katedrán a francia nagyok és a franciaországi tudásbázisok üzenetei közül. Érződik egy kis jófajta debreceniség, szívbéli odahúzás az írásokban, Tamás Attila debreceni professzor lényegi felismeréseit nyugtázva (27–28.), az Alföld folyóirathoz kötődő Kass Jánost méltatva (254–264.), a debreceni lokálpatrióta költő, Aczél Géza „nagy kötetét” ízlelgetve (261–264.). A könyv szép. Pintér József tervező nem először él a fekete, a fehér, a szürke, s a puritán betűkép hatásaival. Értelmetlen viszont, hogy a páros oldalon, lénia fölött mindvégig a könyvcím, a páratlanokon a cikluscím fut (az utolsó íven az is el-elhibázva). Balról a cikluscímek, jobbról a cikkcímnek kellene tájékoztatnia, hol járunk – a nyitó Kosztolányi-tanulmánytól a bársonyos zárlatig.

Utószó helyett besorolt Gyerekkorunk vidéke című ön-vitairatában Angyalosi Szigligetről, az épp ott kezdett sorokról is tudósít: a tájba, a vidékbe történő (általában gyermekkori) „belemintázódásnak”, „sokunk számára a fentebb jellemzett kései »belenövésnek« vagy »összenövésnek« ez a környék a legragyogóbb példája. A magam emlékeiből és a mások beszámolóiból döbbenetesen hasonló történet kerekedik ki: valaki eltölt néhány napot az Alkotóházban, barangol a környéken, s amikor távozik, úgy érzi, mintha ki kellene szakadnia valahonnan, ahová mindig is tartozott. Az ilyen hely-élmény mindig nagyon individuális, még akkor is, ha tudván tudjuk, hogy sokakkal osztozunk benne” (307.). Szigligetnek is egy (vár)rom az éke. Angyalosi Gergely szigligeteket olvas. Kritikái tudós módon azt naplózzák, melyikben mennyire érintette meg a túlnanról érkező literátus kegyelem az innenső oldalon várakozó individuumot.

Angyalosi Gergely: Romtalanítás
Kijárat Kiadó
314 oldal, 2500 Ft

 
 
 

Tarján Tamás

Kijárat Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu