buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Élet/hang-kép


2007.09.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szögezzük le, hogy az utókor (tartozzon közéjük az irodalomértõktõl kezdve az irodalombarátokon át a lelkes rajongókig mindenki) legfontosabb kötelessége egy-egy írói életmû mindenkori emlékezetének életben tartása. Ennek a kötelességnek a teljesítésére vállalkozott a Napkút Kiadó is, amikor a Petõfi Irodalmi Múzeummal karöltve útnak indította a HANG-KÉP-ÍRÁS címû sorozatát. A Mészöly Miklós pályaképén átívelõ dokumentumkötet sikere után az idei Könyvhéten látott napvilágot a sorozat második darabja, immár egy költõi életutat állítva a középpontba, Orbán Ottóét.
 

A mûfajból adódóan erõs életrajziság dominál a kötetben, s ez, mintha manapság kezdene egyre inkább divatosabbá lenni. Annak ellenére, hogy bizonyos nézetek szerint az adott szerzõ mûvészi „végtermékén” kívül nem szükséges mást figyelembe venni, ahhoz, hogy õt magát alkotóként megítélhessük (esetleg irodalomtörténeti kontextusba helyezhessük), manapság a szakmonográfiák jórészét is a padlásról lehozott poros ládák mélyérõl elõkerülõ dokumentumokkal teszik színesebbé. Ebben az esetben meg kiváltképpen ez érvényesül. A látás érzékszervi területe mellett a hallást is bevonva az irodalmi játékba, visszaemlékezésbe, tökéletes audiovizuális élményben lehet része az olvasónak. Azt hiszem, hogy ennél közelebb nem is lehet kerülni egy szerzõhöz, ha emberként érdeklõdünk felõle. A családi fotóalbum talán még sosem látott lenyomatai kerülnek elénk és a mellékelt hangzóanyag segítségével nemcsak az életútinterjúba hallgathatunk bele, hanem a költõ által megszólaltatott saját költeményeibe is. Az utóbbiak esetében beigazolódik, hogy a verbalitás minden esetben fölülírja az írott szót. Sõt, versekrõl lévén szó, mindig külön élményt nyújt, ha a szerzõ önmaga értelmezi mûveit a felolvasás által. Orbánnál ebben sem kell csalódni, nem teszi tönkre szövegeit például túlzott modorossággal, mint mondjuk Babits, nem is jellegzetes énekhangon szaval, mint Pilinszky. A felvételek valószínûleg még viszonylag „egészséges” állapotában készülhettek, már ha lehet egyáltalán idõben behatárolni az egészséges állapotot, az ifjúkori idegösszeroppanás és a szinte élethosszig tartó Parkinson-kórhoz hasonlító titokzatos betegség között.

A hétköznapi ember számára a költõ misztikus figura. A legkevésbé sem utazik mondjuk villamoson, nem mesél a gyerekeinek a padlón ülve, nem jár uszodába, s pláne nem utazgat a világban. Viszont, a közvélekedés szerint, a költõ nem lenne költõ anélkül, ha hiányoznának az életébõl a legtöbb esetben szükséges (szükséges, mert mindenképpen a mûvészetét ösztönzik) „vargabetûk”. Nevezzük Orbán Ottó esetén is jobb híján vargabetûknek az életét övezõ – szinte tipikusan – „költõi nyavalyákat”. Mert hát kijutott neki bõven: betegségbõl, háborúból, ostrom utáni árvaságra ítéltségbõl. A szentségtörés elkerülése nélkül szeretném kijelenteni, hogy ezek a bizonyos vargabetûk tették õt jelentõs, irodalomtörténetileg is izgalmas pozíciójú költõvé. (Ez utóbbit úgy értve, hogy nem tartotta magát sem klasszikusan hagyományos, sem pedig lázas posztmodern, újító költõnek.) Az õ versei mindig is a saját életébõl táplálkoztak, dacolva a korszakot meghatározó irányzatokkal, iskolákkal. Szigorúan alanyi költészet az övé. Akkor is, amikor a költészetrõl, mint mesterségrõl ír, akkor is, amikor a folyamatosan megújuló hagyomány jegyében nyelvileg szabadon „ugrál” a reneszánsztól a (p)osztmodernig, miközben fölpróbálgatja más költõk hangját és az õ modorukban szólaltatja meg verseit.

A könyv a „gyökerek” bemutatásával kezdõdik. Interjúrészletekbõl, esszétöredékekbõl, múltidézõ, a 2. világháború elõtti fotókból tárul föl egy költõ élete. A katolikus, paraszti származású kézbesítõnõ és a magasabb társadalmi osztályból származó, kikeresztelkedett könyvelõ köt rangon aluli házasságot. Az apai ág ezt mindenképpen drámai eseménynek nyilvánítja. Ilyen családi viszonyok között jön világra a kis Ottó 1936-ban, és akkor a történelmi viszonyokról még nem is beszéltem. Az apát, aki egyébként „gondos családfõ, és közepes hivatalnok” ’44 telén behívják munkaszolgálatra, és soha nem tér haza. „Túl sok a halál, amit meg kéne érteni, túl sok a veszteség, nem is lehet fölfogni” – írja késõbb költõként egy esszéjében. Aztán, mintha mégis hozzá lehetett volna szokni – vagy legalábbis lelkileg megedzõdni – a történelem abszurditásához. Eljön az idõ, amikor a kisgyermek többé már nem fél a bombázástól, mert az is csak a „normál rutin” része lesz. (A szervezet, mintegy védekezõ mechanizmusként a fiatalkori idegösszeroppanással válaszol minderre.) A háború befejezõdése után egy gyermek-nevelõintézet a következõ állomás, a Budakeszi út és a Hárs-hegy lába között fekvõ hatalmas telken, a „zöld országban”. És egyszerre kitágul a világ. Az intézeti falak egy költõpalánta szárnybontogatásainak lehetnek tanúi. József Attila öcsödi korszakát éli újra, a Dickens regényeiben feltûnõ mosdatlan arcú, „fürtös fejû” félárvák életét, meg a kis Mozartét, a kis Goethéét, már ami a zsenialitást illeti. Orbán Ottó egy csapásra háborús csodagyerek lesz, aki hol a Rádióban, hol a Parlamentben szerepel és, aki talán soha nem is kezdett volna verset írni, ha nem a versterápiát választják nevelõi kitûnõ pedagógiai érzékkel a háborús sokkból való kigyógyulás egyetlen útjaként. Valódi, szakmai útmutatást majd Nemes Nagy Ágenstõl kap gimnazistaként.

Aztán ismét közbeszól a történelem, amit a Kabdebó Lóránttal folytatott interjúban egyszerûen úgy kommentál, hogy „valami okból sorsszerûen kapcsolódott hozzám az abszurditás”, így elsõ verseskötete az ’56-os események hatására csak megkésve jelenhetett meg, 1960-ban. Ezek után haláláig, 2002-ig rendszeresen publikált. Nemcsak számos verseskötete, hanem esszé-, gyermekvers- és mûfordításkötetei is gazdagították életmûvét. Költõként, tanárként, mûfordítóként járhatott a világ különbözõ részein: Amerikában, Japánban, Indiában, Európa irodalmilag jelentõs nagyvárosaiban. Munkásságát 1992-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.

Jelen dokumentumkötet érzékletesen építi fel a fókuszba helyezett költõ, Orbán Ottó pályaképét életének fontos eseményeit kronologikus sorrendbe téve, azokat jegyzetekkel, fotókkal, levelekkel is kiegészítve. Egyetlen aprócska megjegyzés azért engedtessék meg a recenzens számára. Az összeválogatott interjúk, esszék, vallomások részletükben, vagy teljes egészükben azonosak a szintén Lator László által szerkesztett, az In memoriam sorozat keretein belül megjelent Ostromgyûrûben címû kiadvány válogatásával. Úgy gondolom, hogy e méltán jeles életmû igen sokféle és ugyancsak kiváló bírálattal (kritikával, tanulmánnyal, nyilatkozattal) gazdagodott az idõk során, érdemes lett volna ezek között a további szövegek között is válogatni, és azokkal is kiegészíteni e kötetet, még átláthatóbbá téve ezzel az Orbán-befogadás alakulását.

Hang–kép–írás · Orbán Ottó
Napkút Kiadó, 2007
128 oldal + CD melléklet, 2980 Ft

 
 
 

Hanti Krisztina

Napkút Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu