buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Ember és mű


2003.09.14

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Milyen régi esztétikai probléma: alkotó és alkotás viszonya! Melyiké az elsõség? Az élettörténetbõl érhetõ meg a mû, avagy éppen ellenkezõleg: az irodalom nyelvi mibenléte mögött elenyészik a curriculum vitae? Az olvasónak mindenekelõtt a szöveggel s általa önmaga nyelvi kompetenciájával van-e kapcsolata, esetleg lehetséges, hogy ezen túlmutatóan egy másik individuummal, s közvetítésével egy mindkettõjüket sokban meghatározó kulturális hagyománnyal is? A válaszok – illetve a mögöttük álló látásmódok és olvasástechnikák – az idõben váltogatják egymást, pontosabban mindig is hatnak (egymásra is), ám koronként, episztèmék cserélõdésében eltérõ befolyásuk lehet. Ma az író – talán kijelenthetõ – nem annyira fontos. Ahogyan – hiszen a politikai akarat nyomán, egy szomorú forgatókönyv alapján éppen bevezetni óhajtott „reform” ezt ígéri – az irodalomtörténeti ismeretterjesztés végóráit éli már a középiskolában, s vele együtt a nemzeti kultúra átörökítése is erõsen sérül, úgy tûnnek el majd a feledés homályában letûnt korszakok poétái, írástudói.

Az irodalom sem lesz majd más, mint a felületesen tájékozódó, az extrémitásokat keresõ és vég nélkül szórakozni akaró nyugati embertípus valóságmozaikja ezernyi – a másikkal bizonytalan viszonyban álló – szilánkjának egy nem különösen fontos darabja. Nem is kell sokat keresgélni az elképesztõ példa után. Egyetemi oktató barátom mesélte a minap, hogy egy felvételizõ diáklány Móricz Zsigmondot a 17. században helyezte el, s egy novelláján kívül egyebet nem ismert tõle. Nem tévedés: a hölgy magyar szakra jelentkezett! Azaz: se alkotó, se mû… Milyen esélyei lehetnek ezek után Hajnóczy Péter – akinek a Nap Kiadó korábban In memoriam gyûjtõcím alatt napvilágot látó, most az Emlékezet szóval megjelölt sorozatában jelent meg az „emlékezete” – nevének és mûvének a fennmaradásra?

Nos, bizonyára nem sok, ám most az önsajnálat és temetkezés helyett koncentráljunk a fentiekben felvetett kérdésre! A Reményi József Tamás által szerkesztett – Hajnóczy vallomásait, a róla szóló befogadás-irodalom válogatását, illetve a rá való emlékezéseket egybegyûjtõ – összeállítás e viszonyrendszerre (szembeállításra?) épül fel. Az egy Petri György és egy Veress Miklós vers által lírai keretbe foglalt szövegválogatás elsõ része – Selyembivaly – a fiatalon elhunyt író személyét állítja a középpontba. Bizonyára abból a tapasztalatból kiindulva, melyet – az egyébként korántsem mértékadó írásában – Bán Zoltán András leszögez: „Aki Hajnóczyról szól, annak számolnia kell az író legendájával.” Bár a mából visszatekintve talán vitatható az állítás – hol van már az a legenda, talán csak a volt ismerõsök elégikus merengésében –, azonban a könyv anyaga alátámasztja az állítást. Mirõl is szólna ez a legenda? Egy nevelõszülõknél felnõtt árva fiúról, aki identitását nyomozza, helyét keresi a kádárizmus társadalmi szerkezetében, lefojtott világában, aki író szeretne lenni minden áron. A nehéz fickóról, aki krakéler volt és kocsmajáró, aki fizikai munkából tartotta fenn magát, és a kívülállóságára volt büszke, s ezért belemart mindenbe, mindenkibe, amit, akit irodalmi hivatalosságnak sejtett. Az önromboló, tragikus sorsú emberrõl, aki idejekorán elpusztította magát – újabb lelkiismeret-furdalást okozva az utókornak, s persze újabb „kapaszkodót”, mentális placebót nyújtva a sértetteknek, a meg nem értetteknek, a saját sikertelenségük miatt másokra mutogatóknak, az erkölcsi alap nélküli erkölcsi számonkérõknek. Lássunk néhány idevágó, az alkotó személyét érintõ véleményt a könyvbõl! „Hajnóczy Péter számára az irodalom nem elefántcsonttorony-szerûség volt, hanem harci eszköz.” – írja a barát Dobai Péter. Hasonlóan Krasznahorkai Lászlóhoz, akinek az a véleménye, hogy Hajnóczy számára „az írás nem stílusprobléma, hanem létkérdés” volt. Ács Margit szerint „valószínûleg az a fojtott brutalitás, az a visszafogott agresszivitás, ami Hajnóczy lényében benne volt, válthatta ki /…/ a következetes elutasítást”. „Nem volt alkoholista” – állítja Nádas Péter, a pályatárs. – „És nem volt elmebeteg, nem volt õrült, hiánybeteg volt”.

Ami a „mûvet” illeti, a kortárs (szocialista) realizmus elvû véleményformálásoktól most eltekintve, a szerzõ életmûvének poétikai tárgyalása, a vele kapcsolatos szakmai dialógus megszilárdulni látszik. (Már csak azért is, mert újabb interpretációs törekvések jobbára elkerülik, hiszen nem comme il faut téma õ [sem] manapság…) Figyelem: a fontossága, az irodalmi panteonban való helye, munkái minõsítése azonban értelmezõi iskolák, kérdésirányok és személyes elfogultságok mentén persze változik – aligha lehetne ez másként. Az alábbiakban tehát vegyük sorjában az ugyan más-más hangsúlyokat használó, végeredményében azonban Hajnóczy prózáját a hetvenes, illetve a nyolcvanas évek kísérletezõ, a moralizáló-realista klisékkel kezdetben kevésbé, késõbb teljesen szakító, a (késõ)modern ember létszemléleti válságát, általános szkepszisét kifejezõ, formai és szemléleti újdonságot hozó epikai törekvéseinek egyik jellegzetes darabjaként számon tartó értelmezéseket.

Thomka Beáta a szerzõ novelláit vizsgálva a groteszk irányába mutató tendenciák, az irracionalitás dimenziója felé mutató írástechnika mögött az egyén önrendelkezési jogának megvonása ellen tiltakozó ember alakját emeli ki, mint magatartásbeli bázist. Marno János Hajnóczy „heroikus szövegképzésére”, „totális szabadságharcára” hívja fel a figyelmet, olyan szerzõt bemutatva, aki „egyszerre konfrontál a külsõ nivellálódás, illetve a belsõ leépülés, széthullás, megsemmisülés »pszichoszociális démonaival«”. Ugyancsak a lélektani megközelítéshez áll közel Diószegi Olga tanulmánya, melyben feltárja az író gondolati-lelki kapcsolatát Malcolm Lowry amerikai író alakjával, akinek egyenesen reinkarnációjának tartotta magát. Ebben a magyarázatban Hajnóczy vérbeli posztmodern alkotóvá válik, aki „a középponttól megfosztott »sokszorosítható«, nélkülözhetõ szubjektum tragikumát jeleníti meg”. Ugyanannak az egzisztenciális kortapasztalatnak a „termékei” Szörényi László, Hekerle László és Alexa Károly írásai. Szörényi az egyén és történelem viszonyának paraboláját, a világ végleges elítélését, megváltoztathatatlanságának bizonyosságát látja meg a – mások által is fõ mûnek tekintet – A halál kilovagolt Perzsiából címû kisregényében. Hekerle e próza kapcsán a halál biztos tudatáról, az irracionalitás elhatalmasodásáról, a Semmi ornamentikájáról beszél, míg Alexa a kiürült ember metaforáját, a kifosztottság grammatikáját emlegeti az egyre szürrealistábbá és strukturálatlanabbá váló szövegkonstruálás magyarázataként.

A Hajnóczy-emlékezet – a szerkesztõi munkának köszönhetõ – leszûrhetõ konklúziója ebben a könyvben mégis csak az, hogy alkotó és mûve szorosan összetartozik, s a pszichológiai megközelítés nélkülözhetetlen a poétikai sajátosságok megértéséhez. A két záró tanulmányban Jánossy Lajos, illetve Reményi József Tamás irodalom és élet szétszakíthatatlansága mellett érvel. Az elõbbi Hajnóczy „radikális, »tétre menõ«, minden a mûnek és a jelentésnek alárendelõ írói alapállásról”, valamint a mû és az élet különös egybeesésérõl, mi több, egybeszerkesztésérõl értekezik, utóbbi hagyományos irodalomtörténeti feldolgozása az életrajz mellett kronologikus áttekintést nyújt az életpályáról, melyet a teljesség jegyében mûelemzésekkel egészít ki. Meglátása szerint az író hõseiben (és saját sorsában nem különben), illetve prózájának sajátos „vereségdramaturgiájában” a támaszt nyújtó ideológiák, életfilozófiák hiányában, azok roncsaiból identitást eszkábáló emberben a kor torz, kényszeres formáinak deviáns kifejezõdését szemlélhetjük.

A magyar irodalomtörténet bemutatása bizonyosan folytonos változásban volt, van és lesz. Két elv viaskodik benne: a történeti számbavétel és megörökítés, illetve a pillanatnyi jelen érdeklõdése és kérdésirányai. A fentiekben tárgyalt kiadvány fontos lépés a hagyományban való rögzítés útján.
Mikor lesz ismét fontos Hajnóczy? Talán majd, amikor ismét: ember és mû is…

A véradó. Hajnóczy Péter emlékezete
Nap Kiadó
228 oldal, 2200 Ft

 
 
 

Papp Endre

Nap Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu