buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 12, csütörtök
Gabriella napja





















Évfordulók:
1821: Gustave Flaubert születése (Rouen)
1928: Csingiz Ajtmatov születése (Seker)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az identitásvesztés természete


2007.09.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A múlt álomszerû valósága és a jelen egyhangúsága simul egymásba az elsõkötetes Vincze Ferenc A macska szeme címû novellafüzérében. A kötet egymásra reflektáló írásait két nézõpontú elbeszélés-sorozat illeszti össze, amelyek bár önállóan is értelmezhetõk, mégis a maguk egymásutániságában nyújtanak élvezetes olvasmányt.
 

A novellák jó része Marosán Tihamér, a szabadúszó zsurnaliszta (merthogy pontosan mit ír, egyértelmûen nem derül ki) hétköznapjait beszélik el, amelyek egy belvárosi bérház pici lakásában telnek jórészt a konyhában cigarettázva az asztalterítõ kockáinak számolgatásával, némi ábrándozással vagy a gangra nézõ szobában, a fehér képernyõ elõtt ücsörögve, minduntalan próbálgatva túllendülni készülõ írásának elsõ mondatán. E monotóniát a napi sajtó megvásárlása szakítja meg kiszámítható rendszerességgel, és a tanárként dolgozó (ezáltal Tihamérral ellentétben rendszeres jövedelemmel rendelkezõ) feleség, Szidónia számonkérései. No meg a macska. Egy fekete dög, akitõl Tihamér irtózik, s aki nyomasztóan fürkészi õt, máskor pedig pofátlanul lábtörlõjét tiszteli meg benne. S kinek látszólag távolságtartó, de kíváncsi lénye uralja a gangot, akárcsak Pietrov, a szomszéd. Zárt, egyhangú élet folyik a gangon, s mindenekelõtt egymás figyelgetése. Tihamér a macskát figyeli, és ennek következtében óhatatlanul az öreg Fabritius Matildot, az állat gazdáját is, kinek ily módon megismeri tragikus múltját. Matild évekkel korábban elvesztette férjét, aki egyik szokásos vadászútjáról nem tért haza. Az öregasszony napjai szüntelen várakozással telnek, és a férjével való együttlét utolsó óráinak felelevenítésével, amit megerõsít a történet kétszeres elbeszélése is, türelmet igényelve az olvasótól, mégis ily módon élményszerûen bemutatva az öregasszony enyhén megbomlott tudatának zárt világát. Pietrov megfigyelései módszeresebbek és megfontoltabbak. Lehallgató készüléket szerel Tihamér telefonjába, adatokat gyûjt és kombinál, s jelentést ír. Egy másik rendszer leselejtezett figurája õ, aki tíz év után ismét elõveszi írógépét, hogy jelentést írjon Marosán Tihamérról, életvitelérõl, nemi életérõl, s e jelentésben intézkedéseket kér, feljelent, megfigyeltet, s végsõ soron jelenlétével és cselekedeteivel ócska, két lábon járó mementóként figyelmeztet arra, hogy az évtizedes rögzült szokások, magatartásformák, s az eszmék és rögeszmék, amelyek mindezen cselekedeteket generálják nem levetkõzhetõek. E bérházbeli figurák egyike sem érzi otthon magát szûkre szabott világában, sem az özvegy Matild, sem az ügynök Pietrov, de Tihamér sem. Létállapotuk minõsége pedig megbetegíti õket, pótcselekvésszerû mániáik alakulnak ki, így a jelentésírás vagy az abrosz kockáinak számolgatása.

E történeteket a kívülálló pozíciójából beszéli el a szerzõ, precízen szemléltetve, határozott vonásokkal, némi távolságtartással ábrázolva figuráit, mégis a jelen elevenségével, oly módon, hogy olvasóként egyhamar Tihamér konyhájában vagy éppen a gangon találjuk magunkat. E bérház falai közül azok az elbeszélések emelik ki az olvasót, amelyek más helyszíneken, egyes szám elsõ személyben megírva, vallomásszerûen elbeszélve a múlt álomszerûen lebegõ eseményeit mesélik el. Az írások elbeszélõi énje felõl csak sejtéseink lehetnek, annyi bizonyos, hogy egy erdélyi fiatalember a szereplõjük, s e történetek magukban hordoznak önéletrajzi elemeket is, mint a sorompók között címû, amely egy áttelepülés történetének utolsó óráit mutatja be oly megrázó elevenséggel, hogy minden sora mögött szinte kitapintható a személyes tapasztalat élménye. Másrészt e két elbeszélés sorozatnak van egy közös figurája, Vajda, aki az elbeszélõ csoporttársa, és Marosán Tihamér barátja is. Így általa is illeszkednek egymáshoz ezen írások, még talán azt az olvasatot is lehetõvé téve, hogy a nem bérházban játszódó, személyes hangú írások szerzõje Tihamér.

E novellafüzér darabjait az Akik elcsán-gáltak címû írás köti össze leginkább, kiszélesítve az írások értelmezésének lehetõségét. Az elbeszélõ egyetemistaként tanulmányútra megy csoporttársaival csángóföldre, s ottani élményfoszlányaiból szövi novelláját, mely nem mentes az iróniától, de megrendítõ balladaszerû elemeket is tartalmaz. Elõbbire példa az utazás leírása, s annak az elvárásokkal terhes pillanatnak a felidézése, ami a szülõföldre való lépéssel járt. „Laci, Pista vagy János furán nézett rám, várta a hatást, hogy most aztán könnyezni kezdek a nagy szent anyaföldemen, hogy elhalkul a hangom, bepárásodik a szemem, de azután õ is érezni kezdte Románia elsõ illatait, a Nagyvárad elõtt lévõ húsfeldolgozó üzembõl áradó csirkeszagot, melyben keveredett minden, a dögszag és a nyers hús, a vér szaga a húgyszaggal, s õ is könnyezni kezdett, mint én, ahogy átértünk Romániába…”. Az út azonban ennél többet tartogatott számukra.

Moldva „zöldbe borult, trágyaszagú vidéke” bepillantást adott a közös múltba, s a fiatalokat magával ragadta, õsi ösztöneiket felkorbácsolta, s örvényszerûen nyelte el õket valamiféle kiismerhetõ, mégis idegen mélység. A kocsmaasztalon táncoló részeg Vajda figurája talán a legmegrázóbb. A történelem szakos pesti (?) fiú válaszként az õt ért hatásokra, az önkifejezés archaikus módját választva énekelni kezd egy szerb dalt (amelyet meglátásom szerint talán Kusturica Macskajajából (!) ismerhet, mivel Vajda szerb származására semmi nem utal, és e becenevet is a történtek után kapja). Miért éppen egy szerb dalt? Mert ezt ismeri. Gyökereirõl lemetszett figura õ is, akárcsak a többiek, aki identitásvesztésére legfeljebb csak ráébredhet, s veszteségének súlyát a tompító részegség egyszerre oldja és felnagyítja.

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” –, jutnak eszembe Tamási Áron sorai, az otthon-lét élménye Vincze figuráinak csak néhány részeg órára adatik meg, de tulajdonképpen nem találnak semmit, amit maradandóan magukévá tehetnek, ami formálhatná, erõsítené õket. Csupán a veszteség tudatosul. „Valahol valami eltörött” fogalmazott fájdalmasan Dsida Jenõ. E végérvényes törés természetét rajzolja meg Vincze Ferenc.

Vincze Ferenc: A macska szeme
FISZ– Napkút Kiadó, 2007
163 oldal, 1790 Ft

 
 
 

Erős Kinga

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu