buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Az õsvilág verõfényében”. Szepesi Attila


2003.04.13

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Vannak láthatatlanul kiteljesedô életmûvek. Csöppet sem a magukat kelletôk közül valók. Utóbbiak gyors felvillanását esetleg hamar követheti a kilobbanás. Az elôbbiek viszont a cseppkövek természetével rokonok. Érésük folyamata szemmel szinte nem is követhetô. Aztán egyszer csak itt vannak. Készen és megkerülhetetlenül.” – írja Szepesi Attila Kunkovács László fotográfusról legújabb prózakönyve a Tündérek és katonák egyik jegyzetében. Természetesen azért idézem ide, mert ezt a szép és pontos jellemzést én Szepesi életmûvére is érvényesnek vélem azzal a kiegészítéssel, hogy az már elég régóta itt van, készen és megkerülhetetlenül, miközben folytonosan újabb színekkel gazdagodik.

Tudatosan és organikusan építi életmûvét Szepesi, mindig a létezés (nemcsak emberi) misztériumából, elemi és egyetemes titkaiból, de mindig a magyar irodalom sokszínû hagyományvilágából, az egyetemes zenekultúrából és képzômûvészetbôl, saját elôzô írói munkáiból is inspirációkat szerezve és az utóbbi években egyre hangsúlyosabban az ôsiségben, a szakralitásban, az ún. tradicionális gondolkodásban fogódzókat találva. Így, ezáltal bôvül folyamatosan napjaink egyik legegyénibb és legizgalmasabb írói világa, amely hol verseinek csak kevesekéhez hasonlítható kegyetlenül pontos korképeivel és csak kevesekéhez mérhetô artisztikusságával, hol kisprózáinak a történetmondást, a szemlélôdést egyidejûleg lírával és intellektuális mélységgel ötvözô karakterével válik ki kortárs irodalomunk szövegtengerébôl.

A fent említett Kunkovács László azért is érdemli ki Szepesi figyelmét, mert az etnográfus évtizedek óta az ôsvilág(ok) emlékeztetôit gyûjti „Az óriás kontinens titokzatos hegyei és rejtett völgyei közt, ahol még nem a lineáris idôszámítás van érvényben, hanem a szakrális. Ahol a mítosz meg a történelem összekeveredik. Ahol a vándor egy-egy szikkadó pocsolyában nemcsak az autók gumikerekének nyomát pillantja meg hajnalonként, de az arra kószált sárkánygyíkokét is. És ugyanolyan mindennapi tény számára a feje fölött átszálló repülôgép meg az elhajított konzervdoboz, mint a szemmelverés meg az esôcsinálás.” (A Hakasz Köztársaság). A századforduló német expresszionista festôjének, Noldének a mûvészetében is az ôsvilághoz, a történelem elôtti idôkhöz való visszakanyarodást ismeri fel, idézi is Noldét, mint akiben él a „Sóvárgás az ismeretlen, a láthatatlan és felfoghatatlan iránt… Keresem az ôskultúrák elveszett nyomait és emlékeit.” (Gyertyatáncosnôk).

Az új prózakötet mindegyik korábbinál (Szélrózsa, 1994; Erdômaszkok, 1999; A béka kertje, 2001) nyomatékosabban tanúskodik arról, hogy Szepesi maga is a régiségek búvára, akit éppúgy olthatatlan szenvedély sarkall ódon idôk kincsei után, mint régészkedô nyurga poéta barátját, akivel már az elôzô kötetben is találkozhattunk. S mindez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy élvezettel merül alá a szintén a „régiségeket” kutató Rómert Flóris a bakonyi rengetegrôl írott 1859-es „Természetrajzi és régészeti vázlatá”-ban, Gaál György 1803 körül írott Furkáts Tamás címû gulliveriádájában, Kalmár György 1755-bôl származó, Karmel-hegyi utazását leíró munkájában, Zay Anna 1718-as Herbáriumában, Lázár deák 1514-ben készült térképének rejtélyeiben, a feltehetôen a korai középkori Alexandriában élt Physiologusnak a mitikus világkép állatszemléletét összefoglaló bestiáriumában. A „hajdan volt idôk üdvözletei” iránti rendkívüli fogékonysága abban is megmutatkozik, hogy az ôsvilág fényét egy százéves fényképen éppúgy képes meglátni, mint évszázados romok közelében a porban kallódó köveken. Azt is tudja, hogy bizonyos helyeken meg kell állni, mert azok „az ôsvilág verôfényében állnak. Isten tenyerén. A modern világtól érintetlenek.”

Számára az ôsvilág azonban nem elsôsorban idôfogalom, hanem „inkább lélekállapot. Nem elég hozzá egy-egy szakrális hely közelsége, szükséges a belsô derû is ahhoz, hogy az ember felismerje.” (Isten tenyerén). S benne ez a derû, nyitottság és fogékonyság a világ teljességének varázslata iránt megvan, barangoljon bár régi helyszínein: Beregszászon, Gödön, Pomázon, újabbakon: az Alpok-aljai Zsennyén, a zempléni Erdôhorvátiban, az egykori aranyvárosban Telkibányán, s álljon bár a vizsolyi templom freskóinak sugárzó terében vagy a pocsolyában gomolygó ebihalak fölött. Faulkner mûvében a The Old Manban is az ôsvilág rendjét helyreállító írói ábrázolást méltatja, de a kárpátaljai Técsôn élô Szöllôsy Tibor A kígyó önmagába mar címû regényében is – ami a csernobili katasztrófa utáni apokaliptikus világot örökíti meg – a szakrális tudást minden eszközzel eltörölni igyekvô, a rontó hatalmat felszabadító Sötét Korra (Kálijuga) ismer rá.

Olvasmányélményei közül a legtanulságosabb és egész – René Guenon, Julius Evola, Hamvas Béla és a valószínûleg a tradicionális metafizika más gondolkodói által is megtermékenyített – világképét, gondolkodásmódját megvilágító erejû azonban az, ahogyan a kötet címadó írásában (Tündérek és katonák) a századelejei nagy orosz utazó, felfedezô, Arszenyev: A Távol-kelet ôserdeiben címû mûvérôl szól. Olvasatában a könyv „a szakrális világ örvényeibe és feneketlen mélységeibe enged bepillantani”, a tanult európai, az orosz térképésztiszt és a mandzsu, illetve gold vadász, Derszu Uzala találkozásában a teremtett világ összhangjából kiesett ember és a teremtett világ egységét és egyeredetûségét még személyes emlékként, jelenvaló ôsvilágként megélô ember különvaló világa tárul föl. Mindez alkalmat teremt Szepesinek arra, hogy látványosan ütköztesse a modern, tudományos szemlélet és a tradicionális gondolkodás jellemzôit, a mitikus és varázslatos világ tér- és idôélményét és a profán tér- és idôszemléletet. A modern, tudományos szemlélet legfôbb hiányosságát abban látja, hogy „számûzi a teremtett világból a csodát. Nem látja meg egy fûszálban és felhôben, mohos fában, rühes kóbor kutyában vagy épp egy üszkös arcú csavargóban az egyszerit, az öszszetéveszthetetlent. A titkot. Az embernél erôsebb hatalom folyamatos jelenlétét.”

Rokonszenve nyilvánvaló az átlelkesített természettel harmóniában élô, archaikus lélek iránt, aki képes felismerni a magasabb és láthatatlan összefüggéseket, sôt meg is nevezni a valóságon túli valóságot.

A kötetbeli esszék, tárcák az olvasóban is vonzalmat, nosztalgikus érzéseket ébresztenek az elmúlt korok „kincsei”, s egyáltalán az ôsiség, egy minôségileg magasabb rendû létezés világa iránt, mert a velük való találkozás élményét az elbeszélôi személyesség és elôadásmód hitelesíti, átélhetôvé teszi. Az elbeszélô ebben az esetben pedig vitathatatlanul lírikus, a szöveg, amit ír, kétségtelenül költôien megformált próza. A világ spirituális érzékelésmódjához a szerzô a költészet varázslatos erejét hívja segítségül, lírai kifejezôeszközökkel gazdagon élve, a költôi nyelv különleges felidézô, láttató és atmoszférateremtô erejét maximálisan kihasználva. A legszebb példája ennek a Lélek illata címû írás, még akkor is, ha épp ennek a végén vallja meg az író, hogy a „titkot kimondani mindig csak félig sikerülhet.”

Tündérek és katonák
Kortárs Kiadó
222 oldal, 1800 Ft

Ez a szóvarázs folytatódik, pontosabban kap más, immár valóban költôi formát a Képmutogató címû kötet 228 cím nélküli (a tartalomban az elsô szóval, illetve szavakkal megjelölt) szonettjében. Még az elôzô kötet Egy mogul miniatúrára címû nagy önéletrajzi esszéjében írja Szepesi: „A történelem mintha nemcsak folyam volna, hanem kalitkák sora is, amelyekben megszorulva nem látni vissza az idôben. Magam is csak sejtem sokszor a régi lelkek és tájak örvénylését, arcok és sorsok lobogását és elhamvadását, férfiakét meg asszonyokét, akik bennem folytatódnak. Próbálgatok emlékezetük hullámhosszára ráhangolódni, egyrészt a tájak üdvözletét firtatva, másrészt magamban keresve azokat a félálomi hangokat és emlékképeket, amik évszázadok mélyébôl kondulnak és fénylenek föl az éjszakában. Fakuló szavakat ízlelgetve, ódon történeteket hallva, melyek beépültek az arcomba, beleivódtak a sejtjeimbe. Régi indulatokról, hitekrôl és bolondériákról hallva felismerni vélem a magam ábrándjait és álomképeit. Beleborzongva a sejtelembe, hogy száz és száz lélek folytatódik bennem.” Feltehetôen ugyanennek az érzésnek és alkotói törekvésnek az eredménye a Gerzson Pál szivárványos absztrakt képeivel illusztrált szonettkötet.

A legszebb darabjai közül való 1. és 228. szonett, keserûen ironikus keretbe foglalva a többit, a történelem s egyáltalán a létezés értelmére, céljára kérdez rá, elôbb csak az úttalan utakon tülekvô hazátlan lábbelik bizonytalan sorsát felvillantva, majd végül már a ruhadarabokkal együtt emberi testrészek, „gazdátlan szavak”, „véres hitek” és „lobogó rögeszmék” iránytalan vonulására rámutatva.

A nyitó és a záróvers közötti többiben elmúlt századok számtalan alakja, különleges és hétköznapi figurája, foglalkozása, tárgya, jelensége elevenedik meg színesen, látványosan, ugyanakkor a szonett zárt formájába, mintegy képminiatúrába szorítva. A filmszerûen egymást követô snittekben egymás után bukkannak fel egy-egy szonett-pillanat idejéig a letûnt korok városainak, falvainak és országútjainak újabb és újabb alakjai, a költô által már máskor is gyakorta megidézett vásárok, búcsúk, farsangok szereplôi és kellékei, de korunk jellegzetességei éppúgy, mint ahogy néhány kultúr- és irodalomtörténeti emlék is. A versek beszédmódja szemléletességük, érzékletességük ellenére általában már-már távolságtartóan tárgyszerû és személytelen, néhány indításból (mintha csak véletlen elszólásból) azonban kiderül, hogy az évszázadokon átívelô, ezáltal idôtlenített panoptikum hátterében ott áll az emlékezô, élményeit felidézô lírai én: „Láttam csillámló gömbvillámot is”; „Szamaraskordék rég nincsenek”; „Ismertem a szikár aranymosót”. ô maga a Képmutogató, aki „e planéta ezer csodáját” és furcsaságát képes számba venni és változatos módon elénk varázsolni a maga szonett-képeivel, melyek hol életképekbôl, munkafolyamat-töredékekbôl, mikrotörténetekbôl építkeznek, hol egymásba tûnô festôi jelenetekbôl, hol pedig tematikus felsorolásokból, mint például az Almárium vagy a Szentek és balgák kezdetû: „Szentek és balgák. Csipcsup mesehôsök. / Vándor köszörüsök, verkli-nyúzók, / és álmunkban egérfogat húzók. / Utszéli, kócszakállú hegedôsök. // Éhkoppon élô Messiásra-várók, / kiknek cifrátlan sorsa az idôbe / szárnyakkal és szelekkel beleszôve. / Daruvári vitézek, félrejárók, // planétás-emberek, kártyavetôk / és garabonciás sárkány-eregetôk. / Meg akik nekivágtak a tilosnak, // a léleklátók, s más fantaszta-lelkek. / És az a pár holnap-álmú eretnek, / kit októberi tankok eltapostak.”

Talán a különbözô, de végül is egylényegû elemekbôl történô építkezés, portréalkotás miatt kapta a kötet az Arcimboldo-szonettek alcímet, utalva a manierizmus különleges mûvészére, aki különbözô gyümölcsökbôl, növényekbôl, állatokból, tárgyakból komponált emberi fejeket, amelyek egy-egy foglalkozást személyesítettek meg. A modern kor intertextualitás iránt fogékony olvasója azonban Arcimboldo mellett az antik és keresztény mitológiától Chamisso Schlemil Péterén át a Szepesi számára oly fontos Gulácsy és Weöres Nakonxypánjáig, Felhôkakukkváráig még számos kapcsolódási lehetôséget találhat, s így körvonalazódhat számára a történelmi valóság, a mítosz és a mûvészi, költôi fantázia összhangjában egy a pillanattal az örökkévalót, a részletekkel a teljességet kísértô világ.

Képmutogató
Kortárs Kiadó
271 oldal, 2500 Ft

 
 
 

Elek Tibor

Kortárs Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu