buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
ők költők költők költők költők költők költ


2003.07.03

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szigorú betûrendet határoztam el. Szigorúságot pedig magam iránt. Hogy ezúttal sem „kritikákat” írok. Nem helyezem el az általam nem egészen látott mai magyar poétikai teljességben és rendben az én poétáimat, akiket azért választottam „csak” ismertetésre, mert régrôl szeretem – vagy mert újabban jócskán megkedveltem s értékelem – ôket.

Aczél Géza a Palatinus kiadásában megjelent (ablak) (szakács) címû kötete, tárgya konyhai, mármint úgy formára az, roppant homogén kompozíció. Lecsó, körömpörkölt, rakott krumpli, kocsonya, tokaszalonna stb. – ilyen címek sorakoznak, s Juhász Ferenc pompás utószava szerint követôje támadt itt, messze az önállóság jegyében, persze, Berda Józsefnek, de rokonság keletkezett Csukás István némely irályaival is. Természetes, az „ablak-szakács” nem afféle látványpékséget jelent. Inkább Kosztolányi „alakok” szemléletének friss, kései utóda is itt Aczél Géza, hiszen a halál, a koldus, a csönd, a sánta, a tabu, végezetül a szakács is megjelenik ablakában, s az ételreceptek, isten óvna! És a halált, a koldust stb. nem kell elfogyasztani, ergo... Nem is folytatom ezt.

Nagyon erôs költôt ismerünk meg e szövegek révén. És semmi móka! Holott elmosolyodgatunk, de minden étel-vers (nem szólva az „ablakok” témáiról!) az élet alapvetô szomorúságaira és vígságaira hajaz, és hajszál sosincs a kosztban, ezek ritka mód végig tökéletes mûvek. Szó esik tömérdek elemi-közbülsô kételyünkrôl, arról, hogy „szakácsunknak lassan már” nincsen barátja, de lehetetlen volna idézetgyûjteményt adni. S azt se mondhatom: illatos, ízes... a csudát! Sugallatos, barátian közel-vonó kötet és hang. Néha elfacsarodott a szívem, és – hála az égnek – nem ételeimtôl pártoltatott el Aczél Géza, hanem az evés szellem-mivoltát celebrálta, szellem és test ritka becsületességgel (és szerencsés téma révén!) megvallott együttesét, szoros összetartozását.

Szorosan összetartozik velem is e könyv, gyakran fogom lapozgatni; olvasmánynak sem utolsó!

Ágh István (új kötetének címe: Semmi sem úgy; kiadója a NAP), kölyökkutya-korbéli útitársam, távoli jóbarátom, ritkán találkozunk, de az akkor mindig emlékezetes. verseinek lassan a rajongója lettem, s példának is gyakran hozom fel ôt: „a Pisti jól el tudja mondani, milyen dolog az, ha....” Igen, ha itt vagyunk, ha ott vagyunk, ha egy kocsmába beállunk, ha fények játszanak árnyakkal a betonjárdán stb. Evidencia nekem Ágh költészete, s a mostani kötet a jeles gyûjtemények közé sorakozik, hozza a vágyott témákat. Van Ohrid, van „például az ereszcsatorna”, van Störr kapitány és neje, ennek révén sok „túlontúl is emberi”, van lomhán áradó ál-valódi felezô tizenkettes, mely nem felez, van Ágh-féle szabadság, ahogy rímel, ha neki épp az tetszik, és nem, ha elmegy a kedve a dologtól, és mindenütt sûrû az anyag. A költô hívei számára jutalomjáték a közel száz oldalnyi jó versmatéria.

Remekmû talán több is akad a versek közt, én mindenesetre A halhatatlanság órája címût érzem annak. Benne az Ágh-féle indázás, egyszerûnek látszó dolgok hallatlan összetettsége, amire váratlanul derül fény, de aztán megmarad, ez a költemény pedig az általam – a magam számára – többé elképzelhetetlennek érzett utazásról szól, az utazásbéli halhatatlanság-élményrôl. De a többi Ágh-vers is így teszi dolgát: a nem nyers anyagot hirtelen áthatja a bensô fénylés, esetleg valami növény „érdes” szaga, valami felület opálossága, földdarabok morzsalékossága eróziókról is beszél, meg törhetetlenségrôl... s így jócskán ünnep az új gyûjtemény is.

Ágh István megerôsíti helyét a mostani formájával, megerôsíti a mai magyar líra legelsô vonalában; igaz, itt a tökéletesítés munkáját végezve saját életmûvén.

Balázs Tibor könyve is különlegesség. Ábel Tornya (vagy csak tornya, mindegy, én naggyal rögzítettem magamnak), az Accordia kiadásában úgymond, (alcíme szerint) „Székely zarándokversekŽ gyûjteménye, de sok egyébrôl is szó van. A legizgalmasabb máris egy évszám-páros: no, nézzünk oda, 1974–1989. A dolog titka az, hogy a kötet anyaga, Székelyföldet el nem hagyva, végre hazaérkezett, a megfelelô szabadságba. Nem firtatják viharos bukásra ítélt hivatalos szervek, mirôl is beszél, mi akar ez lenni, nem ellenséges és zsarnoki a közeg – minimum! –, ergo az anyagszerûség, mely megszenvedte sorsát, pihenhet. De nem babérain, mert ez a számûzött-féle könyv roppantul élvezetesen lélegzik és lélegezteti olvasóját a szerencsésebb körülmények közt is. Ahol klasszikus balladai, „zarándokénekes” hangot üt meg Balázs Tibor, ugyanúgy otthon van, mint ahol szösszenetnyi, leheletnyi igazságokat konkrét témákból suhint elô, bont ki... s a Góbé anyaég (szépséges ciklus-cím) ugyanolyan elemi hatású fényekkel örvendeztet, mint amikor a szürrealistákról olvasunk, vagy megkésett szülôi értekezlet szól Bolyai Farkasnak/ról, akirôl, hadd jegyezzem meg itt, nemrégiben az Akadémiai Kiadónál kiváló nagymonográfia jelent meg (Egy halhatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas. Összeállította Gazda István). De a legjobban a hosszabb kompozícióit szeretem. Komoly meglepetés, milyen nehézségi fokokat tud és vállal itt költônk!
Aki a változatosságot kedveli, jól jár ezzel a könyvvel. Gyönyörködtetô ez a régi kategória – a sokféleség. Ágh és Aczél mellett itt egy merôben más lehetôség gazdag megvillogásait láthatjuk. Szívbéli örömem, tanulságos, sokszor megrendítô olvasmányom e kötet.

Látható, betûrendben haladok valóban, dolgom itt mégis Nyilas Attila kötetével folytatom: De én a címe, kiadta a Parnaszszus Könyvek (Alapító fôszerkesztô Turczi István, s nézzünk oda, a kuratóriumban Kántor Lajos, Lengyel Balázs, Pomogáts Béla, Tarján Tamás társaságában magam is ott vagyok!) Nyilas Attila végre engem teljesen meggyôz! Ezek afféle orosz-versek megint, de más módon, mint a Baka István-félék, és nem is egyszerûen vendégszöveges mûvet olvasunk, hanem... ezt nehéz megközelítô pontossággal eldönteni. Kemény István roppant okos borítószövege jól eligazít, nem is lopom le, érdemes legalább megkockáztatni a kötet forgatását aztán olvasói véleményt alkotni. Orosz lélek, írja Kemény, lehetne a könyv szerzôje, ha volna külön ilyen... Ó, gondoljunk vissza rá, Lermontov miket válaszol arra, hogy ôt Byronhoz hasonlítják és milyen házias közkincse már poétikai tudatunknak az orosz (sokszor az ukrán etc.) líra! Nyilas Attila halálosan komolyan veszi szöveggondozói dolgát és ötletgazdai szerepét, rendkívül jól egyénített textúrákat hoz létre.

Rekviem ez a kötet, az is igaz, ilyenkor minden fájó csillagfény-feketeséggel fénylik fel. De engem mégis a matéria kezelése érdekel: ahogy igen kevéssé idegen szövegekbôl hoz létre belülrôl, mélyrôl leledzett kompozíciókat a poéta. Teljesen mindegy, Turgenyev-e az „alapszerzô”, netán egy pop-nóta „bemondása”, és hogy kik a fordítók, nem is kutatom, mennyiben adott további rangot Nyilas Attila a textus-daraboknak: a Bakáéval mondhatni azonos rangon hozott létre valamit... természetesen nem oly nehézségi fokkal még olykor, mint a megboldogult költô. De olyan nagyszerûen, s Bakánál (ha már orosz versek) közvetlenebbül maian tud elbeszélôleg szólni hétköznapi ügyekrôl, olyan hajlékonyan tördelt, hogy az ellentétek összecsapása – s ily átmeneti célbaérkezéssel! mert tovább fog lépni, s engem minden könyvnél, ha úton még a szerzô, ez izgat! –, igen, a kontrasztok együttese, orosz ide, oda, eleve felkavaró, nagyszabású, távlatos. Nincs vita, Nyilas Attila „hazaérkezett”. (Sportkifejezéssel élve.)

Villányi László: Idôközben (Orpheusz kiadó). Olvashattam kéziratban. Már akkor is volt bûvölete, ez továbbra sem kopott meg. Szellôs, könnyednek látszó, közben véralvadás-súlyos.

Az idô kérdései, a „szavak belsô zúzódása”, „az esôverte bôr meztelensége”: filozófiai és érzékletes, hiper-érzelmien-érzékletes költészet megint a Villányi Lászlóé. Teljességgel kiérlelt megfogalmazások, érzet-érzelmek, íme: „úgy érezte, a víz nem csupán a hídon átdördülô vonat hangját hozza közel, hanem valaki érintését is”, és így tovább. Emberkapcsolat-központú könyv, az irodalom több nagy hagyományára is épül. A szürrealizmus értelmen-átszûrt szabadságára; az érzelmek jogára; a szomorúság halhatatlanságára. Jeligéje a legjobb helyen, a végpoén-helyzetében szólal meg, s igen fájó, bár remény van benne: „úgy szólalj meg, ahogyan elered az esô”.

Ez, a végsôség-állapot, a remény gyötrelmes állandója, az elemek kisiklása, a jelenségek meghatározhatatlanja: Villányi fô komponensei. Ahogy a folyóparton „egy fehér kavics lüktet”, ahogy a végsô dolgán szigorúnak is nevezhetô kompozíció állandóan elcsapongana, de mint a verdesô lepke, nem bír: különleges élmény. Egy szép, nem felejtendô könyv. Benne kell lennie költônk majdani „végelszámolásában”!

Mondom, betûrend... de ahogy a lovaknál mondják, van „utánnevezés” is, igaz, ott az nem olcsó mulatság. A költészet birodalma azonban eszmeien elemi csupán. k. kabai lóránt: nem kijárat (Balassi Kiadó), errôl a könyvrôl van szó. Az utolsó pillanatban érkezett, amikor már „megvolt” öt gondosan válogatott poétám.

k. kabai lóránt régi levelezôismerôsöm, de inkább képzômûvészeti (többnyire levelezôlap-méretû) munkáit ismertem. A könyvben is vannak ilyen mûvek, sajnos, a nyomdaszürkeség nem tesz jót nekik, majd inkább kiállítását kell „megvadászni¨ valahol, hogy hiteles képet alkothassunk errôl a (jeles! olykor kitûnô!) teljesítményérôl.

Maradjunk a szövegeknél. Nem annyira az ajánlás (Kemény Istvánnak) eligazító az egyik igen fontos itteni versnél, hanem az ugyancsak képzômûvészeti hasonlatanyag. k. kabai állandóan a változás-azonosság kérdésköre mentén halad, azaz jár kört, s e csillapíthatatlan mohósága végig érdekes, a legrosszabb esetben is hiteles, másutt ígéretes. Történik, nem történik... van-e kontrollunk, nincs... ábrázolhatóak-e hitelesen a hozzánk közel álló, érzelmileg konkrét személyek, azaz átmegy-e a rivaldán, az olvasó tudatáig, érzelem világáig jut-e, mi is egy kapcsolat? Rettentô nehéz téma, s nagy örömemre szolgálhat, hogy e költônél látom efféle érdeklôdés jeleit. Ismétlem, az érzelmi kapcsolatok ábrázolhatósának kérdését – vagyis hogy ezt ô fontosnak tartja. Magam öreg fejjel is azt mondhatom, hogy nincs megfelelô változatom (kritikákban, esszékben, melyek szerény dolgaimról szólnak) mások tollából arra, mik is voltak (vannak) nekem a madarak, a medvék, mennyire mások, gyakorlatibbak voltak a lovak... több, mint negyvenöt éve mozgok elfogadottan a költôi pályán, és nem tudnak rólam érzelmileg, megbízhatóan, szinte semmit. Ezért vettem ide k. kabai lóránt könyvét a nevezési határidô lejárta után, grátisz, mert komoly szenvedéseket szeretnék kívánni neki – és kibírást, ha nem is türelmet! – legnemesebb célja, az érzelmi tisztázás költészetének alakítása, kicsit ismét-létrehozása „terén”. Mélytengeri búvárlás ez azért, mert partra vetik a költôt, tátogó halként. Hadd legyek én megértô!

Aczél Géza: (ablak) (szakács)
Palatinus Kiadó
69 oldal, 1290 Ft

Ágh István: Semmi sem úgy
Nap Kiadó
96 oldal, 1950 Ft

Balázs Tibor: Ábel tornya
Accordia Kiadó
153 oldal, 1990 Ft

Nyilas Attila: De én
Parnasszus könyvek

K. Kabai Lóránt: Nem kijárat
Balassi Kiadó

 
 
 

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu