buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A kritikus mint értelmező


2003.10.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Bányai János olyan irodalomtörténész és olyan kritikus, akit az irodalommal együtt szenvedélyesen foglalkoztat a teória is, mind az irodalom, mind a kritika teóriája. Ugyanakkor olyan irodalomtörténész és kritikus, akinek írásaiban „a szakértelmet a tárgyszeretet hitelesíti, ami egyúttal a kritikus személyiségének a hitelesítése is” – ahogy maga fogalmazott az elõzõ kötetének (Mit viszünk magunkkal?, 2000) záró kritikájában (Az „írás” a „tárgyszeretet” mûfaja) Balassa Péterrõl. Azaz teoretikus érzékenységével és felkészültségével, elméleti ismereteivel sohasem hivalkodik, egyszerûen csak a mû megértésének és megértetésének a szolgálatába állítja. Talán azért is, mert a fentieken túl tanárként is megtapasztalhatta a hermeneutika egyik alapvetõ felismerését, miszerint „az irodalom, az irodalmi mû léte múlik a megértésen. Nincs se irodalom, se irodalmi mû a megértésre épülõ esztétikai tapasztalat nélkül.” – ahogy egy vajdasági magyartanárok számára tartott elõadásában elmondta, aminek a szövege a legújabb tanulmányokat és kritikákat tartalmazó kötetében (Egyre kevesebb talán, 2003) mintegy utószó helyett szerepel Megértés és értelmezés az irodalomértés anomáliái címmel.

Elõadása során az újvidéki egyetem tanszékvezetõ egyetemi tanára, a belgrádi és a szegedi egyetem vendégtanára talán még ennél is fontosabb evidenciát fogalmazott meg akkor, amikor kimondta: „a magyartanítás feladata nem az irodalomra való okítás és nevelés, nem a nyelvhez való szoktatás, a nyelvtan betanítása, legalábbis nem ennek kellene lennie, hanem – meggyõzõdésem szerint – az irodalomértés- és értelmezés tanítása a nyelv közvetítésével. A magyarórákon nem irodalmárokat képzünk, hanem az irodalomértõk táborát szélesítjük. /…/ Ám ahhoz, hogy valaki az irodalom értõje legyen, értelmezõi tapasztalatokra és ismeretekre van szüksége. Költõk még talán születhetnek, az irodalom értõi, az irodalom olvasói és értõi azonban nem születnek.” Noha magyartanárok számára fogalmazta meg mindezt Bányai János, korábbi írásai, kötetei ismeretében merem állítani, hogy kritikusi gyakorlatát is nagymértékben meghatározza ez a belátás. A kritika(írás) diszkrét bája címû, még szintén az elõzõ kötetében megjelent Svetozar Petrovicnak a kritika természetérõl szóló könyvét tárgyaló írásában például expressis verbis kimondja: „az irodalomkritika, az irodalomtörténettel együtt a megértés beszédmódja, akár azt is mondhatom, mindkettõ a megértés mûfaja. A megértés ugyanis implicit módon tartalmazza az ítéletet, gyakran elõítéletként, de nem az ítélet kimondása a végcélja, és gyakorlata sem az ítéletmondás. Sokkal inkább a mûrõl való beszéd szótárának feltárása.” Ehhez kapcsolódva egyetértõen idézi itt is (mint ahogy az 1993-as debreceni Irodalmi Napok kritikáról rendezett tanácskozásán A kritika (vesszõ)futása ma címmel felolvasott eszszéjében, olvasható a Talán így címmel 1995-ben megjelent kötetében) Rónay György Ars critica címû írásának egy bekezdését: „»Ítélkezni«, »bírálni«: talán ezek a sokat használt szavak félrevezetõek. Mert hiszen az igazi kritikában nem ez az elsõdleges. A kritikus annál kevésbé »kritizál«, minél huzamosabban gyakorolja mûfaját; célja annál inkább a jelenség megragadása, megfejtése – megértése és megértetése. Nagyképûbben szólva: értékkategóriái annál inkább válnak – (ha tetszik, mélyülnek) – létkategóriákká. Ebben a kritikában már nem annyira a kritikus ítél egy-egy mû, mint inkább a jelenség, a mû létminõsége önmaga fölött.” A kritika effajta felfogása Bányai szerint végeredményben felszámolja a megértésben önmagát, s így esélyt teremt a mû közvetlen megszólalására: „amikor a kritika többé nem a mûrõl való beszéd, hanem a kritikában maga a mû szólal meg, akkor érte el célját, akkor teljesedett be a kritika hivatása.”

Ez a törekvés valójában kivitelezhetetlen, és nem is csak azért, amit Bányai ír róla, mert „sohasem érhet a végére”, hanem azért is, mert a mû a kritikában nem tud megszólalni, csak, jó esetben, a kritika olvasójában, hiszen nemcsak a kritika olvassa a mûvet, de azt is olvassa valaki, az is éppúgy megértésre szorul, mint a mû. S ha a kritikának nagyobb esélye is van az olvasat irányítására, mint a mûnek, még mindig olvasója válogatja, hogy megszólal-e benne. Mindettõl függetlenül Bányai János legújabb kötete írásainak többségén is látszik, hogy a fenti belátások és elõfeltevések szellemében születtek. Végel László esszékötetei például a kritikus közvetítésével (Az esszé: útban az elbeszélés felé, Egykor és most: minden együtt, Városkép bombázások idején, Végel László esszéi szerbül) a veszélyeztetett lét és a nyelv eróziájával szembesülõ élmény és a regény helyére álló mûforma találkozásáról szól(hat)nak. Vasagyi Mária leplezetlen örömmel üdvözölt Silentium album címû prózakötete a Képek a csend albumából címû kritikában a mágikus realizmus eszköztárával, a fantasztikum és az álomlátás ötvözetében egy elfeledett, vagy ilyen alakjában soha nem létezett bácskai világról. Faragó Kornélia, a narratív megalapozottságú térpoétikát kidolgozó Térirányok és távolságok címû tanulmánykötet szerzõje érdemét is abban látja többek között a kritikus: „A teória irányából úgy szólítja meg a regényeket, hogy eközben maguk a regények szólalnak meg.”

Bányait a kritikamûfaj iránti szenvedélyes érdeklõdése ezúttal Gerold László, az irodalomkritikától alapvetõen különbözõ színikritikáival (A színikritika méltósága és a színház szeretete) és Németh László kritikaírásával (Kritikaolvasás) késztetik szembesülésre. Németh László tévedéseit nem elhallgatva kiemeli kritikaírása autonómiáját és azt a szándékát, hogy azzal az irodalomtörténet-írást megalapozza, úgy, „hogy az egyes mûre irányuló kritikai megértést a történet perspektívájába állítsa.”

Mint a korábbi kötetekben, ebben is helyet kap a vajdasági magyar irodalomtörténetet író Bányai néhány munkája. A Kalangya címû folyóirat utolsó számainak egyikét vizsgáló és a vajdasági magyar novellaírásról három antológia kapcsán elmélkedõ írásnál többet tesz a térség irodalomtörténetéhez s így a magyar irodalomtörténethez a Diszkontinuitás és versbeszéd címû tanulmány, amikor az Új Symposion címû folyóirat története kapcsán fogalomtisztázásra tesz kísérletet. Még akkor is, ha egy korábbi (a Hagyománytörés címû 1998-as kötetben már közölt) írás továbbgondolása, s még ha vannak is további kidolgozást igénylõ, netán vitatható pontjai. Például éppen az, hogy a hatvanas évek közepén a jugoszláviai magyar irodalom „modern fordulatát” végrehajtó, a történeti avantgárdot hagyományként felfedezõ, annak örökségét a maga neoavantgárd irányába továbbvivõ folyóirat története miért is tekinthetõ egyúttal a posztmodern felé vezetõ útnak is. Vagy hogy célszerû-e az irodalomtörténetet effajta teleologikus vonal mentén felépíteni, kritikátlanul elfogadva Jauss állítását, miszerint a klasszikus modern (éppen az Új Symposion indulása táján) eljutott egy olyan végpontra, amelyben már „kimerítette önmagát”.

Bányai János számára a magyar irodalom területi széttagoltsága ellenére létezõ összetartozása, egysége soha nem volt kérdéses (még ha egy idõben a vajdasági magyar irodalom jugoszláviaisága és önállósága az õ munkásságában is nagyobb hangsúlyt kapott), jól látható ez A szó fegyelme (1972) vagy a Könyv és kritika (1973) címû korai köteteibõl és a késõbbiekbõl is. Az utóbbiakból emellett még az is, hogy mennyire érzékenyen és naprakészen követi és mindjárt rendezi is tendenciákba, folyamatokba a kortárs magyar irodalom legújabb rezdüléseit. Az új kötet hangsúlyos dolgozatai szólnak ismét napjaink magyar(országi) irodalmának fontos alkotóiról és mûveirõl (Kertész Imre, Petri György, Bodor Ádám, Esterházy Péter, Darvasi László, Závada Pál), ami meglepõ, hogy csak a divatos kánon élvonalából válogatva. A hermeneutikai és recepcióesztétikai alapozású tanulmányok, kritikák mindegyike figyelemre érdemes, mert amellett, hogy példát mutatnak a korszerû irodalomértésre és értelmezésre, számos lényegi megállapítással gazdagítják a tárgyalt életmûvek, mûvek recepcióját.

Bányai János nemcsak a tudományos igényû elemzésnek mestere, de kitûnõ esszéíró is, ezt leginkább a Kisebbségi magyaróra címû kötetének (1996) izgalmas önismereti esszéi óta tudhatjuk, a legújabb kötetbõl a hasonló írások sajnos már hiányoznak, de az esszéírói kvalitások a Mészöly Miklós, Petri György, Gion Nándor, Aleksandar Tisma halála után írt nekrológokban is meg-megvillannak.

Egyre kevesebb talán – állítja a kötetcím, visszautalva az 1995-ös Talán így kötetcímre vagy a Kisebbségi magyaróra Még, talán címû esszéjére. Ha az elõbbire, akkor a már idézett Rónay György „talán”-jától, attól a belátástól való eltávolodásra, miszerint a kritikus bármilyen alapossággal és körültekintéssel végzi is a dolgát, mindig csak a feltételezésig juthat el. Ha az utóbbira, akkor a reményre, hogy „Lehet tehát feltételes mondatokat mondani a vajdasági magyar irodalomról”, még. Talán mindkettõre, talán megnõtt Bányai Jánosban a bizonyosságok, az evidenciák iránti vágy, miközben egyre csökkennek a vajdasági magyar irodalomban az értékelhetõ mûvek, talán ezért is ír oly keveset az ottani mûvekrõl ma már. („Amire rámondható a talán, annak a mûnek van esélye a múlandóság túlélésére, amire nem mondható a talán, az elvész örökre az idõben.”)

Bányai János: Egyre kevesebb talán
Forum Kiadó, Újvidék
195 oldal, 1500 Ft

 
 
 

Elek Tibor

Forum Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu