buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 12, csütörtök
Gabriella napja





















Évfordulók:
1821: Gustave Flaubert születése (Rouen)
1928: Csingiz Ajtmatov születése (Seker)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A hiányzó láncszem


2005.05.31

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az Egy polgár vallomásai című munkájában Márai Sándor így írt: „A Frankfurter Zeitung tárcarovatában Thomas Mann, Stephan Zweig, Gerhart Hauptmann dolgoztak és egyáltalán mindenki, akinek neve Közép-Európában számított… a lap… az egész világon érvényes volt. Egyetlen közgazdasági híre megmozgatta a New York-i vagy londoni tőzsdét, egyetlen kritikája sorsokat döntött el, s hetenként kétszer-háromszor névaláírással szerepelni e lapban elég volt ahhoz, hogy a kezdő író karriert csináljon Németországban.” Amikor először olvastam ezeket a mondatokat, rendkívül erősen hatottak rám: a kezdő, szinte még gyermek, de mindenképpen ifjú író, akit a történelmi viharok emigrációba kényszerítettek, már szinte az első „állomáshelyén” sikert aratott, nevét megjegyezték, mondandójára figyeltek, világhírű írók társaságába került, s az, amit mondott, mértékké vált az egész világon. Kell-kellhet-e több a magyar irodalom áldatlan sorsán, visszhangtalanságán kesergő szerkesztőnek? Az idézett mondatok azonban azt is jelzik, hogy az úgynevezett szerzői önkommentárok megragadnak az emlékezetünkben, s hajlamosak vagyunk úgymond irodalomtörténeti megállapításokként kezelni őket, ahelyett, hogy feltárnánk mindazt, ami az adott mondatokhoz-bekezdésekhez kapcsolódik.

Kakuszi B. Péter most, a Márai Sándor és Németország című, 2001-ben megjelent könyve után feltárta azt az anyagot, amelyre Márai fentebb idézett mondata vonatkozott, sőt, ennél többet is elvégzett, hiszen Márai első emigrációjának az ausztriai és németországi lapokban megjelent összes írását összegyűjtötte, s ezzel ennek a hiányzó láncszemnek a pótlását is elvégezte. Valóban hiányzó láncszemet képeztek ezek az írások, hiszen tudni tudtunk róluk, de ismerni nem ismertük őket.

Ennek az 1919 őszétől az 1923 augusztusáig tartó periódusnak, melyet aztán Márai Franciaországba való áttelepülése követett, igen gazdag a belső történése, olyannyira, hogy az még a filológust is segítette. Márai ugyanis nemcsak világfi volt, aki az Egy polgár vallomásai hangján szólva sikert aratott a világban, hanem buzgó hazafi is, aki írásait az „otthoni” lapban-lapokban is közölte. „Eszem ágában sem volt ’karriert’ csinálni, s azt hiszem, egyáltalán nem tartottam sokra összeköttetésemet ezzel a »vidéki lappal«. Ugyanazokat a cikkeket és tárcákat adtam közzé a Frankfurter Zeitungban, melyet előbb egy kassai lapban jelentettem meg, s legalább olyan fontos volt nekem, mit szólnak kísérleteimhez Kassán, mint a frankfurti kritikusok véleménye és az a körülmény, hogy a nagy lap vasárnap tárcaélen közölte írásaimat. Minden így alakult életemben. Ha a Frankfurter Zeitungot nagyon akartam volna, talán szóba sem állnak velem.” Ez a tény, mármint hogy Márai „otthon” is közölte az írásait, valóban a filológus segítségére volt: Márai hol a német nyelvű lapokban megjelent írásokat fordította magyarra, hol a magyarul megírtakat németre, így az írások nagyobbik részének létezik autentikus magyar változata, a kötet ezeket közli, s csak ott közöl fordításokat – Nádudvari Gabriella készítette őket –, ahol a magyar változat hiányzik.

S akkor most az írásokról és a mögöttük álló íróról. Ez a kötet is arról győz meg bennünket, hogy Márai kedves írójához, Krúdy Gyulához hasonlóan volt író: írt, mindig írt, az írás a levegővétellel volt azonos a számára. Ezeken az írásokon sehol nem érződik, hogy egy pályája elején lévő, húsz év körüli fiatalember írta őket, Márai hangja és kedvenc témái is megtalálhatók bennük. Az, hogy mindig írt, még természetesen sok feladatot ad majd a filológusoknak, de ne sajnáljuk őket ezért.

Érdekesebb ennél az, hogy életének minden zugából írások jönnek elő, a mostani publicisztikai kötethez hasonló nagy leletnek tartom például a franciaországi emigrációjához kötődő Idegen emberek című egészen kiváló, s eddig bizony alig ismert regényt. Az, hogy Márai szinte mindig írt, s hogy önmagukban is létezésre ítéltetett tárcákat, újságcikkeket írt, bizonyos automatizmusokat is kialakított nála: hallatlan nagy gonddal figyelt az írások belső sruktúrájára, arra, hogy az írásban megteremtett világ belső mozgásait ábrázolja. Egy-egy íráson belül megteremtette és lebontotta a világokat. Hangja vallomásos, a legjobb Márai-hang, ezért aztán akinek kedve van, azon is gondolkodhat, hogy mi tartozik Márainál a naplókhoz, mi az útirajzokhoz, s mi a publicisztikához. Egyre inkább úgy látom, hogy Márai írásait is csak folyamatukban, egymásra való következésükben lenne szabad közölni, persze tudom, hogy ez így megoldhatatlan, hiszen mégis csak vannak egymástól elkülönülő tömbök és művek, ám azt is érzem, hogy a hang mindvégig azonos, sajátosan lebegő és ez kapcsolja össze és fűzi egyetlen hatalmas monológgá Márai összes írását. S most visszatérve a Frankfurter Zeitungban megjelent tárcákhoz, ma legjobban az útibeszámolói, párizsi tudósításai élnek közülük. Egyszer egy apró, párizsi utcácskába látogatott el, itt élt Anatole France: „A ház egy emeletmagas, kőből épült, s csak egy mansarde különbözteti meg a szomszédjaitól. Az ablakok el vannak függönyözve. A kapu mellett ott lóg a bronzkopogtató, ami France összes biográfiáiban szerepelni szokott; egy kis antik bronzfej, amit France valamikor Firenzéből hozott magával. Az ablakok magasak, selyemfüggönyök lógnak mögöttük, sehol egy hang de a ház mégis lakottnak látszik… France gyakran járt ezen az utcán, a sárga fák alatt sétált és egyszer Pilátusra gondolt, aki húsz év múlva már tudott egy bizonyos názáreti születésű zsidóra visszaemlékezni. A hírnév bágyadt valami és mellékes; az oeuvre minden és csendesen hat.” Szép, és nagyon szépek a közel-keleti útibeszámolók is, ezek már előre jelzik a későbbi útirajzot…

„…az oeuvre minden és csendesen hat” – írta Anatole France kapcsán Márai Sándor. Az egyik nagyáruházunk félreeső könyves részlegén álltam meg, tizenhét Márai-könyvet számoltam meg. Sorozatban, sorozaton kívül, új sorozatban jelennek meg Márai munkái. Hallom-olvasom: a Naplóknak új sorozata indul, mert sem a Naplók kötetei, sem a kimaradt részeket tartalmazó kötetek nem közlik a teljes szöveget. Mintha a kereskedelmi és a szakmai szempontok a Márai-életmű kiadása körül sem tudnának találkozni egymással. Mindez ennél is bonyolultabb és összetettebb, amiért magát a jelenséget megemlítem, az csupán csak annyi, hogy ez a kötet, ez az igényes munkán alapuló, a Lazi Könyvkiadó kiadásában megjelent kötet kiállításában erősen hasonlít a Helikon Kiadó gondozásában megjelenő, vagy inkább megjelent kötetekre, mert a Helikon már új külsőt álmodott a könyveknek. Tudjuk, „… az oeuvre minden és csendesen hat”, ezért fölöslegesnek gondolom az efféle fogásokat.

Márai Sándor: Kitépett noteszlapok
Márai Sándor összegyűjtött írásai ausztriai és németországi lapokban
Szerk., szöveggondozás, bevezető tanulmány: Kakuszi B. Péter
Német nyelvű fordítás: Nádudvari Gabriella
A kötet összeállításában közrem.: Bába Nándor
Lazi Könyvkiadó, Szeged
268 oldal, 2500 Ft

 
 
 

Füzi László

Lazi Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu