buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Szenvedéstörténet Kínából
„Együtt sírtunk”


2008.03.27

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nem kell nagyon belemászni a tényregénybe ahhoz, hogy az olvasó kínjában arra gondoljon, szerencsés, hogy a kommunizmus Kelet-Európájába, Rákosi és a moszkvai négyesfogat Magyarországába sikerült születnie, ahol az eszme legmegveszekedettebb barmainak is tudomásul kellett venniük, az idõ rohan, a politika kiszámíthatatlan, aki akaszt, másnap könnyen akasztófa alatt áll nyakában a kötéllel. Aprócska ország aprócska eszmeharcosai, verõlegényei, akiknek többnyire a határokon túlról diktáltak, ha nem is mindig, de észnél voltak, tudták, merre hány méter. Kína más, Kína maga a végtelen. S mint ilyen, a gonosz árnya is végtelen, a szenvedés is.
 

A könyv egy kínai család élete a kislány szemével hároméves korától Mao haláláig, amikor Ji-Mao belép a tizenkilencedikbe. A legkeményebb, legkíméletlenebb tizenöt esztendõ Mao Ce-tung országlása alatt, az utolsó tizenöt, amelyben Mao már gyanítja, hogy atombomba ide, rakétabázis oda, a világuralomból nem lesz semmi. És mert magában, hatalmi technikájában nem kételkedik soha, úgy véli, a nép lusta, a néppel van gond, nem követték õt a szárnyalásban, nem tettek meg minden lehetõt ahhoz, hogy a Szeretett Vezér ne csak Kína, de a világ Szeretett Vezére legyen. Mi a következõ lépés? A népet meg kell büntetni. Nem tett mást, mint Hitler, aki végül odáig jutott, hogy a német nép nem érdemli õt.

Konfucius (i.e. 552–479) ókori filozófus és tanai különös szerephez jutnak ebben a szörnyû dokumentumregényben annak ellenére, hogy neve egyszer sem hangzik el. Nem kérdés, hogy Mao társadalom-átalakító szándéka Konfucius kilenc meghatározó tézise ellen való. A kínai kommunisták azzal a szent elhatározással veszik át a hatalmat, hogy az országban egyszer s mindenkorra felszámolják a konfuciánus örökséget. Érthetõ eltökéltség. Konfucius szerint: a magánélet kultiválása, az érdemek elismerése, a rokonokkal való törõdés, a magas rangú miniszterek tisztelete, a hivatalnokok jóléte, az egyszerû néppel úgy bánni, mint a saját gyermekeinkkel, mûvészeket vonzani magunk köré, idegen országokból származó jövevényeket vendégszeretettel fogadni, a feudális urakat jótékonyságra és tisztességre késztetni. Mao szétszórja a családokat, megszünteti a magánéletet. Nem sorolom, megszüntet mindent. A túlélõ kínai kisember azzal az örökletes tapasztalattal marad életben, ami Konfucius tanaiból beépül a mindennapjaiba. A családtagok egymásba kapaszkodnak, mert más nincs, amibe kapaszkodhatnának. A kommunista ideológia számtalan módon küzd a családi összetartás ellen. Mindenféle összetartást, szövetséget kötelezõ megszüntetni ahhoz, hogy az eszme magasan, akadály nélkül szárnyalhasson. Mao sem volt más, mint az összes többi diktátor.

A fõhõsnõ neve a Ji-Mao, madártollat jelent. Apja egy Tu Fu-versrõl adta neki a nevet. „Madártoll mindörökké a mennyekben.”

Tudunk valamit a szenvedésrõl? Nem. Nem tudunk semmit. Amirõl azt hisszük, szenvedés, nem más, mint az elkényeztetett, kényelemszeretõ európai ember nyafogása. Hogy a kenyér, a benzin, a fûtés, a rezsi. És hogy nyáron meleg van, télen meg (amikor) hideg, ráadásul fúj a szél. Hogy ostrom? Hogy ötvenhat? Hogy éhínség, nemi erõszak, pedofília, liliomtiprás, csecsemõ-, tömeggyilkosság és hasonlók, mindez háborús helyzetben, a háború sokadik évében, amikor az állati körülményeknek köszönhetõen a katonák hasonlatosak az állathoz, amikor már semmi nem érvényes a civil világ civil moráljából egy ellenséges ország ellenséges népével? Kína ugyanezt – békeidõben – a sajátjaival. Ugyanannyi kímélettel, ugyanannyi belátással öli saját népét. Öleti saját népével. Olyan tempóban, amit kis ország aligha tehetne meg, év végére a hóhérok egymást ölnék. Elképesztõ. Hihetetlen. És hányféle módon. Például a balkezes nem sokat ér: „Bal kézzel dobtam a labdát, azzal fogtam meg az evõpálcikákat, és ballal írtam. Ez tilos volt. Ahogy a kommunista életmód más területein, a megfelelõ kéz használatában is roppant fontos volt az egységesség. Mindenkinek a jobb kezét kellett használnia mindenhez. Balkezességem helytelen választás volt, amelyet ki kellett javítani” – vázolja az általános állapotokat a kislány az õ szerencsétlen bal kezén át.

A regényt meghatározó mondat: 1966 májusában a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága bejelenti a nagy proletár kulturális forradalom kezdetét: „eljött az idõ, hogy megtisztítsuk a pártot, kivájjuk belõle azt a rothadó részt, amelyet a nép ellenségei alkotnak.” A „kivájjuk” trombitaszó, hogy felismerjék az ökördémonokat és kígyószellemeket. A nép ellenségeit. A hívó szó a nép ellensége. A nép többnyire a nép érdekében öli egymást. Ettõl kezdve Kína „fekete”, azaz érinthetetlen családokból, és „vörös”, azaz jó vérvonalú kommunista családokból áll. A diákok Vörös Gárdákat alapítanak, tagjai mindhalálig tartó hûséget fogadnak Mao elnöknek. Zöld katonai egyenruhát és vörös karszalagot viselnek. Fegyverzetük közt elõkelõ helyet foglal el Mao aforizmagyûjteménye, a mûanyag borítós vörös könyvecske, a Szent Könyv. Az illetékes miniszter a Kínai Népköztársaság törvényeit hatályon kívül helyezi. Felszólítja a rendõrséget, hogy semmilyen módon ne gátolják a Vörös Gárdák tevékenységét. A rendõrség feladata a vörösgárdisták támogatása, hogy azért a rendõrségnek is legyen valami feladata. A gárdisták szabadon betörhetnek a fekete családok otthonaiba. És betörnek, ha egyszer szabad. Egy Peking közelében lévõ kis faluban több száz embert mészároltak le. Bármely család lehet fekete, ha egy vörös családtag úgy dönt. Ennyit a kommunista demokráciáról. De a kínai mobilizáció megköveteli, hogy vörös családok ne üldögéljenek babérjaikon, kutassanak egymás jelenében, múltjában. „A politikai életben ismét a feje tetejére állt a világ. Szun Mao-mao apját súlyos vádakkal illette a Vörös Gárda, amelyek értelmében hatalmával visszaélõ kapitalista kollaboráns lett. Megfosztották a ráruházott hatalomtól és az azzal járó kiváltságaitól, elveszítette korábbi kényelmes helyét és szép jövõt ígérõ státusát. Egy éjszaka leforgása alatt a családja vörösbõl feketébe változott. A vadászból vad lett. Egyik nap az iskolából hazafele menet láttam az apjukat pellengérre állítva. Bohócsapkát viselt, feje leborotválva. Az õt körbevevõ egykori kollégák és elvtársak köpködték és ütötték, ahol érték, elfeledve, hogy ezen a színpadon bármikor nekik is könnyen juthat szerep.”

A forradalom felfalja gyermekeit, 1967 végén a Vörös Gárdán belül szakadás történik. Háború tört ki közöttük, melynek során a kardoktól az automata fegyvereken át a gránátokig mindennel gyilkolták egymást a szembenálló felek. Valamennyi csoport magát tartja a Jó oldalnak, ellenfelét a Bûnös oldalnak. A csoportok középiskolásokból és egyetemistákból álltak. A tömegközlekedés megszûnik. Bárki, aki az utcára lép, azt kockáztatja, hogy elfogják, letartóztatják, leszúrják, kivégzik vagy felakasztják. Hiányzik az étel, a pénz. „Mama készpénzben kapta havi fizetését. Ebbõl minden hónapban levontak egy központilag meghatározott összeget a lakbérre, a bútorok bérletére, a víz, áram, szén és egyéb költségekre, valamint a bátyám gyermekközponti felügyeleti díjára. A fizetése ötvenkilenc jüan volt, vagyis nagyjából százkilencvenhat fen naponta. A tojás feketepiaci ára darabonként ötven-hatvan fen volt, a költségvetésünk tehát nem egész négy tojást engedélyezett egy napra az egész család számára – mindezt a levonások elõtt.”

Közben a vegytiszta kommunizmus felé döngetõ társadalomban dúl a korrupció. „Papa unokatestvére régóta Jangcsouban lakott, így tisztában volt vele, melyik párttisztviselõt lehet apró szívességekkel megvesztegetni. Egy kis arany ékszer és egy ezüst karkötõ cserélt gazdát, amelyek a tisztségviselõé és a gyermekéé lettek” – mondja egy kétségbeesett és költséges családegyesítési kísérletet követõen.

A hatalom szétszórja a családokat, a gyerekeket. Nem kétséges, a népet így a legkönnyebb engedelmességre szorítani. Errõl beszél a regény. A Papa egyetemi professzor volt Pekingben, Amerikában végzett, a Mama is egyetemi tanár. És a két gyerekrõl. És a számtalan megjegyezhetetlen nevû tartományról. És arról, mit válaszol a kérdésre két koncentrációs-átnevelõ tábor közt baktató kocsis a Mamának: „A nevem? A nevem 905131-es – mosolyog szomorúan.” És még arról, amit az elõszóban fahangon megjegyez: „Túléltem a kínai kulturális forradalom zûrzavarát. Sok millió embernek ez nem sikerült.”

Emily Wu – Larry Engelmann: Madártoll a szélben
Egy viharban elveszett gyermekkor története
General Press Kiadó, 2008

 
 
 

Onagy Zoltán

General Press

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu