buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A pénz intéz


2007.05.23

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Hasznos, jó könyv. Egyaránt, bár nem azonos módon érdekes olvasmány mind a szakmabeliek, mind pedig honi gazdaságtörténet iránt érdeklõdõ laikusok számára. Alapos és sok tanulsággal szolgáló történeti ismertetést ad a magyar pénzintézeti ágazat létrejöttérõl, mûködésének, fejlõdésének és a nemzetgazdaságban betöltött szerepének alakulásáról – már amennyire ez a képekkel együtt mindöszszesen 150 oldal terjedelemben egyáltalán lehetséges. Ezzel hiánypótló mû a mai könyvkínálatban, ami jelentõsen emeli az értékét.

Tény, hogy a pontos szóhasználat szerint az alcímben szereplõ pénzintézet szélesebb kategória, mint a bank, az itt olvasható áttekintés pedig túlnyomó részben az utóbbiakra összpontosít, és az egyéb pénzintézetekre inkább csak az elõbbiekkel összefüggésben, valamint az ágazat statisztikai adatainak bemutatásánál tér ki. Tartalmának értékét ez nem csorbítja, hiszen – amint ki is tûnik belõle – a meghatározó szerep a bankoké volt. Maga az áttekintés viszont lényegében az ágazat egészének a történetét tárja elénk, semmint az egyes pénzintézetekét. Emellett, ahogy az idõben haladunk elõre, mind nagyobb hangsúlyt kap benne a monetáris pénzügyek történetének ismertetése. A bankok, pénzintézetek mindebben a létük és mûködésük legfontosabb mozzanataival szerepelnek, úgy és annyival, ahogyan az ágazat létét és tevékenységét formálták. Ennél több nyilvánvalóan nem is várható el egy ilyen terjedelmû tanulmánytól – annál is inkább nem, mert a témában kevésbé járatosak meglepetéssel tudhatják meg innen, milyen sok bank mûködött hosszabb-rövidebb ideig a szóban forgó idõszak során.

Ma itt a bankokat szinte halhatatlannak véljük/reméljük, és igen nagy megrázkódtatást okozna, ha egy komolyabb bank becsõdölne. Pár közelmúltbeli, nagy port felvert kivételtõl eltekintve, egyszerûen nem vagyunk hozzászokva, hogy ez is megtörténhet. Itt ellenben arról olvashatunk, hogy korábban, fõként úgy a húszas évek végéig, meglehetõsen számottevõ volt a bankok halandósága. Ehhez tudni kell, hogy akkoriban a különbözõ tevékenységekkel járó kockázatok vállalásában nem korlátozta õket olyan hatósági felügyelet, mint amilyen manapság mûködik a fejlett piacgazdaságú országokban. Az ilyen felügyelésnek ma fõ rendeltetése, hogy a bankokkal betarttasson bizonyos korlátokat az üzleti tevékenységeikben vállalt kockázatok tekintetében, annak érdekében, hogy ezzel védje a pénzügyi szektor megbízható mûködését, és az iránta megnyilvánuló bizalmat az egyes bankok megingásának vagy csõdjének kedvezõtlen hatásaitól. Amint olvashatjuk, nálunk a kezdeti idõszaktól a törvényi szabályozás mindinkább megnyitotta a lehetõségeket a banki tevékenységek expanziója számára, és így azokat lényegében csak a saját tulajdonosaik, valamint a banküzemi vezetõik józansága korlátozta abban, hogy meddig mennek el a különféle kockázatok vállalásában. Klasszikus bankfelügyeleti tevékenységet az 1916-ban alapított Pénzintézeti Központ kezdett ellátni – hogy hogyan és milyen keretek között, arról természetesen érdemi ismertetést kapunk. Kiemelést érdemel, hogy a PK bankfelügyeleti intézményként az elsõ volt Európában, és a legtöbb országban majd csak a nagy gazdasági világválság során, annak hatására jöttek létre bankfelügyeleti intézmények.

A kötet információtartalma igen gazdag, a kezdetétõl mindvégig igen jó, s ennek megfelelõen magas mind a szakmai, mind pedig az ismeretterjesztõ értéke is. Valójában szükségszerû, ahogyan ez kihat az olvasmányosságára. A kezdetekrõl szóló rész a laikus számára is kifejezetten megragadó, majd ahogy fejlõdik a szektor, bõvül és diverzifikálódik a tevékenysége, sokasodnak a szereplõi, úgy teszik súlyosabbá a szöveget a szakmai részletek – például az ágazati mérlegekbõl adódó következtetések ismertetései. Ezek a banktörténet, és általában a pénzügy-történet iránt érdeklõdõk számára csemegék, a nagyközönségnek viszont talán kissé nehézkesebbé teszik az olvasottak követését. Lehet persze át is futni ezeket, ha pedig megküzdünk a megértésükkel, az a kívülállóknak is nagyon érdekes tanulságokkal szolgál. Utóbbiakat olykor kissé zavarhatja, hogy néha magyarázat nélkül használja a régi banknyelv egyes fogalmait. Van ugyan benne fogalommagyarázat, de a kívülálló számára szûkebb a kelleténél.

Szakmatörténetileg is, a honi történelem sajátos tükreként is igen érdekes és tanulságos olvasmány ez a tanulmány. A tények benne helyenként szinte hihetetlenek. Például, hogy Lánczy Leó 24 éves korában már a saját addigi teljesítménye, és nyolcéves addigi szakmai pályafutás alapján lett a Magyar Általános Földhitelintézet igazgatója, Kornfeld Zsigmond, szintúgy a saját erejébõl, már 20 éves korában igazgató egy prágai banknál, s kiemelkedõ teljesítményével hamarosan a Rotschild érdekeltségbe tartozó Magyar Általános Hitelbanknál kapott vezetõ pozíciót. Szinte hihetetlen, hogy Magyarországon 1867–1873 között 552 hitelintézetet alapítottak – és nagyon érdekes, hogy ezek nagy többségét nem a tényleges mûködtetés céljával, hanem az engedély birtoklására támaszkodó spekulációk szándékával. Cseppet sem meglepõ, viszont tanulságos tudni, hogy a szükséges források bevonása okán a bankjaink már akkor is erõsen kötõdtek a külföldhöz. És mily ismerõs: 1886-ban megalapították a Magyar Királyi Postatakarékpénztárat, amely a hatalmas postahivatali hálózatra támaszkodott, és eleinte fõként a kis betétek gyûjtésében jeleskedett. Szintúgy; hogy az 1864-ben megnyílt Pesti Áru- és Értéktõzsdén kialakult buborékszerû hossz kiaknázásába a bankok milyen hitelexpanzióval, és annak céljával milyen meredek konstrukciókkal szálltak be. Meghökkentõ, hogy a magyarországi hitelintézetek száma 1914-ben 4990 volt, és még a húszas évek elején is jóval meghaladta a kétezret (Trianon után ez azt is tükrözte, hogy igen nagy hányaduk Budapesten koncentrálódott). Szintúgy, hogy az elsõ világháború során a nagybankok kihelyezési problémákkal kerültek szembe, s ennek hatására egyebek közt birtokokat béreltek, és mezõgazdasági vállalkozásokat indítottak. A háborús viszonyokat azzal is törekedtek kiaknázni, hogy az áruüzletük fejlesztésével igyekeztek közvetlenül is részt venni a hadiszállításokban. S mily ismerõs: a „nekilendülésrõl” szóló fejezetben Tomka elmondja, hogy a bankoknak érdekükben állt a kommunikációs üzeneteikben kiemelni az iparfejlesztésben való jelentõs szerepvállalásukat – mert a közvélemény elvárta tõlük, hogy mozdítsák elõ a nemzeti ipar megteremtését, s így „az önfeláldozóan iparfejlesztõ bank imázsa kedves volt a számukra”.

Tudjuk, a történelem olykor ismétli önmagát: a Népszövetség küldöttei 1923 végén Magyarországra érkeztek a gazdasági helyzet tanulmányozására, és elkészítették az ország pénzügyeinek rendezését célzó szanálási programjukat. És hosszan folytathatnánk – de inkább el kell olvasni. Érdemes...

Tomka Béla: Képes banktörténet. Magyar pénzintézetek a kezdetektõl az államosításig
HVG Kiadó, 2006
4200 Ft

 
 
 

dr. Osman Péter

HVG Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu