buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Másvilág


2002.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Alighanem kevesen ismerik Madeline L'enge írónô nevét, pedig az IDÔCSAVAR címû könyve fülszövegébôl megtudhatjuk, hogy az 1918-ban született, mai napság már, dédnagymama több mint hatvan kötetet jegyez. Ugyancsak a fülszöveg tájákoztatja az olvasót arról is, hogy az Idôcsavar köztük talán a legnépszerûbb, egy trilógia elsô darabja. A regény sci-fi közegbe ágyazott vándortörténet, aminek az a tétje, miként sikerül megmenteni Megnek és a kisöccsének Charles Wallacenak , valamint egy Calvin keresztnévre hallgató barátnak a gyerekek apját, aki fizikus és zseni, sikerül megoldania az emberiség egyik nagy álmát, a csillagok, galaxisok közti utazást, mépedig nem ám böhöm nagy ûrhajókkal, hanem a tér meggörbítésével, pontosabban fogalmazva megcsavarintásával, amitôl az utazó seperc alatt átkerül egy emberi ésszel amúgy fel nem fogaható másik dimenzióba, ahol az az axioma, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, pont úgy nem igaz, mint az, hogy felesleges kísérlet azzal próbálkozni, hogy például kôbaltával atommagot próbáljunk meg kettéhasítani. No most ennyi ennek a történetnek a sci-fi háttere, maga a regény pedig nem más, mint egy indueurópai mortivumkincsbôl táplálkozó jó mese.

És úgy vélem, hogy ez az 1962-ben napvilágot látott regény sikerének igazán érthetô oka. Lévén egy ekkora találmány csaknem eggyé tenné az embert az istenekkel, és még szép, hogy ezt más, nem annyira emberi lényeknek is feltûnik, és köztük még olyan is akad, aki ezt zokon veszi. Köztük a legveszélyesebb maga a GONOSZ, aki feketén és hidegen terjed az Univerzumban, és a mániája, hogy gonosz, hogy ahol csak megjelenik, ott ármány, gyülölködés, boldogtalanság támadjon. Hogy miért? Csak. A gonosznál nem sokkal veszélyebb algonosz az NAGY AZ, aki végülis a gyermekek apját elrabolja és fogságban tartja, nehogy már mi emberek tényleg tudjunk hiperdülni, vagyis seperc alatt megtenni akár fényév milló tízezreket. Ám felesleges lenne most rötön elkeserednünk, mert érkezik a segítség, mégpedig három csillaglény személyében, akik elsô pillantásra habókos öreglányoknak látszanak (a nevük: Mizujs, Kijô és Melyik néni), akinek az a dolguk, hogy a gyerekeknek segítsenek. Varázslattal és néhány jó tanáccsal, amelyek közül a legfontosabb a szeretet parancsa, amihez képest a Gonosz nem lehet elég elszánt, elég okos és elég hideg. Végül talán ennyi: a végén gyôzünk, emberek!

A könyvet az Animus adta ki 2002-ben, a szöveget Dési András György fordította, a borítót pedig Beleznai Kornél álmodta meg. Ha lenne pénzem, és megvenném valakinek karácsonyra. A regényt az Amerikai Gyerekkönyvtárosok Szövetsége ajánlotta.

Ugyancsak ez a nyilván rangos grémium ajánlja az Animus Kiadó másik kötetét is, a SZÁMLÁLD MEG A CSILLAGOKAT! Ifjúsági regényt, Lois Lawry tollából. Ez a mû 1989-ben látott napvilágot. A történet 1943-ban játszódik a nácik által megszállt Dániában, azokban a hetekben, amikor döntés született arról, hogy az ott élô zsidó embereket se ártana már ehurcolni egy kis "Das Arbeit freira". Tudom, nem illik egy recenziót gyakorlatilag a szerô utószavával indítani, ám azt mindjárt fontos megelíteni, hogy noha a regény maga fikció, mégis alapvetôen van történelmi alapja. Szóval magát a szerzôt is lenyûgözte ennek a kicsi, ám nagyon is európai nemzetnek az összetartása, ami például abban a hôsiessében is megnyilvánult, ahogy Dánia hétezer állampolgárt kitevô zsidó népességét halászhajókon, csónakokon maga a dán nép a "semleges" Svédországba menekítese néhány nap leforgása alatt.

Lois Lowry kétségtelen írói leleménye, hogy ezt a történetet Annamaie Johansson, tizenkét esztendôs leány szemével láttatja, vele mesélteti el. Barátnôje, osztálytársa, Ellen Rosen is az összegyüjtendôk és elhurcolandók között van. És aztán a megmenkültek közé kerül, mivel Annamarie családja, édesapja, anyja, nagybátyja magától értetôdôen vállalják azt a nem csekély kockázatot, hogy lebuknak. Dehát talán tényleg vannak az életben olyan helyzetek, amikor úgy kell dönteni, akár életünk kockáztatása árán is, hogy valakik, mások ne haljanak meg. Ennek az alighanem krisztusi gesztusnak a felmutatása, és hihetô leírása nem kis erény, ettôl fontos ez a könyv, ami 2001-ben jelent meg, és Bátori Tamás fordította.

Darvasi László TRAPITI, AVAGY A NAGY TÖKFÔZELÉK HÁBORÚ címû regényét viszont még nem az amerikai gyerekkönyvtárosok ajánják, viszont máris egy szerintem felettébb rangos díjat kapott: a Nemzetközi Tökfôzelék Szövetség jutalmazta különdíjjal. És ez azért, ismerjük el, nagyon nem semmi! Nem vicc. Pontosabban attól olyan jó vicc, hogy nem vicc, és leginkább attól, hogy nem én találtam ki. A díj bizonyítható, bárki láthatja, ha leemeli a kötetet a polcról, és rápillant a könyv hátsó oldalára. Ott, kérem látható egy hírdetô oszlop, azon olvasható. A híredtô oszlop pedig áll egy kies téren, alighanem Kavicsváros fôterén, egy városban, ahol Darvasi László rémesen jó történetének nagyrésze játszódik. Trapiti különben egy manó, egy tízéves forma gyerek, akibôl úgy árad, pulzál valami - trapitiség. Hogy az mi?

Trapitiség például az, ha két ember összedörzsöli az orrát. Ha egy ember figyel a másikra, miközben önfeledten megmarad annak, aminek nyolcvan esztendôs élemedettségünkben is meg kéne tudni maradni: gyereknek. Szóval úgy infantilisnek, ami nagyon, de nagyon emberi: kikezdhetetlenül kívácsinak, és megfellebbezhetetlenül, ám mégis vásottan jónak. És akkor ez se semmi: simán méltó egy tökfözelék díjra a kaporból font középkereszttel (szigorúan polgári fokozat). Persze mondhatnánk, könnyû ottan trapitizni, mint Kavicsváros, akinek a lakói mind tökre jó fejek a polgármestertôl a szemeteseken át a rosszkedvét, és már-már genetikai alapon öröklött bizalmatlanságát is feledô koszlott varjúig. Ezzel szemben rendkívül nehéz trapitizni például fôfôvárosban, ahol a fôfôváros fôfôtanácsosának föl-föl fejétôl bûzlik az ájer, mint anno Dániában, no nem 1943 körül, hanem sokkal elôtte, midôn valami Hamlet nevû fazon tûnôdött a léten, ha éppen nem ölt meg hol tévedésbôl, hol meg direkt expressz ajánlva valakit. Szóval fôfôváros fôfôtanácsnokának attól föl-föl a feje, hogy rohadtul elege van már Kavicsváros összes gyermeteg polgárából, különös tekintettel az amúgy végképp elviselhetetlen Trapitivel, mert mit ér, ha az ember fôfôtanácsos minôségében rohadtul gonosz ( és hideg, és kopasz és pocakos), mit ér a varázs fôzôkanalával, meg mit ér ha a demokratikusan kihirdetett törvény értelmében már az egész világ szürkére van festve, de Kavicsvár bezzeg pofátlanul színes? Naná, hogy itt is kitör a háború!

Aminek, hiszen mesevilágban élünk, hölgyeim és uraim, nyilván az a vége, hogy a fôfôfejek fôfôfôleg csak veszíthetnek abban a nagy Tökfözelék Háborúban (ez most itt nem a polgári fokozat helye), amninek során az is kiderül, hogy a fôfôtanácsos súlyos hibát vét. Lévén nem mérte fel a helyzetet, hogy valójában kivel áll szemben, hogy Trapitiben nem látta meg a Trapitit, aki persze a legkisebb fiú, a király fia, amitôl nem hogy egy kövérkés fôfôgonosz, hanem számtalan igencsak kemény macsónak számító hétfejû sárkány is elég sokszor és fôleg bôven ráfaragott.

A végén tehát minden jó, mert jó a vége. Csak egy nagyon fontos szál marad elvarratlan, amitôl esküszöm, két napja nem bírok aludni. Egy bizonyos Ramszesz Vogulról van szó. Nahát "ez az ember nem szerette, ha valami van a fején. Nem tûrte a kalapot, a sapkát, de még a haját se. Naponta borotválta a kobakját kétszer, de lehet, hogy háromszor. Ramszesz Vogul egyszer elment az orvoshoz, és azt kérdezte tôle, hogy nem tudná-e áttenni a füleit máshová, amire az orvos azt mondta...."

Könyörgöm, mester, mit mondott az orvos? Á, ezt a jobb hüvelykujjam bizsergésébôl érzem: sose derül ki. (Magvetô Kiadó, 2002, illusztrálta Németh György)

 
 
 

Sultz Sándor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu