buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hitler ibolyakék szeme


2005.05.31

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A huszadik század legelején egy beteg kislány egy angliai árvaházból Berlinbe kerül, szegről-végről való rokonaihoz, egy elnémetesedett, völkisch szellemű, idős angol házaspárhoz, akik „kiváló nevelésben” részesítik. A kor német jobboldali elitizmusa szerinti kiváló nevelésben, melynek már akkor része volt az antiszemitizmusra épített nacionalizmus. Az eszményi német nő tudott főzni, kézimunkázni, zongorázni, rajongott a művészetekért, és utálta a zsidókat. A szegény angol kislány intelligens, kiművelt, nacionalista Wagner-rajongóvá érik, és nevelőszülei útmutatása alapján repesve nyújtja a kezét Sigfried Wagnernek, Richard Wagner negyvenes éveiben járó zeneszerző fiának, akit Cosima Wagner, a lassanként mumifikálódó Nagy Özvegy meg akart nősíteni, hogy cáfolja a fia homoszexualizmusáról köröző, nem alaptalan mendemondákat. Bayreuthba, a híres-nevezetes Wahnfried-villába, ahol a család féltve őrzi és gazdagon kamatoztatja a Wagner-kultuszt, beköltözik az új, rátarti menyecske, akire – nevelésének köszönhetően – csak úgy ragad az egyre torzabb hajtásokat eresztő, beltenyészetű wagnerianizmus, immár kemény rasszizmussal dúsítva.

A tesze-tosza Siegfried Wagner fölött már nem csak anyja, hanem felesége, a talpraesett Winifried is uralkodik – miközben minden tekintetben buzgón kiszolgálja, és négy gyereket szül neki –, aki gyakorlatias tehetségének köszönhetően csakhamar a Bayreuthi Ünnepi Játékok „menedzserasszonyává” válik. A rendkívül szemfüles, a család többi tagjait messze fölülmúlóan ügyes szervező asszony közben szellemileg is gyarapodik. Az elsők közé tartozik, akik felfigyelnek a reményteljes fiatalemberre, Adolf Hitlerre, anyagilag is támogatják, és „szellemi tőkéjük” felvirágzását várják tőle. Winifried Wagner a szó plátói értelmében beleszeret Adolfba, aki csakhamar a család Wolfjává és a négy Wagner-unoka (Wieland, Wolfgang, Friedelind és Verena) afféle kedvenc „jóságos bácsikájává” válik. Kezdetben csak a Wahnfried-villa hódol neki, hamarosan azonban az egész Bayreuth rajongani fog Hitlerért. Winifried 1924-ben már „a német szellem erősödésének fesztiválját” rendezi meg az Bayreuthi Ünnepi Játékok égisze alatt.

A „menedzserasszonynak” köszönhetően 1925-ben Hitler részt vesz a hagyományos nyári fesztiválon, és eztán igyekszik minden évben tiszteletét tenni, s főleg, egyre fokozódó mértékben, az egész kisváros meg az összegyűlt elit művészvilág és közönség rajongásig fokozódó tiszteletét kivívni. Bayreuth ezentúl egyszerre lesz a konzervatív és gazdag Wagner- meg a Hitler-turisták, a művészi és politikai eksztázisra egyformán éhes művelt németek találkahelye.

Winifried viszonzásképp ott van az első sorban, amikor Hitler beszédet mond valahol, belép a pártjába, és tüzes hívévé válik. Gyerekeit is nemzetiszocialista szellemű nevelésben részesíti, és Hitler-rajongóvá neveli őket. 31-ben horogkeresztekkel díszített húsvéti tojásokat kapnak. 33-ban Hitler választási győzelmének tiszteletére a Wahnfried-villán lobog a legnagyobb horogkeresztes zászló (bele is törik a zászlórúd), a potsdami birodalmi gyűlésen pedig a Bayreuthi Ünnepi Játékok kórusa énekelt. „A Führer és műve felfoghatatlan csodaként magasodik előttünk”, írta ekkor Winifried. Ez évben Hitler jelenléte koronázta meg a nyári Ünnepi Játékokat. A bayreuthi kirakatokban Wagner Mein Lebenjét kiszorítja a Mein Kampf; a Festspielhaus „Hitler udvari színházává” (Th. Mann) válik. A következő évben a kisváros piacterén az SA-csapatok parádéznak, A Rajna kincséből az istenek bevonulási indulójának dallamára menetelve. És ez így fokozódik tovább: „Wagner hagyatéka jó kezekben van, amíg Bayreuth a Führer védnöksége alatt áll” – írja a főnökasszony, aki a hatalomra kerülő Hitlertől pénzbeli juttatásokban is részesül. Felvirágzik a Wagner-üzlet. A Wahnfriedben úgy tartják, hogy a Führer és Bayreuth egy és ugyanaz, a Mester és a Führer műve „egy tőről fakad”. És Bayreuthot valóban elborítják a horogkeresztek, az Ünnepi Játékok „Hitler-fesztivállá” változik.

Miközben a Wagner-unokák a „mesebeli öregapóért” rajonganak, Winifried meg az asszisztensnője ódákat zengenek az ő Wolfjukról, „ibolyakék szeméről”, „makulátlan személyiségéről” és tiszta idealizmusáról. Liselotte, az asszisztenső élete legszebb percének tartja, hogy ledörgölhette Hitler nadrágszáráról – „jó erősen” – a vajfoltot. Hitler sem titkolta Richard és Winifried Wagner iránti szeretetét, könnyezve hallgatta a Parsifalt, és azzal is kifejezte az asszony iránti hódolatát, hogy megajándékozta őt a Mein Kampffal, később óriási méretű portréjával is, mely sokáig az igazgatónő íróasztala fölött függött, és otthonát Hitler jelenlétének „ünnepi érzésével” töltötte meg.

A szerelmetes barátság – „Wolf és Wini – ez a hős pár”, írta róluk Liselotte – csak akkor tört meg, amikor a háború idején Winifried, annak ellenére, hogy Hitler iránti tettre kész odaadása és hódolata nem csökkent, mégiscsak minden tőle telhetőt megtett, hogy a zsidó származásuk miatt szorult helyzetbe került barátain, ismerősein, sőt idegeneken is segítsen. Mivel tetemes kapcsolati tőkével rendelkezett a nemzetiszocialista táboron belül, minden szálat megmozgatott, hogy megmentsen egyes szerencsétlen embereket. Ez nem csorbította „az eszme” iránti mélységes odaadását; valami asszonyi együttérzés és női, életközeli gyakorlatiasság bírhatta őt rá arra, hogy antiszemitizmusa ellenére a konkrét életválságokban megsegítse a rászorulókat. Hiszen valaha ő is beteg, árvaházi kislány volt... Hitler, a fő protekció, alighanem egy idő után besokallt, és 1940 után már nem kereste az asszony társaságát, aki azonban változatlanul ragaszkodott hozzá.

Brigitte Hamann nem vállalkozik arra, hogy elemezze és értelmezze Winifried Wagner személyiségét. Mint történész, tényeket ad elő és okadatolható összefüggések után nyomoz, dokumentumokból idéz, mint individuális biográfus részletekbe menően leírja Winifried életét gyerekkorától a haláláig (1897–1980), nyomon kíséri gyerekei sorsát is (Wieland a bayreuthi koncentrációs tábor helyettes polgári vezetője lett, Friedelind Hitler-ellenes könyvet írt Amerikában), a kíméletlen örökösödési háborúságokat, és vázolja a társadalmi, politikai, kulturális környezetet, amelybe az életút beágyazódik. Historiográfiai szempontból „mikrotörténeteket” ad elő, a történelem „mikroszintjét” mutatja be, a mindennapok történelmét (Alltagsgeschichte) írja. Winifried Wagner befolyásos nő volt, de nem volt „nagy ember”, így az ő életének nagyítóján át „oldalról”, ha nem is épp „alulról” tekinthetünk be a történelembe (history from below), és a historiográfiai és egyéb előítéleket és prekoncepciókat mellőzve nyerünk bepillantást egy korszak mindennapjaiba, a háttér viszonyrendszerébe. Megérezhetjük a kor szellemi klímáját, kirajzolódnak előttünk a korabeli tudatformák, értékrendek, erkölcsi univerzumok.

Hogy lehetett szerelmesnek lenni Hitlerbe? Ezt is kapiskálhatjuk Brigitte Hamann nagyszerű munkáját olvasva. Susan Sontag írja egy esszéjében, hogy a nemzetiszocializmus nem egyszerűsíthető le a brutalitásra és a terrorra; ugyanolyan jellemző volt rá a politika művészi felpezsgetése, az “élet mint művészet” elképzelése, az eksztatikus közösségi érzés, bizonyos kitörő örömérzet, mely a fasizmus erotizálódásából eredeztethető stb. A nemzetiszocializmus fellegvárává vált a Wahnfried-villa klímájában, ahogy Hamann elénk tárja azt, tetten érhető, amit Weizsäcker találóan “német szellemi titanizmusnak” nevez, a “német mennydörgés” (Heine), ami valódi katasztrófát okozott. „Mi megremegtettük a földet, miközben elfelejtettük a gondolkozást”, írja Weizsäcker, és erről a felettébb intelligens, bátor, cselekvő, együttérzésre is képes, karrierista asszonyról, Winifriedről is elmondható, hogy a Wagner-villában, miközben elsajátította és felerősítette a jobboldali eszméket, valahol elfelejtett gondolkozni.

Brigitte Hamann könyve, e kiváló szaktörténészi munka rendkívül érdekes, izgalmas és elgondolkodtató olvasmány. A főszereplőn kívül még egy csomó alakot felvonultat az idős Cosima Wagnertől H. S. Chamberlain rasszista írón át (aki angol létére „megtért a németséghez”), a náci nagyságokig. Munkája arra sarkall, hogy lássuk be „a múlt másságát”, alakítsuk ki a saját ítételetünket, és ne redukáljunk. Egy csomó gondolkodnivalót hagy maga után a művészet és a politika kapcsolatáról, a koreszmék hatásáról, egy korszak mentalitásának determináló mivoltáról, az idealizmus (romantika) rejtett brutalitásáról, a póz és a pátosz kétségességéről, a fasizmus erotikus hatásáról („minden nő fasisztát szeret”, írta egy versében Sylvia Plath) és az „eszményi erotikáról”, mely a vezető és követői közt vibrál, sőt tombol; az eksztatikusság és a rajongás perverzióiról, az antiszemitizmus, egyáltalán a rasszizmus és a nemzeti gondolat „testvéri” kapcsolatáról...

Egyvalamiről nem szól ez a könyv: a zeneművészetről, Wagner művészetéről, az operákról. Csupán „a wagnerianizmus torzított állapotáról” (Th. Mann) beszél. A művészet alighanem Winifriedet sem érdekelte; „valami több”, valami más kellett neki, és az apósától, akit életében nem, holtában viszont annál jobban megismert, leginkább az antiszemitizmust és a nagynémet gondolatot tanulta el.

Winifried Wagner hűséges természet volt, és önmagához is hű maradt haláláig. Mindvégig erényes, a jóért és az igazságért harcoló embernek tudta magát, aki „a gyűlölet, az irigység és az ostobaság ellen” küzd. Élete végéig náci szellemiségű ember maradt, akkor is, amikor ez már egyáltalán nem szolgált a javára. „Hitler elbűvölő ember volt... roppant bájos férfi”, vallotta a „nácitlanítás” során is, és közös eszméiket sem revideálta. Ahogy a második világháború alatt a zsidókat, utána a kitaszított fasisztákat és a kivégzett nácik nélkülöző családtagjait segítette. Hitler iránti megbecsülése töretlen maradt, és ezt vállalta is. Tényleg szerette az ő Wolfját, aki az álmaiban viszszajárt – és ezek boldog álmok voltak. Mindazonáltal továbbra is gyakorlatias maradt; mint biográfusa írja, „elérte, hogy azok a papírok, amelyek azt dokumentálják, hogy a család milyen politikai ügyekbe és botrányokba bonyolódott, mindenekelőtt pedig a családtagoknak a Hitlerhez fűződő viszonyáról adhatnak felvilágosítást, egyelőre titkos helyen, biztonságban vannak”.

Mi pedig, e remek munka hibátlan magyar fordításának olvasói megpróbálhatunk ellentmondásokban gondolkodni, és nem elutasítani a bonyolult értelmességet, nehogy úgy járjunk, mint e könyv szereplői.

Brigitte Hamann: Winifried Wagner, avagy Hitler és Bayreuth
Ford.: Győri László
Európa Kiadó
1010 oldal, 3900 Ft

 
 
 

Radics Viktória

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu