buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Porszemben a végtelen
Szigeti Lászlóval, a pozsonyi Kalligram Kiadó igazgatójával Nádor Tamás beszélget


2003.06.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

– Kezdjük egy szinte szégyenletesen kézenfekvõ kérdéssel: nomen est omen, csakugyan csupán „szép írásokat” közöl a Kalligram? Vagy ez a szerencsés és kifejezõ, jelképes, „patinás” névválasztáson túl arra is utal: maradandónak vélt régi írások és új értékek kiadására vállalkozik?

A fogalom az Az ibolya illata címû agyonhallgatott gondolatregény szerzõjétõl, a kiadó egyik társalapítójától, Farnbauer Gábortól származik. E kiváló matematikus és filozófus 1992-ben kiadott mûve nyelvezetével, tételszerûségével, magatartásmodelljeivel hasonló módon keresi a választ az emberi nem tökéletességére, ahogy azt a zenében Bach, a képzõmûvészetben Escher, a matematikában pedig Gödel tette. Nemcsak Bachnak az univerzum tragikumát feltáró zenéje, hanem az Escher-féle végtelenített hosszúság, anyag- és térszimmetrikus univerzum, valamint a Gödel-féle teljességi tétel is erõs rokonságban áll a Farnbauer-féle tökéletes homeosztázissal. E gondolatvilág egyik abszolutizált fogalma a kalligram, amely annak összegzését foglalja magában, hogy a létezés ontológiailag szövegalapú. Ezt a mátrix üzenete is. Csakhogy míg a kalligram a kilencvenes évek elején született, és magyar, addig a mátrix egy évtizeddel késõbb, és amerikai. A farnbaueri felismerés súlyát legfeljebb Bolyai János felfedezésével tudnám összevetni, s mi sem természetesebb, hogy míg a kalligram helyett a mátrixot, Bolyai János helyett Karl Friedrich Gausst jegyzi a világtörténelem. Mert mi, szegény Adyval szólva, mindig mindenrõl lekésünk, képtelenek vagyunk világpályára tenni korszakrengetõ felfedezéseinket Pedig mind a kalligram, mind a mátrix egyik alapüzenete, hogy nem a történet a fontos, hanem a választás. A rengeteg lehetséges történet közül kiválasztani a megfelelõt. Mit mutat a helytelen, és mit a helyes választás ikonitása? A farnbaueri kalligramot senki sem választotta. Nem akadt sem magyar filozófus, sem magyar filmrendezõ, sem valaki, aki a kilencvenes évek elején a kalligramból azt csinálta volna, amit ma az amerikaiak a mátrixból. Gyenge vigasz, hogy a Bolyai-féle szindromatikus dac megköveteli annak konstatálását, hogy a világelsõség akkor is a kalligramé. Az ibolya illata hatásközvetítõ szerepét mindmáig ellehetetleníti a magyar irodalmi élet reáltudományokhoz fûzõdõ marginalizáló viszonya, rosszul értelmezett humánközpontúsága. Tény, de nem vigasztaló, hogy magyar recepcióját illetõen szinte ugyanez történt D. R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach címû munkájával is. És azt sem vigasztalásként mondom, hogy talán ugyanerre a sorsra jutott volna Simonyi Károly is, ha gondolatregényként írta volna meg A fizika kultúrtörténetét. A reáltudományok filozófiai kategóriái és gondolatszervezõ technikái ma is nagyon nehezen ültethetõk át a magyar szellemi hagyomány talajába. A kalligram és mátrix párhuzamban tragikusan mutatkozik a kis nemzetek kultúrájának hátsó udvar jellege.

– Az idén tavasszal lett tucatnyi esztendõs – divatszóval élve – a vállalkozásuk. Két esztendeje, tizedik születésnapjukon ötszáz kiadvánnyal dicsekedhettek. E szám azóta nyilvánvalóan szépen tovább növekedett. Milyen szemlélet jegyében mûködött és mûködik kiadójuk? A határon túli magyar irodalomban, túl értelemszerû szerepén – amennyiben a hely szelleme-szellemisége könyveikben megjelenik – miféle sajátos programot, feladatot vállalnak?

Nem vállaljuk a felvilágosodással meggyökeresedett, s a trianoni békediktátummal a határon kívülre rekesztett magyar írásbeliségre erõszakolt váteszszerepet. Nem tartozunk azoknak a határon túli magyar könyvkiadóknak és kultúrpolitikusoknak köreihez, akikben még mindig Pálóczi Horváth Ádám szelleme serénykedik. Az õ számlájukra írandó, hogy a Göcseji Helikon körének kortárs hölgykoszorúját ma már irodalomszeretõ és -mûvelõ legények hatalmas hada is övezi. Õk a tetten érhetõ minõség reprezentánsai. Színtiszta paradoxon, hogy a határon túli kortárs Göcseji Helikon körök élõsködését ugyanaz a nemzeti trauma legalizálja, amely a dilettantizmus kiírtását a magyar polgári társadalomból programként tartalmazza. Mivel nem rendelkezem látnoki erõvel, nem tudom, ki és mekkora árat fog fizetni ezért az ellentmondásért. Azt viszont tudom, hogy a Kalligramban nem jelenhet meg könyv csupán azért, mert a szöveg kreátora magyar. Kiadónk nem az elavult törzsi szellemek proklamálója.

– Könyveik olvasója tapasztalhatja: vonzáskörükbe tartozik a szlováki magyar irodalom. Mennyiben és milyen kiválasztás jegyében képezi munkásságuk részét a klasszikus magyar szépirodalmi hagyaték (például Márai Sándoré, Mészöly Miklósé), milyen mértékben az olyan, nyilvánvalóan maradandó életpálya, amilyen például Grendel Lajosé (s miért épp õ, mások miért kevésbé), és mennyire nyílik lehetõség fiatalok közlésére.

Mészöly Miklós élete utolsó évtizedében sokszor vendégeskedett Pozsonyban, illetve Dunaszerdahelyen. Utolsó két könyve, a Családáradás címû kisregénye és a Párbeszédkísérlet címû interjúregény a Kalligramban látott napvilágot. Cseh, szlovák és magyar nyelven is megjelentettük esszéválogatását. A Kalligram címû magyar nyelvû folyóiratunk pedig különszámmal köszöntötte hetvenötödik születésnapján. A szlovák nyelvû OS címû kritikai, társadalomtudományi havilapunkban is köszöntöttük õt. Nem véletlen, hogy akaratának megfelelõen életmûsorozatát közösen jelenteti meg egy határon inneni, s egy határon túli kiadó. A pécsi Jelenkor és a pozsonyi Kalligram. A magyar egység vonatkozásában számomra éppen Mészöly volt az, aki rámutatott a magyar és a szomszéd népek között kialakítandó egyensúly szükségességére. Az egyenrangúsítás kötelességének és az azonosulás esélyének sugalmazása rokon azzal a Széchenyi álmaiban megjelenõ egyensúly-elmélettel, amelyben a hasznosnak minõsülõ idegen elem beépül, s a magyar gondolkodás és élet szerves része lesz. A mészölyi alaphangot nem az önfeledt öröm, hanem a szenvedés adja meg. A szenvedés tablójának szüntelen készenléte volt az a terep, amelyen lejátszódott benne és általa az idegen értékek integrálása. Mészöly tudta, hogy az irodalom minden lehet, csak tételes nem. A Kalligram a hagyatékból is, és a kortárs irodalomból is azoknak igyekszik terepet biztosítani, akik szellemiségükkel ehhez a létfelfogáshoz kötõdnek, vagy legalábbis vonzódnak. Kiadónk fennállása óta bagatellizálja az államhatárokat, és az állampolgári, nemzeti, politikai hovatartozások megítélésében is tartózkodó. Ehelyett a szellemi-mûvészi kézmûvességre összpontosít. Amit, persze, nehéz mérlegre tenni. Számomra egy mû, illetve kézirat akkor mutat hiteles életminõséget, erõt és realizmust, ha fokozhatatlan telítettsége okán meghaladhatatlannak érzem. Ilyen kéziratok olvastán nem sokat gondolkozom.

– A Szegedy-Maszák Mihály gondozásában megjelenõ Tegnap és Ma sorozatuk szinte Magyarországon is példátlan sorát adja az egyetemes magyar irodalom közelmúltban elhunyt, illetve élõ remekíróiról alkotott kismonográfiáknak. Sokoldalú, elfogulatlan választásaik arra engednek következtetni: kiadójuk egyrészt mellõzi a napi politikai, vagy akár ideológiai elfogultságokat, másrészt literatúránkat illetõen már valóban érvényesíti a „légiesített határokat”.

Egy magyar irodalom létezik csupán, nagyon sok ággal. Az egyik ága a szlovákiai magyar irodalom. Jómagam ezt a történelemi kényszerhelyzetbõl adódó megnevezést amolyan segéd- és tájékozódási fogalomként használom csupán. És sohasem harsányan nemzetieskedõ drapériák között. Lapjainkban ugyanis milliónyian, sõt, talán milliárdnyian élnek kisebbségben. A vezérmagyaroknak illene már nagykorúsítaniuk azt az illúziójukat, miszerint napjainkban létrehozhatóak színtiszta törzsi és nemzeti egységek. Totális egységek. Nagyon nem szeretném, ha számukra ez az utópia lenne az egyetlen valóság... Bevallom, engem képtelen meghódítani az olyan mû, amely a nemzeti egységesülés hiányának mozgásterét az ontológiai megrendülés tükrévé kívánja tenni. Huszadik századunk förtelmesebb arcáról az olvasható le, hogy lehet ugyan elszántan idealizálni utópiákat, s olyannak láttatni a világot, amilyen az nem akar lenni, de ezeknek a kísérleteknek mindig is tragédiába torkolló halál volt vége. A Kalligram, s nemcsak az önmegnyugtatás szolgálatában, szlovák nyelven is útjára engedett egy sorozatot, amelyben kortárs szlovák írókról közöl kismonográfiákat. Ennek az azonosulásnak megvannak ugyan a határoltságai, ugyanakkor az európai, vagy ha úgy tetszik, Széchenyi- és Eötvös-féle sugallatban is élõ pozsonyi magyar könyvkiadóban ez az azonosulás parányi identitásrombolást sem okoz. Ellenkezõleg. Esetenként megnyugtató elégedettséggel szolgál. Miközben óvom magam a teljesítmény abszolutizálásától, belátom, hogy az út, amit kiadóként bejárok, determinál. Számomra ez a hiteles cselekvés, önújrateremtés egyetlen útja. Szabadságom nagysága ennek az útnak a tágasságával mérhetõ. Nem véletlen, hogy 20. századi magyar szerzõktõl eddig több mint húsz kötetet jelentettem meg szlovák nyelven. Csáth, Babits, Márai, Mészöly, Bibó, Szûcs Jenõ, Vadkerty Katalin, Gombár Csaba, Szilágyi Ákos, vagy éppen Kertész Imre, Nádas Péter, Grendel Lajos, Talamon Alfonz, Földényi F. László és még jó páran. Jelenleg Márai Sándor két könyve, Hamvas Béla A bor filozófiája, egy Grendel- és egy Kertész Imre-regény, Esterházy Harmonia caelestise, Kukorelly Endre TündérVölgye, illetve Nádas Péter drámái és nagyregénye, az Emlékiratok könyve fordítódik vagy éppenséggel már szerkesztõdik.

– Határon túli, inneni: a Kalligram programjában láthatólag relatív, avuló (vagy máris elavult) fogalmak. Abban az értelemben is, hogy nemcsak magyarokat publikálnak. Kik és miért kerülnek nyomdájukba? Szlovák, cseh, lengyel szerzõket szép számmal kiadnak, és a világirodalomból is merítenek. Milyen elgondolás vezérli e tekintetben a kiadót?

Ez a színesség talán spontán tiltakozás az ellen, hogy 1989-ig az ún. szlovákiai magyar könyvkiadó, a Madách nem adhatott ki mást, csak ami megengedtetett. Cseh és szlovák, illetve csehszlovákiai magyar szerzõket, s kizárólag magyarul. Az adott valóság médiumán keresztül nem volt lehetõség egy tágabb kiadói elképzelés realizálására. Tény, hogy azt a komplementer kettõséget, amelyben a Szlovákiában elõ magyar értelmiségiek szükségszerûen éltek és élnek, a kommunista rendszer nem hagyta kibontakozni. Nemcsak kiadói, semmilyen vonatkozásban sem szorgalmazta az ilyen kibontakozódást. Pedig az állampolgári és a nyelvi-kulturális tudat különbözõsége révén ésszerû és emberi lett volna e komplementer kettõség beismerése és legalizálása. Nem csoda, hogy akadtak értelmiségiek, akik szubjektív önhittségbõl, sértettség okán vagy éppen az asszimilálódás félelmétõl ezt a komplementaritást negatívumként vetítették saját közérzetükre. Hogy ez a trauma a bársonyos forradalmat követõen bumerángként ütött vissza, azt éppen a Kalligram igazolja a legékesebben. Cselekvéstõl szabadulni nem tudó önkorlátozatlanság közepette élünk. Vezérlõ elvünket az a közép-európai irodalmak, nyelvek közti ingázás határozza meg, amely 1989 elõtt közérzetünket, szabadságtudatunkat meghatározó hiányként tombolt bennünk. Persze, mára már a felelõsség is a miénk. Felelõsség azért, hogy az általunk megjelentetett munkáknak milyen érvényesülési lehetõségek, megismerést segítõ kontextusok irányába biztosítjuk a teret és a szabad mozgáslehetõséget.

– A Csallóközi Kiskönyvtár egyedülálló helytörténeti vállalkozás, de más szakirodalmi köteteik is jelzik: a Kalligram mûfaji kiadáskörét is igyekszik tágítani. Milyen érdekességeket, különlegességeket kínálnak e tekintetben?

Költészet, széppróza, irodalomtudomány, társadalomtudomány, filozófia, antropológia, néprajz, helytörténet, antikvitás, középkor, újkor, huszadik század, kisebbség és többség, Európa és Amerika... Sok szempontból közelíthetnénk a lehetségességek pólusaihoz. Tény, hogy amíg a magyar szerkesztõségünk mennyiségileg elsõsorban a magyar irodalomra és az irodalomtudományra, addig szlovák szerkesztõségünk mennyiségileg elsõsorban a kortárs szlovák és európai társadalomtudományi mûvekre összpontosít. Szlovákul hézagpótló nyugat-európai és amerikai filozófiai, társadalomtudományi munkákat jelentetünk meg. Tocqueville, Mill, Locke, Kierkegaard, Schopenhauer, Darwin, Bastiat, Hobhouse, Lévi-Strauss, Walter Benjamin, Huizinga, Wittgenstein, John Dewey, Rorty, Foucault, Zygmunt Bauman, Michael Walzer, Habermas, Józef Tischner, von Wright, Kripke, Strawson, Jaspers, hogy csak néhányukat említsem azok közül, akiknek a Kalligramnál megjelent munkái elsõ szlovák nyelvû kiadások. A kortárs tudományos gondolkodók közül Robert A. Weinberg, William H. Calvin, Susan A. Greenfield, Daniel Hillis, George C. Williams, Martin Rees, Lee Smolim, Steven Pinker arattak sikert. A legnevesebb kortárs szlovák történészek, politológusok, irodalomtudósok, filozófusok, esszéírók szinte házi szerzõink lettek. Magyar nyelvû könyvek vonatkozásában házi szerzõinknek érezzük a kortárs cseh és szlovák írók legjavát, miként azokat a szlovákiai, illetve magyarországi illetõségû szerzõket is, akiknek rendszeresen nálunk jelennek meg a munkáik. Ízlésünknek és mentalitásunknak megfelelõ kötetek ezek. A legfrissebbek közül most talán Györe Balázs Halottak apja, Kukorelly Endre TündérVölgy és Pályi András Megérkezés címû regényét említeném. Szerintem mindhárom maradandó teljesítmény.

– Egy utolsó elõtti, szokványos, de meg nem kerülhetõ kérdés: kérem, dióhéjban mondja el, hogyan látja a magyar könyvkiadás helyzetét? Hogyan lehetne tökéletesíteni a könyvkiadás és az olvasás támogatottságát?

A magyar könyvkiadás felemelkedõ ívet mutat. A kuszább, olvadékonyabb hitelességû, nemegyszer gyönyörû kivitelezésû könyvek szerencsére képtelenek voltak legyõzni a minõséget. Pedig a kilencvenes évek közepén a veszélyzóna tüneteit mutatta a könyvpiac. A könyvkiadás vonatkozásában a magyarokra jellemzõ romantikus érzelmi önpusztítás ma már mintha nem mutatná magát. De ez is csak látszat. És a mintegy ötvenhárom milliárd forintot elérõ évi könyvforgalom sem tölt el határtalan örömmel. Majd ha ez a bevétel az ország kulturális és mûvelõdési stratégiáján töprengõ koponyákban olyan erejû döntést eredményez, amely megváltoztatja az emberi lélek mérnökeinek, a gazdaságorientált pénzügyeseknek a létfelfogását, akkor talán elkezdõdhet átforrósodni bennem a remény. De amíg ez nem következik be, addig marad a tétlen öröm és megrendülés attól a megnövekedett önmagunktól, amely az ötvenmilliárdot produkálta.
Hogy mi lehet megnövekedett önmagunknak, ennek a mindent zabáló kisgömböcnek a feneketlen bendõjében? Nyilván mérhetetlen sok giccs, tömegnyi érzelgõs ömlengés, a populista kultúra könnyen emészthetõ átmenetisége, szirup, pornó, gyilkosság, katasztrófa, a szappanoperák filléres, s talán épp ettõl örökös halhatatlansága. A valóságpótló ábránd nélkülözhetetlen eszközei. Nem tudom, hány milliárdot produkált ez mondanivaló. Az antropológiai kultúra új birtokbavételének igényét békülékenyebben kezelem, hiszen évtizedekig nem jutottunk szakmailag, esztétikailag kifogástalan tér- és tájszervezési, építészeti, gasztronómiai, lakberendezési, egészségápolói, szabadidõprogramokat stb. kínáló kötetekhez. Errõl a kategóriáról sem tudom, hány milliárdot termelt. Miként a magas kultúra és tudományok kiadványairól sincsenek vonatkozó adataim. Csak hipotézisem van, miszerint övék a harmadik hely. Az ipar ezen a területen is legyõzte a mûvészetet. Egyedül a tankönyvekrõl tudom, hogy mennyit fialtak. Cirka tíz milliárdot. Áfamentesen. Ezt azért hangsúlyozom, mert a továbbiakban az áfa lehetséges mobilizáló erejére szeretném terelni a stratégák és pénzügyesek értelmi belátását.

– Úgy gondolja, hogy a fennmaradó mintegy negyvenhárom milliárd utáni áfabevétel, amely több mint ötmilliárd forintot jelent, egy új kulturális, mûvelõdési és oktatási stratégia jegyében tételszerûen kiemelt támogatásként visszakerülhetne a támogatási rendszerbe.

A kiadók és a könyvkereskedõk az áfán túl különféle adók és illetékek révén nyilván további milliárdokat fizetnek a költségvetésbe. Nem szeretnék itt a nemzeti kultúrák Európai Unión belüli szerepérõl, önérvényesítõ reflexeinek szükségszerû átalakulásáról, szenzibilitásuk módosulásainak tömegpszichológiai következményeirõl, otthoni és külhoni érvényesülési adottságainak homeosztázisáról beszélni. Csupán azt szeretném leszögezni, hogy a jövõben vesztésre ítéli magát az az európai nemzetközösség s annak nyelve, kultúrája, tudományossága, amelynek gazdasági és pénzügyi szakemberei nem értékelik kellõképpen azt, hogy nem a gazdaság és a tõke, hanem a kultúra és a tudomány a titkok kutatói és tudói. Az önsorvasztásnak ez a veszélye nemcsak a kis, hanem a nagyobb európai nemzeteket is mindaddig fenyegetni fogja, amíg a politikai, gazdasági, pénzügyi elit hivalkodó közömbösséggel vagy önzõ elfogultsággal viszonyul a kultúra és az oktatás finanszírozásához. Márpedig jelenleg így viszonyulnak. Napjainkban nemcsak a posztkommunista nemzeti kultúrák leledzenek a szolgáló kiszolgáltatottság állapotában. Az ipar nemcsak a mûvészetet, a kultúrát is legyõzte. És az ártalom itthon eszkalációs méretû is lehet, ha a magyar nemzet minõséges jövõjéért felelõsséget érzõk nem kapcsolnak idõben. A könyvek után befizetett áfáról ezért kellene hosszú távon szisztematikusan gondolkodni. Jómagam az ötmilliárdot négy csomagra osztanám. Az elsõbõl a határon inneni és túli könyvtárak rendszeres könyvellátását garantálnám olyan, nem a populista és az antropológiai kultúra kategóriájába sorolható könyvekkel, amelyek magyar könyvet megjelentetõ kiadóknál láttak napvilágot. E csomag 15-20 százalékát a tudományos és szakkönyvtárak pályázataira fordíthatnánk idegen nyelvû könyvtáruk címbõvítése céljából, s az elnyert összegbõl a világ bármely országából vásárolhatnának könyveket. A második csomag olyan hosszú távú, háromtól öt-hét évig terjedõ ösztöndíjrendszert finanszírozna, amely íróknak, mûvészeknek, társadalomtudósoknak stb. biztosítana emberhez méltó alkotói feltételeket. Szégyenteljesnek tartom, hogy a magyar írók, mûvészek (nemcsak társadalomkutatók) színe-java nyugati ösztöndíjak nélkül a káros önkorlátozás evidenciája mellett tudta volna csak elérni azt a teljesítményt, amit odakint. E csomag 10-15 százalékát a majdani gazda felkínálhatná külföldi írók, mûvészek Magyarországon eltöltött és elköltött alkotói ösztöndíjára. A harmadik csomaggal az irodalmi, mûvészeti, társadalomtudományi szolgáltatásokat nyújtó információs hálózatok pályázatait garantálnám és az intézményrendszert, írószövetségek, konferenciák, táborozások, piártevékenység, MKKE stb. A negyedikkel magát a könyvkiadást támogatnám, alaposan átgondolt feltételrendszer mellett. Persze, más megoldások, célok, értelmezések is elképzelhetõk. A komolyzenei áfabevételeket hasonló módon visszaforgatni a zenemûvészet intézményrendszereibe.
Nem is ezzel, a lehetõségek tárházával van a baj. Majd ha a kultúrával szembeni demokratikus uralmát a gazdaság- és pénzpolitika nem diktátumként fogalmazza meg, hanem az életegyensúly szellemében, akkor esély nyílik arra, hogy amit itt és most megfogalmaztunk, rendszerré váljon, s ne maradjon a szabad véleménynyilvánítás kalodájában, madárijesztõként a meglehetõsen absztrakt individuális jog tarlóján. Meggyõzõdésem, hogy a posztkommunista közép-kelet-európai nemzeti kultúráknak elegük van saját politikai, gazdasági és pénzügyi elitjeik személytelenített szolidaritásából és belátásából.

 
 
 

Nádor Tamás

Kalligram Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu