buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az elmúló és továbbélõ hagyomány


2007.09.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Magyar Zoltán történész, etnográfus, irodalmár, a Magyar Tudományos Akadémia Folklór Osztályának fõmunkatársa tizenöt éve járja a Kárpát-medence folkloristák által még felderítetlen, vagy alig kutatott vidékeit, s gyûjtéseit olyan kötetekben teszi közzé, mint a Kalotaszegi népmondák, a Szilágyság mondahagyománya vagy a Gyimesfelsõloki népi elbeszélések. Emellett kutatja a jelentõs történelmi alakjaink köré épült mondhagyományt, így dolgozta fel Szent György, a Habsburgok és Árpádházi Szent Erzsébet alakjának hagyománykörét is, mely utóbbi kötetben idén jelent meg, a Szent Erzsébet-év alkalmából.
 

– Az elmúlt évtizedek technikai és infrastrukturális átalakulása mennyiben változtatta meg a néprajzkutatás módszereit?

Lényegében semennyire, manapság is a klasszikus néprajzi módszereket alkalmazzuk. A metódus annyiban változott, hogy a jegyzetfüzet egyre ritkábban kerül elõ, többnyire csak a magnó. Illetve használjuk a videót, ami már a képi megjelenítést is lehetõvé teszi: ezt akár még tíz-tizenöt évvel ezelõtt sem tudtuk megvalósítani. Persze, ha valaki egyedül gyûjt anyagot, ez nyilván megoldhatatlan feladat. A feldolgozás tekintetében én magam konzervatívabb típus vagyok. Ha megérkezem egy gyûjtõútról, elsõként leírom a szöveget a kazettáról, majd elkezdek vele dolgozni. Sokféle mûvelet elvégezhetõ számítógépen a szövegfeldolgozás során, lehet osztani-szorozni, de a munka sikerét alapvetõen úgyis a gyûjtés maga dönti el. Az internet inkább az eredmények széleskörû megismertetését segítheti.

– Annál inkább megváltozhatott a néprajzkutatás tárgya: a néphagyomány. Mennyire fenyegeti a városiasodás a lassú elmúlással, a helyi színek, nyelvi ízek eltûnésével?

A hagyományos-klasszikus folklórmûfajok szép lassan halnak el a szemünk elõtt, vagy épp már el is tûntek. Olyan, még a 19–20. században is gyûjthetõ klasszikus folklórmûfajok, mint a ballada, népmese, manapság már nem gyûjthetõ. Bár ennek a saját példám némiképp ellentmond: egy-két mesemondó egyéniség elõtûnik még váratlanul az ismeretlenségbõl, felbukkan a semmibõl. De õk már tényleg az utolsó mohikánok. Saját példámat leszámítva alig tudok az utóbbi tíz év gyûjtéseibõl új mesemondókról. A balladaéneklés szokása pedig már egy-két évtizede lényegében halottnak mondható. Ez igaz a népdallal kapcsolatban is, bár a nótázás szokása fennmaradt, illetve átalakulva továbbél a popkultúrában, de az már egész más szociológiai kontextus. Két mûfaj mondható nagy továbbélõnek: az egyik a monda, ami szûkebb kutatási területem, a másik pedig a hosszabb, komótosabb elõadást igénylõ anekdota, adoma, melynek egyfajta örökösei a modern, városi viccek. A monda terén is van azonban megoszlás. A régi típusú világképre épülõ eredetmagyarázó mondák már nem nagyon gyûjthetõk. A modern világkép hatására, a tömegkultúra, az iskolai oktatás elterjedésével erodálódtak a hiedelemmondák, a boszorkány- és lidérctörténetek is, legfeljebb a modern életkörülmények között is mûködõképes változatai élnek tovább: a paranormális jelenségekkel, túlvilági élettel, halállal foglalkozó történetek. Tehát ha lidércrõl már nem is lehet mondát gyûjteni, de lehet a városban az ufókról. A mondáknál így nem elhalásról, hanem inkább tematikai beszûkülésrõl, elszegényesedésrõl beszélhetünk. Formailag a megkomponált, nagy elbeszélések helyett inkább csak töredékes kis szövegekkel találkozhatunk.

– Lehet-e ezeket a folyamatokat megállítani vagy lassítani?

Családon belül még mûködik valamelyest a hagyományok továbbadása, közösségi szinten már egyáltalán nem. Az utolsó klasszikus mesemondó, akit megismertem 1998-ban, egy csinódi gyímesi csángó volt, Karácsony Gyula. Õ nemcsak tudott és mondott is archaikus meséket nagy számban, hanem még funkcionált is a környéken a mesemondás. Ennek oka fõképp a terület még Erdélyben is végletes földrajzi elzártsága volt: közel ezer méter magasan egy elzárt hegyi völgyecske, ahová a villanyt csupán 2001-ben vezették be. Ott még mûködött, hogy esténként az emberek összeültek és meghallgatták egymást, kivált, ha köztük valaki ilyen képességgel rendelkezett. Ott, ahol a televízió ezt a tevékenységet helyettesíti, már nem tartható fenn mesterségesen, hiszen nem is érkezik igény rá, ami impulzusokat adna egy jó képességû elõadónak, hogy elõhozakodjon azokkal a képességeivel, amiket 50–60 esztendõvel ezelõtt maga is ellesett valakitõl. A folklorizmusban ugyan valamiképp továbbél a hagyomány: mesemondóversenyeken, fesztiválokon fiatalok is megjelennek, de az egészen más közeg.

– Vannak-e a Kárpát-medencében a folklorisztikának még fehér vagy csak alig felderített foltjai? Ön mi alapján választja ki kutatási területeit?

Nekem az utóbbi tíz-tizenkét évem épp arról szólt, hogy ezeket a területeket bejárjam, elsõsorban mint mondakutató. Céltudatosan igyekeztem a Kárpát-medencének fõként azokra a határon túli részeire eljutni, ahol vagy még egyáltalán nem járt néprajzos vagy folklorista, vagy csak minimális gyûjtés történt, terra incognita maradt. Ezek között egészen nagy hagyományú tájegységek is vannak, mint a Szilágyság, Alsó-Fehér megye, Kisküküllõ mente Székelyföldön kívüli része, a Felföldön egész sor tájegység: Torna megye Gömör és Kassa között, amely kultúrtörténetileg is rendkívül érdekes vidék, egykor Magyarország legkisebb megyéje volt. Harminc tájegységet jártam be eddig teljeskörûen vagy csak „próbafúrásokat” végezve. Elsõsorban népmondákat gyûjtöttem, és így kerültek elõ mesemondók, egy-két nótafa is, és Torna megyének a balladakincsét is sikerült még megörökíteni az utolsó pillanatban. Személy szerint minden tájegységet szeretek valamiért, a legkedvesebb talán mégis Gyímes, de ezzel sokan mások is így vannak. A Felvidéken az említett a gömör-tornai karsztvidéket kedvelem nagyon.

– Egy különösen érdekes kutatási területe a történelmi személyiségek szerepének vizsgálata a népi kulturális örökségben. A népmondák anyaga akár a történészi kutatások számára is támpontot jelenthet, legalábbis közelebb visz egy adott kor megismeréséhez.

A monda mûfaja olyan, hogy némi valóságalapja mindig van, de ez csak egy töredékszerû, kicsiny mag. Egy történész nagyon nehezen tudna ezekbõl használható adatokat kihámozni magának. A mondákban vagy keveredik a fikció és a valóság, vagy egészében fikció, hiszen a népi képzelet színessége határtalan. A régészek viszont annál inkább tudják hasznosítani a történetekben felbukkanó adatokat. Például mesélnek egy vidéken arról, hogy volt régen itt egy falu, amit elpusztítottak a tatárok, vagy van a határban egy betemetett kút, amelyben el van süllyesztve egy harang. Vagy a hegycsúcson állt a tündérek vára, ami ma már nincs meg. A szemfüles régész ezek alapján jó eséllyel valóban rátalálhat épületnyomokra, prehisztorikus leletegyüttesre. Igaz, hogy nem a középkorból, hanem mondjuk háromezer évvel korábbról, de a támpontot a kereséshez mégiscsak megkapta. A helynévgyûjtések is gyakran igazolják a mondák egyes elemeit: a földrajzi nevekhez számos történet fûzõdik. De ilyen a kincsmondák, alagútmondák tömkelege: többnyire van valamilyen valós alapjuk.

– Vajon mitõl függ, hogy mondahõssé válik-e egy-egy történelmi személyiség és megõrzi a népi emlékezet?

A történeti személyek körüli legendák többnyire vándortípusú mondák: nemzetközi toposzok. Például a holtából visszatérõ hõs, az igazságos király, az álruhás király szerepköre. Ezek már az antikvitás óta élõ mondák, de számos új motívummal gazdagítjuk mi is, részben a Keletrõl hozott folklórörökség által, részben a Kárpát-medencében kialakult kultúrák szimbiózisának köszönhetõen. Nehéz megfejteni, mitõl lesz valaki népszerû folklórszereplõ, vagy mitõl nem. A legjelentõsebb alakok nyilván nem kerülhetik el ezt a sorsot, elég utalni Szent Istvánra, Mátyás királyra vagy Szent Lászlóra, Rákóczira. A helyi, regionális hagyományteremtõ erõ is igen változó, de fontos tényezõ, hogy legyen valami tárgyi fogódzó a valaha keletkezett folklóralkotáshoz, ami segíti a huzamosabb ideig való továbbélést. Ebben a tekintetben a hegyvidékek, dombvidékek valamelyest szerencsésebbek: egy-egy szikla, várrom, hasadék, barlang, ódon fa, régi forrás számos történet szereplõje lehet. A hõs ott pihent meg, oda húzódott be, ivott a forrás vizébõl, és így tovább. Gyûjtõtapasztalataim megerõsítik, hogy a nép kollektív emlékezetében hosszú-hosszú generációk során szívósan tovább tud élni egy-egy mondakör. Beszédes példa erre a Szent László-mondakör vagy számos lokális hagyománykör.

– Mennyire „igazságos” a néphagyomány a történelem szereplõivel: inkább idealizálni szereti a valóságot, vagy – gondolok itt például a Habsburgokra – inkább keserûségét önti történetekbe, mintegy így szolgáltatva igazságot magának?

Párhuzamosan él a két tendencia, bár az idealizálás dominánsabb. Sok történelmi alak esetében viszont nem is kellett idealizálni, hiszen Szent László már életében is legendás alak volt, már csak gyakori hadviselései miatt is. Mátyás már ellentmondásosabb figura, de mégiscsak egy nyugodalmas történelmi kor fûzõdik a nevéhez: halála után már ötven évvel folklórhõssé vált. A negatív hõsök inkább a háborúk hagyománykörében bukkannak fel, afféle személytelen ellenségként: tatárok, törökök, németek. De ’48 kapcsán az árulók is elõkerülnek negatív színezetben, Görgeyrõl például kevés jót hallunk. A Habsburgok érdekesen ambivalensek a mondákban, de esetükben is inkább dominál az idealizáció. Ferenc József alakjának az emléke itt-ott ugyan kedvezõtlenül bukkan fel, de ezeket a történeteket messze felülírja a jó királyról szóló szövegek mennyisége, az idõsebb kori kép. Ugyanez Mária Teréziáról is elmondható.

– Idõben elõrehaladva csökken-e a néphagyományban a mítoszteremtés vágya? Ma is születnek-e mondák, idolok?

A 20. században radikálisan csökkent a folklórképzõ mechanizmus, ám ha vesztett is a lendületébõl, nem biztos, hogy eltûnik. A nemzetközi mondakutatásnak manapság a legmarkánsabb ága a modern vagy kortárs mondák kutatása – így is nevezték el õket. Ezek alapvetõen hiedelemtörténetek, még ha városi környezetben születtek, mesélik is. Történeti tematika egyáltalán nem jelenik meg bennük, hacsaknem egy-egy modern „hõssel” kapcsolatban: egy-egy rocksztár, színész személyéhez kötõdve. Felbukkan ma is például a halhatatlan és visszatérõ hõs hagyományköre, amely már a Gilgames-eposztól kezdve a görögök hérosz-kultuszán át a középkor szentkultuszáig ível: ezekben a hõs vagy a szent akár ereklyéi által, akár testi valójában visszatér, és segítségére siet népének. Egy kelta-germán változata a kyffhauser-típusú monda, amikor a hõs egy hegybe rejtõzik, és ott pihen seregével, amíg el nem jön visszatérésének ideje. Ezek modern örököse Elvis Presley vagy Jim Morrison figurája, akikrõl szintén mesélik, hogy nem haltak meg, csak valahol rejtõznek és egyszer visszatérnek. A nemzeti színezet azonban már hiányzik ezekbõl a modern mítoszokból. Kellõ történelmi távlat is szükséges ahhoz, hogy történelmi személyekrõl, eseményekrõl mondák kerekedjenek, gondolok itt például az 56-os forradalomra, ami nem is biztos, hogy valaha mondák alapjává válik. A magyar néphagyomány utolsó klasszikus mondahõse Rudolf trónörökös volt, Ferenc József fia. Halála után szinte azonnal egész mondakör alakult ki róla. Az elbeszélések szerint õ sem halt meg, egy viaszbábot temettek el helyette. Vándorol az országban, akár Mátyás király: számos Mátyás-monda elemét aggatták az alakjára. A Rudolf utáni történelmi alakokról már csak egy-két kósza történet kering. Horthy Miklósról is már csak úgynevezett memorátok, visszaemlékezések bukkannak fel, amelyekbe beleszövõdnek folklórmorzsák: erdélyi, felvidéki bevonulásáról, vagy arról, hogy az egyszerû emberekkel hogyan bocsátkozott disputába.

– Idén ünnepeljük Árpádházi Szent Erzsébet 800. születésnapját. Ön kötetben is feldolgozta a hagyományban élõ kultuszát. Erzsébet igazi „interkulturális” személyiség, s mint ilyen, segít-e a magyar történelem és kultúra jobb nemzetközi megismerését?

A folklorisztika még hellyel-közzel jól teljesít a magyar kultúra népszerûsítésében, de állami szinten lenne pótolnivaló. A Szent Erzsébet-év kapcsán is zömmel egyházi és civil kezdeményezések történnek. Az õ alakja abszolút alkalmas a kultúraközvetítésre, a nagyvilágban ismerik személyét, legendáit, tudják, hogy magyar volt, és a katolikus egyház egyik központi szentje, akirõl a középkortól fogva legendák százai születtek: kevés ilyen ember van a magyar kultúrában. Talán az elsõ jelentõs nõi történelmi alakunk, aztán a 13. század a nõi szentek nagy évszázada lett, nemcsak magyar viszonylatban. Az õ esetében mondakörrõl csak feltételesen beszélhetünk, mert az leginkább német területen létezett, a magyar hagyományban inkább csak legendák helyi adaptációiról beszélhetünk. Ennek oka egyszerû: Magyarországon négyéves kora óta nem tartózkodott. Egy kétes hitelû hagyomány szerint ugyan egyszer hazalátogatott, és ennek van is egy mondai emléke, de nyilván sokkal gazdagabb a helyi hagyomány mondjuk Szent Margit esetében, akinek a személyéhez fûzõdõ csodás események mind Budához és környékéhez kötõdnek.

– Milyen kutatást, gyûjtést tervez a közeljövõben, készül-e új kötete?

Egyik fõ vállalkozásom, amin dolgozom, egy tízkötetes katalógusa a történeti mondáknak. Katalógus alatt ezesetben egy tudományos rendszerezés értendõ: típus- és motívumindex, amelyben szerepelnek szüzsék is, és mikroelemek szintjén a magyar mondahagyomány teljes spektruma. Mai tudásunk szerint a valaha megjelent és kézirattárakban elérhetõ, valamint a saját gyûjtésekkel kiegészített szöveganyagot: összesen mintegy hatvanötezer szöveget ölelne fel. Ez talán a világon is a legnagyobb gyûjtemény lenne. Egyetlen nemzetközi szintû párhuzama van: Stith Thompson amerikai professzornak a Motif Index of Folklore Literature címû hatkötetes, legendás kézikönyve. A magyar katalógus abból a célból születne, hogy dokumentálja és reprezentálja, mennyire gazdag a magyar népi kultúrának ez a szegmense. Másrészt készülne belõle három kötet angol nyelvû változat, ami nemzetközi szinten is megismertetné ezeket a kincseket. A tíz-tizenöt éve tartó nyári gyûjtõutakat lassan szeretném befejezni. Már csak azért is, mert vészesen fogynak azok az adatközlõk, akiktõl még lehet gyûjteni. A mostani nyolcvanévesek és afölöttiek az utolsó nemzedék, akiktõl még vérbõ teljességében lehet hozzájutni ahhoz a hagyományos folklórkincshez, ami engem elsõsorban érdekel. A huszonnegyedik óra vészharangot már régóta kongatják, de most ténylegesen a huszonnegyedik órában vagyunk, mert ez az utolsó generáció, amely még a kollektivizálás elõtt nõtt fel, hagyományos paraszti faluközösségben. Az ötvenes években mindez szétbomlott. A fiatalság ezután a városokba áramlott, megszûntek a közösségi alkalmak és helyek, megjelent a televízió. A szórványmagyarság létszámát tekintve ahol korábban harminc-negyven ember élt, ott ma már csak három-négy, vagy egy sem. Jelenleg tehát folyamatban van az általam gyûjtött anyagok feldolgozása: amit eddig kötetekben megjelentettem, az körülbelül a fele annak, ami az íróasztalfiókomban lapul. Jövõ évben jelenik meg egy átfogó mondakötetem Alsó-Fehér megye mondahagyományáról a Magyar Népköltészet Tára sorozatban a Balassi Kiadónál. Erdélyben Hunyad megye mondaanyaga fog megjelenni, Szlovákiában pedig a Rozsnyói-medence vidékének mondái. Õsszel még egy erdélyi-mezõségi falu, Ördöngösfüzes népmesekincsét szeretném publikálni, ahol az utolsó pillanatban sikerült rátalálnom két nagytudású mesemondóra. Mostanra mintegy ezerötszáz interjú van a hátam mögött: ezerötszáz ember, ezerötszáz találkozás.

 
 
 

Laik Eszter

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu