buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 19, hétfo
Huba napja





















Évfordulók:
1914: Bajomi Lázár Endre születése
1936: Federico García Lorca halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Papp Tibor


2003.10.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Vendég a háznál
„Engem soha nem érdekelt a kortárs magyar irodalom, legalábbis nem figyeltem rá. Az ember csak addig figyel, amíg a saját hangját meg nem találja. Ha megtalálta, akkor meg már saját magát kell figyelnie. Ha az irodalomra figyel az író, akkor irodalmivá válik, az irodalmi irodalom pedig önnemzéssel születik…” – Oravecz Imre szavait (1999-bõl) azért idézem, mert ez a - más értelemben vett - önnemzõ irodalom jelenleg a legtalálóbb kifejezésem Papp Tibor Vendégszöveg-sorozatára. A szerzõ 1971-ben (sõt, már a 60-as években!) megtalálta a saját hangját, az akkor Párizsban megjelent harmadik Papp-könyv, a Vendégszövegek 1 már nem egy mutáló nagykamasz sérülékeny stílus-paródiája, hanem egy megkapóan egybehangzó intonációba képzett René Char-olvasat, mely igényesen reprodukált alapdallama, vezérmotívuma lesz a vendégszöveg-tematikára évek során következetesen „ráimprovizált” újabb könyv-tételeknek (lásd az ön-képzõ sorozatot, s az azt jóval megelõzõ – a 60-as évek elején készített – René Char-fordítástöredékeket; 1984: Vendégszövegek 2-3; 1995: Vendégszövegek 4; 1997: Vendégszövegek 5.)

Ha van irodalmi irodalom, akkor van papptibori Papp Tibor: egybegyûjtött verseiben és vizuális költeményeiben ölt masszív zörej-testet az a szerzõ, aki „irodalmi talpalávalóinak” legapróbb hangfoszlányaiból is bármilyen körülmények között fel tudja idézni, vissza tudja játszani és továbbépíteni a teljes mûvet. Az, hogy érdemes volt ilyen párját ritkító konzekvenciával a saját dolgaira „ráfülelni”, mondhatni a vendégszöveg szóra és vendégszöveg-magatartásra, és ezáltal jó lapra (értsd úgy is: Magyar Mûhelyre) föltenni, „rákottafejelni” az életét, mi sem bizonyítja jobban, mint az impozáns küllemû (Magyar Mûhely-méretû) album idei megjelenése: ebbõl a könyvbõl végre a botfülû karnagyok számára is kihallik, hogy a Vendégszövegek (n)-szimfónia pótolhatatlan darabja a kultúrának. Nem kizárt, hogy a „vendégszöveg” szót Papp Tibor írta le elsõként az irodalomban: ez az érdem szerintem nem elvitatható (hacsak a szerzõ nem tilatkozik alkalomadtán ellene; egy 2001-es Filmvilág „ismeretterjesztõ modorban” írt cikkében azt olvashatjuk, hogy mûalkotásba invitálni más mûalkotásokat, azok szereplõit, illetve egyik-másik részletét a hatvanas-hetvenes évekbeli amerikai posztmodern irodalmi fogás, mely késõbb intertextualitás, majd – nálunk – vendégszöveg néven híresült el; példának okán: az „átszöveg”-re is is magyarított hypertext fogalom 1974-bõl való). Ma már nincs olyan magára valamit is adó szöveg-gondolkodó, aki a szótárába ne emelte volna be ezt a pazar kifejezést. De POZOR: ily módon sem vetekszik a liposzóma vagy a ceramid népszerûségével. A 90-es évek közepén napjaink magyar irodalmát tanítottam a Miskolci Bölcsész Egyesületben, több szemináriumot szenteltem a Papp-munkák „lehetséges olvasataira”; akkortájt tudakoltam (volna) a szerzõtõl, valóban övé-e a szó: megértõen mosolygott, s úgy érzem, azzal, hogy nem tiltakozott, egyértelmûen megválaszolta a kérdést – ha ezt a gesztust rosszul értelmeztem, s dorgálást kapok olyasvalakitõl, aki 1971 elõttrõl kihallotta már valahol ezt a szót, hát akkor: párdon. Tény, nem a „tulajdonviszonyokon” múlik, hogy a plágium és az intertext közti eklatáns differenciákat kutató jövõ nemzedékek „elsõrendûként” joggal példálóznak majd Papp Tibor mûveivel: nála pályakezdésétõl fogva félreérthetetlenül megkülönböztethetõ a „beemelt részek” meg- és a behajlás közti text-magatartása, mert kellõ mértékben, s többnyire hódolattal vezet rá más szövegekre, a más szövegekre való asszociációkra, ugyanakkor kellõ mértékben bír a csak beavatottak számára észrevehetõ utalásokkal.

Az avantgárd világörökség részét képezõ, tiszteletet parancsoló gyûjtemény közel nyolcszáz oldalon adja elõ a szerzõ 1957-tõl összegyûjtött verseit és vizuális költeményeit. A nem véletlenül puritán dosszié-küllemet idézõ, Kékestetõs-négyzetrácsos borítóját és kitûnõ tipográfiáját a szerzõ természetesen maga készítette. A mûveket kronologikus sorrendben újraközlõ album alkalmat kínál arra, hogy akik elmulasztották, most még idejében felmérhessék, hogy a saját és a beemelt szövegek fönt említett egészséges, kikezdhetetelen divergenciája milyen markánsan karakterizálja az életmû e jelentõs szeletét. Ám a kötet szim-patikus gyógy-ír azoknak is, akik a szerzõ munkáit kezdettõl fogva alaposan ismerik, mert ebben a tekintélyes gyûjteményben számukra is felelõsséggel élhetõ át és vizsgálható újra e munkásság tétje. Aki most kezdene a mûbe belehallgatni, annak nem a véletlen lejátszási sorrendet ajánlanám: mindenképp érdemes elõtte fület hegyezni a szerzõ itt érthetõen nem közölt elméleti munkájára (Múzsával vagy múzsa nélkül? Irodalom számítógépen, Balassi, 1992), és odafigyelni arra a nyilatkozatra, amelyet a szerzõ Balla D. Károly internetes folyóiratának, a Pánsípnak adott 2002 februárjában (www.hhrf.org/ungparty/szalon). Ám azok sem járnak rosszul, akik L. Simon László testes fülszövegébõl tudnak csak Papp Tibor munkájáról tájékozódni: az ajánlás olvasmányosan summáz, gondosan útbaigazít.

Aki megteheti, mindezek elõtt olvassa el a szerzõ legújabb kötetét, az Európa Kiadó gondozásában megjelent önéletrajzi regényt: ha a Vendégszövegek (n) egy avantgárd hungaricum, akkor az Egy kisfiú háborús mozaikja legyen mindezek elõtt az unicum. Hölgyeim és uraim, kedves lapozgatásukra: olyan finomságban lesz részük, melyre menthetetlenül rá fognak szokni.

Papp Tibor: Vendégszövegek (n)
Ister Kiadó
767 oldal, 3300 Ft

Az avantgárd aktualitása
A megújult köntösû kortársaink sorozatban jelent meg Bohár András Papp Tibor életmûvének alakváltásait feltérképezõ kismonográfiája. különös jelentõségét abban látjuk, hogy a nyugati magyar irodalom egyik reprezentatív alkotóját életközelbe hozza, miközben a kortárs mûvészeti törekvések széles spektrumát is bemutatja.

A szerzõ alapos elméleti felkészültséggel közelíti meg a választott témát, erénye ugyanakkor, hogy nem „elméletieskedik”, azaz a teóriát csupán eszközül használja ahhoz, hogy értelmezze és megvilágítsa a mûvek sajátos formarendszerét. Papp Tibor – a párizsi, késõbb Párizs-Bécs-Budapest illetõségû Magyar Mûhely egyik alapító szerkesztõje – ma már „fél- lábbal” itthon él, és a hazai irodalmi élet egyik közismert szereplõje. Egymást követõ versesköteteinek sora folyamatos belsõ változást jelez: a lírai ÉN a személyes történetmondástól, emlékidézéstõl a mind intenzívebb formakísérleteken át eljut egy virtuális szövegvilág megteremtéséhez, s a számítógép segítségével új mûfaj-variációt teremt. Majd mindezen továbblépve, illetve a fentieket továbbvariálva a késõbbiekben számítógépen komponálja szöveg- és térképverseit, logomandaláit. Bohár András elemzéseinek nóvuma, hogy végigkíséri a vendégszövegek felhasználásának metódusát Papp Tibor köteteiben, s rámutat arra, hogy költõnk egyre tudatosabban él az általuk sugalmazott poétikai átértelmezés lehetõségével, mind nyitottabbá és többértelmûvé téve a textust. Mindeközben szinte észrevétlenül egy radikális szemléletváltás következik be: a szubjektum omnipotenciájának, pszichés integritásának zárójelbe tétele, s ezzel párhuzamosan a szöveg autonómiájának hangsúlyozása, jelentésének kitágítása az intertextualitás révén, ami egyfajta dinamikus alkotói technika kimunkálásához vezet.

Papp Tibor felfogásában a költészet funkciója „bomlasztó erejében” rejlik, s abban az aktivitásban, amellyel a befogadót új és újabb szellemi- ill. forma-konstellációk (újjá)teremtésére inspirálja. változatos forma-variációi fokozatosan vezetnek el a nem-lineáris szövegépítési módhoz, majd a mind differenciáltabb és szuggesztívebb vizualitáshoz, amelynek kimunkálása nem elõzmények nélküli a magyar költészetben sem) – Szenci Molnár Alberttõl Kassák Lajoson át napjainkig egyenes az út! Bohár András megfigyelése szerint költõnk „vendégszövegei” a geometrikus vizuális költészeti munkáktól a konstruktivista formaépítkezés szövevényein át konzekvensen ívelnek egészen a térképversekig, a labirintus-formákig, s szerves kapcsolódási pontok vannak a megjelenített valóság különös és egyedi formái, valamint az azokat leképzõ médium között (e szempontból különösen fontosnak tartja az ismételek mint egy fénymásoló gép c. szöveget, amely idea és valóság bizarr egymásba-gabalyodásának ritmusát idézi föl). Különösen fontos szerepet tulajdonít költõnk formaváltásában a Claude Maillard-dal közös kétnyelvû kötetének (Icones/Ikonok, 1971), amelyben nyilvánvalóvá válik a metafizikai tradíciótól való radikális eltávolodás; s a kötet erotikus felhangokkal dúsított ikonrendszere virtuális ontológiai tartományainkat hozza mozgásba (Erosz a Mindenséget átható erõ!).

Bohár András a Disztichon alfa c. kötetet bizonyos értelemben líratörténeti fordulópontak tartja, lévén egy hagyományos struktúra jellegzetesen jelenkori újraértelmezése, ahol a statikus formák folyamatos egymásbakapcsolódása sajátos sugallatokat hordoz. Végül is potenciálisan 16 billió szövegváltozat épül e struktúrára, amelyeknek csak töredéke realizálódhat egy-egy befogadói tudatban, sõt maga a szerzõ is csak esetlegesen-véletlenszerûen ismerheti meg saját kreációit! A verseket számítógépen elõhívó „olvasó” maga is részévé válik a teremtõ aktusnak, miközben az aktuálisan megidézett szöveg poétikus-erotikus-abszurd, netán politikai töltetû képzeteket idéz fel benne. A mûegészt az összes disztichon virtuális valósága jelenti, amelyet természetesen egyetlen élõ ember sem ismerhet meg (hiszen életideje nem elegendõ feldolgozásukhoz). Így hát megváltozik szerzõ-mû-befogadó kommunikációs viszonya: az „üzenet” soha nem juthat el maradéktalanul a befogadóhoz. Mindenesetre, a „mûélvezõi” elvárásainknak, beidegzettségeinknek is erõsen meg kell változniok, inkább játékos kíváncsisággal, semmint filozófiai igényességgel kell közelítenünk az effajta alkotásokhoz, ha élvezni-ismerni akarjuk õket

További köteteiben Papp Tibor az õsi mandala formákat teremti újjá számítógépen, természetesen új poétikai-gondolati sugallatokkal – megkérdõjelezve a szavak-szókapcsolatok-képzetek szemantikai állandóságát. Õ maga „logomandalá”-nak nevezi eme formaalakzatokat (térvers/képek, vagyis szavakból, gondolatfutamokból összeállított térképversek), amelyek szellemi tájékozódási pontjait jelölik ki, s egy új mûvészeti univerzum tájai felé nyitnak. Végigkövetve a képversek verbális és vizuális narrációját, Bohár András egy újfajta irodalmi kánonalkotásra tett kísérletet fedez fel bennük, amely váratlan és merész asszociációkkal tölti fel a nosztalgikus emlékezés szokvány-struktúráit, s újragondolhatóvá teszi sors- és azonosságtudatunk korábbi sémáit. Vagyis az ezredforduló relativista világképéhez jobban illeszkedik tradicionális képzeteinknél.

Bohár András: Papp Tibor (Kortársaink)
Balassi Kiadó
139 oldal

Vass Tibor–G. Komoróczy Emõke

Vass Tibor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu