buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 6, péntek
Miklós napja





















Évfordulók:
1935: Bertók László születése (Vése)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egyén és közösség


2003.07.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nem tudni, mit diktál a korszellem elôre nem látott – és láthatatlan – útjain, de kényelmesen visszanézve, olykor meglepôdünk a zig-zagok fantáziáján. Egyszerre született, például, az egyén és a közösség modern fogalma, kb. a 19-dik század elején, és ebben a történelmi események éppen úgy kivették részüket, mint az irodalom maga. Mindkettô forrásánál ott állt Napóleon alakja, de szintén Goethe intuíciója. Úgy, hogy mikor a kettô találkozott Erfurtban (1808), azt várná az Eckermann-naplót olvasó, hogy világrengetô összeütközésnek lesz tanúja. Nem ez a valóság; bár Goethe Wertherjét Napóleon többször is elolvasta, kettôjük között alig volt alkalom irodalmi beszélgetésre. Udvarias szavakat váltottak, Goethe kihátrált; a császár pedig megjegyezte: Ecce homo; mire értette?

Werthernek azonban hosszú sor utánzója támadt. A német költô iskolát alapított, romantikus regényhôsök tolonganak századokon keresztül, Bonaparte csak az elsô közöttük. A „világirodalom” fogalmát is Goethe ajándékozta az emberiségnek, nem is teljesen egyedül, hiszen Herder már a különbözô nyelvek sorsáról értekezett – és tudjuk, mennyire tagadta a magyar nyelv jövôjét. A fogalom azonban megmaradt: az irodalom a nép lelke, az író hiába összpontosítja figyelmét egy hôsre, akarva nem akarva a kollektív vonásokat jeleníti meg. Werther után Chateaubriand René-je, Balzac Rastignac-ja, Stendhal Julien Sorelje majd Raszkolnyikov, Iván Karamazov, és így tovább. Az individualizmus százada természetesen e regényhôsé is, de mindegyik – még a nôi alakok is (Madame Bovary) magukban hordozzák a lélek mérgét, a szenvedést, a lázadást.

Egyik válasz erre az anarchia, a másik a közösségi érzet hangsúlyozása. Goethe valószínûleg nem ismerné el gyermekei között Kafka „autizmusát” (lásd szintén Meursault Camus-nál), Sartre Roquentinjét, Beckett figuráit, de ezek kétség nélkül az önmagába fordult lelkek kalandjait reprezentálják, Leírják, de végül is a nyelv eltorzul ezekben a mûvekben, önmagával birkózik – és elszegényül. (Goethe inkább Byront választaná unokájaként, a tettek emberét). Megjegyezhetjük, hogy több van Faust alakjában, mint gondoljuk: az egyén már kollektivizálódik, nem hiába volt oly fájdalmas a szülés.

Különbözô formákban és formulákban megjelent tehát az egyén, az individuum, aki rövidesen nem elégszik meg érzelmei és kalandjai leírásával, hanem létrehoz megannyi mikrovilágot és feltérképezi azokat. Ezek között nincs kapcsolat mindegyik külön bolygó, és így Goethe „világirodalma” meg is szûnt. Balzac még „az emberi komédiáról” ír, csoportosítja az egyéneket egy-egy fô típus címkéje alatt, de kortársa Petôfi különválasztja az egyén lobogóan lángoló egyéniségét a közügyektôl, mint haza, szabadság, világ-köztársaság.

A két, a címben is megjelölt fogalom, az egyén és a közösség, elvált egymástól. Ezt megfigyelhetjük, ha összevetjük az emberiség jövôjérôl szerkesztett általános képet a 19-dik század folyamán. Condorcet, mielôtt a forradalmi kormány bebörtönzi és kivégzi, a ragyogó haladásról áradozik, a tudományos és társadalmi progres elkerülhetetlen hajnalhasadásáról. Jakob Burckhardt azonban annak tudatában jegyzi fel pesszimizmusát (Weltgeschichtliche Betrachtungen), hogy a görög/keresztény felfogásnak végére értünk, a hanyatlás megállíthatatlan. A rákövetkezô Spenglernek itt már csak anynyi jutott, hogy a hanyatlást világtörvénynek tekintette. Az egyén itt megszûnik szerepet vállalni, és a közösség is elvesztette öntudatát. Ami történik, az kozmikus és biológiai alap-lökések eredménye. Az antropológus Claude Levi-Strauss mondta ki néhány évvel ezelôtt, az életmûve záró mondatában: „A létnek nincs értelme. Csak a semmi van.”

És ennek az értelem-nélküli létnek manapság mind több bölcselôje van. A filozófiában (Rorty, Vattimo), a festészetben (Giacometti), a szobrászatban (Calder), stb. Az irodalom, persze, óriási szeletet vág ki termékeibôl. Már Ortega aláhúzta az emberi alak elmosódott, majd üresre mázolt reprezentációját; azóta a szubjektum mint olyan is megszûnt az irodalom tárgya lenni, mintha (Kafka óta?) szégyenkeznénk létezésünkre, és metafizikusabban kifejezve, létünkre. Egy bizonyos összeolvadásról van szó. Nem meglepô, hogy vannak gondolkodóink (Teilhard de Chardin, Julian Huxley), akik millió évekre elôre spekulálva, az emberséget egyetlen szuper-fejjel képzelik el, és ezt valami beteljesülésként vetítik elénk. Sem egyén, sem közösség. Egy asztrális massza.

 
 
 

Molnár Tamás

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu