buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 5, csütörtök
Vilma napja





















Évfordulók:
1870: id. Alexandre Dumas halála
1925: Wladislaw Stanis3aw Reymont halála (Varsó)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Tündérvilág


2004.02.12

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

És akkor Csill, a varázsló, aki évezredek óta patikáriusnak álcázta magát, csakhogy nyugodt életet élhessen, bejelentette, hogy az emberek is tündérek.

„Valahányszor az elkövetkező években Omikron ( a pedagógus tündér) Csill bejelentésének közlésével fejezte be az embertani órát, sose tudott úgy magyarázni az osztályainak, hogy eszébe ne jutott volna az elképedés, mely az államtanácsot elfogta. Írisz (a tündér királynő) nem is nagyon értette meg, amit hallott, arcán csak a megkönnyebbülés látszott, annak a reménye, talán mégiscsak visszakapja a fiát (Tündér Lalát), ám Und, Citó, Minó, ( a gyíkok, a vízi lények és a törpék királyai) Amalfi ( a tündérek gárda kapitánya) és maga Jusztin is, a törvények tudója szoborrá merevedtek, aztán meg egyszerre kezdtek el kiabálni. Csak Dagi (az egyszemű óriások királya) fogadta teljes nyugalommal a közlést, mint aki nem érti, miért ez a nagy izgalom, aztán azt mondta: Nagyon igazad lehet, Csill. Kitűnően értenek a sporthoz. Néha az a gyanúm, hogy fürgébbek, mint az egyszeműek népe.
– Tündérek? – kérdezte Citó, s megint meglibegett a nyakacskája. – Akkor mért nem élnek békén a népemmel?
– Mért szurkapiszkálnak és öntöznek? – méltatlankodott a törpe. – Ugyan mért?
– Mért nem tudnak beszélni velünk? – érdeklődött Und. És egyáltalán miféle tündérek az olyanok, akik meghalnak?
– Fiatal tündérek – mondta Csill. – Még annyira fiatalok, hogy csak egymás nyelvét értik, tündértestvéreik meg az állatok nyelvét nem. A szokásaik vadak, szurkapiszkálnak, az állatok egy részét megeszik, más részét fogságban tartják. Sajnos, még kicsit kezdetlegesek, olykor egymást is szurkapiszkálják, sőt, olykor az is előfordul, hogy – sajnos – megölik. De majd megszelídülnek egészen. Szállni már tudnak, mint mi, az űrben kalandoznak, tűzzel fűtik a világukat, parancsszavuktól megváltozik az időjárás, termővé lesznek a sivatagok, más utat vesznek a folyók, csodaszereikkel meg egyre hosszabbá teszik egymás életét. Tudnak távolba látni, távolba beszélni, mint mi, mennydörgést is előidéznek, ha akarnak, mesterséges villámokat. És holott csak néhány évtizednyi életük van, és abban is akad bánat, csalódás, kudarc elegendő, nagy és nemes célokért szó nélkül odaadják azt az egyetlen, kurta életüket is. Ha nem gondolkoznak, rossz tündérek, ha gondolkoznak, jók. Egyáltalán nem csodálkoznám, ha egyszer csak, pár millió év múltán, kitalálnának valamit, és legyőznék a halált is.” – olvasható Szabó Magda Tündér Lalájának vége felé.

Úgyhogy most már nekünk nincs is különösebben más dolgunk, mint törekedni arra, hogy gondolkodjunk és így persze jók legyünk, meg azt az egymillió évecskét kivárni. No persze Csill, a magát patikáriusnak álcázó hatalmas varázsló, utóbb maga a tündérkirály, megtehetné nekünk azt a szívességet, hogy miránk, emberekre, embrió vagy pondró(?) korban lévő tündérekre is alkalmazza a ráolvasást, amitől az embergyerekké váló Tündér Lala vissza változik tündérré, és akkor megspórolnák ezt a pár rövid kis esztendőt. Ám ki tudja, lehet, hogy jobb így, ahogy most van, az örök életért izzadságos jóra törekvéssel megküzdeni. Meg a fene se tudja, de ez van. A magam részéről kipróbáltam, jól belenéztem a tükörbe, magamra olvastam a varázsigét.

Civilnek nem működik. különben meg az a helyzet, talán nem is annyira tuti hely az a Tündérország, benne csupa tündérrel. Mintha Szabó Magda is azt sejtetné, hogy ott annyira de annyira rendben megy minden, hogy az már szinte dögunalom. Az ország megközelíthetetlen, a tündérek országa rejtőzködik. És mellesleg drákói szigorúságú törvények működtetik. Aki nem tündér benne, vagy nem a tündérek szövetségese (állatok, vízilények, törpék, óriások), azok nem is tudhatnak róluk. Különösen nem az emberek, akik, legalább is Csill varázsló több mint korszakváltó bejelentéséig, a tündérek ellenségeinek számítanak. No de ha ők is tündérek, mármint ha mi, emberek is tündérek vagyunk, akkor mi van? Akkor hogy lehet hiteles egy szigorú tündérfaj elmélet, tisztelt tündér hölgyek és urak? Akkor mi ez a kirekesztés, kérem?

Talán sose derül ki a rokonságunk, ha a tökéletes tündérvilágban nem jelenik meg két alak. Az egyik Csill, az inkognitóban működő varázsló, akinek bábfigurája a szerelmi tébolyától végképp nekigonoszodó Antipater (Írisz királynőre vágyik a butája, pedig őfelsége Analfi gárdakapitányba szerelmes és viszont), szóval az egyik Csill, akinek titokban emberi agya van. A másik a szent koronázó Fügefa ajándéka tündérhonnak és magának Írisz királynőnek, aki nem más, mint maga a főhősünk, Tündér Lala, akinek viszont emberi szíve van. Nohát ez a két nem is csekély, de mindenképpen tündérnél el nem viselhető kis testi hiba az, mondhatni a végzet által aláaknázott drámai vétség, amely a tündérek honát kizökkenti mélységesen boldog dögunalmából. A törvény szerint, normális esetben Csillre és Tündér Lalára is borzasztó sors várna, ha ez ideje korán kiderülne róluk. Csak azért nem a halál, mert a tündérek halhatatlanok. Csill drámai vétsége, hogy a varázsló szerepét a gonoszlelkű Antipaterre hagyja, csaknem végzetessé válik. Hiszen csaknem sikerül a hatalmat, Írisz királynőt feleségül megszerezve, megkaparintania, éppen Tündér Lala szertelen, emberi, nyughatatalan emberi szíve miatt. Például, hogy elcseni anyja úti szárnyát és jogarát, aztán megsajnál egy árvaságra jutott ember leányt, és még a jogart is elhagyja ... No de attól mese a mese, hogy a végén minden jóra forduljon.

Szabó Magda Tündér Lalája a magyar gyermek irodalom nagybetűs klasszikusa. Számtalan feldolgozást élt meg, többkevesebb sikerrel. Az alapmű azonban mindenképpen egy jelentős író jelentős alkotása marad, amit minimum tízévenként muszáj újra és újra kiadni. Ezt a gesztust a Holnap Kiadó tette meg, Sajdik Ferenc illusztrációival.

A Tündér Lalán felnőtt immár vagy két nemzedék. Ugyancsak mi vagyunk, enyhén szólva is mármár középkorú hölgyek és urak, akik Varga Katalint ismerhetjük akár kisded korunk óta, de legalábbis kisdedeinket szórakoztatva az írónő Gőgös Gúnár Gedeonja vagy Mosó Masa mosodája révén. Ám bőven alkotott ő az idősebb gyerekek számára is. A Móra Könyvkiadó a szerző két „Bonca” regényét adta ki egy kötetben, Barátom, Bonca címmel.

Ahogy a Tündér Lalában ijesztő testi hibának számított az egyszerű tündérek szemében Csill emberi agya vagy Tündér Lala emberi szíve, úgy számít szintén nem apró, ám első látásra szinte alig észrevehető elfajzottságnak a boncaság. Mert mi a boncaság? Valami, ami nem hétköznapi, valami, ami nem dögunalom egy távolról se tökéletesnek mondható világban. A mi világunkban. Pontosabban a közelmúlt Magyarországában. Ám a boncasághoz való viszonyunk azóta nem hogy javult volna, sőt... Szóval mi a boncaság? Nem hiszem, hogy erőltetetem a dolgot, ha azt mondom: a boncaság az, ami az emberben a tündéri. No nem az egyszeri tündéri, hanem ami a tündérséghez való képzetünkben a legszebb. Ami szép, ami igaz, ami úgy igaz, hogy közben a fantáziánkat felszabadítva szárnyalni képes, ami gyermeki, ami tiszta, és amitől akár két idegen is képes szeretettel összemosolyogni – feltéve, ha az egyik a másikon felismeri a boncaság csakugyan titkos, de azért jól felismerhető jegyeit. Okoskodok: ami a tündérben emberi, az az emberben tündéri, a két jegy egymásban találkozik, amit így hívhatunk: a nembeli.

Varga Katalin Barátom, Bonca és a Legyél te is Bonca két egybe függő meseregény. Főhőse Bence, a Nagy Vadász a szüleivel egy tök idegen lakótelepre költözik. Mindjárt találkozik a parkban leendő és öröknek ígérkező barátjával, Dr. Doolittllal, midőn éppen a doktor kísérleti tigrisét cserkészi be, akit a Nagy Vadász oroszlánnak néz, akit pedig avatatlan szemlélő csakis egy vándorcsigának láthat... Az első percben megkötött barátság aztán fájdalmasan megszakadni látszik, mert dr. Doolittle, aki szintén inkognitóban éli az életét, és ebben a minőségében Mihók András névre hallgat, egy kerek hónapra eltűnik, mert elutazik „Jugóba” nyaralni. Volt egy bonca, nincs egy bonca. Bence, avagy a Nagy Vadász őt keresvén jut el az egy Bonca keresésétől a boncaság kereséséig, ebből a szempontból a két regény vándorlás történet, boncától álboncákon át az igazi boncákig. Lassan kialakul egy nyitott, ám mégis szűkkörű társaság gyerekekből és felnőttekből. Különösen értékes mindenki a másik számára. Például özv. Smittné, a nagy orrszarvú vadász vigasztalhatatlan felesége, akit a profán világban Molnár Magdinak hívnak, vagy a Festő bonca, aki ismeri a színek titkait, és sokáig mindig csak egy képet fest, legtöbbször kopasz fákat, aztán a madaras Bonca, a kedves, vak öregember, aki viszont a hangok titkainak mélységes nagy tudósa. Végül az utolsó Bonca, aki sokáig nem is sejti, hogy ő is bonca, mert annyira el van keseredve a nagymamája halála, és a szeretettelen apukája miatt, akit hét éve nem is látott, hogy keserűségében undok és kibírhatatlanul modortalan. Nóra, utóbb – bonca nevén Vasárnapi Melinda – átmentése abba a szebb tündérvilágba, ami a boncaság igazi értékes adománya a Legyél te is bonca, a második történet nagy kihívása.

A Barátom, Bonca a Tündér Lalához hasonlóan értékes mű. Kíváncsi lennék, manapság mit szól ehhez a két szép tiszta műhöz az az olvasó, aki mondjuk a Lalát olvassa és tíz éves, vagy a Boncát, és tizenkettő. A kötetet Zsoldos Vera illusztrálta.

Az, hogy mit szól az a még nem olvasó, de nyilván még „romlatlan” hároméves hallgató von Janosch meséihez, aligha fér kétség. A romlatlant nem azért tettem idéző jelbe, mert már a három évesek romlottak lennének, inkább azért, mert a tizenévesek se azok. Csak más a világ. A német gyermekirodalom nagydíjasától a Móra könyvkiadó három mesét jelentetett meg, a szerző saját rajzaival, amelyek legalább annyira aranyosak, mint maguk a mesék: De gyönyörű Panama!; Menjünk együtt kincset keresni!; és a Tigrisposta. A három mese a „gyere velem, én se megyek sehova” jól bevált dramaturgiájára épül. Kistigris és Kismackó az első mesében egy, a folyócskában Úszó banános ládától felbuzdulva (made in Panama) indulnak hosszú vándor Útra Panamába, ahol biztos minden szép és jó, hogy a végén haza jussanak kies kis házukba, a kies kis rétre, a csöndes kis folyócska partján. A második történetben már felnőttesebbet mernek: kincs után kutatnak. Ismét hosszú vándorlás után jutnak haza, ám előtte még kincset is találnak, egy aranyalmát termő fát. Ám hamar kiderül, a pénz nem hogy nem boldogít, de állattá teszi az embert, illetve itt a mesében, emberré az állatot. A harmadik történet, a Tigrisposta hiteles tudósítás arról, hogy miért és miként találta ki a két jóbarát, a Kistigris és a Kismackó előbb a levél postát, aztán a légipostát, végül a telefont. A meséket Dornbach Mária illusztrálta.

Egyszer amikor Kismackó megint horgászni indult a folyóra, így szólt Kistigris:
– Olyan magányos vagyok, ha nem vagy itthon! Kérlek, szerezz nekem örömöt, és írjál levelet onnan a távolból!
– Rendben van – bólintott Kismackó, s magához is vette a kék tintásüveget meg egy kanáritollat, mert azzal igen jóllehet írni. Keresett még levél papírt és borítékot.
Lent a folyónál először is felszúrt a haragra egy kukacot, aztán bedobta a pecát a vízbe. Majd elővette a tollat, belemártotta a kék tintába, s a papírlapra írni kezdte a levelét:
„Kedves Tigris!
Tudatom veled, hogy én jól vagyok. És te hogy vagy? Távollétemben légy szíves, pucold meg a hagymát, és főzd meg a krumplit, mert talán hozok halat.
Csókol barátod, Mackó.”
A levelet betette a borítékba, és leragasztotta.
Két halat is fogott: egyet vacsorára, a másikat meg, hogy az elsőnek megkímélhesse az életét. Hadd örüljön, mert az öröm mindenki számára öröm!

Este aztán fogta a halat, a vödröt, a tintásüveget és a tollat, no meg persze a levelet, s indult hazafelé ...
Már a dombtetőről kiáltotta, hogy:
– Le-vél Tigris-nek! Le-vél Tigris-nek!
Ám Kistigris nem hallotta, mert a ház mögött hempergett.
Hagymát sem pucolt, a krumplit sem főzte meg. A szobát nem söpörte ki, és a virágokat sem locsolta meg.
Nagy magányában semmihez sem volt kedve.

És most már levélre sem vágyott. Hiszen megjött Kismackó személyesen, és megint volt társasága.

 
 
 

Sultz Sándor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu