buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 19, hétfo
Huba napja





















Évfordulók:
1914: Bajomi Lázár Endre születése
1936: Federico García Lorca halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Jönnek a törökök!


2007.07.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az igazat megvallva, szerencsésnek érzem magam, hogy egymás után három török regényt is kézbe vehettem. Úgy hiszem, ma Magyarországon kuriózumnak számít az efféle „egzotikus” nyelvekbõl való fordítás. Pedig érdemes néha egy-egy pillantást vetni nemcsak az istenített nyugat, hanem az izgalmakkal teli kelet felé is. A három írásból kettõ ennek ékes bizonyítéka.
 

Cem Mumcu regénye (Törökfürdõ – avagy Sírbolt) – valójában inkább kisregény –, az átlagosban, a jóban, a rosszban lejátszódó pszichológiai folyamatokra próbál rávilágítani egy különös, kegyetlen történet által. Gyermekgyilkosság, anyagyilkosság, öngyilkosság, vérfertõzés, erõszak az egyik oldalon – ártatlanság, naivitás, tisztaság, belenyugvás a másikon. S mindez egy család hétköznap-jaiban.

Muharrem, a nem kívánt gyerek apja halálának napján születik, s még alig vesz néhány lélegzetet az új világban, anyja öngyilkos lesz. A család a csecsemõt okolja mindenért: „nagyanyja, Ýnayet Haným szemében minden szerencsétlenségnek õ volt az oka. (...) Különös gyermek, lehet, hogy dzsinn, sátán vagy egyenesen Allah büntetése.” A világtól elzárva telnek Muharrem elsõ évei, csak a család szolgáló asszonya, és nagynénje veszi körül gondoskodással. „Muharrem a szobában evett (...) Havonta egyszer mosdott a szoba falába beépített zöld fatáblákkal eltakart fürdõszekrényben. Ugyanott pisilt és kakilt.” Így megy ez addig, míg egy napon a két asszony megszökik a kisfiúval, s egy szelíd, megözvegyült, gyermektelen, szeretetet adni vágyó fürdõsnõnél talál menedéket.

Közben a családban Ýnayet Haným karjai, mint egy polip gyilkos szorítása fûzik mind erõsebbre a kötelékeket, gonoszsága pestisként ragad gyermekeire, unokáira. Fia, Emin, megerõszakolja saját húgát, a szerencsétlenül fogant kisembert születése után megfojtják; az unokák szörnyû brutalitással halálra kínoznak egy macskát. Muharrem szöktetése után a nagyanya üstjében fortyogó gyûlölet-elixír méregcseppjeit másnak kell beadagolni. Emin a kínzatások következõ áldozata. „Ýnayet Haným vajon miért nem adott ki parancsot megölésére? Az ételébe kevert patkányméreggel könnyedén és hangtalanul el lehetett volna intézni.” Ám „nem pusztíthatja el úgy Emint, hogy valami újat ne állítson a helyébe.” Végül azonban a méregkeverõ saját mérgének áldozata lesz. Gyermekei halálra éheztetik a tehetetlen öregasszonyt, majd a család tulajdonában lévõ fürdõbe viszik megmosni a már bûzlõ holttestet, ám a váratlanul kiütõ tûzben mindnyájan bennégnek – így válik sírbolttá az örökség. Még láthatjuk, Muharrem élete révbe ér, s az utolsó lapokon fény derül arra is, honnan táplálkozott Ýnayet Haným olthatatlan gyûlölete: lány korában hasonló kínzásokat szenvedett el anyjától, melyeket aztán, mintegy örökségként hagyott utódaira.

Hogy Ýnayet Haným lelke mitõl feketedett meg, érthetõvé válik; Muharrem, és az õt szeretettel körülvevõ fürdõsasszony karaktere, története szépen kibontott, mélységekig feltárt. A többi szereplõ lélektana azonban kicsit homályban marad, nem teljesen világosak a belsõ mozgatórugók. A történeten belül az író néha általános igazságokat próbál megfogalmazni. Kevésbé sikerültnek érzem ezeket („Az élet olyan anya, akirõl nem lehet tudni, hogy kin mikor esik meg a szíve”), s talán erõsebbnek a kérdéseket, melyekben félig benne rejlik a válasz is („Nem a megéltek, a megszokások és kapott sebek alakítják az ember arcát, sõt egész testét? Amit mi ráncoknak hiszünk, azok nem patakmedrek, amelyeket a hulló könnyek alkotnak maguknak?”).

Mind a Törökfürdõ, mind Ýhsan Oktay Anar regénye (Ködös kontinensek atlasza) Tasnádi Edit szép fordításában látott napvilágot. A Ködös kontinensek atlasza a 17. századi Konstantinápoly kalandos világába invitálja olvasóját. Az álmok könyve ez, Hosszú Ýhsan Efendi álmaié. Minden, ami a regényben történik – háborúk, hosszú vándorutak, csalók, kalandorok, kémek, koldusok földalatti szervezetének titkokkal, rejtélyekkel teli világa – az õ álmaiban születik, s válik valóra. Fejezetrõl fejezetre újabb és újabb szereplõket ismerhetünk meg, mintha novellák kapcsolódnának egymásba, melyek aztán egy ponton találkoznak, összeérnek. Mindenkinek megvan a maga különös története, minden karakter sorsát nyomon követhetjük, hol itt, hol ott bukkannak elõ újra a már ismert szereplõk, mind többet tárva fel önmagukból, titkaikból az olvasónak és egymásnak.

Hosszú Ýhsan Efendi egy világtérkép elkészítésén dolgozik, azonban a világ lenyomata csak képzeletében él. Úgy hiszi, hogy ha „a lélek alvás közben elkülönülve a testtõl messzi vidékeket jár be, akkor teljesen fölösleges, hogy a test ezerféle fáradsággal elmenjen azokra a helyekre, ahová a lélek amúgy is eljut”. Mikor hozzájut egy bizonyos „Rendékár” „Hadova a csízióról” címû könyvéhez, megkezdõdik filozofálgatása a létrõl, a gondolkodásról. Ez, s a világtérkép, melyet fia, Bünyamin gondjaira bíz, adják a tulajdonképpeni történet keretét: a tudáshoz vezetõ út keresését nehéz próbák, kalandok által. Olyasféle gondolat ez, amit egy másik kor másik világból való költõje, Petrarca is megfogalmaz egyik levelében: a nehezebb utat kell választanunk ahhoz, hogy a jót elérhessük. Persze a Ködös kontinensek történetében Petrarca is csak Hosszú Ýhsan Efendi fantáziájának szüleménye lehet, mint ahogy az egész világ, s benne minden történés, lét – nemlét, szép – csúf, igaz – hamis. Vitatkozik Rendékárral (nem nehéz kitalálni, kit rejt valójában a név), fontolgatja, mit is jelent: „gondolkodom, tehát vagyok”. Az õ szempontjából az állítást másfelõl kell megközelíteni: „Álmodom, tehát vagyok. Vagyok, de ki vagyok?” – teszi föl önmagának a kérdést a történet elején. S a végén újra: „Vagyok, de ki vagyok? Hosszú Ýhsan Efendi-e, aki Galatában, a Vitorlások fogadója mellett lakik, vagy pedig valaki, aki mondjuk Izmirben, pontosan háromszáznyolc év múlva szomorú ámulattal szemléli a világot? Melyikük az álom, és melyikük a valódi?” S épp ez e kalandos, olvasmányos, olykor mulattató, olykor elgondolkodtató történet nagy kérdése. Vajon álmodjuk-e, hogy élünk, vagy álmainkat éljük, esetleg e kettõ láthatatlan határán lebegve észre sem vesszük, hogy idõnk éppúgy folyik szét, mint Dalí óráján a percek? Csak a hétköznapokban élünk, vagy olykor felemelkedve képesek vagyunk madártávlatból szemlélni a világot, s benne önmagunkat?

S végül néhány szó a harmadikról, Serdar Ozkan írásáról (A megtalált rózsa), ami bizony, akárhogy is nézem, kakukktojás. Sajnos nem azért kívülálló, mert az elõzõeknél magasabb esztétikai szintet képvisel. Nem, ez nem a katarzis könyve. Ahogy a szólás mondja, nem mind arany, ami fénylik – hozzátehetnék: nem mind fénylik, ami török. Édesanyja halála után „a legpatinásabb San Franciscó-i szálloda mindenki által csodált örökösnõje”, Diana elindul, hogy a messzi keleten meglelje önmagát s megértse a rózsák beszédét. Butácska szerelmi románccal fûszerezett történet ez, ilyesfajta „bölcsességekkel” elegyedve: „mindannyian feladunk magunkból egy részt a minket körülvevõ társadalom elismeréséért cserébe”; „ott vagyunk, ahol a szívünk”. Vagy egyszerû giccs: a rózsák „a könnyû szellõben egyszerre lengedeztek, fülemülék röpködtek felettük”. Tulajdonképpen nincs is ebben semmi meglepõ, mert az író, mint egyes szám elsõ személyû elbeszélõ, be is vallja regénye végén: „Nem baj, ha kudarcot vallok. Nem baj, ha nem tudom jól elmesélni, nem baj, ha a stílusom nem különleges, nem baj, ha a többieknek nem tetszik...” Hát ezzel a hozzáállással tényleg nehéz.

S még egy gondolat. Fittyet hányva minden divatos kánonra, én, mint olvasó, szerettem volna kicsit jobban megismerni az írókat. Tudom: beszéljen helyettük a mû – s az beszél is, különbözõ nyelveken. De ha egy jó regényt olvasok – márpedig háromból kettõnél azt olvastam – érdekel a szerzõ személye is, a rövidke fülszöveg pedig keveset árul el róluk. Hiányzik egy – ha nem is mélyelemzõ – de legalább ismertetõ jellegû utószó.

Cem Mumcu: Törökfürdõ – avagy Sírbolt
Ford.: Tasnádi Edit
Ráció Kiadó, 2007
2300 Ft

Ýhsan Oktay Anar: Ködös kontinensek atlasz
Ford.: Tasnádi Edit
Magyar Napló, 2007
1890 Ft

Serdar Ozkan: A megtalált rózsa
Ford.: Loósz Vera
Trivium Kiadó, 2007
2390 Ft

 
 
 

Rózsássy Barbara

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu