buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 8, vasárnap
Mária napja





















Évfordulók:
Kr.e. 65: Quintus Horatius Flaccus születése (Venusia, ma Venusa)
1832: Bjørnstjerne Bjørnson születése (Kvikne)
1842: Csiky Gergely születése (Pankota)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Ötödik elem: a hûség


2008.03.27

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Egyéni irodalmi idõszámításom összefügg ugyan az élettörténetivel meg a történelmivel, ugyanakkor független is tõle. Számomra a nyolcvanas évek: zaklatott, határátlépõ ifjúságom, a szocializmus végkifejlete (amikor a „kommunisták”, legalábbis Jugoszláviában, mérgesen haraptak), irodalmilag pedig, úgy a Vajdaságban, mint Magyarországon, a „Péterek ideje” (Petrit is beleértve). Minden vérmes represszió ellenére nosztalgiával emlékszem vissza az akkori irodalmi tavaszra. Szárnyakat kaptunk az új irodalmi beszédmódoktól, alternatív gondolkodáslehetõségektõl, a nemzedékem számára eladdig ismeretlen szellemi magatartásformáktól. Vagy épp az újraföl-fedezett régitõl – Flaubert-tõl, ahogy Balassa interpretálta, Thomas Manntól, ahogy Nádas „megoperálta”, a magyar nyelvtõl, ahogy Esterházy fölforgatta. Szubverzív szellemi aktusok voltak ezek – és nemcsak ezek –, melyek nem az elnyomást elviselni, hanem ellene tiltakozni segítettek.

Milyen sokat jelentett, mennyire mámorító és felemelõ volt Nádas Péter gyönyörû, selymes körmondatait olvasni! Esterházyval föltörni, felfedezni a magyar szavakat, csavargatni a szintaxist – nevetni! –, és Balassa segítségével rájönni arra, mi is az az elmélyülés, elgondolkodni azon, mi a hit, túllendülni tehát a marxista laposságon, a kispolgári sekélyességen és az ateizmuson. Mind a három Péter új mûformákat és új szemléleti, gondolkodási formákat hozott. Az egyiktõl az ironikus dimenzió és a játék, a mosoly ereje, a másiktól a szenzuális, erotikus dimenzió és a szerelem meg az intellektuális tágasság hordereje, a harmadiktól a hit és a szenvedés dimenziója meg a vertikum drámai ereje sugárzott át a könyvekbõl, folyóiratokból. Persze mindezek erõtlensége is; a csõd és a bukás is kirajzolódott négydimenziósan, feltárult az összeomlás szakadéka és látni lehetett a romokat, lejátszódott a sajátosan közép-európai tragikomikum. Az pedig fantasztikus volt, hogy a pontosan, mélyrehatón vagy groteszk módon megfestett vég-, bukás-, katasztrófa-víziók milyen szellemi erõt tudtak kölcsönözni, és hogy „feldobtak” minket.

Emlékszem, valóságos sokkot kaptam annak idején Nádas Péter drámatrilógiájától (Takarítás, Találkozás, Temetés); a kis szürke könyvecske megváltoztatta az életemet. Balassa Péter fekete könyve pedig, A színeváltozás, az irodalmi reflexió, a kritika, az értekezõ próza olyan lehetõségeit nyitotta meg, amelyekrõl én addig (a strukturalizmus divatja idején) nem tudtam. Balassa Péternél azt találtam meg, amit addig csak homályosan éreztem: hogy az irodalom egzisztenciális jelentõségû nem-dolog, olyan atoposz, ahol az életünk, a lélek és a szellem találkoznak (takarítják és temetik egymást). Az individuális és az egyetemes keresztezõdése, ahol távlata nyílik az egyéni lét mentális feldolgozásának (a téboly peremén egyensúlyozva). Azt, hogy a kritikus az irodalomtól állandóan tanul; hogy az értelmezés mindig önértelmezés és világszemlélet-változás is, önkorrekció; hogy a kritikaírás hasonló nyelvi kaland és teljes embert kívánó alkotómunka, mint a szépírás.

Én egyébként Balassát prózaírónak tartom, kritikái, tanulmányai is olvashatók próza gyanánt, mert Balassa szavakat tölt meg tartalommal, költõien gondolkodik, megalkotja a mondatait, rendhagyó gondolatokat formál a nyelv erejével. Az õ értekezõ szövegeinek lelke van, szelleme van, nem csak az eszét használja, amikor irodalomról ír. „Az írás, a kreáció végül valami alapjaiban testi mûvelet”, írta 1980-ban, és ez reá is áll. Ha már írásra adtuk a fejünk, akkor mozogjon vele az egész lényünk, és valóban koncentráljunk – koncentráljuk saját lényünket is, és teljes, sokágú figyelmünkkel vessük bele magunkat a mûbe. Vannak mûvek, melyekkel való találkozásunk sorsesemény. Olyan kölcsönösség jöhet létre, mint a szerelemben: megváltozunk tõlük, és interpretációnkban megváltozik a mû is. Ekként alakul a kultúra.

A magyar kultúrát döntõen megváltoztatta a „Péterek kora” – és most nem szeretném a „kultuszmûvek” meg az „irodalmi kánon” fogalmait bevezetni, mert intézményeken, manipulációkon, üzleti és akadémikus szempontokon, divatozásokon innen és túl történt akkor, ami történt. Elreteszelt, elfeledett, még fel nem fedezett szellemi (nem virtuális) terek, drága lehetõségek nyíltak meg az elbutításnak („el-nevelésnek”) és a repressziónak ellenálló emberek, írók és olvasók komoly munkájának köszönhetõen. Balassa Péter „interpretációs közösségrõl” beszél, és ez a közösség – írókból, költõkbõl, irodalmárokból, mûvészekbõl, szerkesztõkbõl, olvasókból álló –, valóban kultúraformáló volt akkoriban. Balassa egész Nádas-monográfiája, az õ önálló értelmezése is egy ilyen interpretációs közösség nyüzsgésén belül mûködik, létezik, lélegzik. A monográfia szerkezete, mely mások reflexióinak, kommentárjainak, kritikáinak bõségesen helyet adott, sokat elárul a korabeli „ellenálló” kulturális élet izgalmas elevenségérõl.

A Nádas-monográfia, fényképes melléklettel, 1997-ben jelent meg a Kalligram Kiadónál, keletkezési ideje azonban a megírás idejénél jóval hoszszabb, hisz Balassa már Nádas Péter korai mûveire is felfigyelt, a hetvenes évektõl írt és beszélt róluk. A Balassi Kiadó által, az életmûkiadás keretében megjelentetett kötetben a már ismert monográfián kívül egy 1978-as Családregény-kritika és egy 1980-as összefoglaló esszé is szerepel, valamint egy 2001-ben (más datálás szerint 2000-ben) született, nagyon fontos tanulmány, a „Sors- és bûnértelmezés az Emlékiratok könyvében”. Ebben a szerzõ, saját korábbi véleményét korrigálva, kihegyezve és még markánsabbá téve egyrészt filozófia és irodalmi filozofikum eltéréseirõl tesz lényeges megállapításokat, másrészt az Emlékira-tok szemléletének és szemléltetéseinek legmélyebb és legmesszebbre vezetõ konzekvenciáit vonja el.

Onnan, ahova Balassa ebben a tanulmányában eljut, egyenes út vezet a Párhuzamos történetekhez (amit Balassa már nem olvashatott). Ez a tanulmány hidat alkot Nádas életmûvének e két korszaka, a két nagyregény között.

Balassa monográfiájának sok-sok aprómunkán alapuló erénye az egységben látás, a mélységbe tekintés és egy életmû egész bonyolult „alkatának” a fölrajzolása. Balassa átlátta és bemutatja az opus összefüggõ (egymást keresztezõ, egymással párhuzamos, egymással ellentétes) erõvonalait, alapkérdéseit és fõtémáit, parázsló pontjait, motívumrendszerét. Nyomon követi ennek az „alkatnak” a változásait, töréseit, fejlõdését, és felfedi feloldhatatlan ellentmondásosságát. Noha a Párhuzamos történetek kritikusai közül sokan hangsúlyozták a legutóbbi nagyregénynek az életmûvön belüli különállását, „egész más”-ságát, Balassa Péter nyomán az ellenkezõ belátásra jutunk. Arra, hogy a Párhuzamos történetek szervesen illeszkedik az opusba, konzekvens szellemi és írói alakulás vezet el hozzá úgy formai, mint tartalmi és stiláris tekintetben. Más szóval: a Párhuzamos történetek sorsszerûen lett olyan, amilyen, egyáltalán nem „visszaesés” az Emlékiratokhoz képest, nem az „opus magnum”-ot követõ kudarc – ahogy sokan, olvasók és kritikusok, állítják –, hanem egy felettébb következetes gondolkodói-írói munkálkodás és szellemi érlelõdés újabb eredménye. Balassa monográfiájának az Évkönyvet és a korabeli eszszéket szemrevételezõ fejezete, valamint az említett tanulmány egészen világossá teszi ezt a nem egyszerû kapcsolatot, melynek kritikai elemzése még várat magára.

Balassa Péter szemlélete organikus, és röntgenszemekkel nézte meg ezt az életmûvet. Õ mindig keresztüllát az elemzett szövegen, és meg tudja mondani, mi mindenre válasz a szöveg, a szöveg milyen válaszokat kínál és milyen kérdéseket tesz fel, mire nem tud válaszolni, milyen ellentmondásokat képes és nem képes feloldani. Anélkül hogy egy pillanatra is megsértené a mûalkotás autonómiáját és külön világát, Balassa a mûveket kontextusban láttatja, úgy az író egyéni, mint a közösség egyetemesebb problémavilágába helyezve õket. Erre utal a kötetcím is – Mindnyájan benne vagyunk–: hogy egy-egy mû és egy életmû a közösbõl indul ki és oda tér vissza. Az ilyen szemlélet, mely még tud az egyetemességrõl, a közösrõl – a szó szellemi értelmében, ami „nem a tömegtársadalmak modern ’közös’-e” –, az ilyen távlatos szemlélet manapság ritka madár, mert vagy nemzeti keretek, vagy nemzetközi politikai keretek szabályoznák (és manipulálnák) ezt a közöset. Ha pedig nem, akkor a teljes partikularizmus és mo-nádikusság, egyfajta töppedt individualizmus uralkodik el.

Balassa és Nádas fenntartják a gondolkodást elõsegítõ tradicionális mintázatokat, kategóriákat, relációkat, és én, ahogy múlik az idõ, egyre hálásabb vagyok nekik ezért. Mérceként, mértékként, viszonyítási alapként, vágyott, ám elvesztett arányosságként tartják fenn; olyasmiként, amivel vitáznak, aminek az érvényességét kétségbe vonják; amit elsiratnak, amit hiányolnak, vagy épp örömmel szabadulnak meg egyik-másik aspektusától. A görögség, a zsidó-kereszténység és a felvilágosodás, a polgári szabadgondolkodás különbözõ hagyományaira és az ezeket bontó-szövõ, az ellentétességeiket kiélezõ modernizmusra gondolok. Rítusokra, mítoszokra, vallásokra és ideológiákra, miszticizmusra, racionalizmusra és intellektualizmusra – mindkét Péter (sõt a harmadik is) benne van ebben a – posztmodernül szólva –, szellemi buliban. Mint mindannyian.

Balassa drámain élte meg a saját értelmiségi, írói mivoltát, és ma, a halála után öt évvel újraolvasva õt úgy tûnik, hogy a „drámázásával” valóban páratlan érzelmi és intellektuális erõvel vitte színre humán kultúránk (noha már nem is szabadna többes számot használni) lényegi kérdésességeit, és hát: a végóráit. És pont ezért oly jó ma Balassát olvasni: senki sincs már, aki ilyen tüzesen és tüzetesen, ekkora személyes emberi hitellel és a kétségbeesést – az észveszejtõ kétségességeket – ilyen merészen feltárva beszélne közös sorsunkról, azaz az individuális sorsainkat, külön-külön pusztulásainkat láthatatlan szálakkal összekötõ közös szellemi gondjainkról-bajainkról, az egyetemes lepusztulásról, amit a multikulturalizmus tarkasága csak elfed, a monokulturalizmus pedig lebutít.

Balassa vívódó, zaklatott alkat volt és szenvedélyes ember, aki nem menekült szakmai nyelvek és szakterületek fedezékébe, és az irodalmat nem „szakágnak” tekintette, hanem annak, ami: a mindenrõl szólni, tanúskodni kívánó és az embert „egybelátni” törekvõ kreációnak, mely a mûvészetek és a tudományok közül a leginkább képes az emberi meghasonlások, elveszettségek, az értékválságok, olykor a boldogságok pontos ábrázolására. Kétségek közt õrlõdõ hite adott neki erõt ahhoz, hogy belemenjen azokba a létkérdésekbe, amelyek szakadékokba futnak bele. Ezekrõl a rejtett drámákról az irodalmi mûveket olvasva, elemezve és értelmezve lehet csak – nem könnyen – magyarán szólni; az irodalom felmutató, bemutató és a hermeneutika megértésre törekvõ, taglaló nyelvét összeengedve. Balassánál az irodalmi elemzések mindig átmennek esztétikai, etikai, metafizikai fejtegetésekbe – ettõl olyan izgalmasak.

Nádas Péter olyan író, aki a nyelv mögötti néma vagy zajos, kaotikus tartományokban jár, ugyanakkor filozofikus elme. Vajon hatalmas-e a táv egy bõr alatti sötétségben kóborgó artikulálatlan érzés meg egy szabadsággondolat között? Balassa, amikor Nádas szenzuális prózáját olvassa, eltalál a szenzustól a gondolatig, mely a saját meg a Nádas gondolatának közös metszete. Amikor Nádas esszéisztikáját olvassa, onnan odatalál a szépprózai formaproblémákhoz. Átjárhatóvá teszi így a sokszínû és sokoldalú, képzeletbõl, brutális tapasztalatból, szellemi finomságokból szõtt írói világot. Eljut a mikromotívumoktól a nagy gondolatokig (vagy kérdésekig), és vissza. Lejut az írói formaalkotás világszemléleti gyökereeig, és az ábrázolt érzéki világtól fel az írói, vagyis a megtörténõ filozofikumig.

Nádas és Balassa mint szellemi emberek írásban, mûvek közvetítésével kitûnõ kommunikációs partnereknek bizonyulnak. Balassa Péter érzékeny és fogékony Nádas Péter mûvészetére, és megérti gondolatvilágát; van füle prózájának zenéjére, és van szeme a szerkezeteire. Nádas Péter mûvészete csak nyer Balassa Péter magyarázatával, Balassa prózája a Nádaséval találkozva pontosabbá és higgadtabbá válik. Kettejük elgondolásainak és maniáinak találkozása mindkettejük mûvészetének jót hozott, legfõbbképp pedig a mi javunkra szolgál. Széppróza és kritikai próza ezúttal szép párt alkotnak, közösségük nemcsak a múltunknak, hanem a jelenünknek is tartalmas órája.

Balassa Péter: Mindnyájan benne vagyunk
Balassi Kiadó, 200,
545 oldal, 3800 Ft

 
 
 

Radics Viktória

Balassi Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu