buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Mit vétetem én, hogy így kell élnem?”


2002.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A világ a huszadik században, az elsô világháborúval kezdve zavarodott össze, felborult az értékrend, összedôlt a kialakult hierarchikus elrendezés, relativizálódott a hasznos és a haszontalan cselekedetek sora, elveszett a szép értéke, megszűnt az erkölcs értelme, a háború után rendezetlen sorokban bevonuló gyôztes szerb hadsereggel az összevisszaság vonult be a Vajdaságba és az életbe – véli a boldog lánykorára emlékezô beszélô Tari István könyvében: „Véget ért az elsô világháború, és minden összekeveredett, mint a moslékban. Azóta moslékos idôket élünk, és minden bizonytalanná vált. Még a saját kárunknak is tudunk örülni.” Ami – teszi hozzá az élettörténetét mesélô asszony – olyannyira emberi tulajdonság, hogy még az állatok se rendelkeznek vele. Különbek annál.

„Regény az életünk. Regény […] Csak azt nem lehet megírni. Nem lehet e’meséni!” – mondja egy másik történetben a bakfis korában Zsablyáról elüldözött, Tóvárosban, Tovariševón élô asszony. Kijelentése meghatározza az Akarsz egy Jugoszláviát? kötet célkitűzését, hogy a moslékként összezavarodott huszadik századi világban nyolcvan évet kisebbségben leélô vajdasági magyarságról parciális élmények rögzítésével megírja ennek az elmondhatatlan regénynek néhány fejezetét. Mert maga a regény valóban megírhatatlan – minden erre vonatkozó kísérlet már egy másik regény lenne, amiben az alkotói – művészi koncepció húzná, feszítené a történés szálait, de az epizódokban rögzített tényeknek ebben a fiktív műben is dokumentáris értékűnek kellene maradniuk. Az elmondhatatlan közösségi történet ugyanis személyes élettörténetekre, sorsfejezetekre való lebontás útján mégis megírható, a tények, a kiszolgáltatottság, a meghurcolás, a nyomor, a létküzdelem, a veszélyeztetettség, az elnyomás és háttérbeszorítás változatos módszerei, a tömeges kivégzések és szervezett népírtás: Csúrog, Zsablya, Mozsor, Isterbác esete, a megfelelni akarás általi degradáció, a nyelv- és identitásvesztés, a „senkinek se köllöttünk”-ledorongoló tudata, mind tények maradnak, s miként az egyik mozsori mesélô leszögezte: „az önkények, az erôszaknak, a szabad rablásnak, a kitelepítésnek azóta sincs vége”. A kötet utolsó története, tulajdonképpen naplóbejegyzése 1999. május 28-án zárul, a szerzô könyvében végigkövette a századot, az elsô világháborút követô trianoni döntés folyományait, az ôshonos magyarság elsô találkozását a számára idegen, a rendet elutasító világot hozó szerb katonasággal, majd telepesekkel, végül a menekültek hullámaival, a királyi Jugoszlávia eseményeit Sándor király meggyilkolására kihegyezett montázsban felmutatva annak a képmutató kollektív gyásznak a mázként való lemállását, amit majd a Tito elnök halálát követô újabb szemforgatásban tükröztet vissza, a második világháborút követô szerb megtorlást, majd a gazdasági „jólét” idején az államilag ösztönzött kivándorlásokat, újabb talajvesztéseket, el egészen a múlt század kilencvenes éveinek jugoszláv háborúinak, majd az évezredet záró NATO-bombázásoknak az itteni magyarokra való kivetülését. Mindazt a gyászt, fájdalmat, megaláztatást, szenvedést, mellôzést, meg nem értést, el nem fogadást, amit a vajdasági magyarságnak Jugoszláviába való kerülésétôl kezdôdôen el kellett viselnie, tűrnie, hogy meghunyászkodó, megmérgezett lelkű nemzetiségként élni tudjon a számára idegen, ellenségességgel teli világban, “a megbonthatatlan egység országa”-ként aposztrofált államban. „Valamikor felénk még a fák levelei sem lehettek zöldek […] Kékre kellett ôket festeni a kultúrkör színpadán” – emlékszik az egyik novellahôs a folyamatos szellemi terrorra.

Matuska Márton, Cseres Tibor, Teleki Júlia, Törköly István, F. Cirkl Zsuzsa és Fuderer László (és természetesen mások) tényfeltáró művei nyomában halad Tari István, midôn periódusról periódusra haladva tudatosítja a megtorlás és az elfojtás folyamatosságát, de ô nem a dokumentálás eszközével, hanem az irodalom adta lehetôségekkel élve dolgozta fel mások és a maga történeteit. Legszívesebben az elsô személyű közlés lehetôségével él, a történések átélôjének szavait mintegy „csak” lejegyezve, megôrizvén ejtési sajátosságait és a szerb környezet okozta nyelvromlás megnyilvánulásait, aminek valójában van dokumentáris jellege, ám mégis íróilag szerkesztett szövegekrôl van szó. Ezen vallomások mellett a kötetben találhatunk montázst, levelet, börtönnaplót, ami a valóságos fogdánál szorongatóbb helyrôl, az államhatár börtönérôl tudósít, s amelyben feltűnik a szerzô feketébe öltözött alakja is, aki a balkáni hentes – akinek még a nevét se írja le – uralmának évtizede alatt nem vetette le magáról a gyászt; valamint ihletett novellákat, mint például a címadó történet, amelyben a jelképessé növekvô, Damoklész kardjaként függô kérdés tulajdonképpen a hajdani Jugoslavia Filter nevű cigaretta szerb nyelvű kínálásának magyar tükörfordítása.

Tari István – éppen börtönnaplójában – felmutatja az érem másik oldalát is, amikor az 1999-es, magyarországi segédlettel indított NATO-bombázások kapcsán a következôket írja: „A délvidéki magyarság menekültáradata nem indult meg az anyaország felé, mint ahogyan arra a helyzetünket jól ismerôk számítottak. A délvidéki magyarság utoljára 1944 ôszén kiáltozott segítségért. Amikor legéletképesebb részét mészárolták le Tito partizánjai. És az anyaország nem segített rajta. Az anyaország a magyarokat halomra ölô, vérengzô fenevadakon segített, akik egy ideig még Magyarország területén is szabadon kereshették áldozataikat. Mindezt a délvidéki magyarság nem felejtette el.”

A cserbenhagyott, kiszolgáltatott, se Magyarországnak, se Jugoszláviának nem kellô, egyre gyorsabb iramban felmorzsolódó délvidéki magyarság közös sóhaját fogalmazza meg Tari István remek könyvében: „Mit vétettem én, hogy így kell élnem?”

Tari István: Akarsz egy Jugoszláviát?
Forum Könyvkiadó, Újvidék

 
 
 

Fekete J. József

Forum Könyvkiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu