buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 10, kedd
Judit napja





















Évfordulók:
1875: Toldy Ferenc halála (Budapest)
1891: Nelly Sachs születése (Berlin)
1936: Luigi Pirandello halála (Róma)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Két nemzetet szolgálva
Gimes Románával Nádor Tamás beszélget


2003.09.14

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Fehérek közt egy kelet-közép-európai. József Attila-i és Thomas Mann-i értelemben egyaránt; vagyis úgy, ahogyan mifelénk felhajtó erôként mûködô helyi nyomorúsághoz társulhat az egyetemes humánum. Egy emberé, aki nyelvi, vallási, szociális és sok egyéb értelemben éppúgy kirekesztve élt, ahogyan befogadva. Firtatni kényszerülve s késztetve így sorsának és lehetôségeinek lényegét. És legfôképpen: kitekintve az errefelé oly gyakran pohosodó provinciából. Például nyelvek révén, közösség- és szabadságérzetet tágítva. S nem csupán úgy általában, literátus tolmácsként, mûfordítóként, szerkesztôként, de elsô renden a rokon lengyel szellemiség honosításával, képletesen és valóságosan is: szolidaritást keresve. Oly korban, amelyben az ember ismét úgy elaljasult – eredendô erkölcsiséggel, szelíd tartással, türelemmel.
 

– Rossz nyelvek szerint mûfordítónak gyakran az szegôdik, akinek van annyi önismerete, hogy tudja: írónak nem állhat. Jó nyelvek viszont azt állítják: épp abból lehet a külföldi irodalom hiteles, kongeniális tolmácsa, aki vagy maga is író, vagy ha mégsem az, hát nem éri be elsôrendû nyelvismerettel, de van benne elegendô mások iránti alázat és beleérzôkészség is. Úgy is, mint a Pro Literatúra díj közelmúltbeli kitüntetettje, ön miként volt és van ezzel?

Ahogyan bárki más: volt, ami eleve adódott, s volt, ami már döntéseim következménye. A királyi Jugoszlávia egyik délvidéki falujában születtem, ahol eleve három nyelven beszéltünk. A német katolikus elemiben, ahová jártam, nem engedélyezték a protestáns hitoktatást, végül a zsinagóga melletti iskolában fogadtak be minket, református magyar gyerekeket hittanórára. A szerb polgáriban tilos volt magyarul megszólalni. Tízéves koromtól aztán egy számûzött orosz grófnôtôl tanultam franciául. A magyarok bevonulása után Budapestre kerültem, s a Veres Pálné Gimnázium leányintézetében szükségem is lett erre: ott beszédnyelvként használták a franciát. Imádtam a latint is. Egy ideig zenei pályára készültem, de ebbéli tanulmányaimat kettétörte a háború. Így végül közgazdasági egyetemet végeztem. Férjhez mentem egyik kollégámhoz, akit hamarosan gazdasági attasénak neveztek ki, Varsóba. Gyorsan megtanultam lengyelül, s tudásomat egyetemi tanulmányokkal is erôsítettem. Gyakran tolmácsoltam, még kormánydelegációnak is. Válás után egy ideig még Varsóban éltem, s már ott fordítani kezdtem az Európa Könyvkiadónak. Hazatérve ebben a remek szellemi mûhelyben dolgoztam 1967-tôl 1992-ig. Elôször a német, késôbb a lengyel és a jugoszláviai mûvek szerkesztôje lettem. S bár más nyelvek vonzásában is éltem – a makedon zseni, Zsivko Csingo kivételével –, végül csak lengyel szépirodalmat fordítottam. S hogy miképpen? „A fordítással új mûvet kell létrehozni és ez nehezebb, mint újat alkotni” – állítja Novalis. Valóban, hiszen az írásmûvészet alapja a szabadság, a fordítás pedig korlátozza a szabadságot, de mûvészetet követel. A fordítónak teljesen alá kell rendelnie magát az eredeti alkotónak. Ezért a mûfordítás sajátos jellemet követel. Kongeniális egoistából sohasem lesz jó mûfordító. De a túlzott alázattól is óvakodni kell, akár a túl nagy magabiztosságtól. A mûfordítás szerénységre nevel.

– Az irodalom átültetését értelemszerûen sokan, sokféleképp mûvelik. Melyik módját gyakorolja a változatoknak: milyen mértékû kötöttséget vállal, és mekkora szabadságot engedélyez önmagának szöveghûségben, stílusban, vagy például sajátos nyelvi szerkezetek, fordulatok, szólások, lefordíthatatlan szavak magyarításában, az eredeti atmoszféra honosításában?

A mûfordításban minden kétséges, minden pillanatban választani kell, így senki sem képviselheti teljes bizonyossággal az – ekképpen amúgy is változékony – álláspontját. Csakis a teljesítmény számít. Gyakran tapasztalom: az odaadás, az ösztönösség, a „naivitás” jobban megvéd a modorosságtól, mesterkéltségtôl, mint holmi kitalált elmélet. Mindenkor a konkrét szöveg határozza meg, hogy milyen kötöttséget kell vállalni, illetve, mekkora szabadságot engedélyezhetünk magunknak az említett szöveghûségben, stílusban stb. Mindamellett – elnézést a nagy szavakért – szeretem megkísérteni a lehetetlent. Erôs beleéléssel fordítottam például Herbert esszéit és Stachura elbeszéléseit. Az idegen dikcióból és dallamból, idegen fordulatokból és metaforákból eredô szépséget kellett megôrizni – két nagy költô nyomdokain járva. Más esetben viszont éppen a távolságtartás, ha úgy tetszik a teljes tárgyilagosság segít a hiteles – az ön szavával élve – honosításban.

– Köztudomású: egyike azon keveseknek, akikben a nehéz idôkben is volt annyi figyelem, felfedezôképesség, tartás és kurázsi, hogy a lengyel irodalom akkor problémásnak, tûrtnek, tiltottnak minôsített szerzôit is magyarítani merészelje. Milyen küszködések árán?

Mivel az elmúlt rendszerben a lengyel irodalomban nagyobb volt az alkotói szabadság, mint nálunk, olyan mûveket fordíthattam, amilyenek nálunk meg se jelenhettek volna. A lengyel irodalom kiadói szerkesztôjeként és mûfordítójaként jól tudtam, bizonyos szerzôk publikálása politikailag annyira „rázós” dolog, hogy ennek kockázatát kevesen vállalják. Ám az Európa igazgatójának, Domokos Jánosnak a személyében pártfogóra találtam, aki magára vállalta az ebbôl eredô konfliktusokat, balhékat hazai „felsôbb szervekkel”, hatóságokkal. Sôt: még a lengyel kiadói fôigazgatóság ajánló és tiltó listáját is sutba dobta. Ami engem illet: már ötvenhat után fordítottam Kolakowskit, Brandyst, Mrozeket, Herbertet. Késôbb Moczarski börtönnaplóját és Hanna Krall szenzációs könyvét a varsói gettófelkelésrôl. A Szolidaritás szétverése után sikerült meghívnunk az ellenzéki írónôt, és elértük, hogy dedikálhasson a Moszkva téren. Lefordítottam Kapuscinski kitûnô könyvét az iráni forradalomról, és kiharcoltuk, hogy nyelvünkre átültethessem Jasienica az erôszak és az ideológia összekapcsolódásáról szóló esszéjét is... Ugyanezekben az években szinte csupa tiltott szerzôt fordítottam a Magyar Rádiónak. Például Kolakowski, Woroszylski, Herbert, Milosz, Marek, Nowakowski mûveit. Puskás Károly, a szerkesztô nem egy fegyelmit kapott általam fordított szerzôk miatt. Az Európa igazgatója pedig ádáz csatákat vívott magas beosztású lengyel és magyar elvtársakkal, többek közt Aczél Györggyel. Végül még azt is elérte, hogy kiadhassuk Andrzejewskit s nagynehezen Miloszt. Ma már kevesen tudják: Domokos és Puskás nélkül nem így festett volna nálunk az idô tájt a lengyel irodalom.

– Fordításainak listája, amelyet kiegészíthetünk, mondjuk Dygat, Potocki, Wojtyla (vagyis II. János Pál pápa) nevével, valóban rendkívüli szerzôket tartalmaz. Miért választotta éppen ôket? S tapasztalta-e hatásukat literatúránkra, netán a tágabb olvasóközönségre?

Mindig is azok az írók vonzottak, akik felelôsséget éreznek koruk szellemi és erkölcsi állapotáért. Ám mindenekelôtt a kortárs irodalom érdekel. Egy ellenpélda az utóbb említettek közül: Potockit – mûvészi kvalitásain túl – azért is választottam, mert roppant érdekfeszítô olvasmány. Igaz, általam fordított mûve a tizennyolcadik században született, méghozzá franciául, de szerencsére nyelvismeretem segített abban, hogy ma is aktuális szövegét finoman archaizáljam. Ami a fordítások hatását illeti: a hatvanas években sok kiváló szellem kommentálta például Brandys esszéit. Még Sartre is Z. asszonynak dedikálta A szavak címû önéletrajzi regényét. Nálunk például Göncz Árpád írt elragadtatással Herbert Barbár a kertben címû esszékötetérôl; értelmiségi körökben ezt amúgy is ronggyá olvasták. Mrozek kivételes hatása közismert, Andrzejewski mûvei – fôleg a Torquemadáról szóló regénye – éppúgy feltûnést keltettek, mint Hanna Krall vagy Kapuscinski alkotásai. Az utóbbiak sikerét, személyes találkozókon, a rajongók tömegébôl ítélve, magam is tapasztalhattam.

– Ismert-e lengyel írókat személyesen? Ha igen, mennyiben befolyásolta ez látásmódját, munkásságát, egyáltalán az életét? Volt-e lehetôsége arra, hogy személyes kapcsolatain, barátságain túl serkentse a kölcsönös lengyel-magyar, magyar-lengyel szellemi véráramlást?

Szinte minden, általam fordított kortárs szerzôt ismertem személyesen is. Ha szövegük kapcsán gondom-bajom, kérdésem adódott, természetesen megbeszéltem velük. Barátságot elôször Kolakowskival kötöttünk, amikor éppen a Bibliai történeteket fordítottam. 1964-ben, Varsóban találkoztunk. Csodáltam, hogy mennyire állhatatosan kiállt a magyar ötvenhat mellett, a forradalom leverése után is, noha ezért megbélyegezték. Késôbb sem szakadt meg a kapcsolatunk, amikor Oxfordba emigrált s a Szolidaritás egyik szellemi vezére lett. Talán minden más lengyel írónál jobban megragadott okossága, érzékenysége és erkölcsi tisztasága. Mert – Timothy Garton Asht idézve – valóban „Õ a mi Közép-Európánk királya, a szellemi szabadság és a tolerancia megtestesítôje”. Zbigniew Herberthez, akivel elôször 1973-ban találkoztam, szoros barátság fûzött. Az ôt fordító Nagy László számára én készítettem „nyerseket”. Fordításában olyan verseket is közölt a Nagyvilág, amelyek Lengyelországban nem jelenhettek meg. Nagy László utolsó napjaiban is Herbertet fordított. A magyar költô váratlan halálára a lengyel poéta megrázó verset írt. S egy 1979-es személyes mozzanat: Herbertet Berlinbôl Budapestre tartva incidens – talán provokáció – érte a repülôgépen. Ferihegyen föltartóztatták, kihallgatták. Telefonált, Domokos Jánossal együtt siettünk ki a repülôtérre, hogy kiszabadítsuk a belügyesek gyûrûjébôl. Herbert csak a Szolidaritás hôsi korszakában tért vissza Varsóba. Onnan írta 1989. október 29-én: „Kitartunk, nem hagyjuk magunkat, tegnap a munkásosztály viszszatartotta lélegzetét, imponáló volt. Bár adná Isten, hogy továbbra is...” Tadeusz Nowakkal – aki valóban kongeniálisan fordította lengyelre Nagy László Menyegzô címû remekmûvét, és kitûnôen ültette át Juhász Ferencet, Csoóri Sándort – szintén közeli kapcsolatban álltunk, sok szép idôt töltöttünk együtt... Kivételes lehetôség, ritka szerencse, hogy zsenik közt élhettem, közelrôl láthattam erkölcsi bátorságot és szívbéli jóságot. Egész életemet meghatározta a szakmám: hálás vagyok a sorsnak, hogy egyszerre két nemzetet szolgálhattam, s így növelhettem az egymás iránti megbecsülést, sôt, csodálatot.

 
 
 

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu