buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Zombori családtörténetek


2003.07.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Elsô elbeszéléskötete a vajdasági magyar próza egyik legjobb tollú szerzôjévé avatta Vasagyi Máriát. Szövegei nyelvükben és hangulatukban egyaránt karakteresek, öszszetéveszthetetlenül egyediek, a Bácska- és Zombor-központú tematikájuk mellett természetes közvetlenséggel mutatják fel a szerzônek a sokkal szélesebb körre kiterjedô művelôdéstörténeti, természettudományos, folklorisztikai, néprajzi, zenei, nyelvi műveltségét, jól kamatoztatható tájékozottságát és bravúros nyelvi tehetségét. Művei nem szórakoztató alkotások, nem lehet könnyed bágyadtsággal elmerülni történeteinek sodrásában, a bájosan archaikus szóhasználata és szürrealisztikus távolságra kalandozó meseszövése nem csupán a vendégszövegek, vagy vendégszövegként feltüntetett subtextusok által való megszakítások nyomán válik figyelemkövetelô szöveggé, hanem a történetek realitástartalma, referenciális síkjának vonzata is elutasítja a könnyed műélvezetet.

Félix ükapa, Fülöp dédapa, Jusztin nagyapa, Énekes dédanya családtörténete kezdetben követhetônek tűnik, majd a családfa lombosodásával egyre szerteágazóbbá válik, rávetül a bácskai népesség jelentôs csoportjára. Ugyanakkor a család hirtelen jött szerencséjét, majd két egyhasi testvér életre szóló rivalizálását a beszélô a huszadik század elsô felének történelmi tablójává szélesíti, amelyen, igaz, csak a háttérben és jelzésszerűen zajlanak a sorsfordító események, a háborúk, a határmódosítások, a változó államformációkhoz tartozó pénznemek cseréje, a zsidóüldözés, ami természetesen mind kihat a családtörténet szereplôinek életére is. Ennek a folyamatosan kibontakozó családtörténetnek személyesen érintett szereplôje a múltat megszégyenüléseivel és ritka felmagasztosulásaival együtt megidézô elbeszélô, aki tulajdonképpen maga köré építi a történeteket. Erôteljes művészi adottság és tehetség, szenvedélyes alkotási ösztön szükséges ahhoz a tömörített kibontáshoz, amivel Vasagyi Mária él elbeszéléseiben; minél inkább rövidre zárja a szálakat, amennyire csak sejteti az eseményeket, annál inkább gazdagodik a kép, az összefüggések megvilágosodnak, a történetfonalak öszszeszálazódnak.

Az elbeszélô a bácskai embert meghatározó jellegzetességként jegyzi a birtoklás ösztönét, ami születésétôl a sírjáig végigkíséri, nem csupán a nyomorból való kilábalás reményét éltetvén lelkében, hanem egyenesen értelmet adván létének: „a juss, a föld, a mezsgye, az enyém” alapfogalmai ennek az életnek. Ilyen, tipikusan bácskai, „kígyóként sustorgó pökhendi család” az elbeszélô által megjelenített família is.

A történetek jelentôs mennyiségű néprajzi anyagot is mozgatnak, hol – kiválóan szerkesztett – betétekként akasztván meg a történet-mondás folytonosságát, hol pedig meseszerű, sôt, már mitikus jellegű és erejű fordulatokkal téve elviselhetôbbé a történetbe foglalt kíméletlen realitást. Hátborzongató, igazi remeklés a Mezsgyék című fejezet temetô-leltára, ami nem egyéb, mint egy föld alatti családfa, amelynek ágait a birtoklásvágy tépte meg, az a vagyonosodási szándék, aminek folytán Fülöp dédapa teteme már nem kerülhetett be a családi kriptába, a gyásznép groteszk civakodása után a hozzátartozók – mint a fekete humorú neorealista filmek statisztái – elindulnak sírhelyet keresni az elhunytnak. Ezt követôen, alapos csillagászati és navigációs elôtanulmányok után a beszélô, Eszter, apja naplójának segítségével ismeretlen helyekre vezeti olvasóját, ószövetségi világvége-epizódba csöppenti, de ebben a levélbôl és naplóból épülô, egymás mellett elbeszélô dialógusban is érzékletes tabló rajzolódik ki a tragédiáktól pusztuló, félzsidó családról.

A kötetet záró szöveg visszacsatol a nyitó elbeszélés kezdômondatához, közben a beszélô végérvényesen leszámol a családi tablón megjelenôkkel, relativizálva azok valós és elbeszélésbeli életét, sorsát, számot adva az elbeszélô kényszerű kíméletlenségével, amivel a „visszafordíthatatlanul megszűnt létben létezésükkel” megbékélni nem tudó família cselekedeteit kendôzetlenül tárta az olvasó elé, tudván, hogy „elérkezett az idôkön és történéseken és cselekedeteken töprengés ideje”. A könyv a műfaji megjelölése ellenére nem kisregény, hanem figyelmesen szerkesztett elbeszélés-füzér, egy alakuló családregény kôkemény magja.

*
Mérey Katalin kötete a módosulások észrevétlenül elôttünk, köröttünk lévô világára nyit kaput, azokra az idôk kezdetétôl mindmáig folyton tartó kényszerű és kötelezô változásokra mutat rá ez a sajátos hangulatú próza, amelyek végigkísérik az ember létét: az emberiségét, a magyarságét, a kisebbségbe szorult magyarságét, az egyénét, s nem utolsó sorban – vagy mindenek elôtt? – a családi legendárium lapjait oldalról oldalra rekonstruáló, emlékezô, felidézô szerzô életét.
Nemzedékek sors-tépte életének mementója ez a kötet, ami az evokáló emlékezet a fa, a mesék égig érô fája, a természet mélyre törô gyökerű fája, a zombori bogyófa vagy a nagyapa almafája metaforikus jelentésű, folyton ismétlôdô, összekötô motívuma és a gyermekkor tapasztalásai által meghatározott látásmód köré szervezôdik.

Legjobb darabjaiban a történetmondás néhol lírai képektôl duzzadva, lomhán hömpölyög, máshol tômondatos utalásokkal csap át más mederbe, az emlékezés ritmusának engedelmeskedve, s légiesítve a beszélô személyét a szereplô és a narrátor megszólalása közötti áthallásokkal. „Mintha visszafelé múlna az idô” – tapasztalja a szerzô, és csak három nemzedék során kell végigpásztáznia a mikrorészletekbe kapaszkodó tekintetének, hogy megbizonyosodjék tépelôdése végkövetkeztetésének döbbenetes igazában: „élô múltból halott jövô születik”. Bár a tény emberi ésszel felfoghatatlan: „Hogy tűnhetünk el ilyen nyomtalanul? Nem tudom, hogyan tűnhet el teljesen egy-két generációval egy egész életforma minden hordalékával együtt.”

Mérey Katalin kötete Zombor regényének egyik fejezete. A város hajdani topográfiája bontakozik ki a történetek palástjából, meg egy részletekben gazdag, keserűmandula-ízt idézô, családi legendárium egymás után sorjázó lapjai.

Írásainak lírai érzelemgazdagsága esetenként azonban, szerencsére ritkán, szentimentalizmussá hígul, és önismétlô konklúziókkal nehezül; a múlt és a jelen között vont párhuzamok akkor is erôteljesek lennének, ha a belôlük levonható tanulságot nem foglalná deklaratív mondatokba – ezek a kiszólások néhol szájbarágón naiv poénokká lesznek.

Mérey Katalin „belátó béküléssel” mélázik szülôvárosa, Zombor Herceg János-i értelemben vett „módosulásai” felett, és némely mondatából mintha maga a nagy emlékezô szólna ki: „A falra festett napóra is késik! Úgy eltűnt minden, ami volt, ahogyan a vasárnapi, zúgó nagymisérôl eltűntek a szép járású, suhogó ruhás bunyevác asszonyok.”

„Olyan világban volna jó élni, ahol nincs bűn, és ismeretlen a bűnbocsánat” – írja a kötet legelsô szövegében, amire következôen azt tapasztaljuk, a monologizáló-emlékezô beszélô beletörôdôen megbocsátott, „egyik nagybátyámat a megszállók végezték ki, a másikat a felszabadítók” – közli, csak így, egyszerűen, tudomásul véve, és többet nem is foglalkozva a részletekkel. A családi legendárium egy más várost, egy más világot idéz, egy elveszett történetet, amit a gyermekkor távlatából való megidézés szépít otthonossá és varázslatossá, és ezt a hangulatot a beszélô továbbadja, „valahova a szélbe, a vakvilágba, hátha akad valaki, aki fölveszi.” A múltról való beszéd nem csupán az elmúltat, a letűntet, a nosztalgikus emlékezés tárgyát jeleníti meg, hanem egybemossa a múlt félelmeit, tragédiáit a jelen kilátástalanságával, ismétlôdô, tulajdonképpen csak folytatódó traumáival, így a múlt irányába mutató gyermeki nosztalgia valójában a jobb, szebb, emberibb jelen és jövô reményét élteti, bár ugyanakkor e remény csalfaságáról, a visszafelé múló idô kelepcéjének bizonyosságáról is meg kell gyôzôdnie. Emlékezéseinek vezérmotívuma az eltűnés, egy életformának az emlékezetbôl való kiesése, egészen pontosan a zombori magyarság létének halványuló, hamarosan már csak a temetôkben fellelhetô nyomainak a saját családi emlékeiben való megidézése. (Forum Kiadó. Újvidék, 2002)

Fekete J. József

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu