buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 6, péntek
Miklós napja





















Évfordulók:
1935: Bertók László születése (Vése)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Naturalista kiskatekézis


2003.10.10

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A notórius újságolvasó talán még emlékszik György Péter és Csányi Vilmos között, a Népszabadság hasábjain zajló, egymás kölcsönös ledilettánsozásában végződő vitára. A vitát az váltotta ki, hogy a népszerű etológus bizonyos közéleti írásaiban a társadalmi és kulturális jelenségeket (még a Szent Korona kultuszát is!) az „emberi természetre”, vagyis az ember biológiai alapjaira-adottságaira vezette vissza. Amivel rögvest két szempontból is támadásnak tette ki magát: Nem elég, hogy biológus létére belekontárkodik a társadalomtudományokba, de még emberi természetről, illetve evolúciós meghatározottságról is beszél. Mivel kivételesen két balliberális értelmiségi hozta ki egymást a sodrából, vélhetően nem sokan értették, miről is van szó.

Pedig az esztéta és az etológus közötti pengeváltás csupán egy, már régóta zajló nemzetközi háború egyik helyi csatája volt. Tudni kell, hogy a baloldali társadalomtudósok szemében a szociobiológia – sőt bármiféle biologizálás – maga az ördög. A társadalom és kultúra biológiai alapú megközelítése ugyanis aláásni látszik az emberi szabadságról vallott klasszikus progresszista elképzeléseket, s olyan rosszízű dolgokra emlékeztet, mint a szociáldarwinizmus, az eugenika, vagy éppen a fasizmus.

A jobbára liberális szociobiológusok viszont a társadalomtudósokat vaskalapossággal, ideológiai elfogultsággal – azaz tudománytalansággal – vádolják. Nos, mindennek a háttérmagyarázatát adja a téma nagy klasszikusának, s egyben a szociobiológia nagy öregjének és elsőszámú prófétájának, Edward O. Wilsonnak a könyve, a Minden egybecseng.

A szerző, miután könyve középpontjába állítva hosszan részletezi az említett háborúskodást, fölkiált: Elég volt ebből az áldatlan állapotból! És azonmód békejobbot is nyújt, azaz kísérletet tesz a két nagy ellenfél megbékítésére, a társadalom- és a természettudomány (pontosabban: a biológia) összeegyeztetésére. Persze e „békéltetés”, akárhogy csűrjük-csavarjuk, nem jelent mást, minthogy a társadalomtudósoknak – már ha hallgatnának a wilsoni szirénhangokra – a biológia felé kellene mozdulniuk. Azaz föladva minden eddigi elvet, eredményt, hagyományt, diskurzust, át kellene venniük a naturalista szempontokat. Erre utalna a címben szereplő „egybecsengés” (consilience) kifejezés is: a tudományok (valamint az etika, a művészet és a vallás) biológiai alapú egységére. Vagyis amolyan „szellemi csendőrpertunak” lehetünk itt a tanúi, s ez bizony nem csak Wilsonra, hanem az egész „természettudós kontra társadalomtudós” szembenállásra érvényes: Amíg az előbbi elvárja a nyomorult bölcsésztől, hogy járatos legyen a természettudományok területén (valójában az ő érvelési rendszerében, kulturális nyelvében, beszédmódjában, vagy nyugodtan mondhatjuk: szubkultúrájában), addig ő meglehetősen kevés fáradságot vesz, hogy megismerje a társadalom- illetve humántudományok eredményeit és kurrens diskurzusait. Persze Wilson nagy teret szentel annak, hogy megmutassa: ő otthon van a humán gondolkodásban, s brillíroz is ezirányú ismereteivel. Hosszan olvashatunk a fölvilágosodásról, a romantikáról, a kulturális relativizmusról, a társadalomtudományok különféle irányzatairól, azok egymás közti polémiáiról, sőt, Wilson még egy posztmodernről szóló kritikát is idekanyarint. Csakhogy aki járatos ezekben a kérdésekben, az szinte azonnal látja, hogy mindez meglehetősen fölszínes, jobbára közhelyeken alapul. Mintha napi publicisztikát olvasnánk.

Wilson könyve szinte mindenre kiterjed. Nem csupán a biológia és a naturalista kognitivizmus eredményeit tekinti át, hanem külön fejezetet szentel olyan témáknak, mint a művészet, az etika, vagy a vallás. Természetesen mindent biologista szempontból értelmez, minek révén eszmerendszere egyfajta totális elméletté lesz. Elsőre azt mondhatnánk, van ebben a törekvésben valami bájos naivitás. Merthogy azt hinné az ember, túl vagyunk már azon, hogy egy tudományos elmélet amolyan mindenre alkalmazható Bölcsek Köve akarjon lenni. Túl vagyunk az olyan dolgokon, mint a dialektikus materializmus, vagy éppen a freudizmus. Ráadásul ironikus módon éppen Wilson az, aki üdvözli, hogy végre kimúltak a nagy, mindent magyarázni akaró, világmegváltó elméletek, miközben ő maga állít föl egy ilyet a szemünk láttára.

A könyv teli van egyéb ellentmondásokkal, logikai bakugrásokkal is. Így például a szerző hol a liberális közgazdaságtant hirdeti – sőt, azt a társadalomtudományok királynőjének nevezi – hol pedig ellene szól, merthogy a közgazdászok „nem számolnak az emberi természettel”. Ugyanígy hosszan értekezik a fölvilágosodás természetszerű bukásáról, miközben magát a fölvilágosodás szellemi letéteményesének tartja. Elutasítja annak egyik legfőbb örökségét is, az ember nevelhetőségének, jobbíthatóságának a tanát, mint egy már többszörösen megbukott, meg nem valósítható ideát. Ugyanakkor könyvének legfőbb mondanivalója, hogy az embernek jobbulnia, változnia kell. Hogy miként? Egy módon: az ember belátja a maga evolúciósan kialakult, változtathatatlan örök természetét.

Végső soron mindez mellékes. Ugyanis Wilson könyve valójában nem tudományos munka, hanem vallásos röpirat. Márpedig egy vallásos művet nem lehet úgy kezelni, mint egy tudományos munkát, hiszen abban hitelvek vannak és megváltás- illetve üdvtan, s nem pedig bizonyítás és érvelés. A könyv hangvétele majd mindvégig profetikus, az előszó pedig egy olyan hitvallás, amely mind tartalmában, mind stílusában a klasszikus keresztény vallomásirodalmára emlékeztet. A szerző elmondja, hogy számára, mint „déli keresztény családból” jött ember számára a vallásos neveltetés, sőt a vallásos élmény mindenkor rendkívüli fontossággal bírt. S habár a tudománnyal való találkozása a kereszténységgel való szakítást jelentette, e találkozás mégsem jelentette egyben a vallásos érzülettel való szakítást, inkább annak egy sajátos kiteljesedését: „A vallásos érzületről azonban továbbra sem kívánok megszabadulni. Mélyen belém nevelték; elárasztja alkotó életem kiapadhatatlan forrásait. /…/ Éppen a Szentírás lett volna az univerzum magyarázatára és ezen belül a magunk kitüntetettségére adott első művelt kísérlet? A tudomány talán csak ezt folytatja, amikor újabb és jobban ellenőrzött alapon célozza ugyanazt. Ha ez így van, akkor a tudomány ebben a – liberális – értelemben igazából: vallás.”

A könyv egy aktuális vízióval zárul, a globális környezeti katasztrófa víziójával. Ez a „wilsoni evangélium” apokaliptikája. Az ökoszisztéma bármikor bekövetkező összeomlása, illetőleg annak oka: az emberi önzés és gondatlanság, élőhelyünk fölélése, a természeti környezet elpusztítása kétségkívül olyan téma, amelyen nem illik ironizálni. Wilson érvei ezzel kapcsolatban kivételesen megfontolandók, intése itt helyes és okos, sőt talán ez a fejezet a könyv legjobb, legkomolyabb, legtisztább része. Sőt külön szimpatikus, ahogyan kiosztja azokat a népbutító médiaidiótákat, akik fizetett „szakértőként” – a neoliberalizmus apologétáiként – kenik el a problémákat és hurrogják le a sötét jövőt jósló valódi szakembereket.

Edward O. Wilson: Minden egybecseng
Typotex Kiadó, 392 oldal, 4200 Ft

Farkas Attila Márton

Typotex Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum


Eddigi hozzászólások a cikkhez:
dagado

#1

2004.12.29 18:43

Kedves Farkas Attila Márton!
Aki olvasta a Csányi Vilmos és György Péter közötti nyilvános üzenetváltás dokumentumait (http://www.nol.hu/cikk/43585/ ; http://www.nol.hu/cikk/45064/; http://www.nol.hu/cikk/45134/) az benyomást nyerhetett arról, hogy Liszenko eme kései, érdemes tanítványa (csakis Gy. P.-re gondolhatok!), milyen sajátos olvasási heurisztikát használ(/t).
Gy. P. szeme legfeljebb itt-ott belekapott Csányi írásába, és azután azt „szűrte” le abból, amit érteni vélt (/akart), hogy CS. V. szerint a görög poliszok vagy éppen az ókori zsidó királyság (100-150 tagú!) zárt, ne adj’ Isten totalitárius csoporttársadalmak lettek volna.
Ezután a tudománypolitikai komisszár egy „jót” háborgott az általa olvasottakon, elvtársai pedig a nyilvánossághoz segítették ostoba és ízléstelen irományát.
Cs. V. válaszcikkében udvariasan úgy tett, mintha metodológiai vitát folytatna Gy. P.-vel, kifejezetten kerülte a személyeskedést. Sértések, tulajdonítások, fenyegetőzések stb. kizárólag Gy. P. tollát (/száját) hagyták el, ahogy ez ebben a „háborúban” már évtizedek óta megszokott (Arthur Jensen, IQ vita, Napoleon Chagnon, Sloterdijk „elvesztett tisztessége”, stb.).
Tehát olyasmit állítasz Csányi Vilmosról – idézem: „egymás kölcsönös ledilettánsozásában végződő vita” –, ami így vagy súlyos tájékozatlanságra vall, vagy szándékos „megszépítése” a történteknek (szándékos tájékozatlanság?) – magyarán hazugság.
Qui prodest?
Szomorú üdvözlettel: egy user

[VÁLASZ]
Prüntyike

#2

2005.10.22 16:23

Ha már nem esik jól a csicsumocsi sem, vágd be egy szemeteskukába. A buszu-buszuból még hörpölj egy kortyot, ha elég szomjas vagy, majd azt is hajítsd a csicsumocsi után .
[VÁLASZ]
 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu