buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Háború – „egyenes”(?) adásban


2003.07.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az amerikai és az iraki médiapolitika között sok a hasonló vonás. A meglepõnek tûnõ állítás már nem sokkol minket (annyira), mire idáig jutunk az olvasásban. A második amerikai–iraki háború kitörése elõtt néhány héttel megjelent rendkívül izgalmas könyv szerzõi, Norman Solomon, hírelemzõ, politológus és a több szakmai díjjal kitüntetett, Reese Erlich, veterán tudósító érvekkel bizonyítják, az amerikai média egyáltalán nem olyan szabad és demokratikus, mint amilyennek képzeltük, a politika manipulálja a sajtót, a sajtó pedig az embereket. A két hiteles és jeles szerzõ azt vizsgálja, ami a médiatudósításokból kimaradt: az amerikai politika hazugságait, bûneit, a hadjáratok igazi okait, az Öböl-háború után amerikai nyomásra kierõszakolt ENSZ szankciók borzalmas következményeit. S nem mellékesesen megmutatják – könyvük egyik alcímének megfelelõen – a Bush kormányzat és az amerikai sajtó összejátszását.

Példák tucatjaival illusztrálják, hogyan válik az amerikai sajtómunkás a mindenkori hatalom készséges partnerévé, vagy inkább: engedelmes eszközévé. Az ellenõrzés ereje éppen abban érvényesül, hogy nem jelenik meg a felszínen. A kívánt eredmény elérését a látszólag laza, ugyanakkor nagyon is hatékony intézményi irányítás biztosítja. Az újságírók és más médiaszakemberek képzése, a munkavégzési folyamatokba beépített, az elvárások teljesítésért vagy figyelmen kívül hagyásáért adott jutalmak és büntetések, az objektív mérceként kezelt normák és a felülrõl érkezõ, nem gyakori, de annál hatékonyabb beavatkozások megteszik a magukét. Az újságíró pontosan elsajátítja az öncenzúra módszereit, ha nem, búcsút mondhat a jó megbízatásoknak. Pontosan tudja, mit írhat meg és mit nem. Az igazán rázós kérdéseket fél feltenni, még igazán neves zsurnaliszták is csak ritkán engedik meg maguknak a teljes õszinteség luxusát. „50 évig cenzúráztam magam.” – jelentette ki Helen Thomas, aki évtizedekig a UPI fehér házi tudósítója volt, néhány éve pedig a hírügynökség rovatvezetõje. Bizonyos témákról nem illik írni, de ha valaki mégis megszegi a konszenzust, gúny tárgyává válik. Nemcsak egyes témák, de bizonyos emberek, csoportok is – például a színes bõrû emberjogi harcosok, a progresszív szakszervezeti képviselõk, a marxisták, a washingtoni fõáramból kirekeszett konzervatívok, köztük a muzulmánok és egyes jobboldaliak – az íratlan tilalmi listán szerepelnek.

A külföldi tudósító hatványozottan meg akar felelni megbízóinak, mert sok idõt, szellemi energiát fektetett be – legalább egy évtizedet töltött el a pályán –, mire külföldre küldték. A munka rengeteg pénzt (mostanság évi 90-125 ezer dollárt), presztízst, szakmai elõremenetelt jelent. Ha azonban emberünk nem a kormány, a birodalom érdekeit képviseli, hamar otthon találhatja magát, mint például Raymond Bonner, a New York Times tudósítója, akit az USA salvadori politikájáról írt korrekt, de kritikus szellemû tudósításai miatt 1980-ban hazarendeltek. Dan Rather, a CBS sztárbemondója szerint az öncenzúra olyan jól mûködik, hogy az ország a félreértelmezett patriotizmus nevében éppen azokat az információkat nem kapja meg, amelyekre szüksége lenne ahhoz, hogy megvédje magát. Gyakran kulcsfontosságú adatok akadnak fenn a „szûrõkön”.

A legjobb példa erre az élõ adásban közvetített háború, amit forradalmi újdonságnak gondoltunk. A Pentagon valójában profi módon feliratozott, videójátékszerû képekké finomított rakétatámadásokkal tölti meg a tévé képernyõjét, s az eredmény: a nézõnek eszébe sem jut, hogy, amit lát, az háború. Nem a valódi eseményeket nézzük. Az alapvetõen abszurd „élmény” nem más, mint a valóság és a hír közötti összhang teljes hiánya, a helyszínek radikális szétdarabolása.

A média már az Öböl-háború idején a kormány ellenõrzése alá került; az újságokban és a képernyõn a százezres nagyságrendû iraki katonai és civil áldozatokról egy sort nem írtak, egyetlen képet sem sugároztak. A vértelen, majdhogynem tiszta haditudósítások azt a látszatot keltették, mintha emberáldozat nélkül ért volna véget a háború. Mindez pontosan így történt a második amerikai–iraki háború idején is. (Michel Herr szabadúszó újságíró már Vietnámban tapasztalta, a cikkek döntõ többsége a legiszonyatosabb öldöklés közepette sem az értelmetlen háborúról szólt, hanem azokról az átlátszóan „szent” célokról, amelyekért meg kellett hozni az áldozatot.)

Az amerikai politikai, katonai vezetés egyébként felismerte, egyetlen ipari terméknek sincs szüksége akkora marketingre, mint a háborúnak. Különbözõ fantázianéven vezette be, „adta el” soron következõ külföldi hadjáratait; a panamait (1989) Igaz Ügy, az Öböl-háborút a Sivatagi Vihar, az afganisztánit eredetileg a Végtelen Igazság, majd a Tartós Béke Hadmûveletre keresztelték. A szövetségi kormánynak egyébként nincs olyan intézménye, amelyben szerepelne a háború szó, ehelyett a védelem kifejezést használják, amit az igazságosság aurája leng körül.

Paul Virilio, francia filozófus az Öböl-háború idején írt mini-esszéiben az élõben közvetített háború tanulságaival, a média megváltozott szerepével foglalkozik. Leszögezi, az eljövendõ posztipari korszak lényege az információ. (Hozzátehetnénk, már napjainké is.) Az Öböl-háborút kicsinyített világháborúnak, promóciós háborúnak tartja, egyfajta makettnek, amely a jövõ totális háborújának miniatürizált változata. A kommunikációs fegyverek, elõször a történelemben, fontosabbá váltak, mint a szokásos pusztító fegyverek. A háborúba való igazi beavatkozást maga a televízió jelentette. Az élõ adás távcselekvés: megkoronázza, amit a táv-hallgatás és táv-látás elkezdett. Megnyitja a távellenõrzés és az új típusú politikai megfélemlítés korszakát, amelyben a tömegkommunikáció játssza a legfontosabb szerepet a földön kívüli technológiák által elnyomott nemzetek életében.

A hadviselés technikai kérdéseiben rendkívül jártas teoretikus okkal állapítja meg az Öböl-háború live show-vá alakítása kapcsán, hogy a televízió mintha feltalálta volna a saját atombombáját. A kép az egyik fegyvernem, sõt igazából „a képernyõ válik a háború célpontjává, ahol minden egyes ember figyelmét mozgósítják, akár akarja, akár nem. Az ellenõrzõ monitor horizontja átveszi a katonai közlemény és a véleményformáló sajtó szerepét, amely még igényelte az elemzést és a gondolkodást.” Virilio az amerikai szerzõpároshoz hasonló konzekvenciákra jut: „...a katonai mûveletek színházában ülünk. /.../ A teljes fikciót éljük át. /.../ Nem szabad többé hinnünk a szemünknek. A rendezõk – egyfelõl Szaddam Husszein, másfelõl a CNN – mindent, ha nem is megmásítottak, de manipuláltak.” Az események élõben közvetítése nem más, mint a tények gigantikus elkendõzésének stratégiai megszervezése. Jótékony elvakultság, vakság. („Az azonnaliság csalás.” – idézi Virilio a német teológus, Dietrich Bonhoffer német teológus még a II. világháború idején tett, idevágó látnoki megjegyzését.)

A kommunikáció sebessége ugyan egyre nõ, míg valós idõben zajló kommunikációvá nem válik, ugyanakkor azonban „egyre kevesebb az informatív tartalom, míg végül közbelép a katonai cenzúra és szétcsap az újságírók között.” Vagyis, a technika forradalmian új, a módszerek a régiek. Az eredmény is ugyanilyen ellentmondásos: ülünk a fotelunkban, nézzük a háborút, gyakran egyenes adásban, a tudósításokból azonban – „hála” a tömegkommunikáció militarizálásának – éppen csak a valóságról nem alkothatunk magunknak pontos képet, egyetlen pillanatra sem.

Norman Solomon-Reese Erlich: A célpont: Irak. Ami a médiatudósításokból kimaradt
Alexandra Kiadó
189 oldal, 1499 Ft

Paul Virilio: Háború és televízió. A 304-es partszakasznál eltûnt katona emlékére
Magus Design
114 oldal, 1200 Ft

 
 
 

Gervai András

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu