buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az unalom folyóján


2008.02.28

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Eugène Ionesco: A magányos · A világhírû abszurd drámaírónak, Ionescónak egyetlen regénye, A magányos, amely 1973-ban jelent meg, mondhatni némi késéssel immár magyarul is olvasható.
Fõhõse egy névtelen férfi, aki maga beszéli el történetét oly módon, hogy az olvasóban azt a benyomást kelti, mintha halálos ágyán fekve, az agónia perceiben emlékezne vissza életére. A magányos kishivatalnok a könyv elsõ lapján így beszél magáról: „Az idõ alaposan eljárt, már negyven felé közeledtem. Belehaltam volna az unalomba meg a szomorúságba, ha nem köszöntött volna rám ez a váratlan örökség.”

Az elbeszélt történet e váratlan örökség bejelentésével kezdõdik, s nem részletezi a szerencse okait, csupán annyit tudunk meg, hogy egy amerikai nagybácsi mesés vagyont hagyott fõhõsünkre, aki ily módon új életet kezdhet. Otthagyja hivatalát, lepukkant hotelszobáját és Párizs egyik külkerültében kényelmes lakást vásárol magának, saját fürdõszobával (a szállodában közös vécét használt a többi lakóval, s sokszor kellett reggelenként sorba állnia), pénzét biztonságosan leköti, cselédet alkalmaz, aki naponta rendben tartja lakását, s látszólag gondtalan, kényelmes életnek nézhet elébe. Már az elsõ napon éttermet keres magának, s talál is, egy egyszemélyes asztalt foglaltat, amely az utcára néz, így evés közben bámulhatja az embereket. Napjai egyhangúan telnek, újságolvasással, iszogatással, azzal az erõfeszítéssel, hogy valamiképpen kitöltse az éttermi étkezések közti idõt. „Türelmetlenül és örömmel várom, hogy a cseléd megérkezzen az újságommal. Az újságra vetem magam, és már-már morbid gyönyörrel olvasom azokat a helyeket, ahol háborúkról, erõszakosságokról, gyújtogatásról, árvizekrõl (…) írnak. Ez legalább egy kellemes félórával ajándékoz meg minden reggel. Fölélénkít, megdobogtatja a szívemet. E hírek elolvasása után az újság keresztrejtvénye következik. Ez megint egy jó óra. Majd aztán eljön az aperitif ideje, utána meg az ebéd, azután pedig az ebéd utáni pihenõ. Akkor két-három nehezen elviselhetõ óra következik, de aztán mihamar elérkezik a vacsora ideje, azt követõen pedig hazatérek. Akkor aztán elborít a mély álom. Másnap reggel meg ugyanaz a nyomorúság…”

Akárcsak a szerzõ színpadi mûveire, így A magányosra is jellemzõ, hogy az egyén lelke mélyén rejtõzõ vágyakat, szorongásokat, aggodalmakat bemutatva általában az emberrõl, annak alaptermészetérõl kíván beszélni, így e regényre is jellemzõ a szubjektivitás és a lírai hang egyre fokozottabb érvényesülése. Találóan fogalmazott a kötet fülszövegírója: „A magányos ortodox módon egzisztencialista alapmû.” E regényszövet valóban egyetlen szálból áll, amely az ismert állítást teszi megtörténtté a magányos életét bemutatva: egyedül születünk, egyedül élünk és egyedül halunk meg. A férfi napjai egyhangúan telnek, nem épít ki társasági kapcsolatokat, s efféle szándékai mindig a halogatásba sikkadnak. Egyetlen egyszer keresi meg telefonon (mivel aznap szereltette be a készüléket) régi ismerõsét, a filozófust, aki beszélgetésükkel nem tud mit kezdeni. „Nem vagyok mindig nyomott hangulatban, nem mindig vagyok depressziós. Tudom, hogy a világ még mindig, megfellebbezhetetlenül szûz. Ez a benyomás ad nekem, hogy úgy mondjam okot az életre. De amit tudok, azt nem elég jól tudom, és a létezésemrõl mit sem tudok.” Kérdései szorongáshoz vezetnek, s szorongása lassan átveszi az élete feletti uralmat. Ebbõl a helyzetbõl nem tudja kimozdítani a pincérnõ sem, aki egy rövid idõre hozzá költözik, ám hamarosan megunja a férfi viselkedését.

Az elbeszélõ magányánál mégis nyomasztóbb az unalom, amely pókhálóként szövi be hétköznapjait, s végképp eltorzítja személyiségét. Felfedezi, hogy korunkban a beszéd elidegenül eredeti gondolatközlõ funkciójától, s a tartalomtól elszakadva már csak a maga formális szabályainak engedelmeskedve alakítja a társalgás menetét. Így az elbeszélõ egy napon rádöbben, hogy a szavak hazudnak, s megkérdõjelezi jelentésüket, szorongása pedig még inkább eluralkodik rajta.

Ionesco szerint a legnagyobb baj, amit nem lehet leplezni, az ember halandósága, s fõhõse ebbe bolondul bele, hiszen kezdetben „csupán” szorong, de még képes rá, hogy irányítsa szorongását. Késõbb azonban már átengedi magát önnön kísérteteinek, tehetetlenül sodródik az unalom folyóján. Mígnem egy napon kitör a forradalom. Talán legérdekesebb része e regénynek annak ábrázolása, hogy miként keveredik a realitás és képzelet egy szorongó ember tudatában. A regénybeli forradalom eseményeiben nem nehéz felismerni a ’68-s diáklázadásokra történõ utalást sem, ám jóval érdekesebb annak ábrázolása, ahogy a valós események átszûrõdnek a zavart tudaton s miként válnak irracionálissá. Míg egyesek az utcán építenek barikádokat, a magányos férfi évekre barikádozza el magát hátsó szobájába végképp átengedve magát a szorongás lelkiállapotának.

Ionesco egyetlen regénye nyugtalanítóan érdekes olvasmány, szívós, konok kísérlet arra, hogy ráirányítsa figyelmünket hétköznapjaink tragikus unalmára.

Eugène Ionesco: A magányos
Ford: Romhányi Török Gábor
Barrus Kiadó, 2007
173 oldal, 2450 Ft

Filip Florian: Kisujjak · Filip Florian regénye az Oszták–Magyar Monarchia és Órománia egykori határán fekvõ kisvárosba kalauzolja olvasóját, hogy a gyomorbajos archeológus, Petrus elbeszélésébõl megtudjunk valamicskét arról a tömegsírról, amelyet a város szélén találtak a római erõd feltárásakor, s amely oly sok találgatásra ad okot. E csonthalom feltárása okán Filip Florian kényelmesen beszél el néhány történetet, amelyek mozaikszerûen kapcsolódnak egymáshoz, bemutat többféle elképzelhetõ igazságot egy olyan világba kalauzolva olvasóját, amely igencsak ismerõsnek tûnik, s mégis kiismerhetetlen. Egy tömegsír feltárása kiváló alkalom, hogy mindazok, akik érintettnek érzik magukat, akár hivatalból, mint az ügyészek, akár múltjuk okán, mint a politikai elítélt, kényszerképzeteiket megerõsítsék általa. A rendõrfõnöknek a tömegsír a kommunista idõkbõl származó kivégzés helyszíne, a levágott kisujjú vezérezredes számára a tömegsír csontvázainak szortírozása kiváló alkalom gyûjtõszenvedélye kiélésére, s nyakában lógó amulettje mellé még bespájzol jó néhány kisujjat, a történet bonyolítása végett. Onufrie szerzetes számára a tömegsír utolsó próbatétele. E regény számos alakja e tömegsír körül lebeg. Míg egyesek megkísérlik felfejteni az igazságot (ehhez még Argentínából is hozatnak szakértõket), mások a valóság és a mesevilág vékony mezsgyéjén élve szövögetik elképzeléseiket e tömegsírról és annak történetérõl. „Titu Maieru estében így állt a helyzet: a rácsok mögött eltöltött évek és az eltûrt kínzások után, jól tudva, hogy tízezrek léptek át a másvilágra, mert nem tudták elviselni az elviselhetetlent (…) szentül meg volt gyõzõdve róla, hogy mindazoknak, akik az ég felé távoztak a börtönbõl, szárnyuk nõtt és ott ülnek a Mindenható jobbján, önmagáról pedig tudta, hogy nem érdemel többet náluk – õ azért könyörgött a Jóistennek, hogy a Buenos Airesbõl érkezõ idegenek hagyjanak emlékezni a sarló és kalapács áldozataira, és ne zavarják az angyalok nyugalmát.”

Míg az ügyészek, az orvos és a történészek sejtették a tömeges elhalálozás okát, s nem volt kétségük afelõl, hogy egy kétszáz évvel ezelõtti pestisjárvány tömegsírját találták meg, addig többen nem akartak hinni nekik, mivel „valamennyien a kommunisták vejeinek, unokáinak, fiainak és védenceinek ölebeivé alakultak át, ölebekké azoknál, akik azután kerültek hatalomra, hogy apjukat, apósukat, nagyapjukat és védelmezõjüket elûzték.”

Filip Florian aprólékos, ráérõs elbeszélése olykor, egy-egy rövidebb epizód elejéig eltávolodik a tömegsírtól, hogy a gyomorbajos elbeszélõ szûkebb környezetének néhány jelentéktelennek tûnõ alakját bemutassa, akik nélkül azonban e regény atmoszférája nem lenne lüktetõ, ellentétekkel teli. Paulina néni, (aki reggelente kávézaccból jósol, s jóslatai beteljesednek) vagy lady Embury alakjának a történetbe való beemelésével az elbeszélés egyszerre válik meseszerûen bájossá, de ironikussá is, megelõlegezve és az elképzelhetõ szintjére emelve a fõszereplõ Onufrie szerzetes misztikus történetét. Onufrie, más nevén Tarajos talált gyermekként nõ fel, majd szerzetes lesz, akit lágerbe internálnak a kommunista rezsim idején, de onnan megszökik, s évekig él egy erdõben bogyókon és gombákon, áfonyalével fenyõfakérgekre írva evangéliumát. Különleges tulajdonságának (négyóránként hosszú tincs nõ a fején, amelyet ollóval levág) amely gyermekkorától kezdve megbélyegezte, itt hasznát veszi, hajából fonja zoknijait, ruháit. Félelmetes mese Onufrie szerzetes élete, amelyben nem tehetõ különbség a képzelet és a valóság között, s amelyben a jó és a rossz, a szépség és a rútság kéz a kézben jár.

Anekdotázós regényt írt Filip Florian, érdemes olvasni
Ford: Karácsonyi Zsolt
Magvetõ Kiadó, 2008
249 oldal, 2690 Ft

 
 
 

Erős Kinga

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu