buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Szívemrõl senki semmit
Füst Milán összegyûjtött elbeszélései


2003.09.14

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Midõn Kis Pintér Imre, a Füst Milán-életmû tudósa 1978-ban, a Magyar remekírók sorozat számára sajtó alá rendezte az 1967-ben elhunyt szerzõ Válogatott mûveinek kötetét, a rendelkezésére álló 1200 oldalból mindössze a terjedelem két százalékát áldozta a Prózai mûvek ciklus közel 700 lapján belül a novellákra.

Most, hogy a Fekete Sas Kiadó, valamint a Füst Milán textusainak meg- és elismertetéséért a legfáradhatatlanabbul serénykedõ muzeológus, filológus: Petrányi Ilona közzétette az Összegyûjtött elbeszélések I. (Öröktüzek) és II. (Egy nap Dídó leányom életébõl) kötetét, szívesen írnánk: a jó negyven esztendõ – az 1961-es elsõ kiadás – után, a szerzõi elrendezéshez és ortográfiához híven újraelevenedõ I., valamint a hajdani folyóiratbeli közléseket és a kéziratos hagyatékot a ma lehetõ teljességgel kiaknázó II. tomusz Kis Pintér kritikával felérõ tartózkodásánál (általában is az eddigi, nagyjából egybehangzó irodalomtörténészi vélekedésnél) jóval formátumosabbnak mutatja be Füst kisepikáját. Ez azonban – sajnos – nincs így. A frissiben – elõször, vagy hosszú idõ múltán – nyomdafestéket látó anyag (a II. kötet., az ún. „megtagadott novellák” anyaga) jobbára csak lefedi, megerõsíti, újramondja, ami a még Füst által komponált I.-ben benne van. Ez azért tekinthetõ meglepetésnek – vagy csalódásnak –, mert utóélete során, a hagyaték feltárásakor kevés írói életmû volt képes olyan expanzióra, mint Füst munkássága.

Úgy fest: Füst Milán annak idején bölcsen, tudatosan élt a Magvetõ Kiadó által felkínált lehetõséggel, és alaposan megfontolta, a felesége által újragépelt novellákból, valamint az alighanem a készülõ gyûjtemény kedvéért kerekített, fõleg meseszerû elbeszélésekbõl melyeket sorakoztassa fel az Öröktüzekben. Ami a Dídó lányom...-ra visszamaradt, az természetesen nem a papírdaráló torkába való kéziratkazal, de még a három-négy legfontosabb, leginkább újszerû mû sem sokat változtat azon az összképen, amely a Füst-féle idea negyvenkét esztendõvel ezelõtti alapsorozatából kivetül. Pedig ezt a folyamatot nem is olyan könnyû értelmezõen befogadni. A keletkezés idõrendje – az utolsó néhány példázat kivételével – egyáltalán nem érvényesül. Az író egyrészt – mint ez tõle más alkotásaiban is megszokott – érezhetõen kaján örömét leli abban, hogy egy fél évszázad novella-kártyáit összekeverve majdnem lehetetlenné teszi a mûhelymunkája alakulástörténetében, szerzõi-életrajzi énjének változásfolyamatába való bepillantást. A legkorábbi és az egyik legkésõbbi novella – 1911-es, illetve 1960-as datálással – egymás közvetlen szomszédságába kerül; ám addigra már majdnem harminc írást hagytunk el. Az autobiográfiai ego elfüggönyözésének a kétségbeesésig erõs szándékára lehet következtetni, ha egyes novellafigurák mondatait „visszaolvasva” fejtjük fel. Már az 1945-ben keletkezett A cicisbeo elsõ lapján – azaz a kötet élén – ott áll a vallomástevõ Alessandro Démoué mester levelében: „A szívemrõl pedig ne tudjon semmit...” A valószínûleg még sokkal személyesebb tanulságú Konstantin úrfi fiatalsága (1947), felidézve a szerzõ eredeti: Fürst Milán Konstantin nevét, egyes szám elsõ személy helyett egyes szám harmadik személyben szólva, igy jellemzi a kisfiút: „Neki volt ugyanis egy különös szokása, hogy ezt is el ne felejtsük: – õ rögtön el tudott távolodni bárkitõl is”. E kijelentés toldása az elhatárolódás adottságának ellentmondásos vagy korlátozott voltát is felfedi (voltaképp azt, hogy a Füst Milán-novella említett, sûrû szövésû függönye mögött máris mindig egy több-kevesebb biztonsággal konkretizálható hõsalak már-már magamutogató, sebeivel akár kérkedõ jelenlétét vélelmezhetünk): „– Csak hidegen és hidegen, mindenki iránt csakis jéghidegen – intette magát, de hiába. Ez egyszer nem ment a dolog”. (A kis Konstantin, aki egy iszákos szódáskocsis mellett keresi meg – félig árva lévén, szükségbõl is – a napi húsz fillérjét, a novellában kilencvenévesnek mondja magát.)

A második citátum 1947-es, tehát gondolat és hang könnyen simulhat az 1945-ös rezignációhoz. Csakhogy elõbb ismerkedünk a jócskán ötvenes, megcsalatottságát már bosszúvágy nélkül, a filozofikus szkepszis magasából tudomásul vevõ, hírül is adó, s örömtelen elöregedésének tényébe halálosan belerokkanó Alessandro soraival, mint – háromszáz lappal odább – a kis Konstantin igaz legendájával. Az Öröktüzek legtávolabbi pontjait is összeköti, hogy a kihirdetett, a fitogtatott, a meggyónt, a könnyekig megszenvedett, a kikacagott magányosság, egyedülségvágy mindenütt feltünedezik (idézetek regimentjével is igazolható lenne). Füst leggyakrabban egy fejedelmi alakot jelenít meg, akinek nem az életkora, a rangja, az eseményekbe ágyazottsága a fontos, hanem örök, megmásíthatatlan szituáltsága: a saját akaratától, öntudatától is szított elzárkózás. A társtalanság boldogtalan gõgje, gõgös boldogtalansága.

A Füst Milán-elbeszélés java általában a bölcseleti elem, a lírizáló latolgatás, az érzelmes igazságokba is visszagubózó summa. Ezt a közlésmódot, melynek mélyén – leegyszerûsítõ önéletrajziság nélkül – a figurák alighanem magának a szerzõnek a lélekbeszédét szólaltatják meg, sokféleképp lehet szcenírozni, hiszen nem a díszlet és nem a szerep a lényege. Innen ered – nem csupán az Öröktüzek, hanem a Dídó lányom... panorámájában is – ennek az elbeszélõi világnak a látványos, kincses gazdagsága, mesés kifestettsége, illúzionisztikus természeti rajza, historikus és kulturális telítettsége.

Rendre variálódik néhány léthelyzet, amely a fõszereplõt sötét – és sokszor indulatos – következtetések levonására készteti. Ilyen léthelyzet a tényleges állapotra, a valós összefüggésekre történõ ráébredés; a kelepcébõl kiutat keresõ szökés; a keserû pohár – esetleg kissé teátrális – kihörpintése; a féltékenység élvezetként is ható sokkja; a barbár ítélethozatal, mely lehet önítélet is; és így tovább. Az archeszituációk sokszor nem nélkülözik a fekete humort.

Minden tekintetben a nagy egyenetlenségek, színvonalhullámok könyve az Öröktüzek. De amit a géniusz nem tartalékolt a regényei számára, nem raktározott el a drámáiban, nem írt meg jobban a Naplóban, az itt van, és különösebb nehézségek nélkül besorozza magát – átvitt értelemben – a II. kötet, az ún. megtagadottak (vagy csak elfelejtettek, 1961-ben kihagyottak) legjobbjait. Mindkét gyûjteményben a szülõkkel – emlékükkel, árnyukkal – viaskodó gyermekalak változatai, illetve a nõk szépségétõl, praktikáitól, titkaitól meghõkölõ férfialak változatai a legérdekesebbek, legemlékezetesebbek. A cicisbeo címszereplõje, a házibarát messze jelentéktelenebb, sápadtabb annál, akit felszarvaz. Füst egy hõsére szeret koncentrálni. Novelláiban ez meg is hozhatja az eredményt. Abban a nagy és nemes „nyugatos” átlagban, amelybõl a meseíró Balázs Béla, az élet igazságtalanságai miatt a fogát csikorgató Nagy Lajos, a képzeletének gátat nem vetõ Karinthy Frigyes, az anya, apa és gyermek relációit a lehetõ legpuritánabbul bemutatni képes Csáth Géza rokon hangját is kihallani néha – a motívumok 1900 és 1920 között oly szokásos, és a legtöbb életmûben „öröklõdõ” migrációja, nem pedig bármiféle szövetkezés vagy rokonulás folytán –, remekmûnek mondható a Nun (1956), a Három idegen úr (1958), az Aladdin atyja sírjánál (1911), talán a Méregfogak (1917–1920) és a Zene (1961). Ezekhez a II. kötet hozzáteszi a címadót: Egy nap története Dídó leányom életébõl (1912). Fõleg az életmû egészét átlátni igyekvõ irodalmár számára tanulságos az ikonszerû Az életénekes (1905–1907). A kapitány felesége (1932) mindenestül emlékeztet A feleségem története címû regény világára, noha ez a kapitány nem tengeri medve, mint Störr. Csak nagy író írhatta a Dániel bírót (1920), de még a kései – gonosz elemzéssel kikezdhetõ – Morfiumot is (1963). A legjelentékenyebb gyarapodás a Herr Hundt von Ohnemacht (1920–1922). Ki tudja, hatvan oldala készen van-e? Novella-e még, vagy már kisregény? le nem csendesíthetõ tombolásában Füst egész kisepikája összegzõdik. Ez kétségtelenül az az eset, amikor a filológusi leletmentés az író renoméjának javára tár fel valamit, amit az alkotó, meglehet, rejteni vagy feledtetni akart.

Az Öröktüzek ívéért, kohéziójáért az erõs jelképiségû címben is ott égõ szerzõi-szerkesztõi óhaj, komponáló, okos önkény áll jót. Ha nem is minden nehézség nélkül, de átizzik ebbe a máglyába a II. kötet (szükségképp) idõrendben nyújtott számos novellahasábja. Átizzik, hiszen még a legutolsó új, pindurka mesét is (Bambu meg a zsiráf, 1956) „egy öreg csirkefogó, névszerint Efrájim Goldnagel, a sanda bohóc” elbûvölésével fejezi be az elbeszélõ, mondván: „Jól ismerem én ezt a vén selmát, egy vándorcirkusszal került a sivatagba, egyszer még majd mesélek róla”.

Catullus, Störr, Alessandro, Konstantin, Negyedik Henrik – Füst Milán mindig Efrájim Goldnagelrõl mesélt.

Füst Milán: Összegyûjtött elbeszélései I–II. kötet
Fekete Sas Kiadó
874 oldal, 3960 Ft

 
 
 

Tarján Tamás

Fekete Sas Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu