buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 5, csütörtök
Vilma napja





















Évfordulók:
1870: id. Alexandre Dumas halála
1925: Wladislaw Stanis3aw Reymont halála (Varsó)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Vallatókra vall


2003.09.14

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Karel Bartosek nem ismeretlen a magyar olvasóközönség elõtt. Társszerzõje volt A kommunizmus fekete könyve címû nagy sikerû kötetnek, amely egyben széles körû vita tárgyát is képezte. Nem véletlenül, hiszen alapvetõen megkérdõjelezi azt a dogmát, miszerint bár balul sült el, a kommunizmus eredendõen haladó és humánus célokat képviselt. A közelmúltban egy publicista egyenesen azt állította, hogy a kommunizmus bûneit feltáró szakirodalom a múlt „kriminalizálásával” egyenértékû. De vajon a terror, az állampolgárok millióinak deportálása és megsemmisítése, rabszolgamunkára történõ felhasználása, bebörtönzése, kínvallatása, az egyes emberek magán- és intellektuális életének totális ellenõrzése vajon nem képviselte-e a kommunizmusnak nevezett politikai rendszer lényegi elemét? Vajon tárgyalható-e a hitleri Németország története a munkaerõ gazdálkodás, az iparosítás, a mindennapok története szempontjából? Természetesen igen, ha megemlítjük, hogy ezek a részletek nem képviselik az egészet. Mert a náci rendszer lényegi eleme volt a terror és a rasszizmus eszméje, amely a Holocaustba torkollott. Ugyanúgy, ahogy a sztálinista rendszerek egyet jelentettek az osztályharcnak nevezett háborúval, amelyet saját lakosságuk ellen vívtak. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy a Brezsnyev Szovjetuniója nem különbözött a sztálinitól.

De az elnyomás, az üldözés, a lakosság megfigyelése, (és országonként eltérõ mértékben) üldözése Sztálin halála után is a kommunista hatalomgyakorlás eszköztárába tartozott. Errõl gyõz meg bennünket Karel Bartosek könyve.

Vajon ki írhat hitelesebben a kommunizmus korszakáról, mint egy olyan ember, aki a történész távolságtartásával, és egyben a szemtanú tapasztalatával közelít hozzá vállalva, hogy egykor maga is hitt az eszmében? Bartosek egyedi látásmódja, a szubjektív nézõpont ütköztetése kutatási eredményeivel (szándékosan nem használtam az objektív szót, mert az nem létezik), ami az átlag fölé emeli ezt a munkát. Érdekes a szerzõ témakezelése is: egyéni sorsokon és egy város, a „mágikus Prága” sorsán keresztül vezeti be olvasóját a kommunista mozgalom szövevényes, még mindig meglehetõsen homályos világába. Biztos kézzel tárja föl a hazugságok mögött rejlõ igazságot, eligazít a kommunista mozgalom intrikáiban, bensõséges képet kapunk a kommunista funkcionáriusokat vezérlõ ideológiai elvakultságról, hatalomvágyról, a társadalomban uralkodó félelemrõl, és megalázottságról. E még poraiban is félelmetes világ feltárása egyáltalán nem könnyû feladat. Nem csak azért, mert levéltárak tucatjaiban kell keresgélnünk a kutatás számára még csak gyéren felszabadított poros akták között. Az ezekbõl kibontakozó kép szükségszerûen mozaikszerû, amelyet a szóbeli történelem ingoványos bizonyságaival kell kiegészíteni. Ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést, hogy hitelesek-e a dokumentumok? Ennek eldöntése nem kis felkészültséget igényel. És hihetünk-e a résztvevõ beszámolójának? Bartosek meggyõzõen bizonyítja, hogy kellõ körültekintés és forráskritika nélkül egyetlen forráscsoport sem használható. Óvatosan kell kezelnünk a még oly valóságosnak, hitelesnek tetszõ vallomásokat is, mint Ladislav Holdosé, aki törölte emlékezetébõl múltja legfájóbb, vállalhatatlan momentumát. Meg kell említenem, hogy a szerzõnek sem mindig sikerült kiigazodnia az egymásnak ellentmondó források között. Karel Kaplan cseh történészre hivatkozva állítja ugyanis, hogy Sztálin az ötvenes évek elején hódító háborúra készült, ám a bizonyítás nem meggyõzõ. A fellelhetõ bizonyítékok azt támasztják, alá, hogy Sztálin háborúra készült, de hogy támadni akart-e, vagy egy újabb honvédõ háborúra, az a rendelkezésre álló, egymásnak ellentmondó forrásokból egyelõre nem derül ki.

Nem könnyû a korszakot búvárló szakember dolga azért sem, mert e múlt közelsége miatt nehéz az érzelmeit kiiktatni. Hiszen olyan hús-vér emberekrõl van szó, akik közül néhányan még élnek, esetleg ismerõseink voltak. Vajon lehet-e érzelemmentesen olvasni egy olyan, egyébként ártatlanul letartóztatt nõ feltáró vallomását, akinek magzatát a halálba küldték embertelen börtönõrei? A felelõsség valóban nagy: egyetértek a szerzõvel, hogy az emlékezésnek a jövõt kell szolgálnia. Lebilincselõ Bartosek elemzése az áldozatok kiválasztásának mechanizmusáról: a látszólag ésszerûtlen válogatás mögött nagyon is ésszerû, sátáni logika rejlett. Le kellett tartóztatni mindazokat, akik valamiféle valós erõt képviselhetnek; akik politikai, vagy szellemi hatalom birtokosai; akik korábban fontos pozíciókat töltöttek be a civil társadalmi szervekben. Elõször azokat igyekeztek kiiktatni, akik valamiféle valós hatalmat képviseltek, tehát a hadsereg vagy a biztonsági szervek kádereit. Ezek általában hajdani kommunista ellenállók voltak, tekintve, hogy az új tisztikar elsõsorban ilyenekbõl alakult. Késõbb került sor a szellemi hatalom birtokosaira, vagyis szakszervezeti és egyházi vezetõkre, újságírókra, írókra, és olyanokra, akik kulcspozíciót töltöttek be politikai pártokban, egyletekben. Gazdasági megfontolások is lehettek: a kommunista hadigazdaságok igényelték a fegyelmezett és olcsó munkaerõt, vagyis a rabszolgamunkát. Érdekes adalék lehet a Bartosek által elmondottakhoz, hogy az ötvenes években az USA nem vásárolt olyan kelet európai terméket, amelyet rabszolgamunkával állítottak elõ. Csehszlovákiában foglyok tízezreit dolgoztatták modern rabszolgaként szén-és uránbányákban. Érdemes hozzátenni, hogy ez utóbbiak termékei pedig egyenesen a szovjet hadiiparban kerültek felhasználásra. Szerepet játszottak a nemzetközi szempontok, hiszen a letartóztatásokkal meg lehetett szüntetni a társadalom külföldi kapcsolatait. A letartóztatásokra, amelyek a rendszer vélt vagy valós ellenfeleire irányultak államellenes szervezkedések adtak okot. Ezeket vagy eltorzították a veszélyesség túlhangsúlyozása végett, vagy egyenesen az államvédelmi szervek konstruálták õket, hogy „leleplezhessék” az „összeesküvõket.” Vagyis, ahogyan Bartosek fogalmaz, az „osztályharc megszervezésérõl a titkosrendõrség ügynökei gondoskodtak”. Vagyis a társadalom jelentõs része a potenciális áldozatok közé tartozott. Ezt fontos hangsúlyozni, mivel sokan igyekszenek elhitetni, hogy a sztálinizmus áldozatai fõként kommunisták voltak. Semmi sem áll távolabb a valóságtól: az áldozatok túlnyomó többsége nem a párt tagjainak körébõl kerül ki. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az áldozatok jelentõs része abból a társadalmi osztályból került ki, amelynek a nevében a monolit pártok kormányoztak, vagyis a munkásosztály soraiból. De vajon miért tartóztattak le vezetõ kommunista funkcionáriusokat? Bartosek szerint azért, hogy hitelesítsék az állami terrort: ha már a kommunista elitbe is beférkõzött az ellenség, akkor senkiben sem lehet megbízni. Ennek a logikának esett áldozatul Rajk László és Bartosek kötetének egyik szereplõje, Rudolf Slansky, holott mindkettõ alaposan kivette a részét a kommunista rendõrállam kiépítésébõl.

Érdekes annak bemutatása is, hogy a kelet-európai kommunista pártok miként finanszírozták a nyugatiakat, elsõsorban a francia Kommunista Pártot. Megtudhatjuk, hogy a kétes törvényességû pénzügyi manõvereket miként bonyolították a nemzetközi kommunista mozgalom kalandorai. Elgondolkodtató, hogy a világ leggazdagabb országának Kommunista Pártja, az amerikai, egy millió dollárt kapott. Vajon tudták-e a címzettek, hogy javadalmazásuk gazdaságilag kizsákmányolt, szegény országokból származik? Bartosek nem tér ki rá, de tudjuk, hogy katonai és újjáépítési céljainak érdekében a Szovjetunió mintegy 13 milliárd (mai árfolyamon 130 milliárd) dollárt szivattyúzott ki az általa megszállt országokból a háborút követõ tíz év során. A kelet-európai országok modernizálásához nyújtott állítólagos szovjet segítség a mítoszok közé sorolható. Csakúgy, mint Arthur Londonnak, a nemzetközi kommunista mozgalom ismert személyiségének 1968-ban megjelent apologetikus, a sztálini rendszerrõl féligazságokkal, elhallgatásokkal teletûzdelt beszámolója, amely elhitette a nyugati olvasóval, hogy terrornak fõként kommunisták estek áldozatul. London szerepének, amelyet a szerzõ meglehetõsen kozmetikázottan tár a nyilvánosság elé, szerepe volt a Rajk perben is: segített abban, hogy a magyar hatóságok kezére juttassa a perben szerepet kapó amerikai kommunistát, Noel Fieldet. De Bartosek kimutatja, hogy London vallomásai komoly szerepet játszottak a spanyol polgárháborúban részt vett csehszlovák kommunisták elleni, többnyire halálos ítéletekkel végzõdõ politikai perekben is. Ám Bartosek nem elégszik meg azzal, hogy szembesítse a London és mások által kreált mítoszt a valósággal. A lélektani motivációra is kíváncsi, arra, hogy a kommunista inkvizíció hogyan darálta be és használta föl áldozatait. Ennek feltárása is Bartosek könyvének maradandó értékei közé tartozik. A politikai perekben született vallomás, írja Bartosek, „annak elismerése, amit vaki nem tett és nem mondott” – és ez a megállapítás természetesen nem csak a szovjet vagy csehszlovák, hanem a magyar koncepciós perekre is érvényes. Kiemeli a szerzõ, hogy a vallatók szempontjából „az engedelmesség a lényeg, amellyel valaki teljesen aláveti magát a hazugságot kiagyaló hóhér akaratának.” Szerepet játszott a hazug vallomások megtételében a kommunista hit, de ez kevés: a megértésre törekedõ elemzésnek ki kell térnie a kínzók módszereinek eredményességére. Bartosek tudása saját élménybõl is táplálkozik, alighanem ezért olyan meggyõzõ, amit a vallatás mechanizmusáról ír. A vallató arra törekszik, írja, hogy „megtörje a kihallgatott egyén ésszerû gondolkodását, megsemmisítsen benne mindenfajta érzékenységet, és az elszigeteltség és teljes magárahagyatottság érzését keltse benne… Az út a beismerõ vallomásig az egyén teljes elszigetelésétõl a teljes õrületéig terjed.” És mi volt a különbség a fasiszta vallatás és a sztálinista között? Olyanok adták meg a választ, akiknek alkalmuk volt saját tapasztalataik alapján összevetni a kettõt: »A fasiszta kínzók az igazságot akarták megtudni, míg a mieink (mármint a kommunisták) a hazugságot akarták kicsikarni az emberbõl.« Persze, sokan nem törtek meg az embertelen vallatás hatására és nem tettek hamis vallomást. A történész feladata, hogy õ se tegyen.

Karel Bartosek: Vallanak az archívumok
Hamvas Intézet
460 oldal, 3500 Ft

 
 
 

Borhi László

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu