buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Zónaidõ – Kolozsvár


2003.10.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szõcs Géza most augusztus 21-én ünnepelte ötvenedik születésnapját. Nem tudni, hol. Mert Szõcs Géza mindig máshol van. S mindig Kolozsváron. Bár vásárhelyi születés, nincs nála kolozsváribb író a magyar irodalomtörténetben. Olyannyira, hogy – egy régebbi verse tanúsága szerint – karóráját se nem a romániai, se nem a magyarországi zónaidõ szerint állította be, hanem kiszámította, mi is felel meg Kolozsvárnak, mint az illetékes hoszszúsági fok jeles pontjának, s eszerint élt. Eszerint élhetett akkor is, amikor 1986 után Nyugatra emigrált, s ki tudja merre járt-kelt. Néha egy képeslap, egy váratlan verseskönyv, egy különös telefon jelezte meglétét. Amiként ma is. Hónapokra eltûnik, hogy azután valami alkalmi közéleti pozícióban bukkanjon fel, néha botrányok tajtékjain kavarog a neve.

Egy biztos: a rendszerváltozás után hazatért Kolozsvárra. Valószínûleg az egyetlenként az Erdélybõl kikerült jelesebbek-nevesebbek közül. Ki tudja, hogy s mint él, de az biztos, hogy õt nem lehet a „megélhetési” erdélyiek közé sorolni, akik oly sokat ártottak és ártanak, riszálva, kupeckedve, festett vérzéssel egyre romlékonyabb írásaikon. Õk nem szokták emlegetni Szõcs Gézát, és õ sem ezeket. Õ is erdélyi persze, minden hírre érzékeny, mindenkit ismerõ, talpraesett és résen lévõ, ravasz és tettre kész, mélázó, hallgatag, de ha beszél, súlyosan szól. Kolozsvár ma már csak annyira realitás, amennyire van „kolozsvári ideje” egy poétai kronométernek: nagyon és alig. Egy szó, ahol még élnek magyarok, egy tér, amelyben a jelen talán virtuálisabb, mint a múlt. Ahol visszafelé kell forgatni az óra mutatóját, hogy olyan szavakhoz juthassunk el, amelyek a méltányos létezés illúziójával kecsegtetnek. Legalábbis versben, drámában, elbeszélésben.

Ötvenedik születésnapját a költõnek két könyv ünnepli, olvasóit és híveit egy verseskönyvvel meg egy drámakötettel – „drámás történetek” gyûjteménye – lepte meg. Azért meglepetés mindkét könyv, mert a drámák korábban idõben és térben eléggé szétszórtan publikálódtak, s most van végre lehetõség arra, hogy Szõcs Gézát színpadi szerzõként (hangjáték és filmnovella íróként) is alaposabban szemügyre vegye a létezõ vagy virtuális közönség; költõként azért meglepõ új könyve, mert legutóbbi kötetének címoldalán az olvasható mintegy alcímként, bár macskakörmök között, hogy „Sz. G. utolsó verseskönyve”. Morfondírozhatunk a miérteken, de jobb, ha megelégszünk azzal a röpke dialógussal, amelyet ennek az új verseskönyvnek a hátsó borítóján a költõ derûs arcképe alatt olvashatunk: „— És ha valaki öszszegyûjtené és kiadná verseidet, ezt megtiltanád? –- Nem, hogyan is tehetnék olyant.”

Olvashatjuk ezeket a könyveket külön-külön a maguk mûfaji meghatározásától felhangolódva, ám nemcsak azt tapasztaljuk, hogy a drámák tele vannak verses szövegekkel és ugyanakkor a versek között is akadnak szerepversek, meg epikus vázra épülõ ciklusok, ezeken belül és ezek mellett egymással vagy önmagukban dialógusokat kezdeményezõ darabok, tehát szinte ugyanaz az olvasás mindkét esetben, ama „Szõcs Géza-olvasás”, amit több mint negyedszázada ismerünk, s egyre természetesebbnek veszünk, mint a mai magyar líra különös, összetéveszthetetlenül eredeti szólamát. Líra, epika, dráma és kommentár és lábjegyzet és idézet és kottakép és plakátszöveg és még mi minden más. Ennek a két könyvnek a darabjai tehát úgy is olvashatók, mint egy „nagy elbeszélés” újabb fejezetei. Nem tudni, ki mesél, mert ez a végtelenbe nyúló, s végtelen irányba kalandozó, burjánzó történet nem leplezi le elbeszélõjét, csak az íróját. Aki nem tekinti feladatának, hogy saját önarcképét festegesse, mint oly sok pályatárs könyvszerzõ, színi elõadások és szavalati alkalmak anyagszállítója. „Egy janicsár önarcképe”, olvassuk a kötetkezdõ vers fölött, „Ha én lennék a lámpagyári munkás”, ezt meg bentebb a könyvben, itt „A fiú” a szerep, mellett „A lány”, azután meg Árpád-házi „Kálmán király”… A drámagyûjteménynek minden játszó alakja fölsorolható volna itt: Júdás, János, Heródes, Péter, Lázár, Mária Magdolna, Rómeó, Laertes, minden „lédiz end dzsentlemen”, minden „kisbereki böszörmény”, az összes meg nem született „vót költõ”, honfoglaló Árpád, és az õ össze színeváltozása, Pandó és Martinek, azaz az operából jól ismert Escamillo és Don José, és persze Don Quijote, meg Franz Kafka Elli nevû húga… És mi és ki mindenki volt még korábbi könyveiben… Ettõl és így szuverén lírikus, olyan, akinek –- hogy rejtezkedni és mesélni tudjon — sok önarcképe van, történelmi alakok, természeti tárgyak és létezõk, esendõ és drámai maszkok, egy tudatosan épített külön világ alkotója ez a mesélõ és vallomástévõ „perszona”, de a világa nem a monománia egyszemélyes játéktere, hanem afféle közösségi tér mindazok számára, akik valóságként tudják elfogadni pl. azt, hogy létezik mindennel összefüggõ és mégis mindentõl független „kolozsvári tér-idõ”. Ez a nagy Szõcs Géza-féle történet némi fellengzõsséggel akár léteposznak is nevezhetõ, olyan egyetemes célzatú folyamatos elõadásnak, amely egyaránt építkezik a múltból és jelenbõl, a múltnak történetté vált eseteibõl és a jelen epikává formálható történeteibõl. Mindenbõl, ami történik vele és általa, ami végül szó lesz. Talált és deformált, kitalált és elhallgatott szó. S minden szó arra a tájra vonatkozik, amely talán Biharkeresztesnél nyílik meg a külsõ-magyarországi utazónak kelet felé, csak nem tudni, hol a vége. Talán körüléri a földet, hogy Biharpüspöknél nézzen körbe meglepõdve.

Lehet-e egy ilyen térben lakni és dolgozni? S ha igen, akkor milyen státusban? Szõcs Géza életmûve és életformája arról tudósít, hogy ez a természetellenes tér –- ha szabad ezt a jelzõt használni, azaz ha szabad a természettel szembeállítani bármit is —, ez az egyszerre valós és imaginárius tér csak úgy lakható be, ha tudomásul vesszük irrealitásait, ha természetesnek fogjuk föl minden abszurditását, tehát ha játéktérnek is tekintjük. Ahol minden reális. Ahol a Rómeó szerepét átveheti habozás nélkül Hamlet vagy Othello, Verona, Velence, Dánia egy és azonos helye szerint, ahol Csontváry és Kafka éppoly természetesen folytathat egymással párbeszédet, mint hajdani munkáiban a segédmunkás Hamvas Béla és az aranykor isteni létezõi, vagy Illyés Brehm a fogoly (Perdix perdix) ürügyén. Ezen a játéktéren mindenki vendég, az ember is meg a szöveg is. Minden együtt lehet: egy idõben, hiszen a tér egyszerre létezõ terep és teremtett táj.

Szõcs Géza két új könyvének a címe: A magyar ember és a zombi valamint az Az al-legóriás ember. Látható, hogy — ami eddig nála még soha címben — az „ember” kétszer fordul elõ. De ott van ellenpontként a „zombi” is. S meg ne feledkezzünk a két jelzõrõl: „allegóriás” és „magyar”. Ezeknek a szavaknak mindenféle kombinációja elképzelhetõ és érvényes.

Szõcs Géza kötetei:
A magyar ember és a zombi
Kortárs Kiadó
403 oldal, 2600 Ft

Az al-legóriás ember avagy a szomszédgyerek a Holdra lép
Irodalmi Jelen Könyvek, Arad
108 oldal

 
 
 

Alexa Károly

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu