buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. június 20, csütörtök
Rafael napja





















Évfordulók:
1921: Fáy Ferenc születése (Pécel)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Irodalmi ösvények


2004.04.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az író vagy irodalomtörténész sem kezdi másként, mint hogy elõször olvas. Mert eminensen: olvasó. Elõbb megismerkedik azzal a terjedelmes anyaggal – akár többször is újra nekiszalad, átadja magát neki –, amit évszázadok hagytak rá, mint az irodalom fogalomkörbe sorolható mûvek összességét. Színes egyveleggel szembesül. Belefekszik a történelmi és társadalmi körülmények által vetett ágyba, hogy közelebbrõl szemlélhesse a korszakot, benne a szerzõt, mûfaját, s kiváltképpen a létrehozott mûvet. Közben néhány oldalpillantást is vet környezetére, a folytonos változást mutató befogadó közegre, az olvasóközönségre, aki nélkül nincs irodalom, mert nagyjából értelmetlen. Arról már nemigen, vagy csak ritkán folytat vitát, hogy mi sorolható az irodalom kategóriájába, hiszen ezt eldönti egy korábbi keltezésû megegyezés. „Az adott kulturális hagyomány, amelynek örökösei vagyunk, …meghatározza, hogy mit tartunk mûvészi alkotásnak” – tehát akár irodalomnak is –; „…legnagyobb részt örököltük, hogy milyen mûveket tartunk mûvészieknek, illetve milyen szövegeket irodalmiaknak.”

Az irodalomtörténet-írás olyasmi, mint a kiváló személyiségeknek – a tisztelet és nagyrabecsülés jeléül – állított emlékszobák. Néha kissé mesterkéltek, mert lakatlanul élettelenek, olykor indiszkrétek vagy könyörtelenül illúziórombolók. Minden beállítást, elhelyezést hosszas kutatás, adatgyûjtés elõz meg, aminek eredményeképpen a térberendezés csak vélhetõleg olyan, mint az egykori, eredeti: de a tintatartó és a levélpapír, a toll és egyéb berendezési tárgy – mind helyére kerülhet. Hiszen az ide látogató elvárása követelmény –, a tárgyiasult múlt pedig hitelesítõ erejû. E szobákon valami mégis kívül reked: az alkotói jelenlét, a mûvek jelenidejûsége, hiszen a néhány négyzetméternyi helyiség nem helyettesítheti a létrehozott életmûvet. Emlékhely csupán, mégsem csak arra hivatott, hogy a kiválóság emlékét õrizze, hanem hogy az alkotó felidézése révén életmûve jelentõségére ébresszen… holott csak a rekvizitumok, a tisztelet fennmaradt tárgyai látszanak. Mint minden analógia, ez is sántít. Jó esetben az irodalomtörténész valóban eljut a mûvekig – pontosabban: sosem abszolutizálható jelentésteljességükig –, sõt, néha onnan hajózik vissza a tágabb, mentalitás- és esztétikatörténeti mozzanatokhoz. Egy új irodalomtörténet mindig kissé felkavarja az embert. Erõs a várakozás, hogy a korábbi, már ismert irodalomtörténetekhez képest tud-e valami újjal szolgálni: szemléletében, egyes korszakok vagy alkotók, mûvek megvilágításában, hatástörténetük feltárásában. Gintli Tibor és Schein Gábor ilyesmire vállalkozott. Kötetük fundamentuma: a legújabb irodalomtörténeti kutatások eredményeivel támogatott személyes élmény. Az embernek azt az alapvetõ törekvését erõsítik meg, hogy egyre pontosabban és helyesebben értse meg a kultúra történetét, tehát önmaga reprezentációját. Ennek egyik módja: az idõnkénti újraírás. Hiszen a megértés folyamatában mindig arról van szó, hogy ugyanazon tárgyat, vizsgált jelenséget újra meg kell találni, fel kell fedezni, de a korábbiakhoz képest kicsit másként. Horváth János metódusa szerint: kor-szerûen gondolkodva róla, tehát az adott mû keletkezési idejének megfelelõen; ám a kortárs befogadó szempontja szerint is: jelenidejûen. Így valaminek a tényleges bemutatása lezárhatatlan folyamattá szélesedik. A vizsgálati szempontok módosulásával maga a tárgy-jelenség is változni látszik: új oldalait mutatja, új összefüggésekre enged rálátni.

Gintli Tibor és Schein Gábor összevont – a magyar- és a világirodalmat együtt tárgyaló, egyiket a másikban is tükrözõ – kötetének valóságos tétje volt. Nem kevesebb, mint hogy találnak- e egy olyan megközelítési-kifejtési módot, amely mintegy korszerû tolmácsolója lehet nem csupán az irodalom történetének, de valamelyest azoknak az eredményeknek is, amelyeket az elmúlt fél évszázad irodalmi kutatásai, szemléleti változásai hoztak magukkal. Tehát mindenképpen egy magasabb és tágasabb szempontrendszernek kellett összefognia munkájukat, hogy elkerüljék az epigon kísérlet lehetséges vádját. Szerb Antal két irodalomtörténete olyan, amilyen: zseniálisan személyes és olvasmányos, ám „sok szempontból idejétmúlt vállalkozás”, jelzik a szerzõk. Évtizedeken át az irodalom iránt érdeklõdõ, de a szoros regulákat mégsem kedvelõk mentsvára volt, fõként a középiskolai tanulmányokat folytatók körében, és még szélesebb rétegek számára. Egy teljes generáció e két kötet révén ismerkedett és barátkozott meg az irodalommal, ha mutatkozott benne erre hajlam. Amikor Szerb Antal magyar irodalomtörténete, mint az Erdélyi Helikon által kiírt pályázat jutalmazott mûve megjelent, Schöpflin Aladár recenziója zárlatában úgy vélte „Elõadása módjánál és egész szelleménél fogva kiválóan alkalmas könyv arra a célra, amire a pályázatot az erdélyiek hirdették: hogy pótolja a mûvelt közönség irodalmi tájékozottságának hézagait és tudatosítsa a társadalom állásfoglalását irodalmával szemben.”

Kimondatlanul is: a szerzõk és szerkesztõk célkitûzésének iránya hasonló. Népszerû, közérthetõ formában az irodalmi tudat nemzeti és egyetemes vonatkozásait erõsíteni, ugyanakkor az irodalom történetének elbeszélése mellé felzárkóztatni a róla való gondolkodás szempontgazdag lehetõségeit, noha ez utóbbira csak közvetve és mindig aktuálisan, egy-egy szerzõ-mûalkotás során nyílott alkalom. Hogy azonban mit ér ez a – terjedelmi ívét tekintve is hatalmas – munka, annak eldöntése az olvasóra hárul. Csak szubjektív olvasmányélményei tükre vonhat mérleget afelõl, hogy az irodalom történetébe beépített és elemzett szegmensek mennyiben tolmácsolják hitelesen egy-egy korszak gondolkodásának, habitusának vagy érzésvilágának irodalmi reprezentációit. Csak ebben az összevetõ ellenõrzésben derülhet fény arra, hogy e körültekintõ, tudományos pontosságra törekvõ munka elõsegíti, ösztönzi a teljesebb megértést, avagy éppen elfojtja, esetleg hiányokat ébreszt. Bárhogy is legyen: a fülszöveg marketing- lépését – „minden mûvelt ember könyvespolcán ott kell lennie” – ne tessék túlságosan komolyan venni!

Hátha csak porosodna, a mûveltség meg elmaradna. (Egyébként is: kizárólag mûveltségrõl volna itt szó, s nem több esik latba?!) Persze a komoly szándékú, megrögzött könyvforgatók számára úgyis kikerülhetetlenné válik e kötet; az irodalommal éppen most randevúzgatóknak pedig hasznos kézikönyv lehet. Nem az irodalmi alkotások helyett, hanem azok háttereként. Mert mint egykoron Szerb Antal munkái, élen járhat, közvetítõ lehet abban, hogy a tárgyalt irodalmi mûvek iránt érdeklõdést keltsen, így a kötelezõ olvasmányok röviden típusú kiadványok fogyasztása alábbhagyjon. ugyanis a kényelemnek veszedelmes ára van: a személyes találkozást mulasztja el. Hogy mégse így történjék, ebben e kötet élvezetes, vezérlõ útitárs lehet. A többi már valóban az olvasó dolga, hiszen „a mû olyan, mint a piknik vagy egy spanyol fogadó: az ember azt fogyasztja, amit magával hozott.”

Gintli Tibor – Schein Gábor: Az irodalom rövid története
Jelenkor Kiadó
3800 FT

 
 
 

Balázs Sándor

Jelenkor Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu