buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Zoé Fidelországban


2004.04.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Fidel Castro, Havanna szivar, fehér rum, Che Guevara, salsa, Hemingway meg az õ öreg halásza, esetleg Alejo Carpentier, ha már irodalomban utazunk, de még inkább Teofilo Stevenson, a verhetetlen nehézsúlyú bokszoló. Vagy Alberto Juantoréna a 400 gátas olimpiai bajnok, aztán Wim Wenders 1998-as filmje a haláluk elõtt még világhírûvé lett kubai zenészekrõl (Buena Vista Social Club), na és persze a Guan-tana-méra, amit a Níluson mosóteknõjével hajónkat követõ aszszuáni kiscsávó kitartóan Guntanamélának énekelt, azt gondolva, hogy spanyolok vagyunk. Ebbõl az is kiderül, hogy eléggé el nem ítélhetõ módon Egyiptomban olvastam el egy kubai írónõ regényét, ami A Semmi Édenében lilán semmitmondó címet viseli. Amibõl még persze semmi sem utalna Kubára, ám a címlap tetején a gyengébbek kedvéért egy 68-as, hosszú hajú, Che Guevara portré korholja forradalmian-marconán a potenciális olvasót, akinek (kivált, ha hímnemû) a revolúció-exportõr helyett egyre a cím alatti meztelenül hanyatt fekvõ bronztestû nõalakra téved a pillantása.

Bevezetés helyett a fenti sztereotípiák jutottak elsõre eszembe a Szigetrõl, ahova sajnos nem jutottam el a létezõ szocializmusban (és azóta sem), amikor pedig Varsóból alig háromezer forintért lehetett volna még a 80-as évek elején. Ismerõseim közül többen is azért fizettek be anno egy 16 napos kubai körútra (ára akkoriban úgy 15- 16 ezer forintot, azaz háromhavi fizetést kóstált), hogy Torontóban, ahol a gép leszállt, azon mód menedékjogot kérjenek. Így aztán kevés valós információt kaptam (kaptunk) Kubáról, amely miatt (lásd: Disznó-öböl), ha nincs egy J. F. Kennedy nevû amerikai elnök, alighanem kitört volna a harmadik (és a Szigeten felhalmozott szovjet nukleáris készleteket tekintve alighanem az utolsó) világháború. Kitûnõ és kevésbé kitûnõ (ám az ügy iránt annál elkötelezettebb) magyar írókat is hurcoltak oda látogatóba a 60-as, 70-es években. Hirtelenjében két érdemleges dolgozat jut eszembe: Csoóri Sándoré, majd vagy tíz évekkel késõbb Dobai Péter Kubai naplója (azt hiszem ez volt a címe).

Sok érdekeset megtudtunk ezekbõl, legfõbbképpen azt, hogy a delegátusok kiválóan (full service, rum, szivar, dúskeblû, hosszú combú csoki és mulatt menyecskék a lokálokban) érezték magukat. Sajna az nem igazán derült ki, hogy a hétköznapok kubai hõsei, az amerikai imperializmussal dacoló kubai elvtársak és elvtársnõk mit is gondoltak hazájukról valójában. Valószínûleg ilyenekkel a baráti országok író-és egyéb küldöttjei nem is talákoz(hat)tak. De olvassuk csak, hogyan is látja õket a kubai írónõ: „…hazánk barátai (…), akik az esetek többségében a világ baloldali rezsimjeinek a legközépszerûbb alakjai voltak; a saját országukban senki sem figyelt rájuk, de eljártak Kubába, a legjobb ötcsillagos szállodákban laktak, és etették, itatták õket, amiért cserébe mindenféle segítséget ígértek Kubának, amibõl persze soha nem lett semmi.” Persze elképzelésünk azért nagyon is volt Fidelországról, hiszen a jegyrendszer, vagy a kenyér- és húsfejadag, mint az amerikai blokád alá vont kubai forradalmi mindennapok lényegi részei, magukért beszéltek. Üres pultú üzleteket a lengyeleknél meg a románoknál is láthattunk elégszer, hasonlóképpen a villanyáram és vízszolgáltatás nélküli lakósilókhoz. Rejtély, hogy az egyik leggyengébb láncszem (a másik az eszme nevében éhhalálra ítélt Észak-Korea), hogyan élte túl mindmáig a szocialista (népi demokratikus) rendszerek világméretû erózióját.

Lehet, hogy Kuba (és Észak-Korea) Brezsnyev utolsó bosszúja? Zoé Valdes könyvében nem az a meglepetés, amikrõl ír, vagyis a mindennapi élet szerves részévé tett, az ideológia, a velejéig rohadt rendszer által elvárt patriotizmus gusztustalan masszájával nyakon öntött, forradalmi ellenállásnak hazudott nélkülözés, a prolirabszolga életforma – hanem ahogyan az ezzel szembeni lázadásának folyamatát megírja. Káprázatosan bátor ez a próza, dacos és radikálisan szókimondó, ám korántsem a dac és a radikalizmus forradalmi (értsd: ideologikus) értelmében (Elegem van a radikális lázadókból!— jegyezte meg a világmegváltó forradalmárokról egy magyar posztmodern filozófus, Vajda Mihály). Zoé Valdésnek, pontosabban Patriának-Hazának(!) keresztelt hõsnõjének egész egyszerûen tele van a hócipõje az egész morbid Fidelországgal, amibe a forradalom gyõzelme után pár hónappal beleszületett, s amivel szemben eszmélése óta tagadásban van. Esze ágában sincs beérni azzal, amit az élet neki rendelt: a pótkávéval, a húst helyettesítõ szójával, a mûpizzával, az agg és szenilis Vezér (egyébként Fidel Castro név szerint meg sincs említve a könyvben) által a népre erõszakolt mûélettel.

Az éhségérzetet ideig-óráig feledtetõ cukros vízzel. Elõször a nevétõl szabadul meg (Patriából Yocandra lesz), majd szép lassan az élhetõ kubai élet minden illúzójától. Elválik író-diplomata férjétõl, akihez szinte gyereklányként menekül feleségül, vagy inkább rabszolgául, szakít családjával, amelyben a cukornádarató élmunkásból szakszervezeti vezetõvé avanzsált apa a rendszer maga. Aztán kínkeservesen saját lábára áll. Illúziói már nincsenek, csak megszenvedett tapasztalatai, ám lévén tehetséges, csinos fiatal nõ (sötét, szomorú szemei a hátsó borítóról igézik marketingileg a férfiolvasót) vágyai és elvágyódásai annál inkább. Mindeddig azt hittem, a nõi lélek olykor nagyon is naturális rejtelmeit Flaubert-nél jobban nem lehet megírni. Lehet. Zoé Valdésnek sikerült az élveboncolást úgy végrehajtania, hogy nem sajnáltatja magát, esendõségében is megõrzi méltóságát, és azon kapjuk magunkat, hogy olvasás közben végig szorítunk neki.

Drukkolunk egy fiatal teremtés újjászületésért, aztán meg azt várjuk oldalról oldalra, hogy barátaihoz (a Miamiba tutajozott Hiúzhoz. és a Spanyolba egy vén muksóhoz férjhez ment Férgecskéhez – akiknek sztoriját zseniálisan írta meg Valdés) hasonlóan mikor dobbant végre õ is a Kommandanték Szigetérõl. Csakhogy (és ezt nem értjük, mert férfiból vagyunk, ráadásul szárazföldi patkányok) ez nem olyan egyszerû, mert ahhoz ott kellene hagyni a tengert, ami egy kubainak, kivált egy érzéki nõnek, felér a megsemmisüléssel. No meg filmrendezõ barátját, Nihilistát is, akivel a leírások tanúsága szerint a szex maga a tökély. A kubai cenzorok kedvéért beiktatott erotikus jelenetnél tárgyszerûbbet (a partner méretei, a segédanyagok precíz felsorolása, az orgazmusok szuggesztív lajstroma – akár egy hajónapló) még nem olvastam. És õszintébbet sem. Zoé-Yocandra arra, hogy egy külsõ nézõpontból írja meg magát, miközben nyakig benne van a történetben. Természetesen az impotens kubai „hivatalos fórumok” az ilyesfajta intim betétek miatt pornográf íróként próbálják odahaza besározni az idõközben lelépett Zoét. Merthogy az írónõ 1995-ben emigrált, Párizsban él, és a könyvei csak becsempészve jutnak Kubába. S bár ez az elsõ regénye világhíressé tette, ennél csak arra lehet büszkébb, hogy Castro egyik beszédében rendszere három legfõbb ellensége közt említette. M. Nagy Miklós kitûnõ fordítása kerüli az eufémizmusokat, a körülírásokat, miáltal Valdés prózájának savaborsát sikerül érzékeltetnie.

Zoé Valdés: A Semmi Édenében
Európa Könyviadó
162 oldal,1700 Ft

 
 
 

Tódor János

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu