buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Látszatvalóság – Valóságlátszat


2007.10.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ilyen furmányos mûvet (Ne bánts, Virág!) keveset olvastam mostanában, az aktuális munkák közül, szerzõi csalafintaságokban talán csak Szõcs Géza Limpopója tesz túl rajta. Látszatra pedig nagyon egyszerû kis olvasmány, amellett, hogy „rövid, tartalmas és szórakoztató”, ahogy hirdeti is a hátsó borítón a Jelenkor Kiadó az Útravaló („egyik megállótól a másikig”) elnevezésû sorozatának elsõ darabját. Csakhogy látszat és valóság, tudjuk jól, fõként, ha irodalomról van szó, nem mindig fedi egymást.

Mintha regény, legalábbis kisregény lenne, de valójában inkább egy hosszúra nyúlt elbeszélés, olyasféle, mint amiket az orosz klasszikusok, Csehov, Tolsztoj írtak. Mondja is a szerzõje, Márton László egyik legutóbbi nyilatkozatában, hogy „eredetileg egy novella lett volna, aztán hosszabb elbeszélés lett belõle; mindenesetre az idõkezelésén most is látszik, hogy rövidprózának indult” – kár, hogy ennél többet nem árul el róla. Cselekményének konkrét idõtartama valóban egyetlen szûk nap, valamikor a kilencvenes évek elején, talán 1992 egyik májusi napja, de ahogy egy regényben szokás, igyekszik azt szerzõje kitágítani, ezúttal például úgy, hogy belesûríti az elõzõ évtizedek és a kilencvenes évek elejének néhány jellegzetes eseményét, helyzetét (fõként a kultúrpolitika, a színházi élet körébõl), sõt, „a magyar közélet mindmáig fennálló jellegzetességeit”. A mûvégi szerzõi jegyzet legalábbis ezzel magyarázza, ha az olvasó hasonlóságokat észlel saját világa és „a szerzõ képzeletének szülöttei” között. Azt is hangsúlyozza e Márton László által jegyzett kis záradék, hogy írás közben „a szerzõ nem is törekedett arra, hogy a valóságnak megfelelõen, hitelesen ábrázolja az általa választott korszak szereplõit és viszonyait, ehelyett a szerzõi fantázia törvényszerûségeihez igyekezett igazodni.” Ehhez képest aki veszi a fáradtságot (én ugyan nem), akár a cselekmény konkrét napját is pontosan meghatározhatja, mert az elbeszélõ az aznapi rádióhíreket, újsághíreket is bõségesen pertraktálja, jóllehet a történésekhez semmi közük, hacsak éppen nem azt szemléltetik, mennyire nincs jelentõségük ahhoz képest, hogy a mû fõszereplõje néhány perccel korábban egy koporsóban feküdt.

Az történik ugyanis, hogy egy vidéki város színházában Hervé Nebántsvirág címû operettjének bemutatójára készülnek a nagyszínpadon, miközben a stúdiószínpadon egy mai magyar szerzõ „afféle társadalmi drámáját” próbálják. Az elbeszélés egyetlen, személynévvel nem illetett alakja, a szerzõ részt vesz a nyilvánvalóan kudarcra ítéltetett, rossz – bár az elbeszélõ egyik meditációja e tekintetben (is) elbizonytalanító: „…ha egyértelmû volna, hogy mi a rossz…” – darabjának kiábrándító próbáján, bekukkant a majdan várhatóan frenetikus sikert arató operett próbájára, majd a darabja már kiégett, de egykor legendás hírû rendezõjének, Bársony Sándornak a kíséretében körbe járja a várost, megismerkedik néhány jellegzetes alakjával, aztán meglátogatja a város szállodájában az operett halálos betegen is mindent tudó és zseniális rendezõjét, Felvin-czy Félixet, aki vélhetõen összetéveszti valakivel, mégis, vagy épp ezért (?) fölajánlja, hogy néhány percre belefekhet a koporsójába, ami után a szerzõnek különbözõ fájdalmai támadnak.

E soványka cselekményt az író (vagy maradjunk inkább az elbeszélõnél?) ironikusan, humorosan elõadott anekdotikus történetekkel, a két rendezõ esetében alaposan kidolgozott jellemrajzzal (elõélettel), de többnyire inkább csak portrévázlatokkal, személyiségskiccekkel színesíti, egy valóságos színházi, sõt, kisvárosi galériát fölvonultatva. Miközben már a játékos (idõnként beszélõ, de legalábbis koridegenül hangulatfestõ, például Tizes-Tüzes Magda, Pálinkás Vali, Fenyõffy, Zaránd Zoltán, Felvinczy Félix) nevekkel is jelzi, hogy nem valóságos alakokat sorakoztat, jóllehet realista regényekbe illõen tipikusakat (is), például Dobolyi-Makkfalvy Sára primadonnától Lovas direktoron, Szendrõ szerkesztõn át, Istenfélõ Bálint polgármesterig. Az ironikus elõadásmód és a nevetséges alakok, helyzetek láttán már-már azt hihetné az olvasó, hogy a vidék városi világát, színházi életét illetõ, a már emlegetett oroszokra emlékeztetõ, gogoli, csehovi, bulgakovi (lám, neki is volt Színházi regénye) szatirikus társadalomkritikai írói szándékkal van dolga, közbelép azonban és fokozatosan egyre inkább elõtérbe tolakszik a szokatlanul (igaz, a Márton mûvekhez, és az oroszokéhoz képest sem annyira szokatlanul) ellentmondásosan viselkedõ elbeszélõ. Kezdetben mintha nem is létezne (mintha személytelen auktorális elbeszélést olvasnánk), majd az egyes szám elsõ személyû megszólalásaival az olvasót egyre irritálóbban késlelteti az elbeszélést, egészen az effajta önkényességekig eljutva: „Negyedóra szünet következett. Én pedig, noha ezt a cselekményben az égvilágon semmi sem indokolja, a jelen sorok alá kiszögezek három csillagot.” És meg is teszi.

Látszólag mindent tud, azt is, ami a múltban történt, s azt is, ami a jövõben fog, idõnként mégis elbizonytalanodik, látványosan tanácstalankodik, hogy akkor hogy is van, illetve miként is folytatódjon tovább. Mintha egyenesen a történések iránti felelõsséget is igyekezne megosztani („A szerzõt ezek után rögtön beküldhetnénk az Erzsébet királyné szállodába, ezt azonban több okból sem tesszük: mi ketten, az olvasó és én.”), hol az olvasóhoz fordul, hol a kézirata leendõ szerkesztõjéhez, s legvégül már a fõhõséhez, a szerzõhöz is („Szerzõcském, lelkecském, kóbor-lócskám, hízelgõcském!

Vendége és kísérõje a szövegtestnek! Bizony te most elmégy…”). Az elbeszélõi hangsúlyos jelenlét egyre inkább az elbeszélõnek a szerzõhöz való viszonyára irányítja a figyelmet, ebbõl és a történet valóságosságának maradék illúzióját is frenetikusan szétíró utolsó jelenetekbõl ugyanakkor arra (is) lehet következtetni, hogy az egész nap elmesélésének az értelme és célja nem volt más, mint eljuttatni a szerzõt Felvinczy közvetítésével a „halálistenséggel” való katartikus találkozásig, s ezúton az önmagával való szembesülésig. S mintha a többnyire Bársony által ismételgetett, de egy-egy hangsúlyos alkalommal Felvinczy és a szerzõ által is kimondott „Ne bánts, Virág!” mondatnak is ehhez s nem máshoz lenne leginkább köze.

Márton László ebben a korábbi mûveinél közvetlenebb nyelvi megformáltságú és látszólag lazább szövésû hosszú elbeszélésében sem lett hûtlen az emberi egzisztencia és az irodalmi mûalkotás õt foglalkoztató alapkérdéseihez. Így aztán az irodalomelmélészek ezúttal is jó sokáig rágódhatnak majd akár egész egyetemi szemináriumokkal és kutatócsoportokkal közösen olyan problémákon, hogy most akkor mennyire is paradox a narrátor, referenciális-e, ami látszat-referenciális, az olvasó mennyiben is válik részesévé az írói világteremtésnek, az elbeszélõ és a mûbeli szerzõ és az a szerzõ, akirõl a záradékában a Márton László nevû szerzõ beszél hogyan is és miként is… stb. Jóllehet az író ezúttal mintha épp azt (is) szerette volna „üzenni” – a korfestõen szatirikus jelleget némi parodisztikussal (akár önparodisztikussal) társítva –, hogy azért ne törjétek magatokat annyira, vegyétek már észre, hogy csak játszom, szórakozom, hogy közben benneteket is szórakoztassalak, még ha nem is olyan habkönnyû módon, mint az operett!

 
 
 

Elek Tibor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu