buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Napóleon gyermekei


2003.03.13

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nemrégen jelent meg Paul Johnson, a nyugati liberálisok kedvenc biográfusának életrajza Napóleonról. Johnson beismeri, hogy a fôhôst egyáltalán nem szereti, bár arról nem tesz említést, hogy a Charles Maurras-t követô francia jobboldal szintén egyöntetûen elítéli Bonaparte alakját és történelmi szerepét. Johnson sem tagadja azonban, hogy 200 év óta – és a mai napig – tömérdek mû jelent meg világszerte a korzikai tüzér hadnagyról, aki éppen úgy kavarta fel a nyugati eszmevilágot, mint a késôi modern szenzibilitást olyan férfiak, mint egyes diktátorok és értelmiségiek. Amit szerzônk elfelejt, az a tény, hogy Napóleon nem hasonlítható sem Hitlerhez, sem Sztálinhoz; ezek nyomort és romokat hagytak maguk után, míg a katona-császár rendet teremtett a forradalom után, megerôsítette nemzete intézményeit, és elterjesztett Európa-szerte egy új uralkodási módszert és a népek önbecsülését.

Mondhatjuk tehát, hogy Napóleon egy sui generis jelenség és hogy új történelmet – ezzel új politikai felfogást is – teremtett. Döntô bizonyítéka a jelenség pozitívumának az, hogy nem képzeljük el Napóleon nélkül sem az utóbbi két évszázad történelmét, uralkodási stílusát, de irodalmát és filozófiáját sem: alakja beépítôdött a nyugati szellem-történelembe. Manapság nem dinasztikus módon értékeljük ki a történelmi eseményeket, hanem populista módon, függetlenül attól, vajon egyik vagy másik út felé hajlunk. Napóleon ott áll a vízválasztónál. Elôtte csak Machiavelli vetette fel a kérdést – mi a néphatalom? –, bár csak elméletileg. Napóleon viszont a „kezdeményezô fiatalember” szimbóluma lett.

Ezért is született és formálódott anynyi gyermeke. Mondhatnánk, hogy ôt is megelôzték, a mûvész Goethe, Werther szenvedéseinek regényalakjában. A romantikus én elsô hajtásairól van szó. Mikor a Császár találkozott a Költôvel Erfurtban, mindkettô zavarban volt. Napóleon elmondta, hogy többször is elolvasta a regényt, Goethe pedig nem volt képes kibújni udvaronci merevségébôl. Valószínûleg mindkettô tudatában volt, hogy most, abban a percben találkozik a Történelem az Irodalommal, s mindkettô tudatában lehetett, hogy közös ôsük Emile, a spontánnak nevelt természeti ember. Talán nem túlzunk, ha Valmont grófját is ôsként említjük (Liaisons dangereuses), hiszen az ô bélyege is a kezdeményezés és a stratégia. Egyesek nôket hódítanak, mások országokat.

Nem csak Goethe volt megcitálva a császár elé, a német filozófia is megtermékenyült a misztikus jénai „találkozón”: Napóleon, aki átvágtat szimbolikusan fehér lován (emlékezzünk Nagy Sándor hû Bucefaluszára), míg Hegel ôt lesi íróasztala mellôl, miközben rója fômûvét, a Fenomenológiát. Világtörténelmi pillanat: az abszolút tudás karöltve az abszolút tettel! Napóleonnak a Történelem diktál; Hegelnek Napóleon...

Szálljunk lejjebb néhány fokkal a történelmi szintrôl. Következik egy sor irodalmi mû, amelyet közvetve Napóleon hozott létre. Chateaubriand René-je az amerikai ôserdôben, ahová, ma már tudjuk, a vérfertôzés elôl menekül. A romantika forrása, természet és egyedüllét, mindkettô csak Rousseau unokája, gondoljunk az „Egyedül sétáló ábrándozó” alakjára. Az idô tájt írja a másik svájci, Benjamin Constant Adolphe címû kisregényét, megannyi frusztrált Napóleon. De kimagaslik közülük a Vörös és fekete Julien Sorelje, aki Napóleon képmását rejti paraszti tarisznyájában, abból nyer bátorságot, hogy elinduljon (a „kezdeményezô” ifjú) hódításai ösvényein, melyek országúttá szélesednek a tragikus kivégzésig. Julien oldalán már feltûnik a „nôi Napóleon”, a mindenre elszánt Matild (gondoljunk Simone de Beauvoirra, mint Sartre cinkosa), majd Emma Bovary. Ezek már nem álmodják az életet, megragadják a fegyvert, szembenéznek a halállal, Eugene de Rastignac két nemzedéknyire van Napóleontól, de ambíciója ugyanaz: csak nem a csatatéren, hanem Párizs szalonjaiban és bankárainál. Az ifjú kezdeményez, szerelmi affért vagy vagyongyûjtést, megveti a társadalmat, csal, ha kell, gyilkol. Mennyi Lacenére van Balzac fenevadjai között, az arrogáns dandy-típus, aki büszkén végzi a guillotine alatt! Mindenesetre dicsôbb vég, mint Sade márkié, aki az ôrültek házában fejezi be egyszemélyes forradalmát.

Rimbaud talán az utolsó napóleoni kalandor, a romantika végszava. Közben azonban nem figyeltünk Európa másik oldalára, ahol Oroszországban, Napóleon testben, vérben jelen volt, nemcsak mint hódító, mint a forradalom zászlóvivôje is.Ha valaki gyûlölte a parvenu császárt, az az orosz nemes, a bojár, akinek 1789 elhozta volt a társadalmi halált. Mégis Oroszországban lett Napóleonnak a legnagyobb könyvsikere: Raszkolnyikov a „megtestesült” moszkvai forradalmár. Ha franciának születik, egy St.-Just lesz belôle és Robespierre oldalán végezte volna. Mint orosz, gyilkosságból egy acte gratuit lett; ha egy kicsit késôbb születik, Nyecsaevet utánozza nihilista hadvezérként.

Mondhatjuk, hogy a 19-dik század orosz irodalma lábjegyzetként olvasandó Napóleon problematikájához. Rastignac bôségesen talált cinkost és prédát egy szélesedô burzsoá társadalomban; Raszkolnyikovot és Bazarovot (Turgenyev) nem veszi körül egy fejlôdô társadalom, ôk fenevadként kószálnak és gyilkolnak, mikor a belsô idô-mutató elérkezettnek véli a helyzetet. Bár „Napóleon” jelen van a cári irodalom alkonyán is, az egyéni szenvedés túl kifinomult ahhoz, hogy továbbra Raszkolnyikovot és Szonját produkáljon. Oroszországban is eljött a tömegember ideje, na meg a schône Seele-e, aki ott ül a törvényszéki teremben a nihilista diák mellett, és felhorkan, ha bûnös ítéletet hoz a bíró.

A romantikus hôs – Napóleon Arcole hídján, Napóleon Szt. Heléna szigetén, Napóleon a visszavonulásnál – elhunyt 1870 táján, amikor az ipari társadalom és annak „értékei” diadalmaskodnak Európa fölött. Csehov e korszak krónikása, alakjai éppenséggel ellenhôsök, beszélnek még, de közben szenderegnek. A délutáni uzsonna szereplôi, amint az alkony lassan leszáll.

Ez felveti a kérdést, át kelt-e Napóleon Amerikába? Hiszen az a kezdeményezés hazája, ahol vadonat új nevet is vehet fel a bevándorló, és ahol a diadalsorozatokat elvárják, Hollywoodtól a Wall Streetig, az egyetemi ranglétrától a maffiáig. De Amerika sohasem nyitotta meg kapuiját a romantika elôtt, amely nélkül Napóleon csak egy túl-ambíciózus, bebörtönzött hadvezér maradt volna, egy félresikerült Lear király, esetleg egy ripacs Hamlet. Európában azonban a romantizmus nem tûnt el, azóta is lappang. Minden hadvezérnek, rabnak, költônek, pápának, professzornak, feltalálónak megvan a saját metafizikája, körülötte egy fénylô holdudvarral, amely átemeli ôt az idô akadályán. Így Rimbaud után jön Nietzsche, egy új Napóleon, aki kifordítja a világot; Camus, aki Dosztojevszkij regényeit dramatizálja; Malraux, aki színtereit változtatja: Spanyolország, Kambodzsa, de Gaulle elôfutára; T. E. Lawrence angol ügynök, aki London parancsait követve átrajzolja az arab világot; a költô Brazillach, akit de Gaulle végeztet ki, mint náci kollaboránst; Bernanos, aki Jeanne d’Arc lelkével akarja megváltani a hazáját.

Mindez ma már megannyi dossziévá soványult, ott van az iskoláskönyvekben, különbözô kategóriákba felosztva, mint tantárgy és vizsgaanyag. A kérdés végül az, mi volt Napóleon titka, mondjuk: misztikája, amivel alakja beférkôzött a következô század géniuszai közé? A modern kor elsô embere volt, akinek sorsáról (destinée) beszélhetünk, aki tehát önmagát faragta szoborrá, miközben válaszol egy kihívásra. Ez óriási újdonság volt, mert Napóleonig a „történelmi alak” mindig fentrôl indult, körülményei útjának elsô felét már biztosították. Ezt jól látta Hegel, mikor kimondta: Napóleonon keresztül a Történelem szól hozzánk. Jól látták az orosz arisztokrata hölgyek is, mikor megriadtak az ördögitôl és menekültek elôle. A romantikának nem volt más szerepe ezek után, mint kiemelni az ördögit és mûvészetileg megadni neki az irodalmi polgárjogot. Ezt tette Goethe, Madách, Nietzsche, Bernanos, Rimbaud, és ezt a szerepet iktatta ki világunkból a sok Freud, atomjaira analizálva, kikozmetikázva a Gonoszt. Ezért nem ismerte fel gyermekeit Napóleon, aki valószínûleg még hitt az Ördögben. Anyja, Letitia, bizonyára.

Hû képes fest Paul Johnson korunkról azáltal, hogy Napóleont Hitler és Sztálin társaságába helyezi, a diktátor – Führer – Vozsd mellé. Liberális-demokrata ideológiánk nem képzeli el a vezetô elmét, az erôs akaratot, a történelmi belátást és az abból eredô akciót. Nem érti, hogy éppen a diktált középszerûség szüli meg a radikális kiválóság igényét. Napóleon és gyermekei erre mutatnak: a sors kihívja ôket, ahol mások szenderegnek, és készül már a válasz stratégiája. Maga a stratégiavázolás már a modernség jele. Napóleon elôtt a tehetség, a véletlen, de elsôsorban a családi (dinasztikus) rang határozta meg a magas pozíciót; utána már érdemes volt egy személyi stratégiát kidolgozni. Az egyén magára maradt, de kitörhetett a limitációkból, legyenek azok családi határok, osztály határok, esztétikai határok. A prototípus Napóleon maradt, aki meglovagolta a szerencsét, és jól ülte meg lovát. Utódai, a romantikus hôs, a politikai vezér, a nihilista filozófus, az iparbáró, az értelmiségi kalandor. A kor hanyatlását új típusok jelzik: a manager, a feltaláló, az organization-man, az image maker. Nemcsak típust váltunk, földrajzot is.

 
 
 

Molnár Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu