buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. június 20, csütörtök
Rafael napja





















Évfordulók:
1921: Fáy Ferenc születése (Pécel)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az utolsó garabonciás


2004.04.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ottliknak majdnem sikerült. Mint tudjuk, neki minden sikerült – egyébként. Csak ez az egy nem, a borgesi álom: írónak lenni mûvek nélkül. Azt is tudjuk persze tõle (Ottliktól), hogy a regény „a hallgatás szövetébõl” készül, s tudjuk ennek még ezer variációját, a lélek legmélyének titkos szerkezetérõl, a biztos tõkesúlyról, Medve tízezer lelkérõl meg arról, hogy végül is ez az egész nem más, mint „urológiai kóreset”. Legfeljebb „ingyen mozi„. S tudjuk azt is, hogy vele még történtek csodák. És igen, valószínûleg egyetlen ember élt ezen a Földön valaha is, aki megengedhette volna magának azt a luxust, hogy nem írja meg az Iskola a határont. (De mi lenne akkor velünk?)

Az utóbbi tíz évben az Ottlik-recepció harmadik nagy korszakáról beszélhetünk. Az ötvenes–hatvanas évtizedfordulón zajlott az elsõ Ottlik-vita, amikor az Iskolát még elsõsorban mint „a hátranézés irodalmának” egzisztencialista vadhajtását „értelmezték” ama bizonyos „szocialista kánonban” (ha volt ilyen; sajnos volt). A hetvenes- nyolcvanas évek fordulója aztán meghozta Tandori Dezsõ, Beney Zsuzsa, Lengyel Péter, Rónay László, Kulcsár Szabó Ernõ, Balassa Péter, Zemplényi Ferenc és mások nagytanulmányait, esszéit s az Ottlik-kultuszt is, a Sorakozót a „régi Mozgóban”, végül a mindezeket megkoronázó, híres-hírhedt Esterházy-rajzlapot, a „kép-regényt”. A Vajdaságban, az Újvidéki Egyetemen Bányai János pedig már akkor tanította az Iskolát, a hetvenes évek elején, amikor mi még nem is vitatkoztunk tananyagbeli kanonizációjáról (az 1978-as középiskolai tantervi és az 1985-ös tankönyvvitának egyik ütközõpontja épp Ottlik regénye volt s az író „túlságosan hangsúlyos” szerepeltetése a negyedikes gimnáziumi tankönyvben).

Néhány évnyi viszonylagos csönd következett, talán azért, mert az olvasók és a kritika visszafojtott lélegzettel várta-engedte, hogy a nagy író megírja a „folytatást”. Aztán lassan megtudtuk, hogy a folytatást úgy hívják, Buda, s lassan tudomásul kellett vennünk azt is, hogy ez az a regény, amely nem készül, mert nem készülhet el szerzõje életében – ez ugyanis egy másfajta regény. Modernségen túl és posztmodernen innen; szelíd mértékként tekint viszszafelé is, elõre is. Amott a Nyugat, emitt a „Péterek nemzedéke”. Ottlik maga húsz évet kért-ígért az olvasók számára, amíg „megértik, mit is akartam mondani” – a Budával. Ebbõl az elsõ évtized már épp eltelt – vagyis lassan következnie kell a regény második recepciós körének; s erre már vannak is jelek. Lehet, hogy többen azért fanyalogtak a fogadtatás elsõ éveiben, mert nem volt, mert nincs még megfelelõ antennánk, kódrendszerünk a Budához. (Ne feledjük, az Iskolához sem volt!)

1978-ben – írja monográfiájában Szegedy-Maszák Mihály – Ottlik Kõszegre akart költözni, de felesége halála és saját betegsége megakadályozta terve végrehajtásában. Nem tudott visszatérni a kezdethez, talán éppen azért, mert egyszer már, csodaként, visszatért egy másik kezdethez („visszakerültünk hát Budára”), s nem tudta (nem akarta) megismételni az elszakadást Budától. (Lehetséges, hogy ebben az évben, vagyis 2004-ben Kõszegen elindítja munkáját az Ottlik Intézet; ez a gesztus a végakarat szimbolikus megvalósulása is lehetne.) „Ottlik írói univerzumában nincsen rossz ember, és teljességgel hiányzik belõle a gyûlölet” – mondja róla Kis Pintér Imre a 70. születésnapon a Jelenkorban. S ezt látjuk az Ottlik-képeskönyvben is: a lét derûjétõl sugárzó arcot, a minden mozdulatba belerejtõzött eleganciát, a halszálkás zakók utolérhetetlen hanyagságát, a kártyás, a strand-, a külföldi, a kõszegi, a nem-kõszegi, az öregkori felvételek mindigmindig reménykedését jóságban, szeretetben, másik emberben. S mindig, mindenütt minden szerep nélkül. Örökké maszk nélkül. Nagy író. Nagyon nagy író, aki, mint tudjuk ezt is, „az angyaloknak kémkedett” itt lent, „az emberi világban”.

Györe Balázs meséli el Fehérre fehér címû kisregény-Ottlik-oratóriumában, hogy – 1991-ben – Hubay Miklós mutatta meg neki az Olaszországban megjelenõ Panorama címû lapot, melyben így hangzott egy cím: „Hetvennyolc éves korában meghalt a világ legnagyobb bridzsjátékosa, Ottlik Géza”… Hány élete lehetett ennek a garabonciásnak? – Csak aki „az életet halálra ráadásul kapja”, az tud ilyen mondatokat írni – ilyen kicsavart szórenddel, háromszor-négyszer elkezdve, száz közbeékeléssel, mégis minden tagmondattal új és új gyönyörûséget okozva az olvasónak; grammatikai szabályokat fölrúgva, s persze új nyelvtani-emberi törvényeket teremtve: „Az irodalom, úgy képzeltem, ott kezdõdik, ahol több önmagánál: arkangyalok összeesküvése a világ feje fölött: ami a Nyugat volt”. Tandori Dezsõ teremtett a „kép-író” Ottlik képeskönyvéhez szép esszét, melyet így fejez be, kicsit haragosan – talán a második Ottlik-vita (mely „szerzõségi vita”-ként ismeretes Ottlik-berkekben) okán szomorodva el –: „Cipi, nyavalyát vagy Te kizárva a diskurzusból. Ahol meg igen, ott csak diskuráljanak!” Egyetlen nagy baj van ezzel szép albummal: az életrajzi kronológia tördelési „elütések” miatt végzetes sajtóhibákat tartalmaz a helyzet súlyossága miatt mindenképpen kellett volna nyomtatni a könyvhöz egy komoly hibaigazítót (s még most sincs késõn ahhoz, hogy mondjuk a Könyvfesztiválon és a Könyvhéten – s a jövõben mindig és mindenütt – a vásárlók, érdeklõdõk kaphassanak a javított kronológiából). A képeskönyv egyébként, ettõl eltekintve, mind a válogatás, mind az elrendezés, szerkesztés, mind a színvilág – és a közölt szövegrészletek! – tekintetében a legutóbbi Ottlik-évtizednek (1993–2003 között szinte minden évben jelent meg róla, tõle könyv) méltó záróköve, s méltó eseménye ama kultusznak is, amelynek egyik ága immár arra készül, hogy április 28–29–30-án felolvassa az Iskola a határont – Kõszegen és Szombathelyen. Hiszen ama határ azon az éjszakán megszûnik. Ottlik, a regény, az Iskola méltóságos épülettömbje meg a képeskönyv marad velünk. S lassan majd egy új emléktáblát is föl kell szögeznünk a falra: „Itt húzódott az országhatár 1920 és 2004 között, melynek szimbolikus emléket állít Ottlik Géza, magyar író és garabonciás regénye, az Iskola a határon”.

Ottlik-képeskönyv
Szerk.: Kovács Ida
Petõfi Irodalmi Múzeum

 
 
 

Fűzfa Balázs

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu