buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 8, vasárnap
Mária napja





















Évfordulók:
Kr.e. 65: Quintus Horatius Flaccus születése (Venusia, ma Venusa)
1832: Bjørnstjerne Bjørnson születése (Kvikne)
1842: Csiky Gergely születése (Pankota)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Mindent az operáról


2007.03.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Sokan temetik, azaz a fiatal korosztályt megszólítani képtelen mûfajnak tartják az operát, ami persze az operáról szóló könyvek sikerének végét is jelentené. Hiszen az operaszeretõk többsége mégis csak a zenével találkozik elõször, és csak aztán, élményei elmélyítésének, avagy a látottak-hallottak jobb megértésének igényével kezd el olvasni a mûfajról, a zeneszerzõkrõl, az elõadásokról vagy bármilyen más kapcsolódó témáról. A kérdés azonban fordítva is feltehetõ, azaz amíg idehaza is igény van reprezentatív, illusztrált, vagy épp szövegközpontú, elemzõ-értékelõ operakönyvekre, addig nincs komoly okunk aggódni a magyar operakultúráért. Márpedig a közelmúltban három kiválóan megírt, az operaszeretõk minden rétegét megszólító, ráadásul egymást kiegészítõ könyv látott napvilágot. Batta András nagyszerû, már most nemzetközi sikerekkel büszkélkedõ, enciklopédikus munkája a operaszerzõket és az operákat mutatja be, történeteit meséli, szereplõit tablózza és egy-egy legendás elõadásukat eleveníti fel, miközben Tallián Tibor és Kertész Iván gyûjteményes kötetei az operák modern színpadi megvalósulásait követik nyomon, konkrét elõadásokat elemeznek és bírálnak. Lapozzunk bele ezekbe a könyvekbe!

A Batta András szerkesztette, eredetileg 1999-ben németül megjelent, de azóta angolul és lengyelül is kiadott Opera címû reprezentatív album alcímével (Zeneszerzõk, Mûvek, Elõadómûvészek) jelzi igazán, milyen hatalmas vállalkozás eredménye a több mint kilencszáz oldalas, gazdagon illusztrált, szakszerûen, körültekintõen és élvezetesen megírt kötet. A négyszáz éves operatörténet közel negyvenezer operája közül a könyv százharminc zeneszerzõ mintegy háromszáz mûvével foglalkozik, nagyjából azokkal, melyeket a világ operaházai mûsorukon tartanak, vagy amelyek legalább valamilyen stúdiófelvételen meghallgathatók. A szerzõk neve alapján alfabetikusan elrendezett címszavak a komponista rövid életrajzával kezdõdnek, majd az egyes operák alapinformációival, a felvonásokra tagolt történettel, a fõszereplõk nevével és hangfekvésével, illetve a bemutató idejével folytatódnak. Ezután következik egy-egy miniesszé a zeneszerzõ vagy a mû jelentõségérõl és hatásáról. A könyv legfontosabb újdonsága a hasonló kiadványokhoz képest azonban az, hogy igyekszik az operák elõadás-történetérõl is minél több információt közölni, egy-egy szerep autentikus megszólaltatóját megnevezni és néhány emlékezetes rendezést felidézni. Ezt szolgálja a bámulatosan gazdag, tipográfiailag is kifogástalanul elrendezett képanyag, mely színpadképeket, jelmez- és díszletterveket, kottarészleteket, énekes-portrékat vagy épp korabeli plakátokat mutat be, apró értelmezõ képaláírásokkal.

A biztos befutók, azaz a Mozart-, a Verdi-, a Wagner- és a Puccini-operák mellett kiemelt figyelmet kapnak Richard Strauss, Janacek, Berg és a német Henze munkái is. Némileg fájó viszont, hogy a magyar zeneszerzõk közül Bartók mellett csak Ligeti és Kodály került a kötetbe, a többiekkel csak az eredeti kiadásban nem szereplõ, nyolcoldalas függelék foglalkozik, az is csak érintõlegesen. Pedig ez a valóban nagyszabású és igényes, az idegen nyelveken vélhetõen tízezrekhez eljutó kötet komoly esélyt adhatott volna Erkel Ferenc, Ránki György vagy Eötvös Péter mûvei megismertetésének, mert ha a magyar szerzõk nem, félõ, más sem fogja õket népszerûsíteni. Ráadásul Bartók egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is meglehetõsen sovány bemutatást kap, és bizony itt az illusztráció is lehetne izgalmasabb egy modern lipcsei elõadás kis fotójánál és egy brémai bemutató díszlettervénél.

A könyv azonban az apró keserûségek ellenére is megbízható és árnyalt képet ad az opera mûfajának történetérõl, a klasszikus és a kortárs mûvekrõl, avagy az operai témák és kifejezõeszközök változásáról, sõt a színpadi gondolkodás mai tendenciáiról is. A kifejezetten jól tagolt, többrétegû, az egyébként példaszerûen elkészített mutatók segítsége nélkül is könynyen forgatható album a legkülönbözõbb olvasói igényeket igyekszik kiszolgálni. A rejtvényfejtõktõl a kutatókig mindenki találhat benne új és izgalmas információkat, rejtõzködõ adatokat vagy elõször itt közölt fotókat. Ahogy az is biztos, hogy magyar nyelven hasonlóan gazdag kötet eddig nem jelent meg, és azt hiszem, egyhamar nem is fog.

Tallián Tibor Operaország címû gyûjteményes kritikakötete már nem a zeneszerzõkkel vagy az operák történetével foglalkozik, hanem azok mai elõadásaival és interpretációs problémáival. Batta a Zeneakadémia rektora, Tallián pedig MTA Zenetudományi Intézetének igazgatója, azaz õ is a zenetudós felkészültségével és az opera ügyének elkötelezett zeneszeretõ lendületével írta azt az ötven szakkritikát, mely az elmúlt tíz év magyarországi (budapesti és vidéki) operabemutatóin keresztül a magyar operakultúra jelenlegi helyzetérõl állít ki meglehetõsen szigorú bizonyítványt.

Tallián egy percig sem titkolja, sõt, afféle „érted haragszom” gesztussal fûszerezve még büszkén vállalja is, hogy igen rossz véleménye van a magyar operajátszásról: beszûkült repertoárról, közepes színvonalú zenekarokról, túlságosan óvatos rendezésekrõl és igencsak hullámzó teljesítményû énekesekrõl beszél. De leggyakrabban a hazai operajátszás befolyásos irányítóit ostorozza, akik magyarázhatatlan okokból még mindig a harminc évvel ezelõtti operajátszás paneljeit erõltetik rá a nézõkre, új értelmezéseket, provokatív rendezéseket viszont még véletlenül sem engednek be az erre alkalmas színházak falai közé. A szerzõ úgy látja, az itthoni fantáziátlan, a szerzõ által leírtakhoz és a darab elõadástörténetének hagyományához minden áron ragaszkodó színrevitelek tudomást sem vesznek a Bécsben természetesnek ható „rendezõi” operajátékról, melybe, ha a sokszor ûrkori értelmezés úgy kívánja, még egy-egy szereplõ kihagyása is belefér. Mert szép-szép, hogy úgy láthatunk egy-egy operát, ahogy egykor nagymamáink látták, de lehet, hogy egyikünk-másikunk szeretné, ha olyasféle rendezéseket (is) láthatna, amilyet Stuttgartban, Párizsban vagy New Yorkban láthatnak az ottani nézõk, azaz friss, a jelenrõl szóló gondokkal és gondolatokkal birkózó elõadásokat.

De Tallián kiemeli azt is, hogy az elmúlt évtizedben neves vendégénekeseket alig lehetett látni az Operaház színpadán, miközben a koncerttermekben, különösen a Mûvészetek Palotája nyitása óta, szinte minden hónapra jut egy-egy világsztár. Ahogy sajátos, az egész kötetre jellemzõ iróniával fogalmaz: megnyugodhatunk, az operai multik egyáltalán nem mutatják jelét, hogy gyarmatosítani kívánnák a budapesti Operaházat. Csakhogy mindez a végletes elsekélyesedéshez, a nemzetközi operaélet vérkeringésébõl való teljes kiszakadáshoz vezet, ami az amúgy is meglévõ provincializmust csak súlyosbítja.

Meg kell említeni, hogy a kötet ötven írásából huszonhat foglalkozik a magyar operák magyarországi bemutatóival, ami ugyancsak tartalmas, bár szintén nem túl szívderítõ tablót nyújt a magyar operakultúra ezen különösen fontos szegmensérõl is. Egyszóval Tallián változásért kiált, és véleményével biztosan nincs egyedül.

Tallián Tibor csak tíz éve ír operakritikát, Kertész Iván viszont több mint négy évtizede. Az eleinte a Muzsikának, majd napilapoknak írt, illetve a rádió Új Zenei Újságjában elhangzott bírálataiból kétszáztizenhatot válogatott be új kötetébe. A nagyhatású kritikusi életmû bemutatása mellett a szükségképen efemer szövegek összegyûjtését pedig épp az teszi indokolttá, hogy bennük Kertész, mintegy mellékesen, az Operaház elmúlt negyven évének történetét is dokumentálja.

A szerzõ megbízható szemtanúként számol be a legendás és a felejthetõ, sõt el is felejtett elõadásokról és elõadókról, a hazai sztárok és a bámulatot vagy épp csalódást okozó vendégmûvészek produkcióiról. Tárgyszerû stílusban, kiváló arányérzékkel tölti meg a rendelkezésére álló terjedelmet a lehetõ legtöbb információval. Bár szinte mindig felvet egy-egy általános zenetörténeti problémát – ezzel is tompítva egyébként az írások alkalmiságát –, sohasem feledkezik el elsõdleges feladatáról: a rendezés és a díszlet minõsítésérõl, a zenekar és a karmester, illetve az énekesek egyértelmû, tetszett–nem tetszett-típusú értékelésétõl. A végig következetes, bár tapintható ízlésbeli változásokon átment szerzõ ítéletei alapján így valóban éles kép rajzolódik ki az elmúlt négy évtized budapesti operajátszásáról, az elõadói technikák és a rendezõi felfogások változásairól, a jövõ tehetségének kikiáltott, de a várakozásokat csak néha beváltó fiatalok történeteirõl, a múltjukból élõ, évtizedekig szereplehetõséget kapó nagy öregekrõl és persze a kirobbanthatatlan, bár rég ötlettelen rendezõkrõl is.

Kertész széles látókörû, nyitott, az újdonságokat mégis nehezen fogadó, az opera pátoszát féltõ, a zeneszerzõ intenciót mindenek elé helyezõ kritikus. Különösen tanulságos a több bemutatót megélt darabokról, például a Don Giovanniról, a Carmenrõl vagy a Mesterdalnokokról írt két-három kritikájának együttolvasása. A Mozart-operáról Kertész 1975-ben írt például elõször, és már akkor számon kérte az érzelgõs rendezõn a külföldön már megszokott egységes, kötelezõen újszerû koncepciót, amit ugyan aztán az 1982-es felújításkor Jurij Ljubimov máig sokat emlegetett, igazán eredeti rendezésével – amikor is az egész zenekar feltelepült a színpadra – megkapott, mégsem fogadott igazán lelkesen. A 2003-as, ma is látható Kesselyák-féle nagyon is ambiciózus felújítást megint csak logikátlannak, össze nem függõ gagek sorozatának látta, a záró mozzanat ugyancsak eredeti ötletét, az elsötétítést és a zenekari árok megemelését pedig egyenesen a Rákosi-korszak stílusára utalgatva utasította el. Egyszóval, se a túl konzervatív, se a mai interpretációkkal nem elégedett, mondhatni, a jó kritikus erényét csillogtatva, mindenben megtalálja a hibát.

Ezzel együtt is azt gondolom, hogy Kertész Iván sokak könyvespolcán megtalálható Operakalauza és az Aidától Zerlináig címû, az operahõsökrõl szóló könyve mellett a 216 este az operában is élvezetes és hasznos, sokakhoz eljutó olvasmány lesz. Remélhetõleg Batta András és Tallián Tibor munkáival együtt.

Batta András: Opera
Vince Kiadó, 2006
928 oldal, 12 000 Ft

Tallián Tibor: Operaország
Jelenkor Kiadó, 2006
450 oldal, 2900 Ft

Kertész Iván: 216 este az Operában
Saxum Kiadó, 2006
472 oldal, 3500 Ft

 
 
 

Bedecs László

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu