buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Fekete vagyok, de szép...”


2007.05.23

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Bár a címbõl – Sós kávé – és az alcímbõl – elmeséletlen nõi történetek – nem derül ki, a mottó és az elõszó világossá teszi, hogy zsidó, zsidó származású, magyar zsidó, szlovák-magyar zsidó nõk – folytathatnánk az árnyalást – egybegyûjtött írásait tartalmazza a könyv. A néhány „lelki zsidó” – azaz a zsidósággal valami miatt, valamilyen szempontból azonosuló nõ írása szervesen illeszkedik a kötetbe, és felmutat nem egy lehetõséget arra, hogy miként dolgozható fel valamennyiünk etnikai és/vagy történelmi eredetû mentális sebzettsége.
 

Nem probléma, hogy a „zsidó” szó nem szerepel a címlapon; a könyv nem „erõs” identitáskategóriákra épül, és az etnikai, faji vagy vallási begyökereztetés nem szándéka, ellenkezõleg, több tekintetben is nyit. A „narratív identitás” eleve rugalmasságot, „lágy” identitásformákat feltételez, hisz az elbeszélés maga az önazonosság-formálás, nem pedig végérvényesítés, leszögezés. Habár ma új erõre kapnak a tendenciák, amelyek az identitás kimerevítésére törekszenek, véleményem szerint sokkal termékenyebb és okosabb az olyan gondolkodás, mely lazítani szeretne a fogalmi abroncsokon, és az identitást többkomponensû, folyton változó, a múlt és a jövõ közt vibráló, képlékeny és alakítható képzetnek tekinti.

Egyszóval senkinek se kelljen egy szóval megválaszolni a „ki vagy/mi vagy” kérdést, ha nem akarja! Mi nõk, amennyibben valóban rendelkezünk a férfiakétól különbözõ érzékenységgel és észjárással, és nem engedünk a kötelezõ logocentrizmusnak, ugyanakkor – természetesen – nem forszírozzuk túl a „másságunkat” sem, talán jótékonyan befolyásolhatjuk a harcias, keményvonalas identitásdiskurzusokat.

Az élettörténet, ha hiteles, megbontja az egységes, mindig-azonos szubjektum katonás képzetét, hiszen magát a változást állítja elénk. A Sós kávéban eredeti és eredendõ élettörténeteket olvashatunk, melyeket nem változtatott el sem emlékezetpolitika, sem írói transzponálás; ezúttal nem véleményformáló publicisztika és nem is mûalkotás létrehozása volt a cél, hanem az emlékezés rögzítése, a nyomot hagyás, és az élet feldolgozása.

Mindazonáltal ez a könyv – Pécsi Katalin szerkesztõ munkájának is köszönhetõen – szépirodalom. Korlátolt poétika az, amely ma nem veszi számba a „történet” mûfaját, és csak a novellát engedi be az irodalomba, vagy amely az élettörténetet, a vallomást alacsonyabb rendû írogatásnak tekinti. Kovács Éva és Vajda Júlia Mutatkozás, illetve Erõs Ferenc Az identitás labirintusai címû, egyaránt jelentõs könyvében találhatunk többnyire magnóról lejegyzett zsidó identitástörténeteket, melyek pszichológiai és szociológiai kutatás alapanyagául szolgáltak – ezek értékes dokumentumok. Amit azonban a Sós kávéban olvashatunk, az irodalom, még ha nem is professzionális írónõk írták a szövegeket, hanem jobbára írástudó nõk, újságírók, civilek.

De nem szükséges szigorú meghatározásokhoz ragaszkodni. A nõk poétikai téren is újat képesek hozni a kultúránkba, és nem kell bevett mûfaji szabályokhoz tartaniuk magukat. A mesélés öröme és szabadsága új formákat teremthet – ebben a kötetben legalábbis mindegyik szöveg megformált, szinte mindegyikben vannak metaforikus csomópontok, a stílusuk egyéni.

A kötet Vera Meisels Izraelben élõ szlovák-magyar zsidó nõ novellává kerekedõ élettörténetének címét viseli. A „sós kávé” metaforává válik: arra vonatkozik, hogy mi, kisebbségek, gyengébbek és gyöngédebbek: nyelni, azt tudunk. Ámde, szerencsés esetben, csak-csak elérkezik az idõ, amikor „nekivágunk a szabadságnak”. A nõi életekben ez gyakran késõ felnõttkorban történik meg, és ez a kötet arra is bizonyság, hogy milyen bátrak és tisztánlátók tudnak lenni a nagymamák.

Az egyetemes világirodalom férfi irodalmat jelent – a nõk értékes kivételek – nem csoda, hogy a nõi életet szinte a fojtásig körbehurkolja az „elmeséletlenség”. A zsidó életek esetében viszont, a holokauszt-trauma miatt, az elmeséletlen-ségen túl egész konkrétan beleütközünk az elmesélhetetlenség szindrómájába is. Ez a kérdéskör Magyarországon csak a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején vált pszichológiai vizsgálódások tárgyává.

Vajda Júlia, mint pszichoanalitikus és szociológus, komoly kutatásokat végzett e témában, most azonban gyönyörû történetet írt egy interjújáról. Sikerült ábrázolnia az elbeszélésért és az elbeszéléssel folytatott küzdelmet, annak fájdalmas és gyógyító hatásait (talán még magát az elmesélhetetlent is). Egy nõi sorsot ábrázolt sûrítve, olyat, amelyet örökre megnyomorított a soá. Ezen túl pedig, lévén túlélõk leszármazottja, a saját sebzettségét és (ön)megértési kísérletét is érzékeltette (Magunkra hagyva).

A holokauszt-trauma a Sós kávé mindegyik történetében jelen van, a második és harmadik generációs „túlélõkben” is. A fiatal Nicole Katz, aki Ausztráliában cseperedett fel, az identitás labirintusaiban bátran tévelyegve, a családja történetét kutatva egyszerre találta meg Magyarországot, a nõiségét és a zsidóságát, sõt talán még a hivatását is – az õ írását (Konvergencia) olvasva nem csodálom, hogy a jegyzet szerint regényírónak készül.

Az anyák és nagyanyák gettó-, a láger- és bujkálástörténeteinek motívumai és helyszínei ismerõsek – a nõi reszketés, aggodalom és bátorság azonban, ami ezekben a történetekben a szavak között megjelenik, új, organikus elem; nõi szempárban tükrözõdve látjuk az embertelenséget, ami így emberközelbe kerül – szenzuálisan megérint, és nincs mód „letudni” azt.

Aczél Anna a történetében (Talált levél) egy levéldokumentumot közöl. Az édesanyja írja le benne az „undorral elegy közömbösséget”, amivel a budapestiek a deportálást végigkísérték: „A város egyik fele költözött, a másik fele kárörömmel nézte”. Kun Anna pedig ezt írja a Hazatérésben: „Én szégyelltem, hogy a város némán végignézte az elhajtásunkat, és most viszsza kell néhányunkat fogadnia, élõ lelkiismeret-furdalásként.” Többek között ezek azok a momentumok, amelyeket nekünk, mai olvasónknak, magunkra kell vennünk, és ezeknek az író nõknek a megszólalása az érzelmi együttrezgést teszi lehetõvé számunkra.

A háború végével nem értek véget a megpróbáltatások; sokaknál soha nem értek véget. Gonda Júlia az édesanyjával másfél-két és fél évesen szenvedte meg a táborokat. Miután hazakerültek, az édesanya nemegyszer ejtette ki azt a mondatot, mely a Sorstalanságot idézi emlékezetünkbe: „A lágerban jobb volt.” Gonda Júlia értelmezését én duplán aláhúztam: „Mintha nem lett volna vége a deportálásnak. Mintha újabb és újabb deportálásoknak lettünk volna kitéve folyton, országhatáron, sõt városon, kisebb közösségeken belül. Mert minden elszigetelés, idegennek tekintés, be nem fogadás, kirekesztés – »deportáció«; még ha nem is életre-halálra menõ.” Ismét egy pont, mely lehetõvé teszi számunkra az átélést, az azonosulást, amivel egyszerûen tartozunk... hogy kinek, azt minden olvasó maga dönti el.

A rendszerváltozással megszûnt az „egyetlen identitás” kényszere, megtörtek a tilalmak, amelyek elfojtották a zsidóságról való nyílt beszédet, és eltorzították valamennyiünk családtörténetét. Eljött az ideje kollektív emlékezetünk különbözõ formákba öntésének, újra- meg újraírásának, a különféle identitásválságok megfogalmazásának. (Érdekfeszítõ példa az utóbbira Tamás Zsuzsa Zsidó vagyok? címû írása.) A feminizmus támaszt, segédfogalmakat kínál ahhoz, hogy a kulturálisan szintén elfojtott nõiség is megtalálja a maga megnyilvánulási formáit, a nem üres frázisnak tekintett multikulturalizmus pedig a kisebbségek és a marginális csoportok iránti figyelemre kötelez. A Sós kávé, a maga szerénységével egyetemben, azért is fontos könyv, mert az írások egymással is, meg az olvasóval is párbeszédbe elegyednek. Ezek a történetek megszólítanak, számot vetnek és csillapítanak, apróka mozzanatokat tárnak fel, engesztelnek és egyenesen beszélnek – ahogy csak a nõk tudnak. És ezek a történetek, mindennek ellenére, szépek.

Sós kávé. Elmeséletlen nõi történetek
Gyûjtötte és szerk.: Pécsi Katalin
Novella Kiadó, 2007
1990 Ft

 
 
 

Radics Viktória

Novella Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu