buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
...És középen az ötödik égtáj


2003.03.13

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Rendkívüli érzékenység” jellemzi az eseményszegény, bensõ történésekben mégis végtelenül gazdag regény fõalakját. Az eredeti szöveg is idézõjelbe teszi a rosszullétekben, ájulásokban is kifejezõdõ, különlegesen ajzott idegállapotot. Genji herceg unkája az évszázadok messzeségébõl, a vándorló lélek elõzõ életeibõl hozza tudássá soha nem kristályosodó tapasztalatait és egyetlen abszolút cél ideájára hiába összpontosuló vágyait. Rövid, ám az idõvel le nem írható útja elején – ma, egy napsütötte délelõttön – „valami azt súgta neki, hogy amit keres, azt úgyis megtalálja” – aztán vagy igen, vagy nem.

Krasznahorkai László Északról hegy, Délrõl tó, Nyugatnak utak, Keletrõl folyó címû mûvének vajszínû borítóján a nyolc egymás alatti sorba, égkékkel nyomtatott nyolc címszót úgy bocsátja szélnek a szerzõi név szürke vízszintese, ahogy Szilágyi Lenke fotóján a füstölõpálcika a finoman a semmibe bodorodó füstcsipkét. A Magvetõ újdonságának könyvtervezõje, Pintér József ismét remekel.

Alighanem írói intenció, a textus olvasáspszichológiai alkateleme, hogy nem csupán a cím betûteste asszociáltat a japán írásképre és olvasásmódra, hanem a széles margók között hasábosan álló, az oldal, harmadánál kezdett, s néha – fejezetvégeken – csak három-négy sort engedélyezõ regényszöveg is.

Az Északról hegy, Délrõl tó, Nyugatnak utak, Keletrõl folyó címének égtájai és természeti kijelölései a buddhista kolostor lokalizálására vonatkoznak, az építés rituáléját a korántsem ember nélküli natúra mértanába ágyazva. A feltûnõen terjedelmes, egyben költõi (rímelõ) címszerkezet tökéletesen alkalmas a világszerûség képzetének felkeltésére. A kört négyszögesítõ voltában ráutal valamire, ami keretein belül, kitüntetett fontossággal helyezkedik el. Ez a jelentés azonban feltételezi a rajta kívüli: a tágabb burok (meg)létét is. Így az égtájkönyv koncentrikus négyzetes tereket nyit meg, terek s termek matematikai és geometriai paradoxonjait, amelyek a kolostor – közelebbrõl majd az elrejtett kert – fölött és alatt univerzális és geológiai struktúrává is szervezik magukat, mint többé-kevésbé egymás tükörképei. Az egzotikus-kozmikus szcéna hatalmasságát a regény a felsõ- és túlzófoknál plasztikusabban kifejezésekkel jeleníti meg. „Egy-egy magnóliafa lélegzetelállító virágzatáról”, „földtörténeti korok mérhetetlen, dermedt mélységérõl”, egy hinoki-kapuzat „csodálatos konzoljairól”, egy „véres csatakban úszó” s „a végtelenségig kimerült” kutya „rettenetes vonszolódásáról” olvasunk; a kissé hátrafelé nézõ Buddha-szobor szomorúságának „elmondhatatlan emelkedettségérõl”, a kolostort megalapozó „tévedhetetlen terv hajszálpontos utasításainak végletes és feltétlen követésérõl”, s mindenekelõtt a Genji herceg unokájának szívében élõ vágyképrõl, a választ talán nem is tartogató kérdésrõl: „...ez a szóban forgó, rejtett és valóban bûvöletesnek mutatkozó kert akkor hol is van pontosan, még a várost, a helységet, a tartományt is rendkívül nehéz volt beazonosítani, ha nem éppen reménytelen, mert bizony nemegyszer tûnt fel úgy, hogy ez az egész teljességgel reménytelen és reménytelen és reménytelen, hogy ez az egész csak egy kilátástalan vállalkozás már a kezdetek óta...” A félelmetes monumentum megérzékítése a terrénumát és nyelvi készletét tökéletesen ismerõ és birtokló miniátor kezével, az extenzív halmozás és valóság-leltározás, az intenzív lényegláttatás, a ceremoniális-kiemelõ ismétlés, az euforikus óriásmondat-komponálás stíluseszközeivel történik. Mindez lehetõvé teszi, hogy az út és a kert õsi, kettõs kronotoposza által íródó, ünnepélyesen pesszimisztikus emberiségregény a szakrálisat és a profánt egységessé avassa.

A szent helyre érkezõnek „másféle mértékegységekre” van szüksége, „mint amik közé eddig az életét zárta”. Krasznahorkai olvasójának most egy nem – nála sem – elõzmény nélküli, újféle mondatot kell – mint mozgó etalont – az epika mértékegységeként követnie. A közel 140 oldalt kitevõ szöveg ötven, római számokkal elkülönített fejezetre oszlik, II.-tõI.L.-ig. Az I. feltételezhetõ helyén ez a dõlt betûs sor áll: „Senki nem látta kétszer.” Az 50 fejezet mindössze mintegy 300 mondatból van kifaragva. Nem kevés az egyetlen mondatból alkotott, oldalakon át tartó egység. A fejezetek többsége – illetve nagyobb része – mellé- és alárendelésektõl szikrázó, körmondatos nyelvzuhogás, mely vízesésszerû jellegében is megmerevíti idõnként magát, állóképként kihatárolja fragmentumait, amiként a könyvcím dinamikája is statikus (vagy fordítva), s amiként az idõegységgel nem mérhetõ idõmegáll(ít)ás a IX. gyûrûnek témája is. A hiányzó „I.” a rekonstruálandó elõzmény fehér foltja.

A regényben – mely a szókincs felfedett vagy magyarázatlanul hagyott elemein kívül semmi „japánosat” nem tartogat, legfeljebb a festõi ecsetrajzban megragadott idõtlen idõt gondolhatjuk specifikusnak – a fõhõs számára éppen két könyv tölti fel az elárvult kolostori teret. Genji herceg unokájának fizikai valója – ellentétben transzcendáló énjének intellektuális, morális, spirituális és esztétikai entitásával – egyszerre kétségtelen és kétséges. Ahol õ kiszáll az egyetlen pengeélen futó Keihan vasútból: Abban a megállóban nem száll ki senki, s a visszaút alkalmával sincs sem be-, sem kiszálló. Az unoka, a „rendkívüli szépség”: emberárnyék. Identitásának hasadtságára a saját név helyetti – a rokonsági terminológiával viszonyító – elnevezés is rávall.

Eszménye: a hibátlan szépségû kert színrõl színre látásának vágya „a Tokugawa-kor utolsó évtizede” óta él benne, és a Meiji-kor elején igyekeznek rábeszélni, vessen véget az évszázadok óta tartó nyomozásnak” – márpedig (továbbra is Krasznahorkai névírási gyakorlatánál maradva) a Tokugawa sógunátus a 19. század közepe körül adta át a helyét a Meiji restaurációnak, az unoka pedig a legjelenebb jelenben, a napsütötte, befelhõsödõ, újra fényöntötte mában cserkészi be a mai hajnalon megrongált, itt-ott feldúlt, ám ki nem fosztott, lakatlan kolostort. Idõutazásának súlyos és kétségbevonhatatlan valóságát érzékenységébõl és testi fáradtságából eredõ aluvása oldja félálomivá, látomásossá. Ehhez egy kis írói idõbontás, cselekménytördelés is segít. Vannak kísérõi, keresõi: maroknyi, európai ruhát hordó, tökrészeg söpredék. A historikus öltözékét szertartásosan viselõ unoka ebben az uszályban még egyedülvalóbb. S noha a földkerekség egyik milliós lélekszámú városának peremén üldözi célját, s a mindennapok dolgát tevõ vasutassal, ügyes automatákkal, csinos házakkal üzennek is magukról, irtózatosan elnéptelenedett a városvégi táj. A vagy ünnep, vagy baj okozta kihaltság végítéleti hangulatot áraszt. Ami a regény lapjain Genji herceg unokájával megtörténik, annak a magány intenzív elkülönítõjében kell megtörténnie.

A kolostor üres helyiségeit, a céltalan Célzat termeit a centrumokig – a visszafelé tekintõ kis Buddha-szoborig, a magány olvasószobájáig, a rendfõnöki rezidencia magacsúfolásáig – bejáró sztalker közvetlen közelébe kerül a keresett zónának, a „kettõs értelemben is elrejtett” kertnek. És nem lel rá. És elhalad a bejárata mellett. Pedig ez a kert – szigetnyi remény a tengernyi reménytelenségben: „Egy mohaszõnyeg nyolc hinokiciprussal” –: van. Van, mert a könyv borítójának szõnyegén is nyolc szó ciprusa magaslik. Van, mert az elbeszélõ tud az elbeszélhetetlenrõl. Van, mert tudtul adja a kert, a „voltaképpeni végtelen egyszerûség” látásának, meglátásának élményét.

Két könyvnek – két, bekezdésekkel ezelõtt elhagyott könyvnek – van befolyása erre a nem Genji herceg unokája által átélt pillanatra. Az egyik a Száz szép kert, ez a fényesen illusztrált, becses mû, melyben – a számmisztika szabályai szerint kilencvenkilenc után századikként – a keresõ rábukkan arra a kert-leírásra, mely ma a Keihan vasút egyik állomásáig, a hegyoldalig, a kolostor három kapujáig, a kert bejáratáig ûzte, ezúttal – vagy örökre – elmulasztva a nyolc frissen zöldellõ hinokiciprus látását (a Száz szép kert mint könyv is tûnékeny: nyoma vész az unoka könyvtárából). A másik könyv, Sir Wilford Stanley Gilmore tollából, A végtelen tévedés (mely utóbb, a jelek szerint, a Leszámolás a Végtelennel címet ölti fel). Krasznahorkai László utánozhatatlanul molekularizált – sodrát is csak nagyon ritkán vesztõ – mûvének írástechnikailag is legbravúrosabb, az (akár hangos) olvasás elképesztõ gyönyörét kiváltó fejezete a XXXVIII., amelyben a Gilmore-féle, egykötetes, 2000 oldalas mû arab számsora terjeszkedik (ezért is fontos, leválasztó a fejezetek római számozása). Csupa arab szám, az 1 és a 0 számjegyeire kottázva, hol betûkkel-megnevezésekkel kikiabálva – „végül az undecentillió-egycentillión át az undecentillió duecentillió következett”, s ez még semmi –, egészen addig, míg jön „az utolsó kimondható szám, jön erõsen kurziválva, hogy jelentõségét az olvasó semmiképpen ne hagyja figyelmen kívül”. A Száz szép kert a rávezetõ könyv, a kalauz, mely ugyan maga is elfüggönyöz. A másik a visszavetõ, a visszavevõ, a visszavivõ, az elzáró könyv, mely kitárja mindazt, ami a világból számszerûsíthetõ. Az elõbbi beéri százzal, és mégis a végtelenre nyílik. A másik maga alá temeti saját számsorát, hogy káromkodva kiröhögje megjegyzésében: a végtelen – illúzió, s csak egy ellenlábas, egy áltudós volt az, aki „megpecsételte a nyugati világ szellemét, a nyugati világ gondolkodásának felháborítóan korlátolt történetét, õ, ez a szerencsétlen platonista, ez a szánalmasan istenhívõ, ez a súlyos depresszióban szenvedõ elmebeteg gyõzte meg ezt a korlátolt nyugati világot arról, hogy a végtelen: létezik, hogy a végtelen maga a valóság része…”

Ha igaz – Ludwig Wittgenstein nyomán – a tézis, miszerint „filozófiát tulajdonképpen csak költeni lenne szabad”, akkor Krasznahorkai filozófiát költött. Kitágított és modernizált példázata ugyan nem gyõz meg arról (engem nem), hogy az általánosságban vett keleti bölcselet jobb és becsületesebb gyógyír a valóságra, mint az általánosságban vett nyugati bölcselet, de mesei-mitikus kidolgozásának szép és fájdalmas racionalitása, egyben az értelem korlátain túli kalandja regényigazságként hat. A konfrontálás nehézségérõl sokat elárul, hogy a durva szavaktól természetszerûleg tartózkodó mû itt idézés (esetleg dupla idézés-áttétel) formájában ömleszti a káromkodást, a nyerseséget. Az indulat nyelvi alakzatai próbálnak fellépni érvként az észokok pártján. Az ütköztetett világképek nyugati típusa nem az igazság folytán, hanem rútsága miatt marad alul az aranyhal-szögezés, állathalál és kolostor-kirablás közepette is relatíve szépnek tetszõ keletivel szemben.

Krasznahorkai remekmívû munkájából ki kell ragadni még a feltámadó és elcsituló földrengés szabadverses-fejezetét (XXXV.), a XL. (a kert-) és a XLI. (a mélység-) fejezetet, általában is a könyv mind sûrûbb fonását az utolsó harmadban, bár ha szövegelõzményeket és -párhuzamokat vélelmeznénk ennek az öntörvényû prózabeszédnek az esetében, akkor ide csatlakoztathatnánk egyet s mást. De a csekély kétségeket is felszámolja a sokat emlegetett „ezer év”, vagy „évmilliók”, vagy a „krétakor” kútjából származó felbugyogó szöveg letisztultsága, melyben az is egyszerû, tiszta, szinte indulattalanul józan állítás, hogy „az emberi létezés aljas története” a kolostorkapuig tolul; hogy a félrefordított Buddha-fej részint „az aljasság menthetetlen történelmérõl fog mesélni”; hogy már a kolostor ki tudja, hová lett rendfõnökének szobája is bûzlik a whiskyszagtól.

Vajon mikor ér el ez a szag a nyolc hinokiciprus ide, mondhatni karnyújtásnyira rejtekezõ kertjéig? – a megbúvó, ötödik égtájig?

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délrõl tó, Nyugatnak utak, Keletrõl folyó
Magvetõ Kiadó
143 oldal, 1790 Ft

 
 
 

Tarján Tamás

Magvető Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu