buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Ketten az igaziak közül


2008.03.27

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Két jól szerkesztett, élvezetes, szakszerû, ugyanakkor mértékkel s kellõen szubjektív kötet kér helyet a színházszeretõ olvasó könyvespolcán. Ha kifogást lehet tenni ellenük, jószerivel csak azt: az egyik túl rövid, a másik kicsit terjedelmes. Lõte Attila színmûvész takarékos vallomás-önportrét nyújt át a publikumnak, Gabnai Katalin drámatanár, színmûíró, kritikus két évtized színibírálatait gyûjtötte könyvbe.
 

Némi szabálytalansággal kecsegtet mindkét összeállítás, s valóban – ha szolidan is – tágítanak a színészönarckép, illetve a kritikai foglalat ismert mûfaji mintáin. A szegedi születésû (családjáról meg is emlékezõ) Lõte Egy színész jegyzetei a közönségnek címû életút-híradásában ugyan fõleg régebbi interjúkat, beszélgetésrészleteket, cikkeket, töredéknyi idézeteket, alkalmi saját miniatûröket sorjáztat (s publikál egy Bródy Sándor-egyfelvonásost is: A fejedelem megzenésítésre szánt változatát), de – és ezek a Maszk nélkül legfényesebb lapjai – helyenként ellátja kommentárokkal a múlt dokumentumait. Kiegészít, színez, korrigál. Az orosházi eredetét ugyancsak szóvá tevõ Gabnai a Színházi írások megjelölés alatt a színikritikát a munkanapló felé mozdító textusokat, eddig kéziratban maradt reflexiókat, könyvbírálatokat és nekrológokat is közöl. Nem sorolja magát „a színikritikusként is ténykedõ igaziak” közé. Holott õ is egy közülük, legyen bár még néhány – magas szinten gyakorolt – hivatása.

Mindketten mottóval és bevezetõvel látták el mondandójukat. A színész Othello szavait ékeli a sajátjaiba. „…én más vagyok, mint ami” – állítja Shakespeare hõse; „Azt hiszem, én az vagyok, ami vagyok” – replikázik megidézõje. (Az autográf nyomtatás remek ötlet, fokozza a „mûvészbejáró-érzet” kedves intimitását.) A kritikus Weöres Sándor Örök pillanat címû versébõl hív segítségül nyolc sort: „Mit málló kõre nem bízol: / mintázd meg levegõbõl. / Van néha olyan pillanat / mely kilóg az idõbõl, // mit kõ nem óv, megõrzi õ, / bezárva kincses öklét, / jövõje nincs és múltja sincs, / õ maga az öröklét…” Valószínû, hogy – ami a lényeget illeti – nem lenne ellenükre az sem, ha „mottót cserélnének”.

Lõte Attila ábrázolóereje teljében (de mégiscsak közelebb már a hetvenöthöz, mint a hetvenhez) nyújtotta át a kiadónak a kéziratot. Laza idõrendben elhelyezve olvashatók a mozaikos könyv fejezetei, melyek beérhetik olykor egy-két citált sorral, kritikatöredékkel, ám lehetnek olyan „komplett”, elgondolkodtató autobiográfia-szemelvények is, mint a Magánötvenhat. Megtalálható itt minden, amiért a színházrajongó hálás, örömmel élve át a „beavatást”: mûhely-feljegyzés emlékezetes figurák megformálásáról (a pályakezdés klasszikus és hõsszerepeitõl a késõbbi évtizedek karakteralakjaiig), csipkelõdõ pillanatfelvétel halhatatlan kollégákról (említsük Greguss Zoltán nevét), visszafogott bekezdések a famíliáról, az eszményekrõl, az idõben csak mélyülõ, de alig változó ars poeticáról. Lõte nem kerüli meg két – szakmai értelemben – nehéz, már-már válságos periódusának kérdéseit sem, e téren azonban áshatott volna mélyebbre, hogy a kilábalás, a felülemelkedés, az önértés dimenzióit még teljesebben átélhesse olvasója.

Biztos kézzel válogatott, gazdag fotó- (illusztráció-, karikatúra-, plakát-) anyag is került a kötetbe, találó (újfent saját kezû) képaláírásokkal. A kazettásra tervezett könyvborító is mintha azt hangsúlyozná: az átváltozás mestere kinyitja az eltûnt idõ szelencéjét, s elevenné varázsolja mindazt, ami benne s pályája mai történéseiben él tovább. Hálásak lettünk volna, ha a viszonylag ritka alkalom, a kortárs színészemlékezés helyenként bõvebben méri matériáját.

Gabnai Katalin nem véletlenül választ lírikustól való mottót, a mottóból kimetszett költõi kötetcímet. Õ a mai magyar színikritika-írás költõje. Nem a pontos értékítélet rovására persze. Képszerû beszédmódja, plasztikus fogalmazása, egy-egy személyes motívumot bátran vállaló szcenikája a régi elõadásokat is elevenné teszi. (A napra pontosan datált megírás is a hitelesség: a pillanat pecsétje.) Meleg szívû ítész; egyben szigorú is. Kossuth-díjas rendezõ, élvonalbeli direktor-színmûvész-rendezõ közös munkájáról, Goldoni A komédiaszínházának 2003-as premierjérõl szólva veti papírra: kettejüknek „együttvéve is alig van kimutatható mennyiségû humora”. A kötetben található névmutató segítségével (köszönet érte az Argumentumnak! – ritkán szánnak erre plusz negyed ívet kiadók), egy kis böngészéssel hamarosan észlelhetjük, mennyivel árnyaltabban mérlegeli a két mûvész ez egyszer (szerinte) ennyire sótlan ténykedését. (A produkció az akkor még Madách Kamara nevet viselõ mai Örkény István Színházban futott, ott tehát, ahol a [„nagy”] Madáchhoz napjainkig hû Lõte oly sokszor fellépett.)

Szellemes a ciklusok beosztása. Három jut az élen a magyar drámakultúrának, egy Shakespeare-nek, egy-egy Angolok, Amerikaiak, Oroszok, Franciák, Olaszok, Németek – Osztrákok címen tart seregszámlát, a Kószál a Nagy Kaszás cikluson lengyel, japán, spanyol, norvég, flamand, román szerzõk osztoznak. Majd következik az „átmeneti” színházi mûfajok, aztán a versmondás, a gyerekszínház fejezete, végül vegyesebb impressziók sarka, s két fesztivál-, vendégjáték-, utazásfejezet. A hatalmas anyag majdnem két évtized alatt gyûlt egybe, s bár jelen formájában impozáns és áttekinthetõ, két-három megjelenésre, több kötetre bontva még átütõbb, aktuálisabb lehetne (lehetett volna). Az idõrendhez való ragaszkodás – Gabnai nem drámaírói nevek, hanem premieridõpontok szerint halad, mindig lineárisan – az irodalmisággal szemben a színházi kalendárium elsõbbségét, a színjátékegészre koncentrált figyelmet nyomatékosítja.

Kritikus is okul a kritikustárs írásaiból. Jómagam nem csupán az Egészként ható kritikusi oeuvre-öt méltányolom. Számos, esetleg általam is elemzett elõadást látok most másként – mert Gabnai Katalin másként látta, mást emelt ki hiteles minõségérzékkel (például a Csongor és Tünde egyik legutóbbi interpretálása esetében). A borítófotót is a bíráló készítette. Titok, poézis, bölcselet, fény, fénytelenség szövetkezik a felvételen: a craiovai Vízkereszt…-színre-vitel boldogtalan kapitánya felé a túloldalról egy vörös kardvirág döf.

Gabnai egy (versfesztiváli) beszámolóban ír Lõtérõl (épp itt gonoszkodik kettejükkel a nyomda ördöge, aki e könyveket sem hagyhatta kézjegye nélkül). Hangot ad örömének, dicséri („…tiszta beszéd. Tiszta gondolatok”; „…jól esik egy kis vidámság…”) – és kifogásol („Néhol romantikus indulatok…”). Amikor egyszerre két színházi könyv kerül elém, mindig fontolgatom: vajon olvassa-e egymást színész és kritikus, történész és esztéta, rendezõ és színházi mindenes, ha kötet megjelentetésére adják fejüket?

Bízom benne – ezúttal is –: igen.

Lõte Attila: Maszk nélkül
Napkút Kiadó, 2007
203 oldal, 2490 Ft

Gabnai Katalin:Mintázd meg levegõbõl
Argumentum, 2006
464 oldal, 2900 Ft

 
 
 

Tarján Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu