buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A tanú-szerep változatai
Márai Sándor: Oroszország


2004.04.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Márai Sándorról leegyszerûsített kép él az irodalmi köztudatban, nosztalgikus írónak, az emlékek írójának tartják. De bármerre is indulunk mindabban, amit Márai leírt, azt látjuk, hogy személyes köze volt a század legfontosabb történéseihez: vagy azért, mert átélte õket, vagy azért, mert az önmaga számára kialakított újságíró-író szerep segítségével látta azokat. Írásaiban a legtöbb esetben nem az emlékeket növesztette föl, ezért nem is a nosztalgikusság uralkodott el azokon, hanem a tényekhez való ragaszkodás. Akár magunk is fokozhatjuk kijelentésünk tartalmát: Márai talán a legtöbb történelmi és nem történelmi eseményt megélt huszadik századi magyar író volt, az az író, akinek világa még a középkorra utalt vissza, pályája lezárulásakor pedig láthatta a huszonegyedik századra nyitó fogyasztói társadalmat is. A huszadik századot mélyen megélte – miközben közeli tanúja volt a század nem egy meghatározó történésének. Példákat említve: 1933-ban újságíróként jelen volt Hitlernek a berlini Sportpalastban elmondott beszédénél, a beszédrõl beszámoló újságcikkében pedig azt írta, hogy aki még nem hallotta Hitlert beszélni, „az talán soha nem érti meg igazi jelentõségében a háború utáni Németország baljós lelki összetételét”. Amikor tehát a harmincas évek közepének Európájáról beszélt, ugyancsak érezte a realitásból táplálkozó feszültségeket. Ahogyan késõbb is…

Maga is tudatában volt annak, hogy szinte egy teljes évszázadon átívelõ életet élt meg, úgy, hogy szoros kapcsolatban is volt századával, életmûve teljes egészében a huszadik századról szól, nem a nosztalgikusan, hanem az általa a maga realitásában, kiterjedésében és intenzitásában is rendkívül mélyen megélt huszadik századról. Életútja a beérkezõ, de a múltat, eredetét magában hordozó, s a huszadik századra még éppen csak rátekintõ polgárságtól vezetett – legtöbb mozzanatában szorosan a magyarság történelmi sorsfordulóihoz kapcsolódva – az emigrációs lét szükségszerûen nyitottabb „háttér-világáig”, miközben élete végén már rálátása volt a huszonegyedik századra nyitó világra is, mi több, az erre a századra nyitott világ beépült a sorsába és a gondolkodásába. Egy írótól származó idézetekkel szinte mindent be lehet bizonyítani, még talán annak a szerepnek az ellenkezõjérõl is lehet beszélni, amelyet betöltött, az irodalomtörténésznek vagy egyszerûen csak az olvasónak mégsem lehet más feladata, minthogy a rendelkezésre álló anyagból kibontsa, vagy a forrásokból, írásokból összerakja, életre keltse a szemei elõtt kibontakozó írói szerepet. Márai Sándor nem nagyon beszélt arról, hogy az általa megélt század, a huszadik század – ne felejtsük, a század indulásakor született, 1900-ban, halálának éve pedig a „rövid” huszadik század végére, 1989-re esett – megfigyelõje akar lenni, az idõvel viszont szoros kapcsolatban élt. „Az igazi feladat mégsem túl-élni, hanem a magamévá-élni az idõt”– írta egyik jegyzetében, s ha voltak is gondjai-problémái az egyes mûfajokkal, valódi, egzisztenciális értelemben vett gondjai az idõvel, s annak megélésével voltak. Itt csak utalunk arra, hogy életének váltásai, elsõ nagy európai útja, hazatérése, aztán emigrációja, annak különbözõ állomásai, majd pedig – ez legalább anynyira fontos, mint az emigrációba vonulás – a hazatérés megtagadása mind-mind azért következtek be, mert másképpen, a maga életének, meglehet a polgárlétre visszautaló törvényei szerint nem tudta volna megélni az idõt. Nem véletlenül idézte a nyolcvan esztendõs Tolsztojt, aki sírva fakadt, amikor arra gondolt, hogy hiába írta meg mûveit, az emberek nem lettek jobbak általa és nem is tanultak semmit, az õ gondolkodásának középpontjában is az élet, és az élet megélése állt, s csak mellette, a harmonikus életérzés keresése mellett jelent meg az írás, úgy hogy önálló életre is kelt, s uralkodott megteremtõje életén. Márai már az Egy polgár vallomásaiban leírta, nem ellenkezve az elõbb idézett mondatokkal: „Az újságírás számomra – az elsõ pillanattól, mihelyst elragadott – egyértelmû volt az idõvel, amelyben élek, mely számomra személyhez kötött élmény, kitérni elõle nem lehet s minden egyformán fontos, érdekes, minden, együtt és egyszerre, »közlésre érdemes«…” Egy másik jegyzetében, némileg aforisztikus formára törekedve, hasonlóképpen fogalmazott: „Az én létezésem egyetlen értelme, hogy írásban feleljek a világnak; s az írás nem egészséges vállalkozás, tehát vegetabilis feltételei sem egészségesek.” Az idõ megélése-megértése és az írás elõtérbe helyezése csak látszólag alkot ellentétpárt, ha igen, akkor is csak ugyanannak a jelenségnek a két, szorosan egymáshoz kapcsolódó oldalát jelzik, a megélés- megértés és az írás Márainál elválaszthatatlannak bizonyult, ahogyan a idõ megélése-megértése is elvezette egyfajta – a huszadik századról tanúskodó – szerephez. Az idõbe belehelyezkedõ, az azt megélõ és megértõ Márai Sándor alakja viszont messze áll a sokak által a nosztalgiák írójaként emlegetett Máraitól. Mi segíthette a nosztalgikus Márairól alkotott kép kialakulását és uralkodóvá válását?

Meglehet, hogy folytonos visszatekintése a múltra – mert azt mi sem feledhetjük, hogy minden új jelenség fölé odarajzolta annak ideál-képét, ez a kép pedig általában a múltból származott. Lehet, hogy a stílusa, az, amit Lengyel Balázs olyan pontosan és elfelejthetetlenül fogalmazott meg: „Márait olvasni, mint ínynek a méz”. Ez a stílus és Márai mondatainak dallama elválaszthatatlanul kapcsolódott egymáshoz, a létezõnél teljesebb világról beszélve – ám ennek ellenére sem feledhetjük, hogy Márai Sándor a huszadik század írója volt, életének és gondolkodásának táplálói ebbõl a századból nõttek ki, feszültségei ebbõl a századból származtak. A tanú-szerepnek, az idõ megélésének – s megértésének, tegyük hozzá az önjellemzõ törekvéshez – az idõben különbözõ változatai alakultak ki, az egyik változat az újságíráshoz kötõdik, s a történések leírását-jellemzését tartalmazza, a másik viszont az írói magatartáshoz, s az idõvel való párbeszédhez, ennek a legnagyobb teljesítménye a Napló 1943-ban elkezdett, s teljes egészében máig nem ismert folyama. Kényszerû okok miatt idõben is elkülönül a két irány, az egyik a pálya elsõ, a másik viszont a pálya második szakaszához kötõdik. De hova tegyük a pálya elsõ szakaszának két – pontosabban két tervezett – könyvét? Az elsõ könyv a Dormándi Lászlóval közösen 1930-ban közösen szerkesztett 1914–1930 címû képeskönyv, errõl a könyvrõl Mészáros Tibor a Márairól készített életrajzi vázlatában a következõket írja: „16 év történetének összefoglalása tablószerûen mutatja be világunkat tragédiáival, nagy pillanataival, az emberi élet mindennapi valóságával. A könyv alapötlete az volt, hogy »az utolsó húsz esztendõ története, amely valamennyiünknek a bõrére ment, egyformán érdekel minden embert, …meg kell csinálni ennek a húsz fejtetõre állított esztendõnek a históriáját, betû nélkül, képpel. A kötet 700 fotója az elsõ világháborútól a mai gázálarcos és kétszemélyes, kényelmes tankokkal tarkított békevilágig« jut el – nem sejtvén és tudván, hogy rövidesen az eddigi legpokolibb háború újabb eszközeinek felvételeit látják az olvasók”. A másik könyv, nyilvánvalóan az elõzõ párjaként az Oroszország – amilyen volt, amilyen lett, és amilyen most címû lett volna, Márai és Dormándi 1932-ben öszszeállította, Kner Albert segítségével ennek a 191 lapos mintapéldányát, a könyv azonban nem jelent meg. Ahogy a mostani kötethez írott jegyzetében David King írja: „A mintapéldány Hollandiában kötött ki, s ott jóval a háború utánig egy pincében maradt. Jómagam csak a hetvenes években értesültem az Oroszország- album létezésérõl, amelyet aztán kiadtak Hollandiában a Contactnál 1976-ban.” S most Magyarországon, gazdag jegyzetekkel, elõ- és utószavakkal, a témához illõ kiadásban, ám sem a mintapéldány sorsáról, sem Máraiék képválogatásáról nem tudunk meg többet, mint ami az idézett mondatokban áll. Nem tudjuk meg, hogy miért nem jelent meg a tervezett könyv, hogy milyen anyagból, „forrásból” válogatták a képeket, s azt sem, hogy ez a válogatás milyen helyet foglal el más hasonló albumok sorában. A könyvet lapozva viszont megtudunk valami mást, azt, hogy Márai Sándornak és Dormándi Lászlónak nagyon is pontos képe volt – 1932-ben! – arról, ami Oroszországban történt. A képeket akár csalásokra is fel lehet használni, figyelmeztet a kötethez ugyancsak jegyzetet író Kincses Károly, Márai és Dormándi azonban nem manipulálásra használta a képeket, hanem az orosz világ jellemzésére. A tervezett kötet felépítése és a képaláírások sora teljes egészében bizonyítja, hogy teljesen tisztában voltak az orosz világ sajátosságaival, valódi történéseivel. Az a szerkezet, amit a képek közlésénél kialakítottak, ma is vállalható, akár monográfiát lehetne építeni reá. A mostani kiadás többet is ad annál, amit Máraiék terveztek: Mészáros Tibor Márai publicisztikájából – az idõben szétszórtan létezõ publicisztikájából – bekezdésnyi részleteket illesztett a képekhez. Nem tudom, hogy az, aki errõl döntött, jól döntött-e, hiszen az eredeti kötet világát ezzel megváltoztatta, Máraiék ezt a könyvet hosszú évtizedekkel korábban ha nem is betû nélkül, de mégiscsak kevés betûvel képzelték el, ahogyan kérdéses az is, hogy az eredeti címhez az utókornak szabad-e hozzányúlnia – itt nyilvánvalóan a kötet szerkezetének megváltoztatása, a szövegeknek a képekhez való kapcsolása magyarázhatja valamiképpen, hogy a könyv az Oroszország Márai Sándor szemével címet viseli, s az összeállítók eredeti könyvtervére csak az alcímben történik utalás. A kételyekkel kapcsolatban foglalni, az eredeti terv megõrzése úgy szólnak érvek, mint a mostani változat mellett, viszont nem tudom ne idézzek egyetlen bekezdést Márai egy 1928-as írásából, akkor tehát történelmi többlettudással nem rendelkezett. Szóval 1928-ban írta a következõket: volt az az ember, aki raboskodásai alatt önként kérte mindig a maga részére fegyházak mellékhelyiségének tisztogatását, indoklással, hogy minden emberi közösségben önként magára kell vennie valakinek munkát, s õ, Dzerzsinszkij, csak munkára alkalmas. Az indoklás ugyanez mikor az orosz forradalomban kérte hóhéri szerepet. Azt mondják, nagyon csöndes nyugodt, indulat nélküli ember volt, kis orosz. Soha személyesen nem a kivégzéseknél soha nem asszisztált. schöngeist volt. Aki a keze közelébe meghalt. Dzerzsinszkij nem ismert számára a Cseka volt a forradalom célja. A Cseka, amit Oroszországban Dzerzsinszkij mûve volt, és állam Nem tudom, hogy honnét tudta Márai tudott, de biztosan a lényeget tudta. Tudatosítása után már nem lehet arról hogy a két világháború közötti magyar tudhatott-e valamit arról, ami Szovjet-Oroszországban történt… Viszont ezek után megmaradt az a kérdés, ami a különbözõ kapcsán merült fel: hova tegyük a albumot, a szerep melyik változatához Válaszként nem tudok mást mondani, hogy a hagyományos újságírói teljesítménynél jóval nagyobb teljesítmény mindkettõ, folyamát író Márai világképének megalapozásában fontos szerep jutott mindkét

Oroszország Márai Sándor szemével
„Russland – Wie es war, wie es wurde, wie es ist”
Márai Sándor és Dormándi László 1932-es összeállítása alapján
Szerk.: Körmendy Zsuzsanna
XX. Század intézet
326 oldal, 9900 Ft

 
 
 

Füzi László

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu