buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Különfélék


2003.04.13

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Világhelyzet és posztmodern. – Pethô Bertalan egész intézménnyé növekedett szép lassan, szakmai (orvosi) és zenei (Bartókról, korai munkája) dolgozatai, könyvei után már jó rég elkezdte a posztmodern valóban ihletett átélésû tanulmányozását, és a terepet, mondhatni, úgy fedi át, hogy lélegzetet bôven hagy másoknak, e sorok írójának is, például, és megkönnyíti a kutatók, amatôrök, belülrôl jövô mûvészi tapasztalatokból egy kicsit „elméletezôk” dolgát, mert már-már tankönyvnek számító alkotás minden kötete. (Platon Kiadó, s ez nagyjából magát Pethô Bertalant jelenti. Jelentôs felelôsség is.)

Ha így mondtuk, folytassuk ezzel: Pethô megfelel a vállalt feladatnak, a felelôsségnek. Határjárás – a Modern végei felé c. munkája (2002) azonnal kellemes képzeteket kelt. Maga a szerzô is osztja Wittgenstein nézetének fontosságát, mely szerint „szubjektumunk”, szellemi lényegünk nem a világ, hanem annak mindig csak a határa... és Pethô beszámol róla, milyen gyönyörûség volt számára kezdettôl, hogy határközelítôen filozofálhat, írhat esztétikát.

A posztmodern egyik magyar apostola, aki szerencsére nem keveredett siker-osztó-s-egyéb szupertanári szerepbe, hanem független alkotó szellem maradt, bár sokat szerepel, jó társaságokban, s közben Németh Lászlót sem hanyagolja – tudjuk, a posztmodern amerikai elemzôi közül többen is a 19. század irodalmának elemzésével kezdték etc. –, Pethô Bertalan gazdag tárház nekünk. Így. Szakértelmének gazdag indázása nem csökkenti áhítatát, melylyel a mûvészi-filozófiai jelenségekre tekint.

A posztmodern, a magam nyilván spanyolviaszos felfogása szerint, messze más, mint a modern (Pethô nagy betûvel szeret írni efféle fogalmakat): igen, a modern a poroszos, pozitivista (más-más dolog, jól tudom, e kettô), fixált rendre vonatkozott, így igen sok badar-hadar keveredett belé, helyesen. (Dada etc.) Az ú.n. koncept kizökkentette ezt a rendet, a valóságnak nevezett jelenségvilág új és új tengelyek mellett kezdett forogni, kizökkenni medrébôl, ha úgy tetszik (képzavar a Hamlet c. színdarab nyomán). A posztmodern a modernre reagál; merôben képviselhetô, eszmei alapokról nézi akár a pozitivista tudományt (jaj, minden tudomány az!), akár a modern. Ez komoly fejlemény.

Sajnos, szellemei általában elméleti alapozottságúak. Filozófusok. Kell hozzájuk a kalauz. Pethô Bertalan e kalauzolás egyik változatát adja a Határjárás... lapjain.

Akit a téma érdekel, aki összképet szeretne a világ egy vetületérôl, lexikonok helyett pár pillanatig Pethôt vásároljon!

Pethô Bertalant utolérte az idô: civilizációra törô öngyilkos akarat c. 2002-es könyvét (általános és konkrét filozófiai és lélektan-szociológiai elemzések „szeptember 11-érôl”) háború követte logikusan. Magam, aki gyermekkorom több hónapját élhettem meg a szétbombázott budai Duna-parton, beomlott házban, égett emberek és birkák szagában, tányéraknákat kerülgetve hatévesen, kb. „tudom” Boszniát, Belgrádot stb., és rémálmomban sem jutna eszembe (Amerika minden hibáját is látva, mintegy Pethô oldalán állva), hogy nevetséges olykor és hisztérikus a békeharcosság, de a háború is képviselhetetlen eszme.

Pethô az emberi eszmetanok modern „kalendáriuma” és lexikona helyett mindig személyes meggyôzôdést ad. Munkásságának az „öngyilkos akarat”-ról szóló könyvben is a roppant áttekintés, a kérlelhetetlenül logikus levezetés az elsô érdeme, s az a – nekem különösen kedves – jelleg, hogy az elméletet „életünk ténylegesére” méri. ô még nem sejthette, hogy a tornyok abszurduma hamarosan nem fog látszani szinte a marakodó fél-nagyhatalmiságoktól, s hogy New York népe is (joga! e népesség él ott) eszmékért tüntetve jár a romterepek hajdani helyén.

Talán épp az emberi szûklátásnak, kisszerûségnek próbálna – génektôl fogva! mármint hogy sokan ilyesmikkel foglalkoznak pl. test- és körömépítés helyett vagy mellett etc. – ellene szegülni a nagyon elvont tudomány. Hiszen a posztmodern ugyanolyan „légi nevû” kategóriákkal dolgozik, amilyeneket Shakespeare a mûvész általános világaként határozott meg: nagyon nehéz lakhelyet és címet adni az érzületnek! Hiszen az személyes magánügy. Az irodalom-és-filozófiatudomány, amennyire ez most a posztmodern elméletekben eddig nem ismert szoros egységben jár, nem zárja ki (ahogy e sorok szerzôje a személyes szerepléssel együtt évtizedekig kizárta) a gyakorlattal történô foglalkozást, pl. a politizálást. Ajánlom e becses kis Pethô-könyvet mindenkinek, aki a zsebében kétes újsághírlapok helyett sült gesztenyét és bölcsességet szeret hordani. Az elméleti bölcsesség, persze, ugyanúgy „változgat”, finoman szólva, mint véleményünk a világ rémdolgairól. (Magam a békeharc szovjetes fogalmától undorodva, lenéztem az ilyen tüntetôket.) Ma nem tudok mit mondani, ld. cikkem végén. Mindegy, Pethô nekem 2002-es évem Nagy Felfedezettje.

Körömkritika? Kritika a palackban? Hát ez meg mi lesz? Nem gépiesek az emberi lélek útjai. Ember, logikus embertársam, most jól figyelj. Ahogy azt szoktad mondani a légben fenn, fenyôfák lenn, szépséges ívben repülô síugró láttán, jaj de gyönyörû... nagyszerû... bátor... nem ismered a dolog részleteit, nem is sejted, mitôl van az az ötven méteres különbség, hogy az egyik 200 métert, a másik csak 150-et repül. Kritika rengeteg jelenik meg rengeteg „fiatalabb” korosztályú íróról-költôrôl, de mit tudsz te, bármily logikus vagy is, embertársam a dolgok hátterével kapcsolatosan? Mert ezt a mulatságos háttér-dolgot igen fontosnak találom, s mert bármily nap meghalhatok, s mert fennhéjázó hiúság sem hajt, hogy e hasábot itt húsz év múlva bárki is az én dédelgetett emlékem finom takarójául használja, íme, elmondom, miként jártam. (Ahelyett, bûnös könnyelmûséggel talán, hogy költôm legszebb szakaszait, legváratlanabb fordulatait, még további javulása során még kiválóbb, netán nagy verseket ígérô helyeit idézném! Ah, hát én is vagyok egy... na.) Költôm kötetét nagyon vártam. Egy folyóirat dolgában ismerkedtünk meg „személyesen” is. (Telefonon.) A kötet részeirôl e folyóiratba írtam. Ott tehát nem folytathatom a megjelent kötet recenziójával, annak semmi értéke.

Kerestem egy nagyszerûnek tartott, centrális (nem budapesti, na és?) folyóiratot. A kölcsönös szerelés ellenére visszajött a cikk: a költô nem publikál (a költôt nem publikálták) abban a lapban. Közben a költô közeli költôtársa egy lapban, ahol maga is szerkesztô, ugyanígy (másképp) nem tudta elhelyezni kritikáimat: az a lap tényleg nem hoz kritikákat. Kimondottan szeretett fôszerkesztômnél érdeklôdtem egyebütt: hát... eléggé feltételes volt a válasz, számos ok került felsorolásra. Na mármost szeretett helseim közül egy – nem közöl kritikákat, kettôben csak hosszabb, inkább életmûvekrôl, regényekrôl, zenekritikai vagy filozófiai munkákról jelennek meg írások, amott én várok soromra több írásommal – jó, ezt senki nekem fel ne rója –, két kitûnô hetilap is van, illetve szükséges hetilap, sok mindenbôl kitûnô is, rendben, de az egyiknek nem vagyok kritikus, a másikba prózát, ha lehet (és lehet!) nem írok, verset csak. Marad mármost az, hogy minden folyóirat egyenrangú e hazában, mert olyan helyre leszek kénytelen küldeni az általam máris erôs költônek, további-komoly-ígéretnek, az életet fájdalmasan és mégis igazságosan értékelô Dukay Nagy Ádámnak (és az Olvasónak) szánt kritikámat a Hosszú eltáv c. kötetrôl (FISZ-Parnasszus), ahol esetleg kisebb feltûnést kelt majd etc. Ráadásul nem is írok kritikát, ez se az, a Dukayról szóló, mert a Györe Balázsról és az Acsai Rolandról is szól. Köszönöm a cseles-odüsszeuszi lehetôséget hát az ÚjKönyvpiacnak; megint variáltuk a mutálót. Mégis, hogy ennyi minden kell ma nálunk egy „kritikához”? Alatti.

Több, mint köröm, két rendes kéz, marok. Igen, az, amivel Jean Grondin egészen hasznos, így rendkívül jól forgatható, elevenen élô szöveget és alapismereteket adó munkája „merít” a modern irodalom- és filozófiakutatás gazdagságából, furcsaságából, egyoldalúságaiból, izgalmasságából. A Bevezetés a filozófiai hermeneutikába (Osiris) megceruzázott, agyonjegyzetelt olvasmányom lett öt nap alatt (kb. 190 oldal), és aki csak parányit is érdeklôdik a tárgy iránt, meg aki dühöngött már gyorstalpalót-alig-végzett elméletírók ilyes fontoskodásain, vagy aki azt gyanítja, van ebben a posztmodernben mégis valami, és hogy a hermeneutika meg a dekonstrukció két merôben másféle módszer, meg aki nem inkább Kosztolányi-cikkeket olvas, melyekben semmi fás karalábé nincs (miként azért e tudományokban nagyon is sok van!), vagy aki Gadamert (hm), Heideggert (ahh!), Paul de Mant (na) etc. olvas (vagy nem olvas), itt, Grondinnél mindennek a tömör, több-mint-körömfilozófiai összefoglalását találja. (Kosztolányi mondta ezt a körömköltészet-dolgot is: ha nincs több lehetôséged, poéta, hát írj ilyet. Szent Ágostontól, de még régebbtôl kezdve vezeti le a hermeneutikát (az értelmezéstant, kontra megértéstan, és fordítva) Jean Grondin, és nagyon jó dolgokat mond.

Ahogy egyebütt már említettem, vannak olyan (nagyon is egykori posztmodernistáktól, pl. Rosalind E. Krausstól, az amerikai October folyóirat és kiadó szerkesztôjétôl... sok könyvüket emlegettem már e hasábokon!), igen, akadnak nézetek, melyek szerint a posztmodern szerzôk nem kritikai mûveket írtak, hanem önálló mûalkotásokat. Veszélyes is lehet a posztmodern-hatás, mert esküszöm, Ottlikot is megrontotta picinykét a Buda végsô ki-nem-dolgozása „javára”. Bár ott más okok is voltak.

Mivel folyóiratszemlét nem tartunk, nem illene ide hát annak taglalása, hogy épp a Buda fura sikere után nem lett volna szabad a 60-as évek elején végképp háttérbe szorított Ottliknak kommentár nélkül kiadni kínos fájdalmakat keltô leveleit, ez az örökös és a szakgondozó hibája, mondom, Grondin a maga jól felkantározott könyvével, lelkem rá, akármelyik I. osztályú szuperversenytípus III. kategóriájában indulhat. Az irodalomtudományban az a jó, ha nem annyira tudomány, hogy nem is értjük; bízza ezt az irodalomelmélet magukra a mûvekre, melyeket általában „ô” is csak töredékesen-kétesen ért. Grondin, ha nem könnyen kapható is már, érdemes minden eszközzel megszerezni ôkelmét (körömmel, elmarkolással), jó mulatság is, ami ritka holló ígyen!

Maradak, nap, és megint madarak. Estére mi marad belôlem? Kb. így írta Pilinszky János. Radetzky Jenôbôl (1909–1991) korántsem csak az Árgus Kiadónál megjelent, K. Tóbiás Márta által szerkesztett Emlékkönyv maradt; megôrzik nemes természetvédô tanításait, példáját az agárdi (Velencei-tó) „Madárvárta” látogatói, munkásai, gyerekek és felnôttek, mindenki, aki az ornitológia és az önfeláldozó élet iránt „érdeklôdik”. Páratlan ember volt! S most ez a szép könyv sok újat is elmond róla, mindenesetre összefogja a vele készült riportokat, hozzá intézett irományokat, az ô leveleibôl is derekas válogatást ad. A székesfehérvári Megyei könyvtár értô munkatársa, a könyv fentebb említett összeállítója fontos munkát végzett. E sorok írója pedig boldog, hogy a hetvenes évektôl fogva (ha Velencére nem keveredett is le) levelezésben állhatott Radetzky Jenôvel. Nem tehetek mást, s remélem, nem ízetlen, ha ideismétlem, miképp próbáltam 1997-ben Radetzky Jenôre emlékezni; a madarak szervezetének „heves égését” idéztem fel (40 fok felett mindig! ha jól tudom), s hogy ez némiképp felfokozta, de be is zárta a magam életét: „Aki azt a heves égést, ami a madarak létezése, oly szépséges szolgálatban, annyi kezdeményezéssel éli meg, mint néhai Radetzky Jenô tette, a profik legsúlyosabb kategóriájába tartozik.” Állandóan várt minket, de feleségemmel mi nem mehettünk vak, ellôtt szárnyú stb. madaraink mellôl, mert hát a „Madárvárta” nem félnapos program volt. Egész életes program a madárvédelem, ahogy – kis emlékezésemben írtam, mintegy e parányi cikk elôhangjaként – dr. Ország Mihály, Schmidt Egon stb. is ily ügyeknek élt, miközben földön költô, író mellett egy Radetzky-típusú, különös ember is örök jelet hagyott e tárgyban. A természettudós Huyley sorai álljanak itt, Kosztolányi fordításában: „Az égbolt örök érzelmei ôk, / Örök jelenbe örök repülôk.”

S hadd említsük itt, hogy ugyancsak az Árgus–Vörösmarty Társaság szép és tanulságos, olvasmányos és szívbéli madárkönyvvel örvendeztet minket máris: ne maradjon tehát nyom nélkül itt a Madarak égen-földön, Warvasovszky Emil munkája, mely – így is mondhatom – szakszerûséget párosít tarkasággal, szín öröm. (Utóirat. Írja ismerôsöm, hogy a „háború miatt esetleg elmaradhatnak” a gólyák. S tudom, Irak felett tömérdek vándormadár is repül. Nem lehet itt ma már semmirôl semmit gondolni? Hát alig. Ezért írok? Ezért írunk? Hogy egymás képzelt-tiszta egét bûzítsük?)

Pethõ Bertalan: Határjárás. Civilizációra törõ öngyilkos akarat
Platon Kiadó

Dukay Nagy Ádám: Hosszú eltáv
FISZ

Jean Grondin: Bevezetés a filozófiai hermeneutikába

Warvasowszky Emil: Madarakról égen-földön
Árgus Kiadó

Radeczky Jenõ emlékkönyv
Árgus Kiadó

 
 
 

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu