buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Festett labirintus


2004.10.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Két új könyvvel gazdagodott a lassan magyar nyelven is mind hiánytalanabbul hozzáférhetõ Picasso-szakirodalom. A munkák megjelenése szerencsés módon szinte egybeesett a művész kései illusztrációiból összeállított, közelmúltban megrendezésre került, nagy sikerű Műcsarnok-beli kiállításával, sok tekintetben (pl. a könyvalkotó társakhoz való viszony) mintegy kiegészítve, árnyalva az ott megismerteket, látottakat. Henry Gidel és James Lord műve egyaránt jól példázza, hogy a Picassóról való gondolkodás a festõ halála után harminc évvel sem válhat öncélúvá, sõt szembesülhet olyan új problémákkal, kihívásokkal, melyek nyomán életművének és életének számos, korábban felfedezésre váró oldala egyszerre nyilvánosnak és tovább-kutathatónak tűnik. Természetesen mindkét munka számol a Picasso-kérdést ilyen-olyan távlatokból feldolgozó, megelõzõ kísérletekkel, melyek a személyiség és a működés komplexitásának ismeretében érthetõen szolgálnak úgy bulvárirodalmi, lektűr teljesítményekkel, mint kimondottan művészettörténeti-esztétikai megközelítésekkel is. Furcsa módon Picasso esetében a személyesség és a közvetlen ismeretség sosem jelentett akadályt, hiszen elmondható, hogy sok, munkásságát feldolgozó, máig használatos tanulmány közvetlen munkatársai vagy ismerõsei, (olykor családtagjai) kezébõl került ki (Gertrude Stein, Pierre Daix, John Richardson, Christian Zervos, Kahnweiler, Brassai stb.).

Aki valamennyire is ismeri Henry Gidel korábbi munkáit, Jean Cocteau-ról és Coco Chanel-rõl szóló életrajzait, valamint érdeklõdését a francia színháztörténet vaudeville-hagyománya, s leginkább Georges Feydeau darabjai iránt, az nem csodálkozhat, hogy Picasso-könyvével egy korrekt, elegáns stílusban megírt, a századelõ szellemi mozgalmait alaposan ismerõ, ám olykor a helyzetkomikummal sem takarékoskodó biográfiát kap kézhez. A szerzõ ambíciója egy mindvégig olvasmányos, filológiailag megbízható és a legújabb kutatások eredményeihez igazított, műközpontú regény létrehozása volt, ami ugyanakkor a „géniusz” magánéletét is tüzetesen bemutatja. Látszólag nincs is nehéz dolga, hiszen Picasso, a 20. század talán legünnepeltebb képzõművészeként nemcsak a festõi kompozíció, elrendezés terén, de az életmű-komponálásban is maradandó mesternek bizonyult. Halálával a modern művészet legterjedelmesebb, ugyanakkor legpontosabban dokumentált, és legtöbb legendával átitatott oeuvre-jét hagyta hátra.

Éppen ezért minden új, arányaiban megfelelõ életrajz elsõ számú feladata a végtelen adathalmaz selejtezése és a megfelelõ prioritások újragondolása. Mindezt Gidel jól oldja meg, mégpedig azért, mert a látszólag legegyszerűbb utat választva könyvének egyes fejezetei a művészegyéniség kalandos sorsának helyszíneit és az ott lejátszódó eseményeket villantják fel. Így jutunk el a könyvben Picasso 1881-es malagai szülõházától a barcelonai, majd párizsi tartózkodásokon keresztül az utolsó évtizedeket viszonylagos visszavonultságban töltõ művész Notre-dame-de-vie-i, magányos műterméig. Gidel e szerkesztéssel mintha kimondatlanul is felvetné azt a kérdést, hogy a ’tehetség topográfiája’ teljességgel egyirányú folyamatot jelöl-e, vagy lehetséges, hogy a hely és a művész közötti kölcsönhatásoknál nem csak a hely jelöli meg a művészt, de fordítva, az alkotó is maradandó nyomot hagyhat világán.

Bár a festõi életrajznak Franciaországban komoly hagyományai vannak (többek között Henri Perruchot, André Salmon, Marcel Brion nevéhez fűzõdik), melyeket Henry Gidel valószínűleg ismer és figyelembe vesz, neki már számolnia kellett azzal a bizalmatlansággal is, mely az avantgarde művészet hasonlóan olvasmányos és kevéssé tudományos jellegű feldolgozásaival szemben rendre felmerül. Hogyan egyeztethetõ össze az avantgarde korántsem egységes személyiség-elképzelése (a megszűnõ, szökõ vagy mitikus szubjektum problémája) és a lehetõ leghagyományosabb történetmondás, az élettörténetet históriaként recitáló művészéletrajz programja? Elképzelhetõ-e a modern művészet Giorgio Vasari Vita-ihoz hasonló biografikus feldolgozása a Vasari által megteremtett életrajzi tér keretein belül? A művészéletrajz örök dilemmájával találja magát itt szembe a szerzõ: a biográfia, a jellem folyamatos alakulása vagy a művek, a művészi aktivitás bizonyítékai a valódi kommentárok? S melyik mit kommentál?

Gidel Picasso munkáit egy belsõ, titkos naplónak látja, életét, magánéleti viharait élethosszig végigkísérõ elbeszélésnek, vagyis az életrõl vallott változó felfogásai kifejezõdésének, magyarázatának, és kevéssé önálló, alkotójukról levált esztétikai objektumoknak. A kötet egészében észrevehetõ a visszacsatolás állandó kényszere és igénye: a lényegében esetleges, elemeiben sok véletlenszerűt is tartalmazó intim életrajz egyre-másra mint a művészi alkotótevékenység egyetlen mozgatórugója jelentkezik (Ld. a gyermekkori évek bemutatása, a portrék és az ábrázolt személyek viszonya).

Mindazonáltal a jelenre való utalásaival, kiszólásaival jól érzékelteti a szerzõ, hogy munkája fõként a távolságról szól. Arról a távolságról, amely a társadalmi ízlésváltozás, az avantgarde művészetek kulturális piacon való elhelyezkedése révén lehetõvé tette, hogy történetének hajdani fõhõse, a sikertelen és nemegyszer nyomorgó festõ-ifjonc legkisebb adatai, életrajzi adalékai iránt ma milliók érdeklõdnek és vásárolják meg például az õ könyvét. S miközben olvassák, bíznak abban, hogy Picassónak, a ’modernitás mindenesének’, a spanyol ezermesternek köszönhetõen megtudnak valamit arról a korról és térrõl, amelyben élt és alkotott, s melyet műveivel nagymértékben meghatározott és meg is változtatott. S hogy Gidel-tõl minderrõl valóban sokat hallhatunk, az vitán és Vita-n felül áll.

Ha Gidel könyve által a legalább 15 ezer darabosra becsült, az avatatlan érdeklõdõ számára veszélyes útvesztõt jelentõ életmű festett folyosóin reméltünk és kaptunk kalauzolást, akkor James Lord Picasso és Dora című vallomásos emlékiratából („a personal memoir”) azt is megtudhatjuk, mi történt azokkal, akik e labirintus közvetlen közelébe (netán közepébe) tévedve élethossz keresték és áhítozták a kijutás lehetetlen lehetõségét. A könyv három szereplõje: Pablo Picasso, Dora Maar és az író, James Lord. Hamar kiderül, hogy õt és Dorát a számtalan különbség és nem-egyezés dacára egyetlen dolog köti össze, hogy „egyszerűen túlélõi voltak ugyanannak a megpróbáltatásnak”, akit/amit Picasso-nak neveztek. Mivel mára nyilvánvalóvá vált, hogy a Picasso-kérdés legalább annyira a művész utóéletébõl, hatástörténeti szerepének sajátosságaiból érthetõ meg, mint a valós, létezõ, leltározható tárgyegyüttesbõl, felbecsülhetetlenek a James Lord munkájához hasonló témájú és kvalitású irodalmi művek. Különösképpen egyedivé teszi véleményét, hogy tudjuk, személyében nemcsak Picasso és Dora Maar egyik legfõbb bizalmasát tisztelhetjük, de művészettörténeti, műkritikusi tevékenysége révén maga is jelentõs alkotó (Magyarországon Egy Giacometti portré címmel a közelmúltban jelent meg kötete, s ezen kívül is ismert még számos, a modern képzõművészet tárgyával foglalkozó munkája).

Lord könyve a Gidel-féle, tételes és teljességre törekvõ monográfiának látszólag csak egy epizódját ragadja ki. A második világháború utáni étized részletezõ, majd az azt követõ idõk felemlítés-szerű leírásával azonban emlékezetes és megkapó képet nyújt a sokadik virágkorát élõ Párizsról, hiszen „minden hely közül, ahol élvezetesen lehetett élni, Párizs volt a legélvezetesebb. Itt-ott még fellelhetõ volt az ancien régime-beli élet édességének utóíze. Tele voltak a kávéházak, az ember mindenütt talált barátokat, akikkel vitatkozni, flörtölni lehetett, vagy akik jószívűen hagyták megvágni magukat egy kis kölcsönre.” (66.) 1944-tõl 1989-ig ível a történet, egy álomszerű találkozástól egy valódi álomig, melyben persze – hogy a történet regényszerűen zárt lehessen –, e 45 év elõtti találkozás fõszereplõjének, Dorának távoli arca merül fel újra. A két évszám között ménerbes-i nyarak és hosszú párizsi õszök telnek-múlnak, s mi rue de Savoiei délutánok során át ülhetünk a sárga huzatú empire karosszékben és hallgathatjuk Lord és Maar társalgását, melyet hallgatagon figyel Picassónak meganynyi, Doráról festett arcképe is a falakon. Az író valódi célja ehelyütt az eltökélt portretista céljával egyezik meg, hiszen szeretné felvenni a versenyt Picassoval,és maradandó, hiteles arcképet készíteni egy titokzatos és nehezen rögzíthetõ személyiség vonásairól. Írói teljesítményét emellett a hála és a viszonzás gesztusaként is olvashatjuk, hiszen megtudjuk, hogy mind Picasso, mind Dora – a könyv jelentõs pontjain – elkészíti Lord képmását. A mű elején Mnémoszünéhez, az emlékezés istennõjéhez (és a múzsák anyjához) intézett invokáció máris jelzi, hogy a kötet mindenféle művészet- és kortörténeti kuriózuma ellenére mégis elsõsorban az emlékezés autonómiájának kiköveteléseként született. A rögzítés alapjának, az emlékezésnek (de nem a nosztalgiának!), a visszagondolásnak a törékenységét és mulandóságát mutatja az a regényes tény, melyben értesülünk arról, hogy az írás alapjául szolgáló napló egy németországi utazás alkalmával elveszett és csakis a véletlennek köszönhetõen jutott vissza végül a könyv szerzõjéhez.

Nemcsak ez a régóta bevált – a kéziratot a sors viharainak kiszolgáltató – regényírói fogás mondatja velünk, hogy Lord műve a kortárs visszaemlékezéseit közlõ egyszerű memoáron bõven túlmutat szépírói átgondoltságában és megvalósításában. Rendkívül szerencsésen sikerül egy ’Leitmotiv’-ot találnia és e viszonyok jelzõjévé megtennie. Ez pedig a műremekek árnyékában szinte jelentéktelennek tűnõ kis tárgy, vándorló ajándék, Picasso kis madár-szobra (képe a könyvben), mely természetesen elõbb a mestertõl Dorá-hoz, majd onnan a könyv írójához jut (szimbolikusan immár kétszeres ajándékként), az ajándékozás történeteként beszélve el az évtizedeket. Ugyanakkor a madárka, mint valódi motívum/embléma magába sűríti gazdáinak jellegzetességeit is: Picasso nyughatatlan, örök aktivitását („Muszáj örökké valamit csinálnia. Rémes lehet neki. Persze rémes nekünk is.”), Dora ambivalens személyiségének az árnyékosabb oldalát (az ajándék visszakérésének és záloggá nyilvánításának jelenetében) és Lord élénk, vágyakozó várakozását.

A könyv valódi újdonsága és értéke – sok egyéb mellett – tehát az, hogy az eddig nagyrészt ismeretlen Maar figuráját kiszabadítja a Picasso-mítosz egyértelmű vonzásából, és õt látja és láttatja valódi fõszereplõként, megfejtendõ talányként. Lord képes elszakadni attól a megcsontosodott nézettõl, miszerint „a zseni minden percet jelentõssé tesz” (Jaime Sabartés) s ezáltal minden perc jelentõsnek kell, hogy mutatkozzon regénye lapjain is. A Gidel-nél olykor megfigyelhetõ folyamat, amikor az életrajz semmit nem magyarázva a kultúra mindent dokumentálni kész, automatikus igyekezetét példázza csak, mindvégig hiányzik e könyvbõl. Helyette régi mesterek mintájára (gyengéd vonalakkal, mesélve) megrajzolja e modernkori Ariadné-nak, Dora Maar-nak az emlékezetes portréját, aki a festett labirintus bejáratánál – vélhetõen – mindhalálig õrködve addig-addig adományozta eligazító fonalát a befelé igyekvõknek (pl. Lord-nak is), hogy önmaga végül képtelen volt kijutni az útvesztõ bonyolult föld- és tudatalatti elágazásaiból. Azt pedig e két új könyvet végigolvasva döntse el ki-ki maga, hogy a labirintus belsejében várakozó és munkálkodó Picasso, a művészet szellemét felszabadítva-fölemésztve, Thészeusz volt-e vagy inkább a szörnyeteg.

Henry Gidel: Picasso
Ford.: Tótfalusi Ágnes
Európa Könyvkiadó
400 oldal, 3500 Ft

James Lord: Picasso és Dora
Ford.: Zalán Magda
Háttér Kiadó
308 oldal, 3498 Ft

 
 
 

Tóth Ákos

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu