buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Kötődések és kulcsok


2003.07.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Azon ritka személyiségek egyike, akik árkon-bokron, ungon-berken át (habár ő ez utóbbiakat bizonyára visszafogottabban, tárgyiasabban minősítené) nemcsak óhajtotta, de meg is őrizte kutatói és cselekvési függetlenségét. Ami arra sarkallhatta és késztette is, hogy megismerje-megismertesse a szellem szabadságának gyakran egymásnak feszülő, mégis egymást kiegészítő hangjait, skáláit, akkordjait, végül is változatok sokaságából egybeálló összhangzattanát. Az ő olvasatában éppen így őriz és teremt folytonosan új, sajátos értékeket a magyar irodalom. Amely az eddiginél sokkal tágasabb literatúrakörbe illeszkedve, helyi és egyetemes értékei révén is bízvást markánsan megőrzi önmagát.
 

Olyan időszakban, amikor sokan annyi meghatározásnak felhangot, mellékzöngét, ellenkező jelentést tulajdonítanak, ön könyvének címébe (Irodalmi nemzet. Felsőmagyarország Kiadó. Szépírás Kiadó. Miskolc. Szolnok. 2003) foglalja Szabó Zoltán egykori definícióját. Miképpen érvényes e fogalom manapság?

Használják pozitív és negatív értelemben egyaránt. Szabó Zoltán az előbbire gondolt: úgy vélte, az irodalom nálunk a nemzetet mint történelmi entitást mindig képes volt összefogni. Voltaképp az Ómagyar Mária-siralom és a Halotti beszéd óta történetünk olyan szakaszaiban is, amikor nem volt magyar államiság, vagy amikor valamely külső hatalom szorításában vergődött – literatúránk szüntelenül vállalta ennek a nemzeti közösségnek a képviseletét. Mi több: ez őrizte meg a sajátos hangját, gyakran éppen ez szólaltatta meg akár titkos vágyait, ez tartotta fönn eme közösséget. Manapság sajnos, negatív érzetek is társulnak e fogalomhoz. Úgy tetszik, az a szolidaritás, amely ennek az összefogó erőnek feltétele volt, az utóbbi időben nagy mértékben erodálódott, elerőtlenedett, megkopott. Pedig irodalmunk még a diktatúrák idején is képviselni tudta a közös értékeket, megszólaltatta a politikával szembeni kritikát is. S nem csupán művekben, hanem az irodalmi közélet folyamataiban, s például az írószövetség gyűlésein is. A rendszerváltozás után ez a kohézió, ez a képviseleti erő igencsak leépült. Megrendült, felbomlott az az erkölcsi-lelki egység, amely korábban –például a monori találkozón is – még olyan írók közt is fennállt, akik a politika terében egyébként nem tudtak egyetérteni. Napjainkban már szóba se kerülhet, hogy az eltérő nézetek képviselői egy asztalhoz üljenek. Sőt: szomszédvárak küzdenek egymás ellen. Vagy ami még rosszabb: nem ismerik, nem is akarják ismerni egymást. Hat évig voltam a Magyar Írószövetség elnöke, s hiába küszködtem annak érdekében, hogy megszűnjön ez az értelmetlen és oly káros szembenállás. Mégis azért folyamodtam most Szabó Zoltán meghatározásához – megvallom, nem kevés nosztalgiával és sok kétellyel –, mert hiszem: az irodalmi nemzet fogalmának virtuális ereje még mindig érvényesíthető. Identitásunk megőrzéséhez persze száműzni kellene az ön- és közpusztító gyűlölségeket.

Irodalmi nemzet című könyve a népi írók mozgalmát, ennek rendkívüli személyiségeit idézi fel Illyés Gyulától Németh Lászlóig, Veres Pétertől Kodolányi Jánosig. Ahogyan írja: irántuk elkötelezetten, de a polgári humanizmus megtestesítőihez nem kevésbé kötődve. Ez ugyan természetesnek tetszik, ám sokan továbbra is csak az árkokat látják, s ezeket legszívesebben szakadékká mélyítenék...

Számomra ez merő képtelenség. Természetesen nagyon erős szellemi kötelékek fűznek olyan nagy íróinkhoz is, mint Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, vagy éppen József Attila. De éppily erősen kötődöm például Németh Lászlóhoz, Kodolányihoz, Illyéshez. Illyés Gyula egyébként mindkét táborban otthon volt, hiszen Babits mellett szerkesztette a Nyugatot, ugyanakkor a népi írók mozgalmának egyik legnagyobb értékteremtő egyéniségeként tartjuk számon. Ezért is áll az ő egyénisége, munkássága könyvem tengelyében. Éppúgy, mint Németh Lászlóé, aki hasonlóképpen rendkívüli személyiség volt. Egyébként azért is válogattam kötetembe a népi írókkal kapcsolatos írásaimat, mert úgy érzem, manapság kissé megritkult körülöttük a levegő. Miközben egyrészt olyanok hivatkoznak harsányan rájuk, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ez az örökség valójában mit jelent, másrészt – hasonlóképpen tájékozatlanok és elfogultak – próbálják őket kikezdeni, besározni. Németh László munkásságából azt kiemelve, amit ő maga is jócskán meghaladott, Illyésnek pedig például Építőkhöz című versét – éppen a költő születésének centenáriumán – rosszhiszemű tudatlanok a sztalinista versek közé sorolták, mi több: őt a mindenkori hatalom kiszolgálójának bélyegezték. Ez nem kevesebb, mint aljas indokból elkövetett rágalom olyan emberrel szemben, akinek Egy mondat a zsarnokságról című verse egy totalitárius korszak ellen írt legnagyobb alkotás, a huszadik századi egyetemes költészet kivételes darabja. Könyvem tanulmányaival ezért is szándékom, hogy erről a mozgalomról és megtestesítőiről hiteles képet rajzoljak. Vitázva azzal, amit most – nevezzük így – korszellemnek lehet tekinteni: az ismerethiányból, feledésből következő politikai előítéletekkel, illetve zászlólobogtatással egyaránt.

Kulcsok Erdélyhez. (Pallas Akadémia. Csíkszereda. 2003) című könyve a határon túli irodalomról régebben s manapság elhangzó közhelyek és üres lelkendezések közepette próbál az erdélyi literatúra gondolatkörének ismertetése, analízise révén tárgyszerű, elemző képet adni. Milyen valóságos helye van ennek a honi és az egyetemes magyar irodalomban?

A magyar irodalom nyilvánvalóan nemzeti irodalom, így ennek minden irányzata, mozgalma, műhelye, személyisége, színe és eredménye benne foglaltatik, függetlenül attól, hogy e literatúrát Magyarországon, a Kárpát-medencében, vagy akár a nyugati világban művelik-e. Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen, Győr, Miskolc mellett irodalmunk jelentős szülőhelye Kolozsvár, Marosvásárhely, Pozsony, Kassa, Szabadka, Újvidék éppúgy, mint mondjuk Bécs, New York és persze Párizs. Ebben a könyvemben nem íróportrékat rajzolok, hanem irodalmi jelenségekről, szellemi, sőt politikai irányzatokról próbálok képet és mindezek megértéséhez, nyitjához szükséges „kulcsokat” adni. Abban a tudatban, hogy ezek a hagyományok és jelenbeli törekvések mind természetes részei a magyar szellemi életnek, a nemzeti élet folytonosságának. Külön hangsúlyozva: az erdélyi magyarság körében olyan gondolati műhely jött létre s működik mindmáig, amely igen nagy teljesítményeket hozott létre. S nemcsak helyi törekvések, gondolatok, értékek reprezentációjaként, hanem az egyetemes magyarság számára is. Ezekre tehát Kolozsváron éppúgy figyelni érdemes, mint Budapesten, és remélhetőleg mihamarabb – a jelenleginél nagyobb mértékben s valóban érdemben – Bécsben, Berlinben, Párizsban is.

Történeti, távlatos, elfogulatlanságra törekvő kutatói megközelítéseit – innen is, onnan is – nemegyszer éppúgy gyanakvás kísérte, mint szerepvállalásait, közcselekvéseit a Magyar Írószövetség, majd az Illyés Közalapítvány élén. Milyen stratégiát követ és ajánl e kettős minőségében? S megítélése szerint kapcsolódásunk az európai integrációba kevesebb vagy több esélyt ad majd markáns szellemi, kulturális hagyományőrzésünkre, különbözésre?

Valóban igyekeztem mindig függetlenül, nem pártok vagy egyéb csoportok érdekeihez igazodva, hanem a magam meggyőződése szerint gondolkodni és cselekedni. Ahhoz az értékvilághoz kötődve, amelyet igen korán, már piarista gimnáziumi tanulmányaimban megismerhettem, magamévá tehettem, s amelynek „muníciója” azóta is kitart. 1987-ben örömmel csatlakoztam a lakitelekiekhez, rövid ideig az MDF alapító tagja voltam, de már 1990 óta ismét a magam útját járom. Így persze a védelmét se élvezem semmilyen szervezetnek, politikai vagy egyéb érdek-, netán kijáró csoportnak. Kaptam is kritikát, különös rúgásokat – innen is, onnan is. Ám így egyrészt tisztább a lelkiismeretem, másrészt talán többet tudok használni. Például annak a minden irányú bizalomnak köszönhetően, amely az Illyés Közalapítvány elnökévé választatott... Ami kérdésének másik részét illeti: egyáltalán nem féltem integritásunkat az integrációban. Az írószövetség elnökeként számos kis uniós országban jártam (Belgiumban, Finnországban, Dániában, Hollandiában például), s mindenütt azt tapasztaltam: a nemzeti kultúra nem gyengült, hanem éppenhogy erősödött az unióban. Még Írországban is, amely pedig a nyelvét vagy háromszáz éve elvesztette. Szellemi esélyeink tehát a közös Európában csak nőnek. Ennek a lehetőségnek „előfutára” például Kertész Imre Nobel-díja is, aminek révén természetesen nemcsak ő juthat el az európai nyilvánossághoz, hanem más kiválóságaink is. Amit egyébként már ma számos példa bizonyít – Szabó Magdától, Konrád Györgytől Esterházy Péterig, Nádas Péterig. A külső akadályok elhárultával nagyrészt rajtunk múlik, hogy miképpen leszünk képesek okos munkával, megfelelő irodalmi érdekérvényesítéssel szolgálni a magyar kultúra európai, vagy akár egyetemes térfoglalását, tartós jelenlétét. Babits Mihály a múlt század tízes éveiben egyik nagy tanulmányában idejét érezte annak, hogy a magyar irodalom Európában otthon legyen. Annyi tragikus történelmi vargabetű, akadály után most talán valóban eltűnnek a valóságos és virtuális határok és eljött ennek az ideje.

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu