buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Neokonyec
Válaszúton az amerikai imperializmus


2007.03.29

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Mi jut eszünkbe a következõkrõl? Az uralkodó világrend egy minden korábbitól eltérõ, magasabb rendû, s egyben örök berendezkedés, ami persze további tökéletesítésre szorul. Létrejöttét és megszilárdulását egy hatalmas országnak köszönhetjük, mely épp ez által lett legyõzhetetlen, példátlanul sikeres és fejlett nagyhatalom, s amelynek népe példakép minden más nép számára, magasrendû gondolkodásmódja és magasabb morálja végett. E nagyhatalom kötelességének érzi, hogy rendszerét egyedül üdvözítõként importálja más országokba – ha kell politikai és gazdasági kényszerrel, ha kell, fegyverrel. A világ népei persze vágynának is erre, csak elmaradottak, így vágyaikat nem ismerik föl, vagy saját elitjük tartja õket távol a jótól. Ezért a katonai invázió nem más, mint e népek felszabadítása, miként az intézményrendszer, az értékrend, a világnézet importja sem más, mint önzetlen baráti segítségnyújtás, az adott ország fejlõdésének elõsegítése. A végcél e világhatalom oltalma alatt álló, egységes földgolyó.

No, vajon mirõl van szó? Talán a bolsevizmusról és a Szovjetunióról? Nem talált. Ez bizony a Bush-éra politikai világképe, az ún. neokonzervativizmus, avagy közismert nevén: neokon. A hasonlóság egyik oka minden bizonnyal a neokon teoretikusok trockista múltjában keresendõ, mert bár mondanivalójuk explicit tartalma (most épp) ellentéte az egykorinak, mentalitásuk a régi maradt.

Eddig elért eredményeik viszont látványosak: az afganisztáni és az iraki fiaskók, a jóléti állam leépítésének fölgyorsulása szerte a világon, s ezek nyomán az egyre általánosabbá váló Amerika-utálat, baloldali fordulatok Latin-Amerikában, a globalizáció-kritika fokozatos main-streammé válása, sõt egyre nagyobb kiábrándulás magából a kapitalizmusból. Talán még hálásak is lehetünk nekik.

Mindezek hatására a Bush adminisztrációban is posztot betöltõ Francis Fukuyama miután a történelem végérõl és a piaci demokrácia mennybemenetelérõl kinyilatkoztatott világrengetõ elmélete alig pár év alatt hülyeségnek bizonyult, az amerikai külpolitika útvesztõit és lehetõségeit taglaló újabb mûvében, az Amerika válaszúton-ban megint csalódását kénytelen kifejezésre juttatni. Mint az elõszóban írja: „Arra a következtetésre jutottam, hogy a neokon-zervativizmus politikai szimbólumként és gondolatkörként egyaránt olyasvalamivé fejlõdött, amit nem tudok többé támogatni.” Persze a demokraták elõrenyomulásával és Bush népszerûségvesztésével fura mód egybeesõ eltávolodás inkább csak mosakodás, minthogy a jeles szerzõ az egész neokon kalandorságot jobbára taktikai hibák sorozataként, sõt egyfajta jóhiszemû naivitásként értelmezi, védelmezve a föntebb tagolt alapelveket. Az ismert formulával: „az eszme szép, csak a megvalósítása nem az igazi.” Mint írja, a Bush-kormány õszintén hitte, hogy Irak megtámadásakor „nem szûkkeblû önérdekbõl cselekszik, hanem a globális közjót szolgálja” (107 o.). Túlbuzgók voltak, mert nem kerítettek sort a nukleáris fegyver meglétét igazoló bizonyítékok „kevésbé elfogult megvizsgálására”.

A könyvben fölmerülõ számos téma közül a legérdekesebb megállapításokkal talán az iszlámizmus kapcsán találkozhatunk. Fukuyama a neokon fõteoretikus Charles Krauthammer véleményét osztja, aki szerint a fasizmussal és kommunizmussal ellenétben ez az új Nyugat- és demokrácia-ellenes mozgalom spirituális jellege miatt bír tartósabb és áthatóbb vonzerõvel, s hallatlan elõnye, hogy olyan vallásba ágyazódott, melyet egymilliárd ember követ. Másfelõl az „új dzsihád” egyáltalán nem az iszlám korábbi, „tiszta” formájának visszaállítása, hanem a modernizációs termék, egy új, egyetemes doktrína megteremtésére irányuló kísérlet, „amely identitásforrásul szolgálhat az új, globalizált világ multikulturális kontextusában” (81-83 o.). Terjedésének oka sem a vallási vagy kulturális kizárólagosságban, avagy a nyugati baloldal által hangoztatott szegénységben keresendõ, a probléma jóval összetettebb. Fukuyama Oliver Royt, a francia iszlámszakértõt is idézi, aki párhuzamot lát a korai protestantizmus és az iszlámizmus között. Eszerint az elõbbiek anno éppúgy gyökerestül kitépték a vallást a hagyományos szocio-kulturális mátrixból egy tisztább és egyetemesebb forma kedvéért, mint teszi ezt mostanság az utóbbi. A régi muszlim vallásosság mindig a helyi vagy nemzeti kultúrába ágyazódott be, vagyis az univerzális tant helyi szokások és kultuszok módosították. Ezzel szemben a lokális tradícióktól elszakadó globális fundamentalizmus a vallást személyes elkötelezettség kérdésévé tette, amivel megvetette a modern individualizmus alapjait. A türelmetlenség se tévesszen meg senkit, hisz Luther se pluralizmust hirdetett, és Kálvin Genfje se a toleranciájáról volt híres (88 o.). Mindez tetszetõs, ám van egy kis bibi: a protestantizmus nem csupán az individualizmust alapozta meg, hanem a kapitalizmust is. A protestáns etika az aszketizmus mellett a fölhalmozásnak, a világi gazdagságnak is az alapja lett. A túlvilágra tekintõ, a pénzt és anyagi javakat megvetõ iszlámizmust viszont – már ha annak eddigi megvalósulásait nézzük – inkább amolyan muszlim maoizmusnak lehetne értelmezni.

De találunk más érdekességeket is. Leo Strauss politikai filozófiáját a gyakorlatba átültetõ neokon agytrösztnek hegemonista tervezgetései mellett arra is futotta, hogy a „jólétnek a szegények jellemére gyakorolt ártó hatásaival” foglalkozzon, mi több, a „gazdasági reformokat” illetõen ezt tartsa leginkább szem elõtt (39 o.). Vagyis nem gazdasági racionalitásból – amint azt liberálisaink oly elõszeretettel hangoztatják – hanem ideológiai és szociálpszichológiai alapon kell a szegényeket szegénységben tartani.

Mindemellett olyasmiket is olvashatunk, amit ha nálunk írna le valaki, minden szalonból kiutálnák: „Némiképp furcsa ötletnek tûnik, hogy akár Reagant, akár Busht neokonzervatívnak nevezzük. A neokonzervatívok eredetüket tekintve (elsõsorban) zsidó értelmiségiek voltak…” (56 o.). Ezt szépen kiegészíti egy másik kiszólás: „Ha megkérnénk Dick Cheneyt, Donald Rumsfeldet vagy Bush elnököt, mondanák el, mit tudnak Straussról, alkalmasint tanácstalanul bámulnának ránk” (32 o.). Eszerint néhány zsidó entellektüell irányította a jenki – részben déli – bunkókat. No szép. Tiszta Cion Bölcsei.

Francis Fukuyama: Amerika válaszúton
Demokrácia, hatalom és a neokonzervatív örökség
Fordította: Tomori Gábor
Századvég Kiadó, 2006
222 oldal, 3150 Ft

 
 
 

Farkas Attila Márton

Századvég Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu