buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az én népemért


2002.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Utolsó, még nem publikált beszélgetés Domokos Pál Péterrel, amely l99l-ben, halála előtt néhány héttel készült – részletek
 

– Volt tanár, tudós, néprajzkutató, népdalgyűjtő, miniszteri tanácsos, lap- és kórusalapító, karvezető és földműves… Most, kilencvenévesen (199l-ben – a szerk.) visszatekintve sokféle tevékenységre, melyiket tartja közülük a legfontosabbnak?

Azt gondolom, hogy a néprajz volt, ami a legjobban foglalkoztatott, de a néprajzon túl mindig a népének, a népdal és az egyéb, egyáltalában a folklórral kapcsolatos tennivalók. Ha számba veszem a munkám, és egymás után sorba állítom, akkor néprajzra, népzenére és általános műveltségre lehetne csoportosítani. 1901. június 28-án Csíksomlyón születtem, és a gyermekéveimet földműves szülőim körében töltöttem el. A falusi élet rendesen úgy megy, ahogyan az ősi műveltség, a szántás-vetés ideje és a halászat, vadászat uralták az életet. A mostani élet se sokkal különbözik a régitől, de mégis eléggé ahhoz, hogy a néprajz megfogalmazza ezeket a különbségeket. Amikor mint fiatal tanár az új országban, amelyet Trianon hozott létre oly módon, hogy Magyarországnak nagy részét Romániához csatolta, és most már a régi életre, a régi tiszta magyar életre gondolni nem lehetett, hanem az új uraknak a parancsait is teljesíteni kellett, mint fiatal tanár így kezdtem el a munkásságomat. Már tanítóként, de csak 1918-ban szereztem Csíksomlyón a tanítói és kántori oklevelet. Ennek alapján Csikarcfalvának lettem helyettes tanítója. Alig töltöttem ott egy évet, a Zsil-völgyi kőszénbánya részvénytársaság hívott meg társulati tanítónak a Hunyad megyei Vulcan községbe. Ott két esztendeig tanítottam, és akkor behívtak katonának. Bevonultam a 92-es gyalogezredhez Szászvárosra, és a craiovai tisztiiskolában megszereztem a tartalékos hadnagyi képesítést; ezzel a katonai szolgálatnak is eleget tettem. Rájöttem, hogy a tanítói és kántori műveltség nem elég ahhoz, hogy az én népemért komolyan és céllal haladjon a maga útján, és hogy az én népemet megtartsam a maga régi magyarságában, és ne engedjem, hogy az új uralom elhódítsa a karjaimból a testvéreinket, egyáltalában, hogy a hazánkat elvegye. Budapestre jöttem, és itt megszereztem a polgáriskolai tanárképző főiskolán fizika–kémia–matematikából a főképesítést, és ének–zenéből a mellékképesítést. Úgyhogy most már a tanítói oklevéllel és a többivel az „útlevelek” száma szépen megnőtt. Ezzel az új oklevéllel mentem a csíkszeredai katolikus tanítóképzőbe, és annak lettem a tanára. Matematika–fizika–kémiát tanítottam, és az összes osztályban ének–zenét is. Úgyhogy hétfő röggel nyóc órától szombat este hat óráig minden órám tele volt, és mindenikben tanítottam, az egy ebédórát kivéve. A szaktárgyaimon kívül azonban nem feleltettem a népet, hanem én magam felöltöztem harisnyába és csizmába, aminek a tanártársaim nem örvendettek különösebben. Számukra a kultúrát a nadrág jelezte, és aki nem nadrágban jár, az műveletlen. Én ezt nem fogadtam el tanítás gyanánt, mivel tudtam, hogy a székely élet nagy része erdőkben és olyan helyeken zajlik, ahol a ruhát az ágak és mik letépik az emberről, azért öltöztem fel a harisnyába és csizmába. A legények, amikor látták, hogy én harisnyába öltözöm, ők is kezdtek utánozni, és felvették a harisnyát és csizmát. A nőknek a szőttes rokolyába öltöztetése nehezebb volt, mert ők a divat után mentek. Azért megkerestem a Csík megye divathölgyét, dr. Hirsch Hugónét, és megkértem, hogy öltözzön szőttes rokolyába, és tegye föl a fejére a csepszet, a fejtakarót. Megtette, és attól kezdve nem kellett a többi leányt biztatni, mindenki felöltözött és így a falukon szőttesbálokat csináltunk, melybe csak szőttes ruhába öltözött leányokat engedtünk be* azután az „ezer székely leány nap”-ot rendeztem meg, ahová az ezer, rokolyába öltözött leányzó bejött, és ők maguk csudálkoztak leginkább, hogy milyen gyönyörű is az a szőttes rokolya, és hogy az idomaik mennyivel szebben kiteljesednek abban a ruhában, mint a másfajtában. Ez 1932-ben volt. Ugyanakkor népművészeti kiállítást is rendeztem, a csíkszeredai gimnázium második emeletén tizenhat szobát töltöttem meg a székely emberek által faragott, asszonyok által szőtt és minden, a nép keze által készült holmit bemutattam. Túl ezen gyermekkórust szerveztem a tanítóképző gimnázium ifjúságából, és amit Kodályék és Bartókék a század elején összegyűjtöttek, feldolgoztak, azokat én is Csíkszeredába’, az én harminctagú énekkarommal megszólaltattam. Ez fiú gyermekkar volt.

– Milyen kapcsolatban állt „a két naggyal”, Bartókkal, Kodállyal?

Kodállyal levelezőviszonyban voltam. Amikor az ő új munkái megjelentek, göngyölegben elküldte nekem, és én azonnal betanítottam a műveket* úgyhogy Szeredába’ ugyanakkor szólaltak meg a Bartók–Kodály-művek, mint Budapesten, sőt volt olyan – talán a „Süket sógor”? –, amelyik hamarább szólalt meg. A fiúgyermekekből a szoprán altot és a felnőtt legényekből tenorbasszust szedtem elő, tehát fiú vegyes karnak lehetett nevezni a kórusomat, és őket tanítottam be.

– Mekkora visszhangot vert a tevékenysége?

Ezt a sok, iskolán kívüli népnevelési munkát az államhatalom is észrevette, és tiltakozott ez ellen, oly módon, hogy azt mondta, én a Budapesten szerzett oklevelekkel ott nem taníthatok, mert a két ország között nincs meg a viszonosság, a reciprocitás, ezért nem taníthatok tanári katedrán. Épp akkor nagy élvezettel olvastam Bartók A magyar népdal című könyvét, amelyben elmondja, hogy az egész magyar lakta területen elvégezték a népdalgyűjtést, csak Moldvába nem jutottak el, a Bocu városa körüli, úgynevezett csángó magyar falvakba. Akkor elhatároztam, hogy elmegyek oda, és elvégzem én a népdalgyűjtést. Nem sokat gondolkoztam, elmentem, és Kézdivásárhelyen, Berecken át, az Ojtozi-patak bal partján a Szent István-i hazát elhagytam, és kimentem Moldvába. Az első falu, amelyet elértem, Gorzafalva volt. Beköszöntem oda, és fogadtak. Magyarul köszöntem, magyarul beszéltek, de nem mondhatnám, hogy különösebben örültek az érkezésemnek. Bizalmatlanságuk oka az volt, hogy az urak, akik az ország kérdését kézben tartották, a csángó magyarokat nem nézték embernek. „Bangyen”-nek szólították őket, jelezve, hogy félhülye, állat, minden, csak ember nem vagy. Én viszont amikor szóltam hozzájuk, látták, hogy nem játékot űzök velük, hanem komolyan beszélek, így a beszélgetésünk elkezdődött, és nagyon hosszasan tartott. Észrevettem, hogy az ő beszédük gyorsabb tempójú, mint a magyar beszéd, hogy elég sok idegen szót, régi, idegen alakot, régi igealakokat használnak, de nagyon sok éneket tudnak, az összes magyar balladát, klasszikus balladákat, s nemcsak hogy tudják elmondani, hanem énekelni is tudják.

– Mennyire régi rétegekből valók ezek a balladák, népdalok, amelyeket itt gyűjtött, és az általuk beszélt nyelv?

Amikor az énekeket kérdezni kezdettem, egyszer csak elkezdte énekelni a gajcsánai leánycsoport azt az éneket, hogy: „Veres az ég Tula felé.” Amikor elénekelték az éneket, akkor földbe gyökerezett a lábam, mert felismertem, hogy az tiszta pentaton dallam, tehát a legrégebbi magyar rétegnek az egyik tagja. Azután énekelék a „Júlia szép leány”-t. Ők nem így hívják, hanem úgy, hogy „Márton szép Ilona”. Mivel ez hat-hat szótagos, erre más szöveget is szabad, és szoktak is énekelni. A moldvai csángó magyarok észrevétele, hogy vannak és léteznek, körülbelül 1227-ben történt, amikor a milkovi püspökséget a magyar prímás megalkotta. Felszentelte az első milkovi, vagy kun püspököt, Teodoriknak hívták azt az embert, aki a kunoknak a püspöke lett. Az utána lévő népdalréteg körülbelül a Mohácsi vész tájáról kezdődnék, vagy még valamivel későbben, egészen a madéfalvi veszedelemig lehetne visszavinni.(…) Megállapítottam, hogy az énekeknek hatalmas tömegét tudják, nagyon szépen énekelik, díszítik, ami a régi magyar népdalnak legfőbb sajátsága, gazdagon díszítik, Tempo Rubato. Nem lehet vezényelni az éneklésüköt, hanem a szív dobogásának megfelelően az érzelmek kialakulásának megfelelően alakulnak az énekek ritmusai. Ahogy mindennap jobban és jobban megismertem, mind több olyan jellegzetességet vettem észre, ami meglepett. A beszédük… (…) Az s-et és a cs-t nem tudják ejteni, ahelyett sz-et és c-t mondanak. „Dicírtesszék”, mondják. Sok a diftongus. “Lettél lenne”, „mentél lenne”, „hoztál lenne”, ilyen igealakokat használnak.

– Melyek a csángók történelmének fontos fejezetei?

A háborúknak végtelen sorozata történt Moldvában, és minthogy katolikusok lettek a milkovi püspökség megalapítása után, az első püspökségük Milkov volt, s ez tartott csaknem a Mohácsi vészig (…) 1622-től kezdve 1885-ig Rómából jött misszionáriusok látták el a moldvai csángó magyarok lelki ügyeit. Minthogy nem értette a pap és a hívő egymást, a gyónás úgy ment, hogy „ita” és „non”, igen és nem, aminek se a gyónó, se a gyóntató nem sok hasznát vette. De hiába könyörögtek, nem kaptak papot, és azóta is az ő majd a mostani életük is hasonló. Megtiltják az anyanyelven való beszélgetést, imádkozást, a templomokban a prédikálást, a misemondást a mostani egyházi vezetők. A pápa mostani érkezésekor (sic! 1991) szóvá fogjuk tenni valamilyen úton-módon ezt az állapotot, hogy 1991-ben még vannak egyházközségek, amelyekben a hívek saját anyanyelvükön nem imádkozhatnak. Először így jártam be Moldvát.

– Milyennek találta a csángó magyar népviseletet?

Már az első népdalgyűjtő utamon megállapítottam, hogy a leányoknak a viselete gyönyörű. Az asszonynak, az édesanyának a tűje varrja meg hímzi. A leánynak a ruhájáról lehet látni, hogy hova való, hány éves, gazdag-e, vagy szegény, férjhez menésre alkalmas-e, készen van-e* a fejükbe egy kerek fát fontak, erre csavarták a hajukat, ami különös formát adott a fejüknek* ez most már kezd kimenni a divatból. Erről a kerek hajfáról a papjuk felismerte őket, bárhová kimentek a világba, ahol találkoztak egymással, megtudták, hogy hova való ez és ez a leány, és mit csinál. A férfiaknak a viselete fehér ruha és piros öv. Sapkát hordanak, elég sokáig. (…)

– Hány csoportja létezik a csángóknak, és hányan vannak?

A moldvai csángó magyarok ma (1991) 250 ezren vannak, mintegy száz faluban. Három csoportban élnek. Az első a Tatros vize és a Tatrosba ömlő Úz és Tázló patak partján élő székely származású csángó magyarok. (…) A második csoportjuk a Szeret mindkét partján Bakó városától délre él. Ők vannak a legtöbben, ők beszélnek a legszebben, ők a déli csángó magyarok. Harmadik csoportjuk az északi moldvai csángó magyarok, Roman városától északra, a Szeret mindkét partján laknak (…)* és egy kisebb csoportjuk még Bukovinába is eljutott. (…) Néprajzilag némi különbség van a három fő csoport között, beszédükben és viseletükben is. De ezt az csak ismerheti és tudhatja, aki ott él közöttük. (…)

– Még mi mindent látott-hallott első csángó magyar népdalgyűjtő útján?

Nemcsak meghallgattam az énekeiket, hanem beszélgettem velük, megnéztem a fonásukot, a szövésüköt, és mindent néprajzi szemmel írtam le. Ebből az egész dologból könyvet csináltam, és „Moldvai magyarság” címmel 1931-ben Csíksomlyón kiadtam. Eleinte hiába vittem bárkihez a kéziratot, se a pártokat, se az egyházakat nem érdekelte a kérdés, mert nem ismerték a témát. Akkor aztán én adtam ki a könyvet. Herczeg Ferenc ismertette, és attól kezdve szétkapkodták. Most a legnagyobb ritkaság megvásárolni, megtalálni, pedig eddig öt kiadást ért meg. De kiadtam még egy hasonló témájú könyvet, a „Rezedá”-t. Ez 98 csángó éneket tartalmaz, és arról nevezetes, hogy tizenegy kiadást ért meg. Százezernél több példányban ment szerteszét az országban, és mondhatom, mindenütt nagyon szeretik, és használják.

– Moldvai népdalgyűjtő útja úttörő jelentőségű volt. Számos követője akadt. Mások is így ítélték meg ezt?

Elmondhatom, hogy már az első népdalgyűjtő utam „néprajzi felvétel” volt, fő része az ének, a népzene és a népdal . Amikor erről az utamról 1929-ben hazajöttem, az Akadémián előadást tartottam, amelyen jelen volt Veres Sándor. Az apja miniszteri tanácsos volt, és ezért könnyen kapott útlevelet, és ő is azokra a helyekre látogatott el, amelyeket én már bejártam, és ő is gyűjtött. Az apja szavai szerint „az első moldvai népdalgyűjtést zeneíró fiam, Veres Sándor végezte el”. Hát erről csak annyit, hogy nem ő volt az első, hanem én, ő a másodiknak ment moldvai népdalgyűjtő útra. Utána Lükő Gábor indult Moldvába, majd Balla Péter, ők erdélyi zenetanárok voltak. (…) Könyveket adtak ki, és nagyon sokat dolgoztak. Időközben Kolozsvárt is népzenekutató csoport alakult, és ott Jovanos János és Faragó József végezte a népdalgyűjtő munkát, ők is könyveknek sorozatát adták ki. Moldvában is jelentkeztek gyűjtők, főleg tanítók, köztük például Kallós Zoltán, Jagamos János (…), de mások is voltak rajtuk kívül folytatni az én elkezdett munkámat. (…) Ezek a hatások nem kis mértékben járultak hozzá a magyar népdalgyűjtés teljessé tevéséhez. (…) Tizenkét kéziratom van még nyomásra készen, de az időm, a kilencven esztendőm miatt nem merek arra gondolni, hogy azok is megjelennek. (…)

– Ez a tizenkét kézirat mit tartalmaz?

Három az oláhkérdéseket, a majdnem az összes többi egyházi énekeket tartalmaz, de Csík vármegye monográfiájáról is szó volt. Jó lenne kiadni, mert ez hiányzik a 18. század monográfiáiból.

 
 
 

Kocsis Klára

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu