buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Ilyenkor... a farkasok órájában


2003.09.14

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Iszonyatosan személyes alkotás – mondta Ingmar Bergman az 1966-ban készített Farkasok órája címû filmjérõl, feltehetõen arra utalva, hogy a saját tudatát fenyegetõ démonokról, saját szorongó tudatának lázálmairól készített filmet. Johan, a film festõmûvész fõhõse meghatározása szerint „A farkasok órája az az idõszak, amikor az éjszaka átadja a helyét a hajnalnak. Ebben az órában hal meg a legtöbb ember. Ebben az órában legmélyebb az álom. Ebben az órában legvalószerûbbek a rémálmok. És aki nem tud aludni, azt ebben az órában gyötri a leghevesebb szorongás, ekkor leghatalmasabbak a démonok és a kísértetek.” Ez a filmbéli szöveg, Baka István egy azonos címû versébõl vett részlettel együtt mottóként szerepel Kontra Ferenc Farkasok órája címû új regénye elõtt.

Hogy ez az alkotás is iszonyatosan személyes-e, arra igazán csak a szerzõ válaszolhatna, de tudva azt, hogy Kontra prózája hátterében a délvidéki (szûkebben drávaszögi) magyarság iszonyatos sorsélményei mellett már korábban is éppúgy erõteljesen jelen voltak a családi, gyermekkori személyes élmények, mint a délvidéki háborúk felnõttként megtapasztalt lidércnyomásos világa (Drávaszögi keresztek, 1988, Õsök jussán, 1993, Kalendárium 1993, Úgy törnek el, 1995, Gyilkosság a joghurt miatt, 1998), s látva azt, hogy Kontra mûvészete az utóbbi években egyre inkább az önéletrajziság (Gimnazisták, 2002), a vallomásszerûség (A kastély kutyái, 2002) irányába halad, az új alkotás személyessége (minimum: személyes érdekeltsége) nyilvánvaló. Bizonyára az sem véletlen, hogy a legutóbbi novelláskötetének (Gyilkosság a joghurt miatt) három-négy (vélhetõen önéletrajzi ihletettségû) darabját (a regényhõs gyermekkorának ábrázolásához) szó szerint is átvette, bedolgozta a regény szövetébe, a regényt pedig a feleségének ajánlja.

Mindezzel együtt sem szükséges azonban azonosítanunk, és nem is azonosíthatjuk (az esetleges életrajzi megfelelésekkel ellenére sem) a szerzõt mûvének elbeszélõjével, a regény elsõ mondata, természetesen, már az utóbbié: „Vajon én magam leszek-e saját élettörténetem hõse, vagy másvalaki tölti be ezt a tisztet: majd elválik – az itt következõ lapokból kell kiderülnie.” Annyi viszont már ebbõl a hangsúlyos helyzetû és megformáltságú mondatból is kiderül, hogy egy élettörténet elbeszélésének leszünk részesei, sõt, az „én” és a „másvalaki” szembeállításból már az is érzékelhetõ, hogy énelbeszélõnk azonosságtudata körül némi zavar lehet. A szövegben elõrehaladva ez a gyanú egyre inkább bizonyossággá érik, olyan tudatregény olvasóivá leszünk, melynek tárgya tulajdonképpen az elbeszélõi tudat válsága, hasadtsága. Az elbeszélõi pozíció rögzítetlen, mint ahogy a hatvanas évek elejétõl a kilencvenes évek elejéig ívelõ élettörténet elbeszélésének célja, szándéka sem világos, de talán éppen az énkeresés magyarázza azt, az elbeszélõ önmaga és sorsa megértése miatt idézi fel gyermek-, és ifjúkori, de a közelmúltbeli élményeit is. A felnõtt tudat reflektálja, értelmezi, még tudat alatt is megpróbálja rendezni az egykori valós és képzeletbeli, álombeli történéseket. („A külvilág ellen védekeztem így, amely több abszurditással állított szembe, mint a legvadabb álmok.”)

A megelevenedõ emlékképek között gyakran szerepel az elbizonytalanító kettõsség. Már az egyik elsõ is arról szól, gyerekként milyen nehéz volt az elbeszélõnek megérteni, hogy három otthona is van, hogy a nagyszülõk révén a hegy egyik oldalán és a másikon is él a családja. A katonaság és az otthontalanság elõl menekülve Ausztráliában új hazát keresve is önmagát, énjének tartalmát keresi. „A légy vidám, és élvezd az életet bármi áron”– parancsot hirdetõ, de hamis, szerepjátszásra kényszerítõ világból hamar kiábrándulva visszatér, s így a szarajevói téli olimpia évében nem kerülheti el a katonaságot, ahonnan azonban depresszióval leszerelik. A kilencvenes évek elején a hegy (hegyek) két oldalát már országhatár választja el egymástól, ekkor már egy másik országba kell hazamennie az elbeszélõnek, akinek a haza, család, otthon kifejezések ekkor már nem sokat jelentenek. Ezért is érezheti úgy, mintha két én harcolna benne, az egyik, amelyik hazamegy a haldokló apjához látogatóba, a másik, amelyik tiltakozik ez ellen. A háborús megosztottság idején ismét azt érzi, mint gyerekkorában: „Nekem nincsen egyik és nincsen másik oldalam. Megint inkább egy idegen országot választok magamnak.” A magyarországi áttelepülésre készülõ elbeszélõ ugyanakkor ismét kettõs énjével kénytelen szembesülni: „Ilyenkor az ember nem érez fáradtságot, a feje fölött még látja a lyukakat, ahol a csillagok világítottak, mintha két énje lenne, amely felejt és amely megõriz, amelyik fogcsikorgatva õrzi titkait és amelyik kibeszéli magából, hogyan és kikkel kellett együtt élnie. Az egyik énem már egy évtizede csomagol, a másik dacból épít, és marad. /…/ Az egyik énem már nem él itt, a másik pedig még sorban áll hajnalban kenyérért, hogy jusson.”

A tudatban megjelenõ emlék- és álomképek másik sora kibeszéletlen, feldolgozatlan kisebb-nagyobb vélt és valós bûnöket, illetve sérelmeket idéz fel, középpontban egy jól felépített apakomplexussal az elsõ balul sikerült találkozástól, a tanár szülõ merevségén, otthoni ridegségén át, egészen addig, hogy az elbeszélõ õt okolja minden rosszért, ami vele történt, majd apja sorsának, halálának történelmi szintû általánosításáig: „Az apák nagy nemzedéke megbukott.”

A gyermekkori traumák, a feldolgozatlan bûntudat, az otthont teremtõ igazi apa hiánya, az örökös én- és helykeresés, helyváltoztatás („Mintha átok ült volna rajtam, akit arra kárhoztattak, hogy határokon várakozva töltse élete jó részét, gyanakvó útlevéllapozást hallgasson, a papír karcos, kemény suhogását, aztán a bélyegzõ megnyugtató plattyanását, hogy most megúszta.”) ellenére (vagy épp amiatt) átélt hontalanságélmény, a tudathasadásos kettõsségek, majd a közelmúlt szörnyû háborús élményei vezethettek az elbeszélõ permanens tudati és lelki válságához, azt is mondhatnánk, a farkasok órája megéléséhez. Kontra legnagyobb mûvészi bravúrja ebben a regényben ugyanis épp az, ahogyan a farkasok órája motívumból (ami szintén egy határterület, nemcsak az éjszaka és a hajnal, de az álom és az ébrenlét, a valóság és a képzelet, a józan és az elborult tudat közti határsáv is) fokozatosan a regény egész világát átszövõ, általánosabb érvényû költõi metaforát, sõt létállapotot jelölõ szimbólumot épít. A farkasok óráját nemcsak az éjszakai törvénytelen halfogásra vállalkozó gyermek éli át, az emberbõl kiüvöltõ állat nemcsak a békebeli katonatársat kínozza, hanem a háborús állapotok között már-már közönyösen dolgát (halottak tömegének azonosítását) végzõ civil felnõttet is. Aki a bombázásokat átélve úgy érzi, nem nyugszik meg már többé soha, s aki épp ezért nemcsak a közelmúltat (az ember kivetkõzését önmagából) éli meg a farkasok órájaként, de a regény végén számára mintha a közelmúlt már jelenidejûvé válna, mintha valójában maga az elbeszélés ideje is a farkasok ideje lenne. Erre utalnak az „ilyenkor” névmási idõhatározó szóval egymás után indított lírai ihletettségû, (nyelvi megformáltságukban és tartalmukban a farkasok óráját idézõ) mondatok, vagy éppen a következõ árulkodó mondat: „Ilyenkor az ember csomagolni kezd és tudja már, hogy maga mögött hagyja romjaiban a saját emlékeit, ahogyan a visszhang az újabb robbanást, mint dob dübörgi szét; ennyi volt, kikísért engem ez a világ, és itt állok a határán elátkozottan, ezekkel a fejemben körbekanyargó mondatokkal, mert sóbálványnyá válnék, ha még egyszer visszatekintenék.” Az elbeszélés egészének visszatekintõ jellege, drámai helyett inkább lírai hangoltsága s az utolsó mondatokban is jelen lévõ múltidejûség, ugyanakkor azt a halvány reményt is sugallhatja, hogy az elbeszélõnek – ha véglegesen már soha nem is nyugodhat meg – sikerült a farkasok órája állandósuló jelenlétébõl kilépnie.

A fentiek következtében a regény vége felé válik igazán érthetõvé, sõt indokolttá az a kezdettõl érvényesülõ beszédmód, amelyben (az élettörténetben való kronologikus elõrehaladás ellenére) sûrûn, olykor észrevétlenül csúsznak, tûnnek egymásba a különbözõ tudatállapotok (például a gyermeki és a felnõtt) reflexiói, a különbözõ idõsíkok, a valóság, az álom és a lázas fantázia pillanatképei. Magyarázatul szolgálhatnak a fentiek a regény töredezett szerkezetére is, de a szétesettségére, arra, hogy tulajdonképpen miért csak négy élménykörbõl (kisgyermekkor, ausztráliai menekülési kísérlet, katonaság, háború) idézõdnek fel jelenetek, hogy ezen belül az ausztráliai kudarc miért is kap olyan kiemelt (túlírt?) szerepet, már kevésbé. Igyekszik ugyan a szerzõ öszszekötni a szálakat, kapcsolni, rímeltetni a szövegvilágon belüli meghatározó motívumokat, a négy élménykör – mintha csak négy novellaciklus lenne – közötti átkötések mégsem elég kidolgozottak, a köztük lévõ hiátusok túl mélyek. Ezzel együtt is nyomasztóan szép, intellektuálisában felkavaróan izgalmas regény azonban a Farkasok órája.

Kontra Ferenc: Farkasok órája
Magyar Könyvklub
208 oldal, 1900 Ft

 
 
 

Elek Tibor

Magyar Könyvklub

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu